Minõségi pornófilmben nagyhatalom lettünk. Beszélgetés Kovács “Kovi” Istvánnal.

Ha van olyan, hogy “magyar pornófilmipar”, és annak létezik emblematikus figurája, akkor Kovács “Kovi” István kétségtelenül az. A legismertebb, és immár külföldön is számon tartott magyar szex- és pornófilmrendezõ az utóbbi hónapokban került a média figyelmének középpontjába, mivel egyik utolsó filmjével az év elején elnyerte a “pornó-Oscarként” számon tartott AVN Awards két díját is, a legjobb külföldi (értsd: nem amerikai) film és a legjobb külföldi rendezõ kategóriában.
A vállalkozását, a LuXx Videót ma is egy egyszerû belvárosi irodából irányító Kovi lényegében egy véletlen balesetnek köszönheti, hogy ma már vezetõ üzletember és alkotó a pornószakmában. Mivel az 1991-ben történt térdbalesetét egy elrontott mûtét követte, fel kellett adnia mozgékonyságot igénylõ addigi állását, a fotóriporterséget, és valami újba kellett belefognia. Az addig csak mûkedvelõ “pornófilm-fogyasztóból” egy hirtelen ötlettel filmkészítõvé lépett elõ, mert – noha már az induláskor többen próbálták lebeszélni arról, hogy az állítólag kifáradóban lévõ szex-iparba belevágjon – kézenfekvõnek tûnt számára, hogy a mûfajnak még hosszú ideig lesz közönsége Magyarországon is. “Csupán üzleti megfontolásból persze nem csinálnám. Ha nem érdekelne a pornófilm-rendezés, már rég abbahagytam volna” – mondja a pornófilmes, és az irodában körbepillantva valóban úgy tûnik, itt tényleg fontosabb a filmezés, mint a reprezentatív külsõségek. Persze néhány, akár attribútumnak is tekinthetõ kellék így sem hiányozhat a szobából: az íróasztalon többféle szivar és szivarvágó, a falakon a Kovi filmjeibõl ismert leghíresebb modellek aktjai, és természetesen a polcon kiemelt helyen a két legfontosabb díj.
“Amikor elkezdtem, Magyarországon még nem volt szexfilm-gyártás. A filmeket vagy turistaként hozták be az emberek, vagy az akkori egyetlen kiadócég adta ki itthon, szinkronizálva. Hazai gyártású film azonban, magyar szereplõkkel nem készült. Ma már évente körülbelül 150 film kerül piacra, de ebben benne vannak a házilag leforgatott, lényegében amatõr filmek is.” Kovi azonban nem a mennyiség bûvöletében dolgozik. Meglepõnek tûnhet, de csak akkor forgat, ha van olyan sztori, amit érdemesnek tart megcsinálni. Õ ugyanis pusztán a pornó, az “akció” kedvéért nem ül a rendezõi székbe. Így aztán nem is meglepõ, hogy évente “csak” öt-tíz filmet forgat, noha készíthetne jóval többet is. “Gyakran kapok forgatókönyveket, sokan amatõrként is írnak történeteket, bennük még a különbözõ pózokat is aprólékosan taglalva. Engem viszont csak azok érdekelnek, amelyekbõl valami igazán jó sztori bontakozik ki, és ilyenbõl elég kevés van.” Mint mondja, a szinopszisokat a szûkebb stáb írja, és általában három-négy megbeszélés, illetve változat után körvonalazódik a véglegesnek szánt forgatókönyv.
Valóban ennyire fontos volna ebben a mûfajban a történet? A kérdés aligha indokolatlan, hiszen a pornófilm-fogyasztó – vélhetnénk – nem elsõsorban sztorit, hanem szexet kíván látni, méghozzá minél többet és változatosabbat. “Nem állítom, hogy ennyire fontos a sztori, csupán azt, hogy én szeretek olyan filmeket csinálni, ahol lényeges a történet. Mondhatnám azt is, az a cél, hogy a nézõ ne pörgesse tovább a kazettát az összekötõ jeleneteknél, és csak a szexnél álljon meg, hanem közben is valami szórakoztatót, érdekeset kapjon.”
Kovi egyébként csak mosolyog azon a szlogenen, hogy Budapest amolyan európai “pornófõváros”. Az tény, hogy a külföldi filmesek ebben a mûfajban nagyobb arányban jönnek forgatni Magyarországra, mint a játékfilmek esetében. A magyar operatõrök, hangmérnökök és világosítók ugyanis jó szakemberek, a magyar pornószínészek pedig egyenesen világhírûek, mert Kovi szerint “szépek és jól dolgoznak”. Ettõl azonban még nem válunk a pornófilm fõvárosává. A nyugat-európai országok többségében jóval több film készül, mint Magyarországon, egész Európában évente összesen hatezer. A néhány tucat jobb minõségû magyar alkotással igen nehéz bekerülni a kontinens vérkeringésébe, ez Kovinak is csak sok év kitartó munkájával sikerült. Jelen kellett lennie a kiállításokon, fesztiválokon és meg kellett szerezni azt a bizalmi tõkét, amely nélkül ebben az igazán bennfentes iparágban lehetetlen befutni. “Mivel hatalmas a verseny, ma is meg kell dolgozni a sikerért, de azért jó érzés, amikor külföldön odajönnek hozzám, és megkérdezik, nem akarok-e nekik filmet forgatni.”
Ha Magyarországon egy fiatal úgy gondolja, pornószínészként akar karriert csinálni, ma már nem kell feltétlenül külföldre mennie. Kiváló példa erre Kovi egyik legutóbbi felfedezettje, Michelle Wild. A szereplõk jó része csak úgy vállalja a forgatást, ha a film itthon nem kerül forgalomba, Michelle azonban Magyarországon is sztár akart lenni. Õ azon kevesek közé tartozik, aki nemcsak szép, de vállalja is, amit csinál, és ma már külföldön is ismerik és keresik a filmjeit. A rendezõ ezt egy példával meg is erõsíti. “Tegnap beszéltem egy német színésszel – õ egyébként Michelle filmbeli partnere volt –, aki épp Amerikában járt, és elmondta, mennyire népszerû kint Michelle. Többen kérdezték tõle, mikor lesznek láthatóak újra együtt.” A külhoni ismertség egyébként ebben a mûfajban azért sem számít különlegességnek, mert a filmek eleve külföldre készülnek, a magyar piacra önmagában nem érné meg forgatni. A filmeket magyarul forgatják, amelyeket aztán a külföldi forgalmazó szinkronizál az adott nyelvre.
Kovi nem gondolja, hogy a pornócsatornák veszélyeztetnék a videóforgalmazást. Egyrészt szerinte a Magyarországon fogható erotikus programok száma elég csekély, másrészt pedig nem ugyanazt a kényelmet vagy választékot nyújtják. Ugyanez vonatkozik az internetrõl letölthetõ filmekre is, amelyek ráadásul sokszor gyengébb minõségûek, vagy egyszerûen a technikai korlátok miatt hosszadalmas és bonyolult hozzájuk jutni. Persze a filmkészítõnek közömbös, milyen úton jut el a mûve a közönséghez, hiszen a pornócsatornák ugyanolyan potenciális vásárlók, mint a videóforgalmazók. 
Kérdés persze, hogy a közönség érdeklõdését milyen hosszú ideig lehet fönntartani. Vajon ebben a mûfajban is be kell “dobni” idõnként valami újat, meglepõt? A rendezõ szerint vannak, akik azt vallják, idõvel egyre extrémebb, bizarrabb dolgot kell kitalálni, õ azonban nem ezt az utat követi. Úgy véli, ez az irányzat mindig is kisebbségben marad, és õ továbbra is inkább arra törekszik, hogy új sztorikat, új szereplõket mutasson be, minél érdekesebb környezetben vagy egzotikus helyszíneken. Az õ filmjeinek nincs szüksége mindenféle “szuperperverziókra”. A hitvallásnak, úgy tûnik, megérett a gyümölcse, amikor idén Las Vegasban átvehette az AVN (Adult Video News) két díját a The Splendor of Hell címû legutóbbi munkájáért, amelynek fõszereplõje Monique Covet, de látható benne Michelle Wild is. A szakmában kétségtelenül Oscar-díjként elfogadott kitüntetés mellett a berlini Vénusz-díjat, valamint a cannes-i fesztivál és show nagydíját tekintik a legnagyobb elismerésnek. Ez utóbbiak ugyan még hiányoznak Kovi vitrinjébõl, a trófeák között van viszont az évadnyitóként számon tartott brüsszeli fesztivál díja, amelyet mint a legjobb kelet-európai rendezõ, eddigi munkáiért nyert el.
A rendezõ úgy érzi, a szakmában eltöltött bõ egy évtized alatt sikerült meghatároznia, hogy tevékenysége nagyjából hol helyezkedik el a mûvészet, a professzionális videófilmgyártás és a szigorúan üzleti alapokon nyugvó szexipar háromszögében. “Ez nem mûvészet, semmiképpen sem az – mondja –, sokkal inkább olyan filmtermékek készítése, amelyek részei a videókultúrának, céljuk pedig a szórakoztatás. Vagyis az, hogy a nézõnek meginduljon a fantáziája, amikor olyan szereplõket lát, amilyenekkel neki valószínûleg soha nem lesz dolga, olyan helyszíneken, ahová õ talán sosem fog eljutni. Mese felnõtteknek.”