Az Õszi almanachtól a Werckmeister harmóniákig. CD-re kerültek a Tarr-filmek zenéi.
A CD-t hallva kiderül, hogy az elsõ Tarr-film, az Õszi
almanach zenéjét írva a legkevésbé sem
készültél arra, hogy ez valaha is megjelenik. Ennek
a zenéjét most a filmbõl kellett kivenni, így
még a szövegek is benne maradtak.
Igen, az annyira régen készült, és közben
akkora zavar támadt a filmgyárban hogy a mesterhangszalagjait
már nem találtuk meg. Egy kedves munkatárs, Tóth
Laci ment utána, és végül is a filmrõl
vettük le a hangot.
A külföldi kritikusok között is nagyon nagy sikere
volt a Sátántangó meg a Werckmeister zenéjének.
A Kárhozatnak szintén nagy sikere volt, meghívást
is kaptam Trentóba, ahol a filmzenék fesztiválját
tartják. Tehát nem maradt visszhangtalan.
A Kárhozat már úgy készült, hogy
abban Tarr eleve teret hagyott a zenének, tehát akkor már
nagyon számított Rád. Az egy zenés film.
Elõre lehetett tudni, hogy hol lesznek táncok benne,
és ott is van egy hosszú kocsmajelenet, ahol elõbb
egy fergeteges rock and roll, aztán egy lassú szám
van, amire Cserhalmi táncol Kerekes Valival, aztán jön
a körtánc, amikor mindenki részeg. Ezeket tudtuk elõre...
Nagy örömmel csináltam ezt a zenét. Feladtam egy
hirdetést, hogy vendéglátós zenészeket
keresek, arra jelentkeztek zenészek, kocsmai zenészek, és
akire rámutattam, az szólózott, a többiek meg
kísérték.
Nem tudom, melyik volt elõbb, de a Balatonnak is vannak olyan
számai vagy dalai, amiket mintha egy vidéki presszóban
vagy kocsmában játszó zenekar adna elõ.
Igen, ez is szándékos volt, a gyerekkori élményeim
köszönnek bennük vissza.
Sok fimrendezõ csak a kész filmhez rendel zenét,
szól a zeneszerzõnek, hogy ide valami hangulat kellene. Az
már a muzikalitás magas foka, ha valaki zenére vág,
de az végképp extrém dolognak számít,
hogy Tarr Béla zenére forgat.
Szerintem minden filmben, ahol énekelnek vagy táncolnak,
muszáj elõre megcsinálni a zenét, amit felvesznek
a stúdióban és utána playbackelnek rá,
mert technikailag csak így lehet megoldani. Már ha nem aláfestõ
zenérõl van szó. Emiatt, hogy õ ilyen furcsán
kezeli a kamerát, meg a hosszú snittek miatt kellett elõre
megcsinálni, hogy a tempó elõre ki legyen jelölve.
Hogy néz az ki a gyakorlatban, hogy Tarr zenére forgat?
Hát úgy, hogy odaállítja a hangfalakat,
és harsog a zene. Baján már majdnem ki akartak ugrani
a környéken lakók az ablakon, olyan rengetegszer meg
kellett hallgatniuk a vonósnégyest. A kórházi
jelenet végén is betette, és tényleg másképp
vonultak el a hajléktalanok, amikor ezt hallották, mint amikor
csend volt. Megértették, hogy lassan és vontatottan
kell vonulniuk, nem pedig kirohanni a képbõl.
Azt is látni ezen a CD-n, hogy témákat zenésítesz
meg, és ezek a témák olyan címeket viselnek,
mint Csille, Esõ, Harangszó vagy Öreg.
Ezek munkacímek, azért vannak, hogy ha ránézek
a tekercsekre, megtaláljam, amit keresek. Valahogy el kell õket
nevezni, hogy felismerjem õket késõbb. Tehát
ezek munkacímek. Az Esõ mindig esett, már a Kárhozatban
is, a Sátántangóban még többet... Ami
meg is könnyítette azt, hogy milyen atmoszférát
kell odatenni, míg a Werckmeisterben nehezebb volt azt érzékeltetni
a zenében, hogy hideg van, talán nem is sikerült eléggé.
A Sátántangóban az után a mondat után,
hogy "a tangóharmonika bársonyos hangjai mellett", egyértelmû
volt, hogy a tangóharmonika lesz a fõszereplõ, itt
pedig..., már régóta szerettem volna vonósnégyest
írni. Írtam is egy darabot, még a Kárhozathoz,
ez oda is került aztán a vége fõcím alá.
De akkor csak ennyi volt, s most visszatértem a vesszõparipámhoz,
a vonósnégyeshez.
A Werckmeisterben csak két zenei téma van, a Valuska
és az Öreg.
A keringõ lett volna a harmadik, ami kimaradt.
Gondolom, Tarr már az elején be akarta vezetni a Valuska-témát.
A hangnemet hogyan választod meg?
Ez is ki volt jelölve a Werckmeisterben, mert Eszter úr
a tiszta hangok rendszerével foglalkozik, a nem temperált
hangokkal. Az Esz-dúr kerül elõ, mint olyan hangnem,
ami olyan sok elõjegyzéssel van ellátva, hogy azt
már nem temperált hangszereken nagyon kínos lenne
eljátszani. Ezért írtam ezt a darabot Esz-dúrban.
A Sátántangónak nemcsak a zenéjét
kellett megírnod, hanem eljátszanod benne a negatív
hõst, Irimiást.
Ami sokkal több munkába került. Megtanulni egy tizenkét
perces monológot, hogy azt álmomból felébresztve
is el tudjam mondani. Volt egy nagyon erõs csapat, akikkel együtt
laktam ott lent vidéken, tulajdonképpen nagyon jó
volt, lett egy csomó barátom, mégis állati
nehéz volt kint a pusztában, ahol -- Horváth Putyi
barátom mondta így -- egyetlen fénypont világított:
a büfékocsi.
Jó sok idõ eltelik attól, hogy te megírtad
a zenét, addig, amíg bemutatják a filmet. Van már
némi távolságod vagy rálátásod,
amikor megnézed...
Nem, mert nekem van még egy fontos szerepem. Nemcsak a zenéket
kell a megfelelõ helyre beillesztenem, hanem az atmoszférákhoz
is nekem kell a hangmérnökkel együtt (az utolsó
két filmben Kovács Gyurival, aki szintén emberfeletti
munkát végzett) kiválasztanom a megfelelõ zajokat,
tehát ott kell lennem a keverésen is. A vágás
után ez az utolsó mozzanat, ezután már csak
a fénymegadás következik. Hogyan szóljanak a
harangok, hogyan essen az esõ a Sátántangóban,
hogyan csikorogjanak a csillék mindez az én hathatós
közremûködésemmel alakul ki. Ilyenkor negyvenszer
is megnézem a filmet, elölrõl, hátulról,
centiméterenként. A Sátántangónak is,
a Werckmeisternek meg pláne ismerem minden centiméterét,
beleértve, hogy mi történt a forgatáson, mi volt
még utána a keverésen.
Az a csalóka látszat, hogyTe sokféle zenével
foglalkozol, de ha meghallgatja õket az ember, a filmzenéket,
a cigánydalokat, a Balaton vagy a Trabant számokat, akkor
nagyon...
Egyhúrú. Nyilván azért, mert nem tudom
átugrani a saját árnyékomat, meg azért
is, mert fontos, hogy érzelmileg közel legyen hozzám
az, amivel foglalkozom. Mindig is hajlottam a melankóliára.
Például nagyon szerettem volna szembe menni a trenddel, hogy
a rock and roll csak nagyon vad lehet, amiben a zenész szétrúg
mindent, összetöri a hangszereit, és úgy üvölt,
hogy kidagadnak a nyakán az erek. A Kárhozathoz írt
rock and rollban meg sem próbáltam azt keresni, hogyan lehetnék
agresszív...
A tangó kitüntetett mûfajod. A Balatonnak is többet
írtál.
Tánc. Nem akartam mindent elveszíteni vagy elvágni
minden szálat... Próbáljak egy kerek mondatot mondani
arról, hogy miért tangó? Mondjuk a Balatonnak az a
száma, hogy Nem a te tangód, válasz egy Brian Ferry
számra, amiben az van, hogy az én tangómat táncolják
az eszkimók és a kínaiak. Ezt jelenti az a mondat
benne, hogy "nem a te tangódat járják már Ferry".
A Sátántangó címébõl is egyértelmû
volt, hogy a fõ szám egy tangó lesz: amikor az iskolaigazgató
felkéri Schmidtnét szabad egy tangót? , ha ott
nem tangó hangzana fel, az furcsa volna.
-- A filmzenékkel együtt újra kiadták egy
korábbi lemezedet is, a Cigánydalokat. Ezeket még
az apád gyûjtötte, és te annyira személyes
ügynek tekintetted, hogy egyedül vetted fel, te énekelsz,
gitározol, tangóharmonikázol.
Szintetizátorozok, mert tangóharmonikázni nem
tudok. Hallatszik is, amit sajnálok. Volt egy lap, a Cigányfúró,
aminek az estjeire, hogy valami zene is legyen, Balogh Attila felkérte
Ujj Zsuzsit, aki tovább passzolta nekem. Ezeket a dalokat ismertem,
egyik felét az apám gyûjtötte, a másik
felét én találtam a kirándulásaim során.
Aztán egyszer elmentünk szüretelni Másik Jánossal,
én vittem a gitárt, õ pedig a bandoneont, ami voltaképpen
tangóharmonika, ott megtanultuk ezt a pár számot,
és el is játszottuk egy Cigányfúró esten,
egyetlenegyszer. Amikor arra került a sor, hogy ebbõl CD legyen,
õ annyira elfoglalt volt, hogy egyedül nekem kellett megcsinálnom.
Pedig jobb lett volna vele. Már régóta tudom, hogy
meg lehetne úgy is csinálni a zenéket, hogy csak én
játszom, van is számítógépem, amivel
olyan többsávos felvételt készítettem,
amin egyedül játszom, de sokkal jobban szeretem azt a társasjátékot,
ha valakivel együtt zenélek, mert biztos, hogy õ mást
játszik, mint amit én játszanék. Nagyon fontosnak
tartom közös zenélést.
A Cigánydaloknál az volt az érzésem,
hogy szándékosan nem akarsz utánamenni annak a virtuozitásának,
ahogy õk elõénekessel elõvezetik és
kidolgozzák, cifrázzák a dallamot. Te valamikor csak
egy sornyi szöveget használsz, nincs ismétlés,
nincs visszatérés, nincsenek variációk.
A szövegekre koncentráltam elsõsorban, a zene
kevésbé izgatott, mint az, hogy két-három sorban
kozmikus mélységek fogalmazódnak meg, a lehetõ
legegyszerûbben. A költészet magasiskolájának
tartom ezeket a verseket, míg zeneileg Bachot tartom magasiskolának.
A legtöbb cigány népdal nem természeti
képpel kezdõdik, hanem belevág a közepébe:
az elsõ sorban már elhangzik az, hogy mirõl van szó,
nagyon erõs megfogalmazásban.
Arra gondolsz, hogy Fut a vonat a síneken?
De az nem így kezdõdik! Úgy kezdõdik,
hogy "Jön két rendõr, igazoltat". Meg "Eladom a bõrkabátom,
széjjelszóróm a családom". A Víg Rudolf-gyûjtés
fõleg a hetvenes évekbõl való?
Igen. A nyolcvanas években is gyûjtött volna, de
akkor már nem a népzenekutató csoportban volt, hanem
a Gorkij Könyvtárban. Hosszú történet, hogy
miért jött el õ a népzenekutató csoporttól,
de érdekes, hogy pont akkor kellett eljönnie, amikor kezdett
sikeres lenni. Végül is autentikus magyar népdalt, olyat,
ami mostanában születik, már nem lehetett gyûjteni,
neki a cigány népzene volt a területe. Amikor elõször
egy Tanimoto nevû japánnal csinált egy lemezt, ami
Japánban jelent meg, kapott érte egy His Master's Voice-nagydíjat,
az év népzenei lemeze lett, aztán megcsinálta
a magyarországi Cigány népdalok címû
dupla lemezt, amiért szintén kapott valami díjat,
azt két párttitkár ment ki átvenni Spanyolországba.
Késõbb valahogy a néprajzi kutatócsoportban
is elég lett belõle, talán mert nem járt be,
hogy a Magyar Népzene Tárának kartotékrendszerét
toldozgassa-foldozgassa, hanem terepen dolgozott. Számára
ez nagyon fontos volt, mert tudta, hogy hamarosan vége lesz, a tömegkommunikáció
ezt is le fogja darálni, ezek az utolsó pillanatok. Egy lemez
még elkészült, a Szabolcsi dalok, szerette volna folytatni,
végigmenni a tájegységeken.
Azt mondják, még mindig vannak olyan oláh cigány
közösségek, ahol elevenen él ez a hagyomány.
Elképzelhetõ, de valószínûleg egyre
kevesebben vannak, és tíz év múlva már
ott is vége lehet. Ehhez mindenképpen elzárt kis közösségek
kellenek, amik nem nagyon érintkeznek a környezetükkel.
Te fõleg olyan dalokat választottál, amik a
magyar betyárdalokra emlékeztetnek.
Igen, sõt az is lehet, hogy ezekben valóban a régi
betyárdalok élnek tovább. Az is jellemzõ, hogy
pont a romák õrizték meg ezeket, míg a magyarok
már rég elfelejtették. Tehát nekik már
nem mindennapi tevékenység, hogy esténként
vagy ha isznak, a saját maguk szórakoztatására
ezeket éneklik.
Fel-fellépsz még a Balatonnal. Új dalokat is
írsz?
Szoktam írni otthon, de úgy tûnik, most meg kell
várni, amíg összejön egy CD-re való, és
akkor azt kiadni, ha úgy érzem, hogy olyan lett, amit szívesen
megmutatnék.
Nehezen szánod rá magad erre?
Igen. Elég nehezen. Egyre nehezebben.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu