Korrupt politikusok, taktikázó Jedik, árulók, kémek, meghasonlott hõsök: a mitikus mese bonyolult drámává nõtte ki magát. 

George Lucas vállán óriási felelõsség nyugszik. A Star Wars filmek igazi sikere vagy bukása már régóta nem csak a bevételrõl vagy a toplisták meghódításáról szól. Az eredeti történet olyan multikulturális mítosszá vált, amelyet tilos „hamis hangon” elregélni. Az elnyomó birodalom és a hõsies lázadók Jó–Rossz küzdelme helyett az alapkonfliktus a Phantomban már a Kereskedelmi Szövetség pénzéhsége, illetve a kivetett adók körül forgott. „A Jedi trükkök nem fognak rajtam! Csak a pénz!” – mondja gúnyosan Watoo, amikor Qui-Gon Jinn megpróbál rá az Erõvel hatni. Ez a mondat sajnos a Baljós árnyak készítõit is jellemezte: a nagyobb bevétel érdekében gátlástalanul vetették be azokat a „fiatalabbaknak” szóló, hihetetlenül infantilis jeleneteket, amelyek Jar-Jar Binks szerencsétlenkedéseit és a „jajdearanyos” kisgyerek, Anakin irreális hõstetteit ábrázolták. A Phantom és egyben a Star Wars sorozat legnagyobb balfogása, hogy azt a Qui-Gonn Jinn, Obi-Wan és Darth Maul közti hármas lézerkardpárbajt, amely a kalandfilm-történelem egyik leghíresebb jelenete lehetett volna, szinte teljesen nevetségessé tették az állandóan bevágott, rendkívül idétlen részek. (Jar-Jar Binks egy személyben nagyobb kárt okozott a Star Wars toposznak, mint a Birodalom az egész univerzumnak…)

Többdimenziós világ
A második epizód, A klónok támadása sokkal komolyabbra sikerült. A „politika” a szenátusi vitáknak és különféle frakcióknak köszönhetõen ugyan már a Baljós árnyakba is beférkõzött, de a második részben kulminálódott igazán. Walt Disney-t teljesen számûzték a filmbõl, nem annyira a szerelemé, inkább az ármányé a fõszerep. Ezt mi sem jellemzi jobban, mint hogy az erõsen visszafogott Jar-Jar Binks a „közszereplés” helyett – kárpótlásul – egy szenátusi bársonyszéket kap, ahol azonban õ is hamarosan könnyen befolyásolható politikussá szürkül. A klónok támadásából alaposabban megismerhetjük a Jedi Tanácsot is: jól látható, hogy nem jóságos „védõszentekbõl” áll, hanem szigorú szabályok által irányított, néha túlságosan is taktikázgató, megfontolt Jedikbõl, akiket – mint az a filmbõl kiderül – a Gonosz könnyedén megtéveszthet. 
Magának a romlás útján elindult Köztársaságnak sem egy elnyomó, ellenséges birodalommal, hanem szakadárokkal kell szembeszállnia. Az ellentétek és indulatok eleinte nem is kivont lézerkardok, pisztolyok vagy hatalmas ûrhajók csatáin keresztül feszülnek egymásnak: a fõszerepet különféle intrikák, merényletek kapják, és a késõbb kirobbanó klónháború során sem teljesen egyértelmû, ki melyik oldalon áll, kit kerített hatalmába a Sötét Oldal.
Hõseink ezúttal nem a saját erejükbõl könnyedén érvényesülõ sikeremberek, hanem sakkbábúk egy hatalmas játszmában. Obi-Wan Kenobi ugyan most is sokszor veszi elõ fénykardját, de legfõbb tevékenysége mégis inkább egy nyomozgató titkos ügynök munkájához hasonlatos. Anakin Skywalker még Obi-Wannál is kevésbé bonyolódik az univerzum létét fenyegetõ ügyekbe: míg az elõzõ részben gyakorlatilag õ dönti el a végsõ csillagháború kimenetelét, itt mindössze védõõrizetet kell biztosítania a királynõbõl – szintén nagyon jellemzõ módon – szenátorrá lefokozott Padmé Amidalának, majd személyes bosszút áll meggyilkolt anyjáért, sikertelenül próbálja megmenteni Kenobit, végül könnyûszerrel gyõzik le a végsõ hármas párbaj során. 
Persze nehéz is lenne kivont fegyverrel rögtön a bujkáló ellenségnek rontani, hiszen a film elején még azt sem lehet biztosan tudni, a Jediknek kivel van dolguk, és a késõbbiekben is inkább az ármánykodásokkal kell megküzdeniük. „Gyere át fiam, a Sötét Oldal erõsebb!” – gyõzködi fiát könnyen átlátható módon Darth Vader, „Egy Sith lovag irányítja a szenátust, a rossz oldalon állsz!” – érvel ravaszul Dooku gróf Obi-Wannak. Ez a „Birodalom” bizony nem frontális támadással, hanem a szálak ügyes gombolyításával vág vissza. Lucas történetében akár párhuzamot is találhatnánk a modern nagyhatalmak politikusainak mesterkedésével, akik az erõszakszervezetek felállításának állítólagos szükségességét a szándékosan kitervelt és kirobbantott konfliktusokkal indokolják. A megnyerõ modorú, és persze velejéig romlott Palpatine szenátor, alias Darth Sidious úgy tudja megragadni agyafúrt húzással a teljhatalmat és beindíttatni dédelgetett tervét, a klónokból álló hadsereget, hogy az „ellenséges” oldalon saját ügynöke, Dooku gróf (Christopher „Drakula” Lee tökéletes alakítása) az egykori Kereskedelmi Szövetséggel és más idegen lényekkel karöltve összeesküvést, merényleteket és egy másik droidcsapatot szervez. Aztán csak egymásnak kell eresztenie a két sereget: végsõ soron mindegy, melyik – általa befolyásolt – oldal gyõzedelmeskedik.

Hommage-hegyek
Ha a konfliktusok terén politikai, történelmi párhuzamokról beszélhetünk, ugyanez jellemzi a más filmekbõl és mítoszokból kiragadott motívumokat is. Lucas megint kedvenc klasszikusaihoz nyúlt: míg a Baljós árnyakban a pod-racing a Ben Hur harciszekér versenyét idézte, ezúttal egy Spartacus-féle gladiátorlátványossággal van dolgunk, ahol a leláncolt „mártíroknak” vadállatokkal kell szembeszállniuk.
Nem maradhatott ki James Bond sem a mûsorból: az a rész, ahol Obi-Wan Kenobi kémként beépülve nyomoz a klónhadsereg után a Kamino bolygón, és kimért idegen lényekkel tárgyal, még vizualitásában is a hatvanas évek 007-es filmjeit idézi. 
A leginkább azonban John Ford hatása érhetõ tetten. A Kutatók címû 1956-os klasszikus westernfilmben, a John Wayne által alakított Ethan Edwards éveken keresztül mániákusan üldöz egy indián törzset, akik elrabolták unokahúgát, és végül véres bosszút is áll sérelméért. Ugyanígy ered Anakin is a rézbõrûekhez nagyon hasonlító nomád tuskenek nyomába, akik az anyját ragadták el, hogy aztán õ is hasonló kegyetlenséggel mészárolja le a lényeket. (Lucas egyébként már másodszor idéz a Kutatókból: a IV. részben és Ford filmjében is feltûnik egy porig égett tanya, benne a halott öreg házaspár.) Amikor pedig a magányos Anakin elmotorozik („ellovagol”, mint a cowboyok) a tuskenek felé, a naplementés, vöröses színû kanyon szintén a Ford westernek vizuális világát idézi.
A „vendégszövegek”, a stiláris hivatkozások sorából ne feledjük ki a különféle számítógépes programokból feltûnõen ismerõs dramaturgiai megoldásokat és szörnyeket sem. Mivel a Lucasfilmnek létezik egy számítógépes játékokat gyártó leányvállalata, a LucasArts, a film készítõi nyilvánvalóan a saját cégük tapasztalatait is igénybe vették. Így kerülhetett bele a nagy sikert aratott horvát belsõ nézetes (First Person Shoster) lövöldözõs játékban, a Serious Samben található õrülten támadó „vérbika” szakasztott mása a film Aréna epizódjába, az a jelenet pedig, amelyben Padmé hercegnõ és Anakin a le-lecsapódó prések alatt ugrándoznak át a gyártószalagon, a Tomb Raiderhez hasonló platformos akció-kalandokat idézi. (Természetesen – mint a Baljós árnyak esetében – itt is nyilvánvaló árukapcsolásról van szó, hiszen már készülnek a filmet feldolgozó programok, de most jelent meg a Jedi Knigth 2 is, amely ugyan nem a második, hanem a hatodik epizód eseményeit dolgozza fel, de nyilván nem véletlenül dobták épp most piacra…)

Negatív karriertörténet
A rengeteg ismerõs motívum mellett a filmben egyetlenegyet azért találunk, amelyben a második és a harmadik rész is igazán úttörõ: az amerikai kalandfilmekben nem túl gyakori az Anakin Skywalker által befutott, „negatív karriertörténet”. Míg a legtöbb sztori egyfajta jellemfejlõdést mutat be, a Star Warsban Anakinra inkább a „jellemleépülés” kifejezést használhatnánk, ahogy ártatlan kisfiúból, majd a Jedi lovagok legtehetségesebb tagjából a Sith legsötétebb bajnokává, Darth Vaderré válik. A kalandfilm világában ritka az ilyen mértékû „pálfordulás”, és ha mégis, inkább fordított elõjellel történik, a gonosz hõs valamilyen drasztikus élmény hatására hirtelen megjavul. (Például a Darkmenben). A gengszterfilmek, film noirok hõsei állnak talán még a legközelebb Anakinhoz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy õk kis gazemberekbõl válnak nagy gazemberekké. 
Ha klasszikusoknál akarunk példát találni, az Arthur király mondakörben szereplõ Lancelot du Lac-ot említhetnénk, aki a Kerekasztal legvitézebb lovagja, mégis becsapja a királyt, elszereti a feleségét, és ezzel nem csak uralkodóját, barátját árulja el, magánbûne a birodalmat is romlásba taszítja. Mindkét hõs számára ugyanaz jelenti végül a megváltást: mielõtt meghalnak, öregkorukban egyetlen hõsies tettel visszatérnek a jó oldalára. 
Valami ilyesmi történt most az elõzõ epizódban megbicsaklott Star Wars sorozattal is.

Star Wars II. rész – A klónok támadása (Star Wars Episode II – Attack of the Clones) – amerikai, 2002. Rendezte: George Lucas. Írta: George Lucas és Jonathan Hales. Kép: David Tattersall. Zene: John Williams. Szereplõk: Ewan McGregor (Obi-Wan Kenobi), Natalie Portman (Padmé), Hayen Christensen (Anakin Skywalker), Christopher Lee (Dooku gróf), Samuel L. Jackson (Mace Windu). Gyártó: Lucasfilm Ltd. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 136 perc.