A honi tévékéjek úgy aránylanak a pornóhoz meg az erotikához, mint a Havanna lakótelep a Karib-szigetvilághoz.

Jó hír! A magyar nyelven fogható televíziós csatornák erotikus mûsorai – hangozzék ez bármennyire is hihetetlenül – leginkább mélyreható valóságábrázolásukkal tûnnek ki az egyéb természetû tévétermékek áradatából. Ami esetleg még ennél is meglepõbb, hogy ezen állítás fokozottan érvényes a fikciós szándékoktól vezérelt próbálkozásokra, különös tekintettel, ha azok hazai gyártásúak. Szimpla mélyrealizmus, ha hiszik, ha nem. 
Így dugunk mi. Mielõtt közösen kikérnénk magunknak ezt a valóban nem túl hízelgõ állítást, kénytelenek vagyunk számba venni néhány papírral is igazolható tényt, s azokat összevetni bizonyos tévémûsorok közlendõivel. De csináljuk fordítva! Hátha úgy jobb. 
Pereg a Magyar ATV-n egy feltétlenül erotikusnak szánt sorozat, az a címe, hogy Csillagos ötös. Hogy honnan tudom? Láttam, egyébként nem tudnék róla. A sajtóban közzétett tévéprogramok ugyanis egyöntetûen hallgatnak róla. A rádióújság szerint ilyen mûsor nincs. Ha az ember túl sokat nézi a magyar televíziók erotikus mûsorait, elõbb-utóbb elkezd fájni a foga egy kis pornográfiára. Olyasmi érzés ez, mint amikor a nagyanyám megnézte a Dallas ismétlését is, hátha abban többet mutatnak. Ha az erotikus mûsorok ennyire kielégítetlenül hagynak, nézzünk valami pornót, hátha messzebb jutunk. 
Sötétebb pornográfiát el sem tudok képzelni, mint az ugyancsak a Magyar ATV-n (micsoda vad kanális, istenem) látható péntek esti Sajtóklub. Az éjjel negyed kettes ismétlést választottam, ez kell nekem, a puhatestû éjszaka, nyolckor ki néz pornót? Hát bejött nagyon, úgy maradtam; a tévé elõtt, bénultan. Mintha végigment volna rajtam a második ukrán zászlóalj, még a távkapcsoló fölemelésére sem maradt erõm. Szerencsére. Mert se reklám, se semmi, következett a Csillagos ötös. Színmagyar produkció, erotikus szappan, vagy mi, ez ám a csoda, egy dugós Barátok közt. 
A fõcímben látható csillagos ötös – négy lány, egy fiú – némileg megtévesztõ, ennél azért jóval több lepedõakrobata tündököl a valóban szappanoperányi játékidõ alatt. Mit tündököl, szerepel, alakít, játszik, uram bocsá’ színészi produkciót nyújt, merthogy a dolgozatban számos ágyon kívüli jelenet is adódik, nyilván a pontosabb valóságábrázolás és a kalandos dramaturgia megvalósítása érdekében. Párbeszédek, akciók. Utóbbi alatt persze olyasmi értendõ, hogy valaki bemegy egy bárba, és megpróbál fölülni a bárszékre. Nem sikkesen, csak úgy, hátha sikerül. 
A rövid mûsoridõ, a szappanhossz nem sok köntörfalazást enged az alkotóknak, ezért, hogy mihamarabb a lényegre lehessen térni, a sorozat írói az erotika közeli világból választották hõseiket. Bártündérek, hobbyprostituáltak és kuncsaftjaik. Világos, hisz ki gyõzné kivárni, míg egy pedagógus, kisállattenyésztõ, belvárosi elitértelmiségi vagy populista politikus kalandos élete során végre valami pikáns sztoriba keveredik. 
Mondom tehát megélhetési vagy – mert azért ez mégiscsak fikció – hobbyprostituáltak. Nos, mielõtt az õ sorozatbeli ténykedésükre rátérnénk, merítkezzünk csak meg a valóságban. Ezért a legnagyobb áldozat sem drága, nem is értem, hogy miért nem publikált eddig Günther Wallraff a Filmvilágban. 
Az úgy van, hogy vesz az ember egy, de inkább két hirdetési újságot. Mert az egyikben kb. negyven, a másikban legalább száz vizsgálatának tárgyába vágó hirdetést talál. Egy-két fontosnak hitt paraméter és egy mobiltelefon száma szerepel ezekben. Ha tisztán akarjuk látni a valóságot, nem mehetünk el szó nélkül ezen számok mellett. 
1. A hirdetések száma: nos, az újságban található ingatlan, gépjármû, álláshirdetésekhez képest is oly meglehetõs e kvantum, hogy nincsen okunk kételkedni: itt egy nagyon is karakteres piac létezik. Ez egy nemzeti sport. Kereslet+kínálat, vita nélkül.
2. Mobilszám: már ez is messzemenõ következtetéseket enged. Ha a húszas, harmincas után kilences következik, nagytapasztalatú, sokat próbált ügyintézõvel lesz dolgunk. Ha négyes, akkor az üdeség, a fiatalosság ígéretének illúziójával vághatunk neki, szinte száz százalékos biztonsággal prognosztizálhatóan valamelyik lakótelepre vezetõ üzleti utunknak. 
A csillagos ötös párnacsatái garantáltan valósághû élménnyel ajándékoznak meg, hiszen a hiperrealizmus igényével ábrázolják a mai lakótelepi belméreteket és ízlést. E szempontból teljesen mindegy, hogy esetleg mûteremben rögzítik az eseményeket. A piaci ügymenet közgazdasági alapja a választás lehetõsége. Ezért rögtön egy ADIOS és egy Sunny Beach feliratú szabadidõruha fogad, tûréshatáron belüli töltelékkel. Hagyjuk most, hogy kinek hol van a tûréshatár, ezt elintéztük már amikor a hirdetésszámokat tárgyaltuk. Szabott árak, azonos természetû szolgáltatások, kõtáblára vésett koreográfia, szakzsargon: bizony tanúságot teszünk, ezt egy az egyben prezentálja a mondott sorozat. A szakzsargon nem túl változatos, mondjuk bujának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetõ, bár némileg rejtjelezett, desifrírozása kezdõknek egy keresztrejtvény izgalmaival kecsegtetõ, kedvencem a türcsi, így. Ez a neve az elsõ tárgynak, amivel kapcsolatba kerülünk, a tusfürdõ a direktmarketing útján beszerezhetõ áru, de legalább vízzel hígítják. 
Ami innen következik, azt a vizsgált sorozat ugyancsak nagyon valóságközelien ábrázolja. A félreérthetetlen testhelyzetek félközelijeinek viszonylag monoton váltakozását látjuk, és jó sok premier plánt, hisz az arcokon tükrözõdik leginkább az a fene fergeteges élvezet, amit a kétségtelenül egzotikus Havanna lakótelep csak nyújtani bír. 
Nem mutatnak behatolást, még genitáliákat se nagyon, néhány kebel, s tengernyi sóhaj, kész az öröm. Nos, mint a valóságban. Nem az aktusmekdonáldsz a lényeg, hanem az, ki hogyan éli át. Minden a külsõségekkel gúzsba kötött fantázia szárnyalására bízva. Íme tehát a magyar televíziós erotika és a való világ egy bizonyítottan létezõ szeletének nagy egymásra találása: az erotika tagadásában. Mert minden, amit itt elmeséltünk, az nyilvánvalóan maga az antierotika. Egy sivár vidék, ahol a vágy teljességgel ismeretlen fogalom. 
Hogy a tavaszi virágzás, egy folyó szaga, egy hálószoba félhomálya vagy akár egy áruházi próba puszta látványa mi, vagy adott esetben mit ébreszthet egy emberben, az ebben a fajta erotikában teljességgel értelmezhetetlen, s mint ilyen, azonmód szükségtelen is. 
Ez persze még hagyján lenne, hisz annyi egyéb lehetõség nyílna még egy tévé elõtt töltött gondolhatóan ingerszegény estén is, hogy az csak na. De nem. Nem, és nem. Nézzünk bármerre, kapcsolgassunk reménykedve, semmi. Akkor is semmi, ha elhatároztuk, mert most épp ez a feladat, hogy megtaláljuk az erotikát az erotikus tévémûsorokban; akkor is, ha azt úgy elrejtették, hogy maguk sem tudják már, hol van. Nem dugták el, nincs. Pedig a rendszerváltás környékére tehetõ, „most itt aztán szabad világ lesz”-hangulat okozta tévés nekibuzdulás a maga idejében érezhetõ volt. Még a közszolgálat kezdte, ha jól emlékszem szombat éjszakánként, ám az egész úgy, ahogy volt közröhejbe fulladt. Aztán valahogy átsodródott a nagy kereskedelmi csatornákra, de onnan is kikopott. Most a ViaSat3-on és a Magyar ATV-n járnak, van Anettka a Budapest tévén, tessék mondani, az õ bármilyen mezítelenségében hol van az erotika? Ha a semmirõl leszedjük a ruhát, nem a põreséghez jutunk, hanem a semmihez. A Satelit bele sem kezdett az effélékbe, aligha véletlenül. Minek is. Próbáljuk meg befejezésül mûfajilag felszeletelni e semmit. 
Van ugye, az orális szex. Amikor beszélgetnek róla. Ehhez elsõsorban vörös színû bútorokra van szükség. Behívnak egy másodvonalbeli, tehát nyilvánosságért még majdnem mindenre képes „sztárt”, és pikáns kérdéseket tesznek föl neki. A helyzet eleve abszurd, mi más sülhetne ki abból, ha Kánya Kata mûvésznõ vagy Szalontai Szilvia azt kérdezi egy férfitól, hogy „te tényleg nagyon szereted a nõket?”, mint a Kopasz énekesnõ bármelyik pontján kibontakozó „dialógus”. Nos, ezt illik megbolondítani egy sztriptíztáncosnõ „beszélgetõk” között ellejtett sertepertélésével, amire aztán lehet reflektálni. Amit csak azért nem részletezhetünk, mert ez a leirat nem Ionescu mûveit tárgyalja. 
A másik, péntek, szombat esténként elérhetõ élmény az akciószex. Ezek a darabok bizonyos nagyvonalúsággal akár játékfilmnek is nevezhetõk, amerikainak tetszõ gyártás, diszkréten félrecsúszott szinkron, a már mondott félreérthetõ testhelyzetek, a sok premier plán meg kínosan röhejes címek, a Vágy barlangja, és hasonlók. 
Itt is nyílik mód visszatérni a valósághoz, hisz erotikus vonalon számos dokumentummûsornak nevezett összeállítás is kínálja magát. A valódi szex – mondja egy amerikai sorozat címe, s föltárul a való. Pornófilm forgatásra látogathatunk, s megtudhatjuk, milyen az élet egy olyan szórakozóhelyen, ahová csak lakkruhában lehet belépni. Milyen lenne? Csuda jó, és roppant izgalmas. A megszólalók elmondják, hogy ez aztán a felszabadultság temploma; itt végre azok lehetnek, akik valójában, és ettõl boldogok. Fölösleges szimplán lebohócozni õket, hisz a gúny sem szül önmagában erotikát. 
Végsõ elkeseredésünkben a nem kizárólag erotikus tárgyú beszélgetõs mûsorokhoz fordulunk: hátha Mónika, hátha Liptai Claudia fölizgat valamennyire, hisz ha szorgosan figyeljük az elõzeteseket, kiderül, eseteik többsége valamilyen módon a nemiséghez lyukad ki. Az egyik a polgárt, a másik a közszereplõt helyezi érdeklõdése homlokterébe. Ez az összevetés legalább tanulságos. Amit megtudunk, legalábbis megnyugtató. Egyikük se különb szemernyivel sem a másiknál. Mind ugyanabban a fent leírt lakótelepi szakágban versenyez, s így a kör bezárult. A televízió és nézõje egy csónakban evez, a frigiditás csónakjában az impotencia kacsaúsztatóján. Hogy melyikük volt elõbb, a tyúk vagy a tojás, azt maximum egy boldogabb utókor kutathatja. Innen teljességgel eldönthetetlen, ki tehet arról, hogy Magyarországon az utóbb megnevezett hölgyek és környezetük jelentik erotikából a mintát. Vagy pedig a Heti hetes a járda szélén egész napos cigarettaszünetet tartó útkaparók szintjét alulról horzsoló megjegyzései altesti tárgykörben, ha az utcán átvonul egy csinosnak látszó nõ. 
Summa summarum: a tévé által prezentált vérvaló egyszerû, mint a korai magömlés, helóta nép, halódó erotika.