Új világtrend: saját gyártású tévésorozat az RTL Klubon.

Tíz éve még sok szó esett az itthoni panaszkultúráról, mint szemléleti-kondicionális népbetegségrõl, amely nem engedi felfakadni a jókedv és bõség forrásait. Ellenszerül gyakorlatilag – mert szegény nemzet vízzel fõz – fõként a pöffeszkedés szokáskultúrája adódott. Ez szintén erõs hagyományunk, de régóta nem tudott olyan szemkápráztató korszerûségi nimbuszra szert tenni, mint a kilencvenes évek során. Az egymás nyakára talpalás közgyakorlata nem csupán fellendült ekkor, de szakralizációs tendenciát is felvett, mígnem napjainkra az egykor oly dús szövetû panaszkultúra színtelen, rojtos, lyukacsos ronggyá foszladt. Ebben az országos sikerben a televízió szerepe nem méltatható eléggé. Külön figyelmet érdemel a mûsorajánlók vitézsége, a bombasztikus hanghordozású tévékikiáltók társadalom-moderáló hatása. Szpícseiket tetemes napi dózisokban kapjuk, lelkesedésük izzása az évek múltával csak fokozódott. Ezek sohasem enyhülnek. „Új cél, új törvény, új erõ. Új generáció született!” – hangzott emlékezetes görgéssel az Elsõ generáció címû, az RTL Klubon az idén levonult magyar tévésorozat bevezetõ szózata. Így a Hitlerjugendrõl szóló valahai propagandafilmek kezdõdtek, és szúrós pillantású komszomolecek tudtak így, néhány szóval megjuházni akadékoskodókat az Ural aljában („Ne akarj okosabb lenni a Népbiztosok Tanácsánál!”).
A nagymodern szellem vígan feltámadt tetszhalálából, a posztmodernitás örülhet, ha egy tányér levest kap a sarokban. Az idézett prológus a továbbiakban a cyber-térre is utal, de magát a lehengerlõ sorozatot nem annyira a cyber-távlatok hevítik, mint inkább az idehaza már fellelhetõ modi-trendi életvitel kultikus továbbfejlesztésének lehetõségei. A klip-stílust a nagyobb ívû mozgóképi elbeszélésre kiterjesztõ tévés hõsköltemény ez, amely részenként is igen szuggesztíven esztétizál és pedagogizál. Megerõsítés azoknak, akik már lelkükben is a Trendi emberei, és vészkürt mindazoknak, akik ezidáig nem, vagy nem mindenestül csatlakoztak a Trendihez. Figyelmeztet, hogy a Trendi minden szépséget magába von, kívüle hamarosan nem lesz szépség: körülötte minden kiég, eltakarítandó szemétté válik.
A Duna-táj az Elsõ generáció víziója szerinti közeljövõben már digitálisan rendezett: nincs többértelmûsége, nincsenek egymásba játszó különféle hangulati értékei. Ha épp nem az éjszaka tart, akkor mindig hétágra süt a nap. Minden tereptárgy kívül-belül kisubickolt, megdizájnolt, kompakt, a Trendi-népség kedvére. Õk maguk is kompaktak. Testük dísztárgy-jellegû, nem a természet dísze tehát, amelyet mesterségesen is díszítenek, hanem félig termék (gyaníthatóan gépi agyrészekkel, már ahogyan beszélnek). Látjuk, hogy már kipaterolták kontaktus-terükbõl az alkalmatlanokat, így a nagyanyókat-nagyapókat is, de a szépség fontossága tiltja, hogy beszéljenek errõl, így az öregek telepítési helye és módja nem válik ismertté a nézõ elõtt. Dísz-öregnek megmaradt a színen egy reklámbonviván. Gyerekek csak elvétve tünedeznek fel a fényterepen, és megszólalniuk itt nem szabad. Az ember nyilván csak tizenéves kora második felében érik meg teljes lélekkel a Trendire. Ám szülõkrõl sincs hír, ennek a sorozatnak a világában; talán itt már nem is ugyanaz az utódteremtés módozata, mint amelyhez a faj máig még tartja magát mindenütt. A szexualitás elvileg becsben áll az Elsõ generáció szereplõi közt is, csak éppen karcsúsodott egy funkcióval. Megérte: a lakás periferikus jelenséggé lett náluk, többnyire castellumokban tanyázhatnak, amelyek takarító személyzete láthatatlan. Valami tündérgárda lehet ez, amely mindent idõben meg is javít, mielõtt a tulajt bármi bosszúság érhetné szerelékeivel. A tündérek óvta, meglett emberektõl nem háborgatott bróker-sihederek, szépségipari brigádtagok, médiababák, krokodilkereskedõ srácok a nyári vizeken motoroshajózva, kerti bulik közt mintaautózva, egymásnak idülten „húzzatok el, köcsögök!”-et kiáltozva – a teljes megváltódás felé tartanak. Ha a permanens technikai forradalom újabb szintjei úgyis újféle ûrlényekké tesznek minket, ha a logisztikai értelem elitje majd úgyis mindent elintéz nekünk, minek már azzal a tömérdekféle gondolattal és átéléssel érintkezni, amelyet az eddigi emberi idõk felhalmoztak? Utunkhoz tökéletesen elég, ha mindig csak azt gondoljuk és érezzük, amit a Trendi számunkra kiválogat – õ tudja, honnét –, és mindig úgy, ahogyan a Trendi azt magába szellemíteni képes. Jó tudni, hogy a közeljövõ legnézettebb hazai tévécsatornája, a MON-TV vastagon és precíz ütemezésben fog fizetni akárhány munkatársának, úgy löki majd a mosolygó hamvasrózsás arcocskákba a pénzt, hogy az alkalmazottak akár naponta járhatnak a Fekete Neonba, az ország legvonzóbb szórakozóhelyére. De aki hisz a Trendiben, nem marad ki a sugarakból akkor sem, ha csekély versenyképességû, ha még egy ágrólszakadt minipub-tulajdonost sem tud hitelt érdemlõen megfenyegetni. Hiszen már ma is – a hazai tévécsatornák szaporulatával – derekas mûsoridõt foglaló médiaszereplõvé válhat bárki, feltéve, ha felmutatja a Trendi valamelyik ágát, például rollerbarát kisgyereknek öltözött húszéves, aki nyerítve nevet, és tasakot, párnácskát csapdos a mellette fecsegõ jóbarát szájába. Ezen a nyomvonalon talán csak havonta jut el majd a Fekete Neonba, de mit számít ez, ha a cyber-tér aztán mindannyiunkat beszippant és halhatatlanná tesz?
Egyetlen komoly probléma akad, amely a XXI. század elsõ megváltódási irányú (múlt-eltörlõ) generációját terheli, és éppen egy generációtárs testesíti ezt meg, Evil, a Fekete Neon tulajdonosa. Ez a halálárnyékos arcú fiatalember – akinek fazonja középkori városterekre és sikátorokba éppúgy odaillik, mint az orosz anarchisták közé, de lengõ hajával az 1971-es budai ifiparkba is –, mintha a nyecsajevi céletikát forgatná át hiperegoista változatúvá (etikai rend birtokában bûnözik). Minthogy kezét a világ legveszélyesebb vegyianyaga felé nyújtogatja, fennáll a veszély, hogy egy, a történelem rétegzettségét magában õrzõ lény megmérgezi és eltéríti a Trendit. Sajnos, a legtrendibb lányok – meg az egész tyúkól – vonzalmát már meg is szerezte. Szembenállását a kollektív irányultsággal elõször a lengyel rendõrség egy átdobott akciótisztje ismeri fel, majd a rémítõ helyzet lassan kirajzolódik a MON-TV programigazgatójának, Robinnak a lelki szemei elõtt is.
Robin és szerelme, Csilla az uralkodó világrend naiv hívei. Szellemi alkatukkal úgy szolgálják a Trendit, ahogyan Robin, ha korábban születik, április 4-i ünnepségeket szervezett volna, nem kevésbé tiszta szívvel, eszes lendülettel, és Csilla akkor is boldogan állt volna mellette, körbetekintve a jó világra. Kapcsolatuk még ehhez képest is túlzottan light jellegû, nélkülözi a szerelmi lényeget, az elõre el nem gondolt, elõzetesen kitalálhatatlan mozzanatokat, az öröm egyéniségét. Kettesben is folyvást csak készenlévõ kollektív képzeteket realizálnak; effélékhez igazodnak Robin selyembélésû hálószobájának pazar matracán is. A diétás szerelem, a bulik diétás jókedve (mert humora egyetlen szereplõnek sincs; kiszólásaival még a komor Evil jár a leggyakrabban a humor peremén) csak a klipesedés által nyer némi bûverõt. Döntögetett képszögek, gyors bekattanású beállítás-verziók azonos tárgyra, pillanatnyi vágóképek kinagyított hajrebbenésekrõl, mindehhez a zenei effektusok gondos odafontsága – ugye akarsz már partyzni? A választás azért nehéz marad: 1. programigazgatóval a zöldben, 2. az 1.-tõl megmenekülve, de csótányokkal egy betondobozban, 3. hívni Evilt.
 

Elsõ generáció – magyar, 2000. Rendezte: Szabó Szilárd. Kép: Csukás Sándor, Makkos Szilárd. Zene: Berkes Gábor. Szereplõk: R. Koncz Gábor (Robin), Kamarás Iván (Evil), Osvárt Andrea (Csilla), Bizek Szilvia (Szandra), Királyi Éva (Jázmin), Somos Attila (Armand), Ernyey Béla (Halmy), Kis Piroska (Kinga), Pásztor Gergõ (Zen), Kovács Gyula (Olivér), Gömör Tamás (Martin), Gyetvai Éva (Judit), Saluska Ádám (Ricky), Dózsa Zoltán (Vilk), Hujber Ferenc (Bartek), Papp Tímea (Alina), Török Tivadar (Pjotr), Szabó Simon (dj Kalasnyikov). Az RTL Klub produkciója. 10x30 perc.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu