Egy kép
Marilyn bánata
Kolozsi László
 
A negyven éve halott Marilyn Monroe védtelenül egy New York-i metrómegállóban, Milton H. Greene fotóján.

Az egyik kedvenc képemen Marilyn azt hiszem, az alsó manhattani City Hall Station a helyszín , egy tábla mögé bújva áll, nem éppen vidáman. Igaz, nem látható rajta a szokott szomorúság sem. Mégis ezt a képet választottam, hogy róla és a szomorúságról vagy a szomorúságáról írjak, mert annak idején ez a kép segített megérteni a magam és a Marilyn fanok rajongását; ez segített tisztázni, miért az olthatatlan izgalom és szeretetvágy, ami elfog képeit, nem pedig elsõsorban a filmjeit látván; miért hogy annyit álmodoztam róla, és lett számomra, legalábbis kamaszkoromban, a nõ kvintesszenciája. (Volt idõ, amikor szorongva mertem csak beengedni barátaimat a szobámba, mert a falakon, körös-körül, mindenhol Marilyn képek voltak.) A képet Milton H. Greene készítette. Nagyon érezte, mikor kell Marilynt lekapni, a fotó David Klein Quintett My Marilyn címû szép kiállítású cédéjének könyvecskéjében is benne van. (Maga az album, amin a zenekarvezetõ édesanyja énekel, szintén a szomorúság felé viszi el a Marilyn által is elõadott dalokat, még a Diamonds are a girls best friends-et is.) Mégsem az ismertebb fotók közül való. Persze azt azért tudni illik, hogy Marilyn mögött mindig ott volt egy fotós, mindig ott lébecolt valaki egy Leicával a kezében, és Marilyn csak némelykor volt rest arra, hogy belevillantson egy olyan igazi marilynes mosolyt a gépbe. Tehát annyi fotó van róla, mint égen a csillag, az albumok többsége mégis csak a kábé öt-hatszáz legismertebb Monroe-képbõl építi fel anyagát. Egy átlagos embert élete folyamán jó, ha százötvenszer lekapnak, míg õt cirka négyezerszer fotózták le, vagyis nem egyszerû a választás. E megidézett és méltatlanul hanyagolt kép olyan, mintha valaki lesbõl támadva készítette volna. Ekkor Marilyn már elég híres volt, majdnem képtelenség, hogy metróval ment volna csúcsidõben. Nem lehet persze biztosan tudni, hogy csúcsidõ van, de kellõképpen nagy ahhoz a nyüzsgés, hogy ez feltételezhetõ legyen, másrészt érezhetõ, hogy a kattintás valamikor délután négy és öt között történt. A fotókon legtöbbször sejthetõ a napszak, de jelen esetben talán kevésbé, hiszen metróban vagyunk. Mégis, a közeledõ arcok és alakok olyanok, mintha munka végeztével igyekeznének hazafelé. Egy ballonkabátos férfi, egész testében elõre dõlve figyeli az oszlop mögé húzódó Marilynt. Amit látunk, fikció, mégis, olyan bátorsággal meri elhitetni magáról az ellenkezõjét, hogy már-már hajlamos a kép nézõje azt gondolni, mûvésznõnek hétköznapi attrakcióját látjuk: megpróbálkozott a lehetetlennel, ismeretlen, hétköznapi emberként élni New Yorkban.

(...)
 

http://www.filmvilag.hu