Beszélgetés Ferkai Andrással
Városeklektika
Ágfalvi Attila
A magyar játékfilmekből nem áll össze Párizshoz,
Berlinhez, Rómához hasonló Budapest-kép.
|
- Ha akár egyszerű nézőként, akár építészként felidézi a mozival kapcsolatos
élményeit, milyen emlékei vannak azokról a filmekről, amikben hangsúlyosan
jelenik meg Budapest?
- A két háború közötti filmek közül az Ez a villa eladó jut az eszembe,
amiben az a bizonyos eladó villa éppen egy pasaréti vagy rózsadombi modern
épület volt, vagy említhetem a Hyppolit, a lakájt is, azt a kastélyszerű,
újgazdag épületet, amiben a főszereplők laknak. A Tabán, a Dunakorzó jelenik
meg Karády-filmekben, de ezek nagy részét műteremben vették fel, csak kevés
helyszíni felvételt láthatunk. A hatvanas években aztán megsűrűsödnek a
filmes példák, a budapesti házak, a jellegzetes közterületek: presszók,
kávéházak, bisztrók és egyebek tűnnek fel egyre nagyobb számban, különösen
emlékezetesen a Szabó István-filmekben, a legizgalmasabban a Tűzoltó utca
25-ben, ahol egy XIX. századbeli átlag lakóház és a közvetlen környezete
adja a keretét a benne lakó családok életének. Aztán van Kovács Andrásnak
egy filmje, a Nehéz emberek, ahol nem maga Budapest vagy annak építészete
látható, hanem egy építész: Zalotai Elemér. Zalotai őrült volt; az Óbudától
Szentendréig tartó szalagház-terve kapcsán mint furcsa csodabogár jelenik
meg, aki a bürokrácia meg nem értésébe ütközik. A későbbi rendezők közül
Sándor Pál, Gothár Péter jut eszembe, akik számára szintén a terézvárosi,
erzsébetvárosi hangulatok, kapualjak, udvarok, enteriőrök az izgalmasak.
A furcsa az, hogy mindezek ellenére a magyar játékfilmekből nem lehet egy
olyan Budapest-képet nyerni, mint amilyet más nagyvárosokról, Párizsról,
Berlinről, Rómáról kaphatunk.
- Ennek a filmekből származó Budapest-képnek a kialakulásában vajon
az építészetileg jellemző dolgok milyen súllyal esnek a latba? Lényegesek-e
az építészeti vonatkozások, vagy inkább más, például a társadalmi szempontok
határozzák meg a filmek miliőjét?
- Bármelyik példát idézem is magam elé, azt látom, hogy véletlenül
sem a szakmailag, építészetileg fontos dolgok, újdonságok ragadják meg
a rendezők fantáziáját, sokkal inkább az átlagos környezet; és nyilván
nem az építészeti értékei miatt, hanem mert egyszerűen ez az élet színtere.
Abszolút anonim, hétköznapi utcákról, házakról, enteriőrökről van szó;
a Tűzoltó utca idézett lakóháza kapcsán is az a lényeges, hogy egy a sok
ezer közül. A XIX. század végéről, a Monarchia korából származó építészet
is valószínűleg azért tűnik fel olyan gyakran, mert Budapest jellegét talán
még ma is ez határozza meg. A városi környezet a pesti oldalt jelenti,
ráadásul sokszor nem a Belvárost, hanem inkább a külváros felé eső részeket.
A budai oldalról inkább a két háború közötti korszakból lehet példákat
találni, hiszen az 1945 utáni filmekben már nem téma a polgári középosztály
életmódja.
- Az a tény, hogy a magyar progresszív építészet példái szinte teljesen
kimaradtak a magyar filmekből, vajon nem annak köszönhető, hogy ez a fajta
építészet soha nem volt igazán jellemző a budapesti építészet egészére?
Mintha a Bauhaus-generáció által tervezett épületek csupán egy viszonylag
szűk, kozmopolita réteg belügye, elszigetelt kísérlete lett volna?
- Ez nem így van. A legprogresszívebb építészek ugyan valóban csak
kevés helyen hagytak nyomot; két kezemen meg tudom számolni, hogy például
Molnár Farkasnak hány jelentős, izgalmas villája épült összesen. Viszont
a korabeli építészetnek volt egy erős derékhada, amely nagy tömegben, jó
minőségű épületeket épített. A Pasaréten, a Rózsadombon vagy akár a Sashegyen,
a Gellérthegy környékén még ma is meghatározzák az utcaképet, de a pesti
oldalon, a Pozsonyi úton, az Újlipótvárosban szintén összefüggő területen
jelennek meg. Mennyiségileg ez nyilván nem hasonlítható össze az eklektikus
bérházrengeteggel, de semmiképpen sem annyira elszigetelt, hogy ne lett
volna feltűnő, ne lehetett volna filmekben felhasználni. Az ötvenes években,
nyilvánvalóan propagandisztikus célokkal, aztán fel is tünedezik a korabeli
építészet. A hatvanas évek elejéig tartó időszakban, amikor még nem a lakótelepek
építésén volt a hangsúly, hanem egyfajta kísérletezésen, a belső területek
modernizálásán, például a Rákóczi úti árkádosításon vagy a sortatarozásokon,
a presszók kialakításán, akkor ezek elvétve még meg is jelentek a filmeken.
Már csak azért is, mert az akkori fiatalabb generációk életérzésének kifejezői
voltak, hiszen például a korabeli presszók az olasz, a skandináv design-t
követték; fantasztikusan új, modern, divatos, világszínvonalú dolgokat.
Aztán persze eltűnik a varázsuk; a nyolcvanas évek kritikusabb hangvételű
filmjein már a lakótelep jelenik meg mint probléma.
- A külső részek tragikus városépítészetével párhuzamosan a belső kerületekben
egy buherált, esztétikailag elrontott világ veszi át a hatvanas évek egységes
városképének a helyét.
- Az irodalom már a nyolcvanas években felfedezi ezt a jelenséget,
mindenek előtt Esterházy Péter említhetném, vagy Bodor Ferencet, a pesti
snassz nagy szakértőjét. Ez az alapélmény a filmben a kilencvenes évek
„roncsfilmjében” testesül meg. Szomjas, Grunwalsky, Szőke VII. kerületi
történeteiben az épületekkel, utcákkal, presszókkal történik meg ugyanaz
a végromlás és erőszak, amit Esterházynál a mindennapi beszélt nyelv abszurditása,
szétesése fejez ki.
-- Ön tanulmányt írt a pesti üzletportálokról. Ha végigmegyünk Budapest
valamelyik főutcáján, mondjuk a Nagykörúton, és csak az üzletek küllemére
figyelünk, ugyanezt a szétesettséget, zűrzavart tapasztaljuk. A harmincas
évek utcaképe egységesebb volt, ez a filmeken is látszik. Mi ennek a magyarázata?
- Ennek több oka van. Az akkori kereskedők hosszú távra gondolkodtak:
nem sajnálták a pénzt az árunak méltó keretet adó portálra és elegáns üzletbelsőre.
Megkeresték a kor legjobb hazai építészeit és iparművészeit, akiknek alkotásai
állták az összehasonlítást bármely világváros kereskedelmi építészetével.
Talán a korstílus is egyértelműbb volt akkor, bár eleinte a neobarokk és
az art déco volt a divat, és csak később terjedt el a modern portál, ami
azután a harmincas évek derekára teljesen átformálta a főútvonalak földszintjét.
Mára csak töredékei maradtak ennek az egyenletesen magas színvonalú, nagyvárosi
környezetnek. Példaként említhetjük a berendezésével együtt megmaradt Münchengrätzi
cipőboltot (Kossuth Lajos utca 15.), a Haas és Czjzek üzletet a Bajcsy
Zsilinszky úton, az ERMA textiláruházat a Teréz körúton, vagy az egykori
Lipcsei divatüzletet a Ferenciek tere és Kígyó utca sarkán, amely Modellházzá
átalakított formájában látható a Filmvilág május számának illusztrációi
között.
- Mennyire jellemző Budapestre az a kép, ami a magyar filmeken megjelenik?
Gondolok például arra, hogy filmek tucatjait forgatták a Gozsdu-udvarban
(az újabbak közül például a Glamúrt), holott az inkább egy poroszos, mondjuk
Berlinben jellemző beépítési formának a példája.
- A Gozsdu-udvar valóban a berlini bérkaszárnyákra emlékeztet, azzal
a különbséggel, hogy ez azért nem „proliház” volt, hiszen éppen a gang
hiánya miatt zárt lépcsőházból nyíló két-háromszobás polgári lakások kerültek
bele. A filmeseket pedig talán azért vonzhatja, mert teljesen elvarázsolt
környék; ilyen szempontból valóban unikum, bár Budapest tele van átjáróházakkal.
A Gozsdu-udvar köztük is a leghosszabb, szerencsésebb megoldással, mint
a szomszédságában lévők, amelyek a szokásos gangos rendszerben, irdatlan
méretű udvarral és kilométer hosszú folyosóval épültek. Más kérdés, hogy
az egész tömb rehabilitációra vár, a Madách-sétány terve 1903 óta megvalósulatlan,
és a Rumbach Sebestyén utcai otromba bériroda-torony valószínűleg örökre
zsákutcává változtatta.
Ha már a város rejtett értékeinél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy
a Csinibabában a készítők meglepő módon rátaláltak a Füvészkert mögötti
Mávag-kolóniára: ez és az ehhez hasonló századelős lakótelepek, Albertfalván,
a Gázgyár mellett és máshol, érdekes, kedves, sikerült, máig felfedezésre
váró részei Budapestnek.
- Mi lehet az oka annak, hogy míg a múlt századi eklektika általában
nosztalgiával jelenik meg a magyar filmeken, és sokan magyaros stílusnak
látják, addig a jelenkor végletes összevisszasága megfoghatatlannak, gyökértelennek,
fenyegetőnek tűnik azon a kevés filmes példán, amelyen egyáltalán megjelenik,
hiszen sokan hajlamosak egyenesen ábrázolhatatlannak, filmes eszközökkel
megragadhatatlannak látni?
- A múlt századi eklektika nem az egyes épületek példáján fontos, hanem
abban, hogy városi szövetet, városkompozíciót tud létrehozni. Teljesen
mindegy, hogy neobarokk vagy neoreneszánsz a stílus, a folyosószerű utcák,
terek, fasorok, a ritka, de azért létező parkok a lényegesek. Sajnos, az
utcák mérete, a spekuláció által létrehozott embertelen sűrűség a mai autóforgalom
miatt mára működésképtelenné tette a várost, mégis mindenki úgy érzi, hogy
ez a korszak, a Monarchia kora adja Budapest jellegét, mint ahogy Bécsét,
Zágrábét, Lembergét is, így aztán ezekben a városokban jóformán mindenütt
otthon érzi magát az ember. Tartozott továbbá ehhez az eklektikához egy
olyan életmód és kultúra is, ami után ma áhítozhatunk csak. A világháborút
követően ezek a belső kerületek megszürkültek, lerobbantak, a hetvenes
évektől pedig beépültek a külső övezetek, de azt már nem lehet városnak
nevezni: a hetvenes évek legnagyobb bűne volt az erőszakos iparosítás és
lakótelep-építés. Ami pedig ma épül, abban a minőség még annyira sincs
jelen, mint pár évtizeddel ezelőtt, legfeljebb zárványok formájában, amelyek
- érthető módon - teljesen ismeretlenek maradnak az emberek számára. A
szemük előtt bérirodaházak, bevásárlóközpontok, ilyen-olyan „city centerek”
épülnek; persze ez is egyfajta városi környezet, de manipulált, irányított,
ellenőrzött.
Végül is azt gondolom, mindennek ellenére ez egy élhető város. Ha párhuzamként
Prágára gondolok, ami egy sokkal festőibb, több műemlékkel rendelkező,
nagyobb tömegek által látogatott város, azt mondom, Budapest több szabadságot
ad: nyitottabb, dinamikusabb, világvárosiasabb. Egyre inkább teret kapnak
olyan spontán kezdeményezések - Mai Manó ház, Ráday utca, Liszt Ferenc
tér és környéke, vagy olyan művészeti központok mint a MEO és az APA -,
amelyek abszolút jó irányba viszik a várost. Csak legyen még több bátorság
és vállalkozó szellem az emberekben.
A Budapest filmvárosról szóló cikksorozatunk (2002/5, 6) támogatója
a Budapest Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága.
|