Fonyó Gergely társadalmi szatírába oltott gyerekfilmje.

A gyerekfilm (-regény, -vers) szinte reménytelenül nehéz mûfaj annak, aki felnõtt korára elfelejtett gyerekül. Persze egy Weöresnek, Lázár Ervinnek – álruhás felnõtt mûvészembereknek – valószínûleg mindennél könnyebb, szabadnapos elfoglaltság, beszabadulás a cukorkaboltba. Gyerek és szülõje pedig – a másik oldalon – az igazi gyerekszerzõnek már az elsõ (kép)sorainál elvarázsolódik. Boldizsár Ildikó mesekutató említette – épp egy Filmvilág interjúban –, hogy látott gyereket, aki biciklizés közben olvasta a Harry Pottert. Mert Rowling vitán felül tagja a „gyerekül tudók” titkos társaságának. (Mint ahogy Chris Columbus, a Potter-film rendezõje, vitán felül nem.) 
Mindezzel azt szeretném mondani, hogy gyerekfilm nem születik csak úgy, rutinból, pénzbõl, elhatározásból. Valójában gyakran évek telnek el, mire felbukkan az a bizonyos titkos minõség. A mûfaj magyar múltjából több évtized távolából is csak néhány filmcím juthat eszünkbe: Indul a bakterház, Gyerekbetegségek, Hahó, öcsi!, Égigérõ fû. De az amerikai moziban is, ahol pedig elszántan kísérleteznek a zsánerrel – többnyire technikával pótolva lelkiséget, poézist és humort – Walt Disney óta valójában csak Spielberg és Lucas bizonyított. 
Az új magyar gyermek-, illetve ifjúsági film, a Na végre, itt a nyár! – amelyet Fonyó Gergely, a jó emlékû Kelj fel Jancsi, valamint az érzékeny Cseh Tamás-mozi fiatal rendezõje jegyez Tímár Péter írói-vágói közremûködésével – tartok tõle, nem fogja szaporítani a magyar gyerekfilm-klasszikusok számát. Pedig Fonyó épp Palásthyt emlegette a sajtóbemutatón, s gondolom, a cím sem véletlenül idézi a néhai sláger Pancsoló kislányt. 
A történet egyébként nem nélkülözi a fantázianyitogató motívumokat: falusi nyár egy valódi bohóctanyán, három testvér, valaha világhírû mutatványos nagyszülõkkel, kincskeresés, cirkuszosok seregszemléje. A tinédzser szálon motoros „tyúkfuttatás”, szerelmi vetélkedés, krimifordulatokkal tûzdelt küzdelem a jó ügyért. A történet is mûködõképes: három budapesti gyerekrõl szól, akik minden nyarat a nagyszüleiknél töltenek, meg a bajba került nagypapiról és nagymamiról, akik apu õrült repülõgépes vállalkozása miatt nyakig úsznak az adósságban a falubeli rókapofájú újgazdagnál, Sima úrnál. 
Az igazi meglepetés ennél a fordulatnál éri a nézõt: a film kis híján mûfajt vált, már-már társadalmi görbetükör, szatirikus jelengyalázás lesz belõle a rendszerváltás utáni Chitylová modorában. Kiderül ugyanis, hogy Sima úr, aki nagyapáék vagyonkájára, fõként a bohóctanya melletti kerekerdõre szeretné rátenni a kezét, az erdõ helyén veszélyes hulladéktelepet akar létesíteni. Fonyóék mozija ettõl kezdve arról szól, hogy szó sincs holmi önfeledt nyaralásról. Az idei vakációt a gyerekek kénytelenek a közügyeknek szentelni, elrendezni adósságok és veszélyes hulladékok összebonyolódott ügyét, felnõttesen tisztába tenni mindazt, amit a teljesen infantilis szülõkorúak összerondítottak. 
Van ebben a történetben megfontolandó tanulság. Olvastuk Neil Postman okos-riasztó írását a modern gyerek elveszett, elsinkófált, elfelnõttesített, mert titoktalanná tett gyerekkoráról. Sõt, épp most, a választásokkal asszisztáltuk végig vétkesen és tehetetlenül gyermekeink politikai bûnbeesését. A film legmegindítóbb jelenete, amikor a kis csapat tagjai a kényszerû közéleti csatározás után, melyre ráment az egész nyaruk, dühös-felszabadultan belevetik magukat a már hûvösödõ tóba. 
A kritikusi fanyalgást, hogy sajnos mégsem igazán tud szárnyra kapni ez a film, Fonyó – tulajdonképpen épp a történettel – kivédi: hogy röpülne, mikor a gyerek szárnyaszegetten vergõdik a legfélreesõbb kerekerdõkbe is becsörtetõ vadkapitalizmustól.
Ettõl persze az alkotók fantáziája még mûködhetne, hiszen a történet is azt üzeni: csak a fantázia gyõzi le a Sima urakat. Fonyó azonban épp itt csõdöt mond. Kifogy a képekbõl és minden ötletébõl. A falusi udvarra beszállingózó kiöregedett mutatványosokról, meg a valaha világhírû nagycirkusz mindent megmentõ fellépésérõl egyszerûen semmi sem jut eszébe, még egy ártatlan bohócszám sem: könnyû nyáresti szokványmozivá pukkan szét a varázslat. Pedig gyerek és szülõje sokért nem adta volna, ha a veszélyes hulladékok és a képzelet eszkalálódó csatájában legalább egy film erejéig az utóbbi bizonyul erõsebbnek. 

Na végre, itt a nyár! – magyar, 2002. Rendezte: Fonyó Gergely. Írta: Tímár Péter. Kép: Halász Gábor. Zene: Bornai Tibor. Díszlet: Gyürki András. Jelmez: Pártényi Zsuzsa. Vágó: Tímár Péter. Hang: Kõporossy János. Producer: Kálomista Gábor. Szereplõk: Földessy Margit (Nagymama), Végvári Tamás (Nagypapa), Reviczky Gábor (Sima Lajos), Szulák Andrea (Simáné), Szarvas József (Bodry), Hunyadkürti István (Polgármester), Rudolf Péter (Apa), Nagy-Kálózy Eszter (Anya), Reviczky Nóra (Bori), Baradlay Viktor (Marci), Kovács Lehel (Jancsi), Gallus Attila (Artúr), Ruisz Panna (Zsuzsi). Gyártó és forgalmazó: Megafilm Kft. Támogató: MTV, ORTT, NKÖM. 97 perc.