Öt év forgatás után végre elkészült a száz éven át indázó kalandos, romantikus cigánytörténet, a Chaco Rom.
Hol tart jelenleg a Chaco Rom (Igazi cigány) címû
filmjének munkálataiban? Várhatóan mikor lesz
a premier?
Készen van egy nyers változat, amit tegnap éjszaka
láttam elõször. Ma viszem Németországba
az anyagot, ahol majd az utómunkálatokat fogom csinálni.
Közben ezt a félkész változatot meg fogja nézni
a velencei fesztivál zsûrije, és ha beválogatják,
akkor elképzelhetõ, hogy ott lesz a Chaco Rom augusztusban
Velencében. Ebben az esetben lehet, hogy már õsszel
bemutatjuk a filmet Magyarországon. Ha nem válogatja be a
zsûri a programba, akkor csak a filmszemle után lesz a premier,
mert akkor szívesen dolgoznék még rajta. Aránytalannak
érzem ugyanis, hogy négy év munkáját
pár hét alatt véglegesre kell összeállítani.
De persze mindent megteszek azért, hogy kész legyek a velencei
fesztiválra, és az így megszületõ alkotás
ne egy kompromisszumos megoldás eredménye legyen.
A film egy Habsburg fõhercegnek és egy magyar cigányprímásnak
illetve leszármazottjainak 1849-ben kezdõdõ és
száz éven át indázó történetét
meséli el. A hosszú történelmi távot átívelõ
filmeknek két típusa van: vagy a történelem valamilyen
elõrehaladására (legyen ez hanyatlás vagy felemelkedés),
vagy éppen a ciklikusságára helyezi a hangsúlyt.
A szinopszis alapján a Chaco Rom története ez utóbbi
típusba tartozik. Egyetért ezzel?
Igen. A filmnek az a szemléletmód az alapja, hogy az
embernél nincs ostobább állat, mert nem tanul a hibáiból,
a bajaiból, a tragédiáiból. Ha egyszer meglövik
az oroszlánt valahol, akkor soha többet nem megy oda vissza.
Az embernél nem mûködik az ilyen fajta önvédelem,
sem fizikai, sem pszichés ölés esetén. Nem változik
a történelem, csak más-más formát ölt.
Maga a lényeg az élet, a halál, a szerelem, az árulás,
a hazugság, a pénzhajhászás mindig ugyanaz.
A film mégis egymásra találással végzõdik.
A befejezésben a jövõ reménye van benne.
Hiszek a túlélésben, és hiszek az ötvözetben.
Az ötvözetet értékesebbnek tartom, mint a nemesfémeket.
Nem véletlen, hogy egy Habsburg fõherceget és egy
magyar cigányprímást használtam fel a konfliktus
indulásához. A túlélést számomra
a cigányok képviselik, akik eljutottak Indiától
a Holocauston keresztül Strasbourgig. A film szimbóluma a fõnixmadár,
amely ezerévenként elégeti magát, és
újra feltámad. Ez a fõcímben képileg
is megjelenik.
Az elmúlt évben két hasonlóan hosszú
történelmi idõszakot átfogó magyar filmet
is bemutattak, a Glamourt és A napfény ízét.
Mi lehet az oka annak, hogy mostanában a magyar rendezõk
érdeklõdni kezdtek az ilyen típusú filmek iránt?
Úgy gondolom, az ezredforduló ösztönösen
egyfajta összegzésre készteti az embert, amire igazán
alkalmas a hosszú történelmi idõszakot átfogó
film. A Glamourról egyébként már születése
óta tudok, hiszen Gödrös Frici gyermekkori barátom,
és mindkettõnk producere Sípos Kornél volt.
Ennek ellenére semmilyen módon nem befolyásoltuk egymást,
mert mindketten annyira független alkotók vagyunk, hogy tõlünk
a világ jöhet-mehet, nem számít.
Nem fél attól, hogy A napfény ízéhez
hasonló vitákba fog keveredni az Ön mûve?
Abszolút nem érdekelnek a kritikusok vitái,
és véleményeket is csak bizonyos személyiségektõl
fogadok el a filmjeimmel kapcsolatban.
De a zsidó asszimilációról folyó
vita nemcsak a kritikusokra, hanem a szélesebb közönségre
is kiterjedt. Az Ön filmje a cigány asszimilációt
illetõen tapinthat rá érzékeny pontokra.
A vita nagyon jó, mert közös gondolkodást
jelent, ami kiveszõben van az emberiség nyugati felében
a televízió képernyõje által kikényszerített
magányosság miatt. Ugyanakkor a filmemben nem a cigány
asszimilációban rejlik a lényeg.
Gondolom, mégis van valamilyen állásfoglalása
a kérdéssel kapcsolatban.
Nincs semmilyen állásfoglalásom, kételkedõ
típus vagyok. A mûvész feladata az, hogy kérdéseket
tegyen föl, és hogy nagyképûen fogalmazzak
az emberiség keresse rá a választ. Én az embert
tartom fontosnak, és engem sem a történelmi hazugságok,
sem a történelem ostoba fordulatai nem érdekelnek. Kizárólag
az ember élete érdekel, és azon belül is számomra
a pillanat a legfontosabb. Ez a legkisebb egység, amire az életet
le lehet bontani, és ezt a legkisebb egységet éljük
meg. A Chaco Rom száz éve is pillanatokból tevõdik
össze.
A nagyon hosszú idõszakot átfogó történelmi
filmekben a helyzetek gyakran a levegõben lógnak, mert nincs
idõ arra, hogy dramaturgiai megalapozásra. Mivel próbálta
elérni, hogy a pillanatok valóban pillanatok legyenek és
ne csak kimerevített élõképek?
Az idõ síkja zárja ki, hogy a pillanatok a levegõben
lógjanak. A filmnek nem lineáris története, hanem
speciális szerkezete van: a jövõre irányuló
vízió, a múltra történõ emlékezés
és a pillanatok megélése egyszerre. Az idõvel
való játszadozás a fantáziálás,
az emlékezés és a pillanat megélése
nemcsak a filmben, hanem minden ember lelkében zajlik.
Milyen hosszú lesz ez a száz évet átívelõ
film?
Körülbelül 120125 perces. A szerzõdésem
ugyan 160 percre szól, de engem nem érdekelnek ezek az idióta
megkötések. Egy film annyi, amennyit a történet
kiad magából. Így kétrészes lesz a film,
ami eredetileg háromrészesnek készült, de a pénzhiány
miatt húznunk kellett belõle. A negyven perc kihúzása
a film dramaturgiáját és szerkezetét egyaránt
megváltoztatta. 160 percben el lehet mesélni egy romantikus
történetet lineárisan, ám 120 percben ez nem
megy. Egyébként háromszor ötvenpercnyi lineáris
televíziós változatot a leforgatott anyagból
is össze tudok állítani, de háromrészes
mozifilmet nem. Az úgy nem érdekel.
Azt mondta, hogy a Chaco Rom az emberi életrõl szól.
A szinopszis alapján Ön szerint a legfontosabb az emberi életbõl
a szerelem. Miért?
Nem hiszem, hogy a világon fontosabb volna bármi is
a szerelemnél. Minden e körül forog. A szerelem fricska
az istenek részérõl, mert a szerelem terén
teljesen a játékszereik vagyunk. Az embernek minden másban
megvan a lehetõsége, hogy jól vagy rosszul döntsön.
Egyetlen egy dologban nem dönthet: ez a szerelem.
Az elõbb azt mondta, hogy a történelem során
az ember folyamatosan ismétli a hibáit. Ebben az esetben
nem ugyanarról a kiszolgáltatottságról van
szó, mint a szerelemben?
A hülyeségnek való kiszolgáltatottság
más, mint az isteneknek való kiszolgáltatottság.
Az embernek van lelke és van agya, amennyiben ezt a kettõt
jól ötvözi, akkor jól dönt.
Az értelem és érzelem kettõsségét
a filmjében a magyarok és a cigányok közti különbségre
vetítette?
Igen. Számomra a cigányok az emberiség énekesmadarai.
Ezt a fajta megosztottságot kiterjeszthetõnek véli
a férfi és nõ közti különbségre?
Igen. Míg az értelmet és az érzelmet
azonban lehet ötvözni, a férfit és a nõt
nem. Pontosabban csak a lelken belül ötvözhetõ a
két nem, ugyanis minden embernek van férfi és nõi
oldala. A szerelem viszont pontosan arról szól, hogy az ember
a világban az ötvözete után rohangászik.
Ha megtaláljuk, akkor nagyon kell neki örülni, de többnyire
nem sokáig tart.
Egy ennyire kalandos és romantikus történetû
filmmel kapcsolatban azt feltételezem, fontos érzelmi szerephez
jut benne a kép és a hang. Áll ez a Chaco Romra?
Igen. Varga Péter art direktorommal egyfajta színdramaturgiával
kísérletezem, aminek következtében a film egyik
része színes, a másik pedig fekete-fehér. És
nagyon sok zene lesz benne. Babos Gyula zeneszerzõ barátom
már a történet alapján megírt nyolc számot
elõre, és a forgatókönyvet egy CD-demóval
együtt futtattuk. Természetesen végül nem minden
számot használtunk fel, de vannak olyan dallamok, amik megmaradtak.
Nagyon fontosnak tartom a zenét, mert szerintem a lelket csak zenével
lehet etetni.
Használta a forgatáson ezeket a zenéket?
Persze. Nemcsak az elõre felvett számok, hanem élõ
zene is szólt a forgatáson, hiszen sok cigány muzsikus
játszik a filmben. Ennek óriási hatása volt
a színészekre. Ha egy jéghideg hajnalon, egy betonbunkerben,
húsz méterrel a föld alatt kétszázötven
cigánynak azt mondom, hogy most muzsikaszóra mentek a gázkamrába,
és nem szól a zene, akkor csak egymás lábára
hágó, toporgó, rabruhás embereket fogok látni.
A cigányok nem is tudnak zene nélkül élni. Volt
egy felmérés 68 éves gyerekek közt, hogy mi
az, ami nélkül nem tudnának élni. Volt, aki a
tévét, volt, aki a lakást nevezte meg, a cigánygyerekek
pedig a muzsikát. Zene nélkül tényleg nem lehet
élni, és a zene alatt értsünk mindent, ami a
mûvészettel kapcsolatban áll: képeket, fényeket,
ízeket, illatokat. Ha lehetne szagokat használni a filmben,
én biztosan élnék a lehetõséggel.
Miért nincsenek a fõszerepekben cigány színészek?
Kerestem, de nagyon kevés profi cigány színész
van az országban. Viszont olyan profi amatõröket találtam
a filmben megformálandó kisebb szerepekre, hogy azok felérnek
az iskolázott színészekkel is.
Koncepcionális oka volt annak, hogy három operatõrrel,
Medvigy Gáborral, Vasile Dragannal és Sas Tamással
dolgozott?
Nem, egyszerûen az elhúzódó forgatásban
rejlik az oka. Remélem a nézõk számára
nem lesz észrevehetõ a különbség a három
munka között. Ugyanígy a teljes stáb is kicserélõdött,
a díszlettervezõtõl a világosítón
át a sminkesig. A színészek maradtak ugyan, de két
forgatás között megváltozott a kinézetük,
és rengeteg dolog történt velük idõközben.
A film ötlete 1996-ban született. Ennek immár öt
éve. Az Ön impulzivitásával hogyan bírt
ennyi idõn át egyetlen munkára összpontosítani,
és mindvégig fenntartani a lelkesedését?
A lelkesedést nem lehet fenntartani öt éven át.
Ez olyan, mintha vágtázó paripát pányvára
kötnének. Azért nem dögöltem bele, mert vigyáznak
rám valahol valakik, és volt néhány barátom,
aki tartotta bennem a lelket. És talán azért is tudtam
megcsinálni, mert álmodozó alkat vagyok, akiben belül
állandóan egy film pereg. Ám ha elõre tudtam
volna, hogy ilyen nagy kihagyások lesznek a film készítése
során, akkor lejegelem a lelkemnek a Chaco Rommal foglalkozó
részét, és közben máson dolgozom. De ez
nem így történt. Mindig úgy volt, hogy két
hét múlva már mindenképpen forgatunk.
Kevés pénzt kapott a film?
Nem is az volt a baj, mert mindenki támogatta filmet, ahová
csak beadtuk a forgatókönyvet. A probléma abból
fakadt, hogy a pénzek nem a szerzõdésben meghatározott
idõpontokra érkeztek meg. Egy stábot pedig fizetni
kell akkor is, ha leállunk. Csak a leállások költségeibõl
garantáltan le lehetett volna forgatni egy low-budget filmet. Mostanában
egyszerûen nem lehet tervezni, csak és kizárólag
beledögleni lehet a filmkészítésbe.
Mennyire tartja a kapcsolatot a többi magyar filmrendezõvel?
Mennyire tudják megbeszélni a problémáikat?
Teljesen magányos alkotó vagyok. Amióta megszûnt
a filmgyár, azóta nincs egy hely, ahol a szakma rendszeresen
találkozhatna. A pénz dirigálta szép új
világ felszámolta a BBS-t, ahol együtt lehetett gondolkodni
a kollégákkal és a társmûvészetek
képviselõivel. A Happy End megjelenése óta
már a filmszemlén sem lehet találkozni egymással.
Pedig filmet csak közösen lehet készíteni. Nem
úgy van ez, mint a versírással. Úgy látszik
azonban, hogy ez a történelmi idõszak a magányos
monológoknak kedvez.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu