100 éve történt címmel millenniumi animációs filmsorozat készült a Duna Televízió számára.
– A millenniumi rendezvények, emlékezések hatottak-e
Önre a száz évvel ezelõtti Magyarország
filmes felidézésekor?
– A kilencvenes évek elején már országos
mozgolódás volt érezhetõ a közelgõ
Millennium kapcsán. A Kecskeméti Animációs
Filmstúdió vezetése (amelytõl a filmsorozat
és a filmcím ötlete származik) megbízott
azzal, hogy foglalkozzam a millenniumi eszmekörhöz kapcsolódó
produkció gondolatával. Miért éppen Száz
éve történt a címe? Egyrészt ez az idõszak
építésben és alkotásban jeles korszaka
a magyar történelemnek, másrészt a századfordulón
szintén volt egy millenniumi láz Magyarországon, akkor
a honfoglalás ezeréves évfordulóját
ünnepelték soha nem látott szellemi és anyagi
erõk mozgósításával. Ha végigtekintünk
az akkori létesítményeken, a városok hirtelen
fejlõdésén, a kulturális eredményeken,
a magyar ipar és kereskedelem fellendülésén,
jogosan gondolhatjuk, hogy akkor értünk el Európába.
– A gazdag példák közül melyik inspirálta
a legjobban filmsorozatának elkészítésekor?
– Miután képekben gondolkodó ember vagyok, a kor
legpopulárisabb vizuális világa, a fotók, reklámképek,
tetoválások, képes levelezõlapok hatottak rám
elsõsorban. Mindig is szerettem a régi újságokat,
hirdetéseket, illusztrációkat. Ebben a korszakban
terjedt el a fényképezés: gyakorlatilag minden család
megörökítette magát.
Olyan izgalommal készültem a filmre, mint amilyen Klösz
bácsinál, a kor híres fényképészénél
érezhetõ, aki leállította hatalmas dobozkameráját
valahol a városban vagy Magyarország bármely részén,
és azon keresztül nem tett mást, mint körbenézett
a világban, lencsevégre kapta a körülötte
lévõ embereket és látnivalókat az elsõ
villanydrótoktól a millenniumi kiállítás
pavilonjaiig. Képzeletben megpróbáltam elhelyezkedni
a századfordulós Magyarország egy bizonyos pontján,
és beszívni magamba azokat a nem túl mély,
de meghatározó impressziókat, amelyeket a látogató
egy nem teljesen ismert országban érez, ahol ugyan nem érti
a nyelvet, de mégis hallatlanul jól érzi magát.
– Mintha ezt szimbolizálná a filmsorozat logója,
a filmek visszatérõ nyitóképe is.
– Ez volt az elsõ képi anyag a filmekhez, amit még
1992-ben készítettem, ugyanis ekkor pályáztunk
elõször a filmsorozat tervével. Abban az idõben
került a kezembe Klösz György egyik fényképe,
amelyet az 1896-os Millenniumi Kiállítás egyik pavilonjában,
talán az Iparcsarnokban készített. A kép középpontjában
egy hatalmas, félig növényi, félig nõi
alakot formázó, fémbõl öntött épületdísz
látható, és ennek az alapzatához támaszkodik
hanyag mozdulattal az általam emblematikusnak tartott, keménykalapos
figura. Olyan öntudatos a testtartása, mintha õ csinálta
volna a szobrot, de akár az egész pavilont is. A „tulajdonos”
mozdulatával néz szembe a fényképezõgéppel.
Ha megfigyeljük ennek a korszaknak akár a kávéházakban,
a vurstliban, az utcán vagy bárhol készített
fényképeit, ugyanezt látjuk: az emberek pózba
állnak, és addig feszítenek benne, amíg a fényképész
be nem fejezi az expozíciót. A „tulajdonos” öntudatával
és büszkeségével vannak jelen e képeken.
– Feltûnõ, hogy nem hagyományos kísérõ-
vagy összekötõ szöveget használt a filmekben.
– A szövegeket korabeli írásokból, szakácskönyvekbõl,
újságokból, hirdetésekbõl, levelekbõl
gyûjtöttem össze; elsõdleges célom a filmek
akusztikai-hangulati hátterének a megteremtése volt.
Remélem nem csak számomra izgalmasak és érdekesek
ezek a ma már furcsának ható mondatfûzések,
amelyek aztán a képekkel együtt szokatlan asszociációkat
keltenek.
– Ön rajzfilmrendezõ, ezt a filmsorozatot mégis
„vegyes technikával” készítette.
– Igyekeztem mindazokat a technikákat felhasználni, amelyekhez
hozzáfértem. A hagyományos rajzolt animáció
mellett videóval is forgattunk-rekonstruáltunk jeleneteket,
pózokat. De ugyanilyen fontos eleme a filmeknek az állókép,
a fotó, amelyeket azonban a számítógép
segítségével mozgásba hoztunk. A számítógépes
grafikus szétszedte, színezte (mint anno a fényképészek
anilin-festékkel a fekete-fehér képeket, hogy életszerûbbek
legyenek), manipulálta a képi anyagot. Mindez bekerült
egy olyan tárolási rendszerbe, ahol ezután már
bármit csinálhattunk vele. Így sikerült bizonyos
képrészleteket kiemelnünk, színezéssel,
torzítással, hangsúlyosabbá tennünk: üdvözlõ
lapokról az üdvözlõ sorokat, az utcai tömegbõl
a közeli arcot, portrékat és így tovább.
Bármennyit is segített azonban a kompjúter (márpedig
rengeteget segített!), szándékosan nem beszélek
kifejezetten számítógépes animációról.
Az én esetemben talán csak a számítógép
animációs felhasználásáról van
szó.
– Hogyan képzelné el a sorozat közegében
száz évvel ezelõtti önmagát?
– Korom szerint nyilván már nyugdíjas volnék,
talán gimnáziumi rajztanár Kecskeméten. Köztiszteletben
álló, idõsödõ úr, aki alkalmanként
karikatúrákat rajzol, tárcákat ír a
Kecskeméti Lapokba színházról, közéletrõl,
miegymásról. Délutánonként az úri
kaszinóban beszélgetnék, szivaroznék, olvasnám
az országos lapokat, és bizonyára lenne egy szép
ezüstfejû sétapálcám is.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu