A kereskedelmi tévék kíméletlen versenyében a pártatlanság és igényesség etalonját is újra mérik.

Sok víz lefolyt a Temzén azóta, hogy a British Broadcasting Corporation, a BBC 1926-ban monopóliumot élvezõ állami vállalatként létrejött, és ezt a monopolhelyzetet a közszolgálatiságra hivatkozva védték meg. Eleinte, a legendás John (késõbb Lord) Reith vezetése alatt a BBC magas erkölcsi alapon és szociális felelõssége tudatában tevékenykedett, világszerte mintaként és példaképként szolgálva a kialakuló rádió- és tévécsatornák számára. A kereskedelmi televíziózás, a sugárzást 1955-ben megkezdett ITV, majd az 1973-ban megindult kereskedelmi rádiók megtörték a BBC monopóliumát, a versenyt pedig kiélezte a BBC 2, végül a különös struktúrájú, állami tulajdonban lévõ, de kereskedelmi alapon mûködõ Channel 4 létrejötte. A képet az elmúlt években tovább bonyolította, hogy a távközlési forradalom jegyében a BBC a mûholdon sugárzott BBC World mellett újabb és újabb digitális csatornákat hoz létre, több profitorientált kereskedelmi vállalkozást alapított, és a BBC Online révén a világ egyik legtartalmasabb, ingyen hozzáférhetõ, így rendkívül költséges világhálós információs szolgáltatását tartja fenn. 
A BBC pártatlanságát nem bízzák a véletlenre. Szervezeti szinten a tizenkéttagú kuratórium garantálja a BBC tartalmi függetlenségét és vizsgálja ki a hallgatói-nézõi panaszokat. A kurátorokat, szó szerinti fordításban a kormányzókat (governors) a királynõ titkos tanácsa nevezi ki a közigazgatásban, a mûvészetek, az üzleti élet és a szakma területén komoly tapasztalattal rendelkezõ személyek körébõl, és õk biztosítják, hogy a BBC a parlament, az elõfizetõk és a közönség által felelõsségre vonható. A szervezetnek mindenekelõtt be kell bizonyítania, hogy „megéri az árát”. 
Ami a tartalom pártatlanságát illeti, errõl hosszú hosszú oldalakon keresztül rendelkezik a BBC statútuma és az ehhez csatolt szerzõdés, hiszen „a téma természetéhez és a mûsor típusához illõ és annak megfelelõ pártatlanság a BBC legfontosabb értéke”. Az alapszabály külön kitér a hír- és információs mûsorokban, a személyes véleményt kifejtõ programokban, a képzõmûvészeti, zenei és tudományos produkciókban, valamint a tévéjátékokban követendõ elvekre. Az aktuális mûsorok között is különös figyelmet kap a választási kampány idején, illetve súlyos helyzetekben, (pl. általános sztrájk), alkalmazott elfogulatlanság. A ténymûsoroknál a BBC abból indul ki, hogy minden témának több oldala van, és a pártatlanságot nem lehet pusztán matematikai egyensúllyal elérni. Az adekvát pártatlanság nem követel meg teljes semlegességet minden kérdésben vagy szenvtelenséget a demokratikus alapelvekkel kapcsolatban. A BBC munkatársainak a legszigorúbban meg van tiltva, hogy aktuális politikai kérdésekben saját véleményüknek adjanak hangot.
1952-ben Lord Reith „árulásnak és megadásnak” nevezte a BBC sugárzási monopóliumáról való lemondást. Ötven év elmúltával a BBC ugyanígy harcol, és veszíti el a harcot a terjeszkedõ kereskedelmi televíziózással szemben. A brit háztartások közel fele már ma rendelkezik mûholdas vagy kábeles szolgáltatással; több tucat információs, szórakoztató, zenei, tudományos és sportcsatorna között válogathat. A szigetországban szenvedélyes vita folyik arról, vajon helyes-e bõvíteni a BBC külön kereskedelmi ágazatát és növelni új csatornái számát, amelyek olyan kulturális réseket töltenek ki, olyan rétegigényeket szolgálnak ki – mûvészetek, történelem, természettudomány, filozófia stb. –, amelyekre kisebb kereskedelmi csatornák – például az Artsworld vagy History Channel – már „kivetették hálójukat”. Senki nem vitatja, hogy üdvözlendõ, ha a legnagyobb brit televízió új ötleteket próbál ki. A fõ kifogás, hogy a BBC mindezt a háztartásonként jelenleg évi 112 fontos (kb. 43 000 forint) elõfizetési díjból, összesen 2,5 milliárd fontos monumentális költségvetésbõl finanszírozza, miközben minden más, részben ugyancsak közszolgálati funkciókat betöltõ csatorna (ITV, Channel 4 és 5) kizárólag hirdetésekbõl és kereskedelmi tevékenységbõl tartja fenn magát. 
A BBC hatalmas sikerként könyvelte el, hogy múlt évben, 1955 óta elõször, sikerült megnyernie a nézettségi háborút az ITV-vel szemben. Míg maga a BBC, amely az elõfizetési díjak mellett a világ egyik legismertebb márkanevével is dicsekedhet, büszke erre a vívmányra, mások feloldhatatlan ellentmondásnak tekintik, hogy nem tartja méltóságán alulinak egyáltalán beszállni ebbe a harcba. Mióta Greg Dyke, a jelenlegi vezérigazgató a kereskedelmi televíziózásból a BBC élére katapultált, állandóan meg kell védenie magát, és persze a szervezetet, a populizmus, az elbutulás-butítás vádja ellen.
Az intézmény azzal érvel, hogy mûsorra kell tûznie tömegeket megragadó programokat, ha meg akarja szolgálni az elõfizetési díjat. Státusza azt is megengedi, hogy kockázatokat vállaljon az idõvel és a pénzzel, bizonyítva, hogy a népszerû mûsorok is lehetnek színvonalasak. Nemrégiben valóban sikerült néhány komoly, mesterien elkészített természettudományos programot bemutatnia, például A kék bolygó és a Séta vadállatokkal címû sorozatokat, amelyek 12-14 millió nézõt szögeztek rendszeresen a képernyõ elé. Ez idáig rendben van. A szigorú bírálóknak viszont – akiknek a Munkáspárthoz közelálló Greg Dyke amúgy is a begyükben van, két év elteltével is gyanúperrel élve üzleti-kereskedelmi múltja, több milliós vagyona miatt – olyan mûsorpolitikai döntésekkel van problémájuk, mint hogy a BBC az ITV példáját követve este 10 órára idõzítette napi fõ hírösszefoglalóját, az ITV szappanoperájával, a Coronation Streettel versenyezve immár heti négy alkalommal, esti fõ mûsoridõben sugározza rivális sorozatát, az EastEnderst, vagy, hogy immár heti öt alkalommal látható a The Simpsons animációs családregény. 
Egy friss eset ugyancsak árnyékot vet a BBC erkölcsi felsõbbrendûségére. A péntek esténként jelentkezõ mûsor, az egykori Parabolára emlékeztetõ, a hét eseményeit szatirikus formában összefoglaló Híreim vannak számodra kíméletlen, „áldozatait” megalázó, szinte megsemmisítõ mûsorvezetõjét, Angus Deaytont néhány nappal korábban a legnagyobb vasárnapi bulvárlap, a News of the World leleplezte, amint két alkalommal is egy prostituálttal csintalankodott, ráadásul kicsapongását – tartós élettársi kapcsolatban él, és egy másfél éves kisfiú apja – egyszer kokainfogyasztással kombinálta. Azelõtt egy ilyen indiszkréció elég lett volna ahhoz, hogy a BBC munkatársát azonnal menesszék a szervezet jóhírének megcsorbítása miatt. Most minden napilapban jó elõre megszellõztették, milyen kegyetlen ugratásnak teszik ki a mûsor állandó részvevõi Deaytont, így a szokásos nézettség többszörösét, 7,5 milliót sikerült elérni, és ezzel a BBC maga mögé utasította a Channel 4 új Big Brother sorozatának elsõ adását. 
A kormány elvárja, hogy a BBC emelje színvonalát, és hagyjon fel néhány olcsó, közönséghajhász programmal. Mint Tessa Jowell, a médiáért is felelõs kulturális miniszter a napokban a The Observer címû vasárnapi újságnak adott interjújában hangoztatta, az intézménynek nem a nézettséget kell hajszolnia, hanem a puszta szórakoztatáson kívül inspirálnia is kell a társadalmat. A májusban elõterjesztett és várhatóan jövõre életbe lépõ új brit kommunikációs törvény értelmében a BBC-t is ellenõrizni fogja az OFCOM elnevezésû független regulátor – a szervezetet mindeddig saját kuratóriuma felügyelte az elnök és vezérigazgató irányítása alatt –, amely rajta tartja majd a szemét a közszolgálati funkciók betöltésén. Az eddigi renddel szakítva a jövõben a BBC-t ugyanúgy pénzbírsággal lehet sújtani a jóízlés, az illem és a szabatosság megsértése miatt, mint ahogy az ún. Független Televíziós Bizottság (ITC) teheti, sõt alkalmanként teszi is az ITV-hálózatba beszállító produkciós vállalatokkal. A miniszter-asszony figyelmeztette a BBC-t, hogy ne feledkezzen meg „megkülönböztetett jellegérõl”, és ne hajszolja a kereskedelmi televíziókhoz hasonlóan ragadozó módjára a nézettséget. A 2,5 milliárd fontot kitevõ elõfizetési díj fejében, ami olyasmi, mint a „kreativitásba fektetett kockázati tõke”, a határok feszegetését várják, és nem értéktelen, felejthetõ programokat. A BBC kereskedelmi tevékenységével több mint egymilliárd fonttal egészíti ki az adófizetõktõl érkezõ „apanázst”. 
A közszolgálati funkciót könnyebb egyébként emlegetni, mint definiálni. Lord Reith számára ez a tájékoztatás, nevelés és szórakoztatás hármas misszióját jelentette. Hasonlóan fontos volt számára a kormánytól való függetlenség és a pártatlanság, noha egy a kormány által finanszírozott szervezet nagy valószínûséggel a hivatalos kormánypolitika felé hajlik. A közszolgálatiság elemei közé tartozik a földrajzi egyetemesség (azaz, hogy az egész országban fogható legyen), minden érdeklõdés és ízlés kielégítése (ez az elv igazolja a rétegmûsorokat nyújtó BBC 2 és a Channel 4 létjogosultságát, hiszen ezek a csatornák ritkán vonzanak nyolcmilliónál több nézõt, szemben a szappanoperák 12 milliós számaival), az etnikai és nemi kisebbségek, azaz a melegek kiszolgálása, elkötelezettség a nemzeti identitás és a közösség iránt, a szerzett érdekeltségektõl való távolságtartás, az Egyesült Királyság kulturális diverzitásának ösztönzése, az elõfizetési díjjal való hatékony gazdálkodás, az új és innovatív mûsorok, valamint a nemzetközi versenyképesség. 
A kereskedelmi tévé- és rádióadókra a részvénytulajdonosok részérõl nehezedõ nyomás következtében a reklámokból élõ állomások egyre inkább csak azokra a nézõkre (hallgatókra) koncentrálnak, akiket a hirdetõk el akarnak érni, vagy akik megengedhetik maguknak a borsos elõfizetési díjakat. Egyre érezhetõbb, hogy automatikusan „közérdekûvé” válik mindaz, ami a közvéleményt egyszerûen csak érdekli. Így a média pluralitása és változatossága egy nagyvonalúan finanszírozott és bátor, magabiztos közszolgálati intézmény nélkül nehezen tudna érvényesülni. A BBC-re vár például az 55 éven felüli, a hirdetõk érdeklõdési körébõl már kiesõ generáció megszólítása; a nem feltétlen sikert ígérõ mûsorformákkal és tehetségekkel való kísérletezés; az eleve csekély nézettségre számot tartó programok elkészítése; olyan minõség biztosítása, amelybe a piac nem tud befektetni, de emeli a kereskedelmi versenytársak felé a lécet; továbbá Lord Reith szellemében nem csak olyan adások elkészítése, amelyeket a közönség akar, hanem olyanoké is, amelyekre a közönségnek szüksége van. Utóbbira jó módszer a tudományos-népszerûsítõ, az irodalmi, klasszikus zenei, egyéb emelkedett hangvételû mûsorok biztos közönségcsalogató programok elé vagy után szerkesztése. Természetesen sok nézõ abban a pillanatban más adásra kapcsol át, amikor a mûsor végén a stáblistát kezdik sugározni. 
A BBC nyilvánvaló megszállottsága a nézettségi mutatókkal nem csak arról szól, hogy megelõzze kereskedelmi riválisait, hanem jelenlegi formáját is szeretné konzerválni. 2006-ban lejár az intézmény királyi statútuma, amely „bebetonozza” közszolgálati funkcióját. Ez a mérföldkõ éles vitát fog kirobbantani az elõfizetési díj sorsáról, aminek sokak szerint nincs hosszú távú jövõje.