Az Erdély-életmû láthatatlanul épül tovább a magyar filmben.
 

A redõnyléceken gépírással három HÕSIES szó:
KÖZÉRZETE KIELÉGÍTÕ.
Három szó:
JÓL ÉRZI MAGÁT.
Négy szó:
VÉGRE JÓL ÉRZI MAGÁT.
Öt szó:
NA VÉGRE JÓL ÉRZI MAGÁT.
Hét szó:
NA VÉGRE Õ IS JÓL ÉRZI MAGÁT.

(Erdély Miklós: Rejtett paraméterek, 1968 – a vers befejezõ sorai)

A XX. század mûvészetében Erdély Miklós életmûvének meghatározó szerepe van. Életének utolsó, 1966-1986 közötti két évtizede, mikor munkái a nyilvánosság számára, ha szûk körben is, de részben elérhetõvé váltak, mai szemmel nézve a modern mûvészet, az avantgarde második hullámának leginspirálóbb idõszaka. Erdély munkássága a képzõmûvészet mellett az irodalom, a mûvészetelmélet és kritika, a hangjátékok valamint a film területei felõl is megközelíthetõ, s bármely irányból tekintve mindinkább egységes, gazdag, összefüggõ egészként mutatkozik meg, melynek megismertetése, feltárása, bemutatása a nemzeti örökség megóvásával foglalkozó intézmények, szervezetek költségvetési feladata is lehetne. Bár 1998-as mûcsarnoki életmû-kiállítása óta nevét egyre szélesebb körben ismerik, a hagyatékot gondozó, forrásokkal nem rendelkezõ Erdély Miklós Alapítványon kívül semmilyen intézményes és fõként anyagi támogatás nem áll rendelkezésre a hagyaték feldolgozására, a mûvek rendszeres bemutatására. Egyedi és eseti segítség teszi lehetõvé idõszakonként, hogy a feltárt, alkalmasint az életmûvet jól ismerõ kutatók számára is meglepõ, új információk, eltûntnek vélt mûvek és adatok megfelelõ dokumentálása és bemutatása megtörténhessen, mint jelen esetben is.
A hagyaték feldolgozása során, a nagyszámú filmes doboz, muszterek, filmmaradékok, kivágott vagy épp filmhulladékokból gyûjtött szalagok, 16 mm-es hang és képfelvételek közül került elõ Erdély három korai, elveszettnek hitt filmjének egy-egy, bizonyos szintig rekonstruálható, kétszalagos verziója, valamint a Herakleitosz töredék címû, készülése idején több alkalommal vetített, Erdély Álommásolatok címû 1977-es filmje utolsó részének elõzményeként is értelmezhetõ, ugyancsak kétszalagos munkája. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján készített montázsfilmek nagyrészt a televízió hulladékkosaraiban talált, Erdély által „tévészemétnek” nevezett filmkivágások újrafeldolgozásából, esetenként hozzáforgatott jelenetekbõl állnak (a Herakleitosz-töredék kivételével), döntõ elemük a hanganyag, azok a hangjátékok, amelyek Erdély Kollapszus orv. címû, a Magyar Mûhely kiadásában Párizsban 1974-ben megjelent verseskötetben közreadott írásainak hangfelvételei, Erdély Miklós, Altorjai Sándor, Szenes Zsuzsa, Kiss Endre, Veress Gizella, Rajczi Margit és mások közremûködésével. A C3 Alapítvány Erdély Miklós halálának 15. évfordulóján e mûvek bemutatására vállalkozott.
Filmjei közül az 1974-ben forgatott, de csak 1988-ban sztenderdizált Partita, az 1977-ban elkészült, 1978-ban sztenderdizált Álommásolatok, az 1979-ben forgatott, 1981-ben sztenderdizált Verzió, az 1981-ben elkészült, 1988-ban sztenderdizált Vonatút, s végül az 1985-ös Tavaszi kivégzés a Balázs Béla Stúdió produkciójában készült. Mint a dátumokból látszik, e filmek sorsa sem volt kitérõktõl mentes, a Partita és a Verzió egyértelmû betiltása mellett a Vonatút végleges kópiáját a gyártó stúdió nem készíttette el Erdély életében, hiába hívták meg olyan rangos, nemzetközi rendezvényekre, mint például a zágrábi zenei biennálé.
Erdély életrajzaiban, filmográfiáiban, mûvei jegyzékében rendre szerepelteti korai filmjeit az alábbi adatokkal: Rejtett paraméterek 16 mm, ff, 22 perc, bemutató: 1968, Kossuth Klub; Antiszempont, 16 mm, ff, 14 perc, bemutató: 1971, Bp. I. ker. Mûvelõdési Ház; Új kávézó nyílt a Szamuely utcában, 16 mm, ff, 11 perc, bemutató: 1972, magánlakás; Herakleitosz-töredék, 16 mm, ff, 30 perc, bemutató: 1977, Balázs Béla Stúdió.
1982 februárjában, mikor a Kísérleti filmezés Magyarországon címû rendezvényt szerveztem, megkértem, hogy vetítse le ezeket a filmeket az akkori Eötvös Klubban. Ezt megígérte, ezért a filmek szerepelnek a megjelent katalógusban, ám végül is a vetítés elõtt az akkor még betiltott Partita bemutatása mellett döntött. Minthogy ez a filmje sem volt látható 1974 óta (az otthon õrzött két szalagos munkakópiát hozta el, amelyrõl a végleges, sztenderd változat is készül majdan) kérdésként nem is merült föl, miért volt a változtatás. Ma visszagondolva, s a megtalált filmek állapotából, valamint a rendelkezésre álló információkból következtetve úgy tûnik, vagy féltette az egy példányban létezõ, házilagos ragasztással összeállított, ráadásul (akkor) több mint tíz éves tekercseket – melyek közül legalább az egyik, az Antiszempont bemutatása nem csupán egyszerû, két szalagos vetítést jelenthetett –, vagy pedig jobb és fontosabb munkának tartotta a Partitát.
Az Antiszempontról ismeretes Beke László rövid leírása: „A film elején árvízi városban pallón egyensúlyozó alakok jelenete látható végtelenített szalagon, a ’Gond és baj’ ismétlõdõ szövegére. A ’Nagytestû prémes állatot láttam’ kezdetû szakaszt viszont hátulról elõre felolvasva vették hangszalagra, és újra megfordítva játszották le.” Ugyancsak fennmaradt az 55. füzetben egy, a bemutató forgatókönyvéül (vagy vágási segédletként?) szolgáló feljegyzés, mely egy 40 másodperces Möbius-szalagként befûzött hurokfilmet jelez. Mindez az elõzõ feljegyzéssel összevetve bizonyítja, hogy nem egyszerûen egy-egy kép és hangfelvétel párhuzamos, szinkron lejátszásáról lehetett szó. Ezt igazolja, hogy a hagyatékban talált Antiszempont perforált mágnesszalagon lévõ hangfelvétele 11 perc hosszú, míg az azonosítható képszalag alig 6 perces. A másik két hangjáték hangfelvétele és a hozzá kapcsolódó filmszalag hossza között ilyen jelentõs eltérés nincs, hiányoznak viszont a szinkronjelek. A jelenleg rekonstrukcióként bemutatott változat így tehát csupán javaslat, mely többek, így Erdély filmjeinek vágója, Rigó Mária közremûködésével készült, elektronikus hordozón. A véglegesnek tekinthetõ, 16 mm-es kópiák készítéséhez jó alap, de módosulhat.
(Közbevetõleg: Erdély leginkább egy Freud-filmet szeretett volna forgatni, ezt többször emlegette, írásos nyomára eddig nem bukkantunk. Az viszont már publikált filmtervekkel bizonyítható, hogy legalább két film megvalósítása a -- végsõ változatban -- Túlélni címû korai forgatókönyv alapján készítendõ, s a BBS-hez benyújtott legutolsó, a Beszélgetések a világok sokaságáról, melyhez az Extrapolációs gyakorlatok címû írását és a kapcsolódó 3 fotómontázst is mellékelte, élete végéig foglalkoztatta.)
Problémamentesnek tûnik a fentiekhez képest a negyedik film, amely nyilvánvalóan az Álommásolatok elõzménye. Bemutatásával Erdély további forgatási lehetõséget kapott, s még ugyanazon évben el is készítette a jelen munkánál mintegy ötször hosszabb remekmûvét, Erdély filmes munkásságának és a magyar filmtörténetnek kivételes jelentõségû alkotását. A Hérakleitosz-töredék ugyanis szinkronjelekkel (bár fõcím nélkül) került elõ. Figyelemreméltó, hogy Erdély jóval az Álommásolatok elkészülte után is szerepeltette munkái között külön tételként ezt a filmet, s noha nagyrészt snittrõl-snittre megegyezik egyes részeiben az Álommásolatok negyedik részével, egészében alapvetõ koncepcionális és formai eltérést mutat. E verzióban még nem szerepelnek az utólagosan, vágóasztalról újraforgatott jelenetek, és minimális szerepet kap az a katartikus mozzanat, mikor a nézõ számára is egyértelmûen leleplezõdik a furcsa, preparált dialógus, hogy a filmen látható férfi egy elõzetesen filmre vett, s elõtte a vásznon vetítve megjelenített nõvel beszélget.
Az alábbi kézirat-töredék -- valószínûleg a filmterv -- mutatja, hogy megírásakor a filmelképzelés végleges formája még nem alakult ki, bár a téma, a Hérakleitosz-fragmentum filmre vitele már döntõ mozzanat. (A 60. füzetbõl származó, eddig publikálatlan Erdély Miklós kéziratot javítások nélkül közlöm, ez magyarázza például a valószínûleg fejbõl leírt, mottóként választott idézet és a késõbbi, filmben szereplõ fordítás-változat közötti szövegeltérést.)

Erdély Miklós Egy Hérakleitosz-töredék „Az ébren levõknek egy, mégpedig közös világuk van, szunnyadás közben azonban mindenki a magáé felé fordul.” A rövidfilm képi mottója Dziga Vertov Ember a felvevõgéppel címû filmjének az az emlékezetes képsora lenne, mikor reggel, mosakodás illetve törölközés közben pillogó nõ arca a mozgó zsalulevelekkel váltakozik. Egy kb. 15 perces filmben megkísérelném a fenti Hérakleitosz-idézetben foglaltakat átélhetõvé tenni. Elõször azt a folyamatot szeretném követni, amikor a belsõ látomás az elalvó számára fokozatosan objektiválódik olymódon, hogy a fantázia vibráló képei megnyugszanak, rendezõdnek, egyre életszerûbbé válnak, míg az álom kialakul. Az álom azonban valamiben mindig különbözik a valóságtól, de nem könnyû megragadni, miben áll az eltérés. Az álomábrázolásban szokásos szürrealista motívumoktól tartózkodni kell, hiszen az abszurd helyzetek ritkán sajátítják ki az álomképeket, az álom vigyáz arra, hogy „illúziókeltõ” maradjon. Finoman készíti elõ a számára kívánatos helyzeteket, és lehetõségei szerint tapad az ébrenlét élményrendjéhez, azonban mégis rendelkezik azzal a szabadsággal, ami az ébrenlévõtõl megvonatott -- nevezetesen óvatos cserélgetéssel kitapogatja a pillanatnyi indulati konstellációnak legmegfelelõbbet. A személyek és környezetek között kedvére válogathat, ha az nem veszélyezteti az indulati folyamatosságot, ha azok kvázi ugyanarról „szólnak”. A tervezett filmben szándékom szerint természetesen az álmot a valóság képeitõl is megkülönböztet[em] azáltal, hogy fokozatosan „elaltatom” azokat. Ez úgy végrehajtható, hogy egy választott jellegzetesen közös helyzetet (ahol nem lehet elaludni), pl. a metró mozgólépcsõjét mutatja, és azt transzformálja álomképpé… [az] elalvóra való hivatkozás nélkül. Voltaképp a film közönsége „alszik el” idõrõl idõre, mikor a látvány a belsõ szabadság bizonyos törvényei szerint szétcsúszik, és apránként annyira kerül messze a realitástól, hogy a képletes ébredés kontrasztját átélhetõvé teszi. A közös tapasztalat világának érzékeltetés[e] ugyanarról [a] jelen[et]sorról való többkamerás felvétel válogatott bejátszásával oldható meg. Míg az állomállapotban ugyanaz a szubjektum keresése közben cserélgeti a motívumokat, addig az ébrenlévõk kissé változó szemszögbõl, de ugyanazt találják. Bemutatandó még a felijedés gyorsvágása, ahol az álom és a valóság képei értetlenül merednek egymásra, míg a reális fokozatosan átveszi a tudat felett kizárólagos befolyását; az álom-emlék utolsó foszlányai is fakulnak. A vázolt szempontok szerint készített filmet nem tekintem olyannak, ami az ember végtelenül változatos tudatállapotait képes 15 perc alatt feltérképezni. Inkább úgy gondolom, a film általában Dziga Vertov által megkezdett, némiképp elhanyagolt feladata, hogy mozgékony eszközeinek segítségével a tudatmûködést szembesítse önmagával, kísérelje meg a belsõ folyamatokat a ráismerésig objektivizálni; más szóval az objektív által begyûjtött képekkel visszavonulni, és azokat belsõ mûhelyében úgy átrendezni, ahogy azt a lélek teszi. Rekonstruálni azokat a szervezési elveket, melyrõl a legközvetlenebb tapasztalattal rendelkezünk, és amelyrõl furcsa módon mégis oly keveset tudunk. Jelen film a hérakleitoszi megfogalmazásra támaszkodva az álom és ébrenlét különbségét saját és közös polaritásában, kontrasztjában mutatná be így, bizonyos szempontból túlmutathat saját választott témáján. Erdély Miklós hagyatéka, 60. füzet, 1970-es évek elsõ fele

Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu