A kerekasztal-beszélgetés résztvevõi: Banyár Magdolna moziszociológus, a Budapest Film piackutatója, Berkes Zoltán, az InterCom munkatársa, Éliás András mozivédõ és Grunwalsky Ferenc filmrendezõ. |
– A mozivédõk rendszeresen felemelik a szavukat a régi
budapesti (és vidéki) mozik bezárása ellen.
Miért tartják fontosnak azt, hogy ezek az épületek
moziként mûködjenek tovább? Bizonyára sokkal
sikeresebb funkciót is találhatnak nekik annál, minthogy
nézõközönségként 10-15 ember lézengjen
az elõcsarnokukban. Ugyanakkor létezik egy art-mozihálózat
Budapesten, amely tudomásom szerint elég jól mûködik.
A kritikus helyzet inkább vidéken alakult ki.
Éliás András: Londonban négy-öt, az
elmúlt években bezárt mozit újítanak
fel annak érdekében, hogy moziként mûködjenek,
még ha ezer személyesek is. Tehát nálunk is
meg kéne állni valahol. Legalább hatvan mozit zártak
be az elmúlt évtizedben. Nem azt mondom, hogy ezeket mind
meg kellene menteni, nyilván nem is lehet, mert magánkézben
vannak. A budapesti Cinereal cég, egy újságcikk szerint,
35 mozit adott el. A Csokonai és a Tisza mozikból például
üzletházat csinált az új tulajdonos, az utóbbiból
kialakított áruházat azonban szintén bezárták,
és évek óta megint eladó. Az Átriummal
kapcsolatban felvetõdött, hogy képtárrá
alakítanák, egyes mûvészettörténészek
viszont ezt nem tartják jó ötletnek.
Grunwalsky Ferenc: Engem nagyon zavar az, hogy egyrészt szüntelenül
csak Budapestrõl beszélünk, másrészt nem
esik szó arról, hogy vajon létezik-e ma törzsközönség.
Amikor bármelyik kormány kultúrpolitikájáról
vitázunk, akkor nem egyszerûen arról beszélünk,
hogy miként jöhetnek létre mûvek, hanem – és
ez legalább olyan fontos –, létrejön-e, illetve megmarad-e
egy országos törzsközönség, ha úgy
tetszik fogyasztói réteg, amely megtalálja az õt
érdeklõ mûveket, alkotásokat, és hozzájut
mindahhoz, amit kulturálisan igényel. Úgy tûnik,
hogy az igazi zûrzavar az elmúlt tíz évben egyrészt
a kultúra menedzselésének, másrészt
a közönség-teremtés hiánya miatt alakult
ki. Katasztrofális az, hogy a közönség fogyasztási
szokásaival kapcsolatosan – ezt hívták régen
népmûvelésnek – érdemi koncepciója egyetlen
kormánynak sem volt, és így pénzt sem költöttek
erre a területre. Kifejezetten arra a célra, hogy kialakuljon
egy mozis törzsközönség, amely differenciáltan
tud fogyasztani, vidéken pénzt senki nem költött.
Kivéve a multiplexeket. Akkor pedig mitõl lenne ilyen? Hangsúlyozni
kell tehát, hogy a mozit nem a multiplexek megjelenése üti
agyon (ott más filmeket játszanak, oda más közönség
jár, amelynek más fogyasztási szokásaik vannak),
hanem az, hogy az olyan mozikat, amelyek mást kínálnának,
nem tartja fönn senki sem.
Banyár Magdolna: Engem ebben a vitában az zavar, hogy
ez igazából nem vita. A két csoport (a Budapest Film
és a mozivédõk) szembenállása ugyanis
mesterségesen kreált. Mirõl is van szó? Az
egész moziátalakuláshoz kétféleképpen
lehet viszonyulni. Egyrészt lehet a folyamatokra egy piaci szempontokat,
gazdasági viszonyokat figyelemmel kísérõ, elemzõ,
és azokra proaktívan, vagyis a problémákat
elõre látva és ezért idõben cselekvõ
menedzser szempontjából tekinteni, amelynek ráadásul
még a mozik megvédését is magában kell
foglalnia (ezt a magatartást képviseli jelenleg a Budapest
Film). Másrészt lehet egy nosztalgikus, múltba révedõ,
a régi mozikat sirató magatartással tekinteni a helyzetre,
de a mai viszonyok közepette ezt naivitásnak, és a helyzet
nem ismerésének tartom. Legalább három alapvetõ
tényezõje van annak az átalakulásnak, amely
a rendszerváltással egy idõben kezdõdött
a mozizás területén. Az elsõ a gazdasági,
társadalmi átalakulás a nyolcvanas évek közepétõl,
amelyet különösebben nem kell részletezni, mert mindenki
a saját bõrén tapasztalhatta. A megváltozott
viszonyokhoz a moziknak is alkalmazkodniuk kellett, mert – és ez
a második tényezõ – az állam tökéletesen
magára hagyta õket. A nyolcvanas évek közepéig
létezett egy mesterségesen felduzzasztott hatalmas mozihálózat,
amelynek fenntartása mögött az a kimondott cél
munkált, hogy minden településen legyen mozi. Volt is,
még a nyolcvanas évek elején is legalább 3-4
ezer. A mozi ugyanis a kultúrpolitika legfõbb bástyája
volt. A mozik a központilag megszabott látogatói kvóták
után kaptak költségvetési támogatást,
így bevételük több mint ötven százalékát
az állami támogatás tette ki. Ennek fejében
az állam elvárta a moziktól, hogy bizonyos számú
szovjet, szocialista, illetve magyar filmet játsszanak. A rendszerváltással
egyik napról a másikra megszûntek ezek a kvóták
és vele együtt a központi támogatás is.
Mindez azzal járt, hogy míg 1984-ben országosan 71
millió látogatója volt a moziknak, 2000-ben ennek
már csak az ötöde. Ezen belül Budapest még
mindig jó helyzetben van, mert itt csak valamivel kevesebb, mint
a felére csökkent a látogatottság. A harmadik
tényezõt azok a folyamatok alkotják, amelyek nyugatról
„gyûrûztek be” a mozizás területére. A nyolcvanas
években Nyugat-Európában is radikálisan csökkent
a látogatószám, de természetesen nem azért,
mert az emberek szegényebbek lettek, hanem sokkal inkább
az életmódváltás következtében,
amelynek során a mozi háttérbe szorult a szabadidõ
tevékenység eltöltésének különféle
formái között. Vagyis ki kellett találni valamit,
ami a mozit újra vonzóvá tette a közönség
szemében, és ez lett a multiplex. Becsábították
az embereket a hatalmas bevásárló- és szórakoztatóközpontokba,
ahol mellesleg egy minden addiginál monumentálisabb látvány-
és hangzásvilágot nyújtó mozikomplexum
is mûködött. Vagyis jelentõs technikai változtatásra
volt szükség ahhoz, hogy a közönség mozitól
való elfordulása megállítható legyen.
Nálunk ez a három dolog egyszerre következett be. Az
Art-mozi hálózatot csakis elõretekintõ
válságmenedzseléssel lehetett átmenteni.
– Budapesten tehát már kialakult a multiplexek és
az art-mozik párhozamos hálózata, de úgy tûnik,
a multiplex-terjeszkedés még nem állt meg…
Grunwalsky: Az egész város átalakulása
kissé sokkszerûen érte az embereket. Az átalakulás
elfordult egy olyan átláthatatlan modernizálás
felé, amellyel kapcsolatban nem vagyok meggyõzõdve
arról, hogy minden a lehetõ legjobb irányba halad.
Az viszont tényleg nagy eredmény – és e tekintetben
Budapest megállja az összehasonlítást bármelyik
közép-kelet-európai várossal –, hogy itt egy
olyan széles nemzetközi art-kínálatot nyújt
a mozihálózat, amelyet más kelet-közép-európai
városban biztos nem kap meg a nézõ. A tapasztalatok
egyébként azt mutatják, hogy az art-mozik közönsége
stabil, és mi filmesek rájuk tudunk építeni.
Én viszont a jövõt látom problematikusnak. A
multiplex láz ugyanis lecsengõben van, azt viszont még
senki nem tudja: hogyan tovább? Amerikában már két
hálózat ment tönkre.
– Igaz, hogy Budapesten máris túl sok a multiplex?Ha
igen, akkor miért épülnek még jelenleg is újabbak?
Berkes Zoltán: A multiplexek egyáltalán nincsenek
jó helyzetben. Azoknak a multiplexeknek az építésérõl,
amelyek jelenleg készülnek Budapesten, még 1994–96 tájékán
döntöttek, s ezeket a fejlesztéseket már nem lehetett
megállítani. Másrészt az is egyre jellemzõbb
történet, hogy azok a nagy multiplex-vállalatok, amelyek
tönkremennek valahol a világban, az összes létezõ
leányvállalatukkal elvágják a kötelékeiket,
és egy pillanat alatt az egyik moziból áruház
lesz, a másikból valami más, legyen az akár
a város legjobb helyén. Az a hurráoptimizmus, amely
’96 és ’99 között volt jellemzõ, mára oka
fogyottá vált, mivel a budapesti nézõszám
immár csak néhány százalékkal növekszik,
amely ahhoz képest, hogy a fõvárosi mozitermek száma
az elmúlt két évben megduplázódott,
elég aggasztó. A multiplexek egy része szûk
félév alatt mûködõképessége
határára került, a történetnek pedig még
koránt sincs vége.
Grunwalsky: Ne higgyük, hogy a multiplexek felépülésével
kialakult egy végleges struktúra. A mozit az tartja életben,
hogy az ember vágyik egy másokkal közösen átélt
élményre, amelynek során képeket vetítenek.
Ez a vágy örök: lehet, hogy az égre fognak vetíteni,
de valahogyan létezni fog. Mint ahogy a színház is
az emberiség közös élménye közé
tartozik. Az eltûnésétõl nem kell tartani, viszont
ki van téve a divatnak és trendeknek. Még nem szoktuk
meg, hogy a piac rendkívül borulékony dolog. Magyarország
egy globális lánc végén van, kis piac, és
a külföldi tulajdonost nem fogja érdekelni, van-e itt
nemhogy multiplex, de mozi egyáltalán. A másik tényezõ
a divat. Mi van, ha az emberek megunják a multiplexben termett amerikai
filmeket? Ez nem is annyira képtelen kérdés, mint
elsõre tûnik. A kultúrafogyasztási szokások
ugyanis változnak. Vagyis másért, más helyre,
máshogyan járunk szórakozni, mint tíz-tizenöt
évvel ezelõtt, nem azt a zenét és nem azok
a disc-jockey-k játsszák. Vagyis a kérdés,
hogyan lehet a piac negatív hatásait csökkenteni, és
minél kevésbé kitenni magunkat egy nemzetközi
visszaesésnek. Ehhez persze tudnunk kellene, milyen az a moziba
járási szokás, amit ma egy 15–25 év közötti
fiatal követ, és hogyan érzi jól magát?
A tapasztalat egyébként világszerte az, hogy ez a
közönség általában oktatási centrumok
köré szervezõdik. Fölvetõdik tehát
újra a kultúrcentrumok problémája, illetve
az a kérdés, hogy ki fogja ezt a bizonyos közmûvelõdést
támogatni. Égetõ szükség volna végiggondolni
azt, hogy kell-e nekünk a mozi, illetve a kultúrának
az a fajta szélesebb terjesztése, amelynek keretében
az egyszerû emberhez is eljut. Mert ami ma eljut hozzájuk
a televíziózáson keresztül, az siralmas.
Éliás: Úgy tudom, hogy a kilencvenes évek
elején nemcsak a mûvészfilmek forgalmazását,
hanem a mozi-üzemeltetést is támogatták. Talán
ezt újra lehetne kezdeményezni…
Grunwalsky: Igen, ezt próbáljuk is, de jelenleg az európai
versenyjogi szabályok tiltják az üzemeltetési
támogatást, mert az ellentétes a piaci verseny korlátozását
tiltó rendelkezésekkel. Vagyis úgy kellene kidolgozni
a támogatás módszerét, hogy ezek a szabályok
ne sérüljenek. Véleményem szerint ez csak szándék
kérdése, és azt kell eldönteni, hogy kívánunk-e
erre áldozni. Másképpen kérdezve: a politika
el akarja-e érni az egyes embert ilyen célból is,
vagy csak akkor, amikor a szavazatára van szükség? Hajlandó-e
neki állandóan biztosítani egy olyan kulturális
környezetet, amely független attól, hogy mi a politikai
véleménye. Ez ma a kultúrpolitika alapproblémája.
– Lehet-e ma vidéken gazdaságosan mozit üzemeltetni?
Berkes: Az InterCom több nagyvárosban üzemeltet multiplexet
és egytermes mozikat egyaránt. Olyan környezetben is,
nevezetesen Miskolcon, amely piaci szempontból nem nagyon kedvezõ,
üzemeltetõi szempontból pedig egyenesen halálos.
A városban ugyanis van egy viszonylag jó állapotban
lévõ mozipark, amely részben speciális art-programmal
rendelkezik, és így támogatásban is részesül,
és van két multiplex mozi, ráadásul a város
nagyságához képest elég nagy kapacitásúak
(7-8 termesek). Mindhárom létesítmény üzemeltetése
veszteséges. A miskolci helyzet jól mutatja, milyen rossz
irányba fordulhat a vidéki mozizás fejlesztése,
nem nehéz megjósolni ugyanis, hogy a két multiplexbõl
az egyik tönkre fog menni. Ráadásul a multiplexek mellett
mûködõ hagyományos mozipark pont azt a feladatot
nem tudja ellátni, amelyre igazából szükség
volna, mert õ maga sem tud kiszabadulni egy ördögi körbõl:
nem akarja elveszíteni azt a törzsközönséget,
amely az olcsóbb jegyek miatt jár hozzá a premierfilmekre,
így nem meri teljesen felvállalni az art-mozi jelleget. Szegeden
ugyanakkor sikerült egy jól mûködõ rendszert
kialakítani.
Banyár: A fõvárosban azért két formában
is folyik az art-mozik támogatása. Egyrészt a Budapest
Filmen keresztül, amely keresztfinanszírozás útján
tartja fenn a négy art-moziját, a többi hét art-mozi
támogatására pedig létrejött a Budapesti
Mozik Közalapítványa, amely programfinanszírozás
útján segíti ezeket. Tehát ez is egy modell
lehetne a vidéki art-mozik támogatására, csak
épp nincs aki finanszírozza ezeket az alapítványokat.
Grunwalsky: Számomra kétséges, hogy meddig marad
fönn az art-mozik és a multiplexek kettõs rendszere,
hiszen a kettõ közötti határ, ami a filmeket illeti,
egyre jobban elmosódik. Sokkal inkább differenciált
filmkínálat kezd kialakulni, hiszen jó néhány
olyan új alkotó tûnt fel, például a reklámfilmbõl,
akiknél már erõsen keverednek a hagyományos
közönségfilm és mûvészfilm jellemzõi.
Ma egy bonyolult közönségfilm befogadása legalább
olyan nehéz, mintha egy Antonionit akarnál megnézni.
A másik, hogy igazából Magyarországon megszûnt
a közösségi szórakozás, illetve a közösségi
kulturális tevékenység helyébe a klubok és
éttermek léptek. A mozi ugyanakkor alkalmas volna arra, hogy
bonyolult közösségszervezõ tényezõvé
lépjen elõ. Tudni kell azt is, hogy a fiatalok szórakozásával
ma együtt jár a közös evés. A moziban is esznek.
A Mûvész mozi példája is mutatja, hogy ehhez
még ez a mozi is kénytelen alkalmazkodni… A közösségteremtéshez
viszont nem elég a filmet bemutatni, hanem a különbözõ
centrumokban archívumokat kel létrehozni a filmek számára.
Ha Magyarországon ma valamit le akarsz vetíteni, nincs rá
lehetõséged, mert vagy lefutott a mozikban és nincs
több kópia, vagy ami létezik, az archív és
nem hozzáférhetõ. És ettõl kezdve nem
beszélhetünk közösségalakításról.
Másrészt pedig szükség van a komplexitásra,
mert ma önmagában senki nem fogyaszt semmit. Szinte minden
lakásban egyszerre olvas valaki, szól a rádió,
közben másvalaki nézi a tévét. Ez a szinkronitás
a mai kultúrafogyasztás lényege.
– Talán kívánatos volna, ha ezúttal nemcsak
a nemzetközi trendeket követve, néhány éves
késéssel ballagnánk a külföldi példák
után, hanem mi is megpróbálnánk új megoldásokat
kidolgozni a mozizás területén. Ötletek vannak
az újításra?
Banyár: Rá vagyunk kényszerítve, hogy legyenek
ötleteink. Rendszeresen figyeljük például a közönséget,
többször végeztünk már az InterCommal közös
multiplex vizsgálatokat, amelyek alapján elég jól
ismerjük a budapesti mozilátogatókat. Talán meglepõ,
amit mondok, de a budapesti multiplex mozik közönségének
iskolai végzettsége, társadalmi státusza, gazdasági
helyzete jóval magasabb, mint a magyar, sõt a budapesti átlag.
Egyharmaduk felsõfokú végzettségû, és
jobb anyagi helyzetben élnek, mint a lakosság többsége,
ami azt jelenti, hogy Magyarországon a mozizás – különösen
a multiplex – átcsúszott az elit idõtöltés
kategóriájába. Megjelent egy, a közönség
10-15 %-ot kitevõ réteg: õk, amíg nem volt
multiplex, nem nagyon jártak moziba. Nem a legmagasabb végzettségûek
közé tartoznak, viszont fiatalok és nagyon sok pénzük
van. Nekik autójuk van, amire vigyázni kell, õk akarnak
enni mozizás közben. A másik jelentõs réteget
azok alkotják, akik eddig is mozilátogatók voltak,
de a multiplexek hatására gyakrabban járnak moziba.
Õk az egyetemista, fõiskolás, illetve dolgozó
értelmiségi fiatalok. Pontosan õk alkotják
azt a csoportot is, akik egyaránt járnak art-moziba és
multiplexbe is. Látható tehát, hogy nem lehet élesen
elválasztani a multiplexek és az art-mozik közönségét,
mert ilyen éles szakadék nincsen. Magyarországon egyébként
még mindig jóval idõsebb a közönség
(25 éves átlagéletkorú), mint Amerikában,
ahol a látogatók átlagéletkora 20 év
alatt van. A közönség nagy része egyébként
a hagyományos mozikból egyértelmûen átpártolt
a multiplexekbe, ha pedig azt nézzük, kik tiltakoznak a régi
mozik bezárása ellen, azt látjuk, hogy többségük
már igen régóta nem jár moziba.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu