A magyar származású Robert Halmi nevéhez fûzõdik a klasszikusok tévés forradalma: a világirodalom remekeit a közszolgálati televíziókból beküzdötte a kereskedelmi tévék világába. A Monte Carlo-i tévéfesztiválon életmûdíjjal ismerték el munkásságát.
A televízió társadalmunk küzdõtere.
Hevesen hullámzó aktuális hír- és információtenger,
ahol értékek, hitek, bizalmas infók, botrányok
vetélkednek egymással. Attention-economy ez a javából,
ahol a nézettség, azaz a fokozott figyelem vezényli
és vonzza a tõkét (a reklámbevételeket).
Ebben a kõkemény világban csak az új, divatos,
izgalmas és menõ, hype dolgok rúghatnak labdába;
a holnap hírei, a jövõt elõrevetítõ,
progresszív trendek, olykor még a tegnapot más megvilágításba
helyezõ (regresszív) botrányok is. A klasszikus irodalom
ezzel szemben „köztudottan” unalmas, avítt, hideg emlékmûve
a múltnak. Menjen hát a magafajtájához: a közszolgálati
televízióba, a tradíciók utolsó kártyavárába!
Mégsem ment oda. Mert egy makacs ember, Robert Halmi nem nyugodott
ebbe bele. Leemelte a könyveket a polcról, lefújta róluk
a port, és megvalósította a maga varázsformuláját:
minden örökérvényû, klasszikussá nemesedett
dolgot korszerû képkörnyezetben tálalt, és
ily módon integrálta a szórakoztatóipar élvonalába.
A kortalant korfüggõ réteggel bevonva adja el az adott
kor szellemi színvonalában élõ befogadónak.
Patinás tartalom találkozik a modern, digitális képi
világgal. És láss csodát: a számûzött
hõsök életre keltek, az archetípusok vitalitással
töltõdtek fel, a fantázia birodalmának kapui
kitárultak – mert a közönség figyelme feléjük
fordul, s az ezt követõ reklám-tõke is áramlani
kezd. A régi korok értékei és példaképei
egycsapásra beszivárognak a korszellembe, a társadalom
vérkeringésébe. Halmi ma a kábel-bábel
Spielbergje, vagy ahogy maga is sûrûn él a hasonlattal:
a képernyõ Cecil B. De Mille-je.
A mesélõ meséje
Van abban valami szimbolikus, hogy egy európai – aki látszólag
öreg korára érett meg arra, hogy Andersen, a Grimmek
és Saint-Exupery szellemi testvérévé váljon
– tanítja meg a nagy amerikai televíziós brandeket
az elsöprõ erejû mesélésre. Halmi lenne
a „jó” európai, aki felemeli a „rossz” konzumkultúrába
süllyedt kommersz tévét? Ez durva egyszerûsítés
volna. A felszínen túllépve egy sokkal komplexebb
és ellentmondásosabb személyiség élettörténete
tárul elénk.
Az 1924-es születésû Halmi gyermekkorában,
Budapesten kapott életre szóló leckét az irodalomból.
Ha nem olvasott, apja – aki a Vatikán és a Habsburg család
fényképésze volt – néhány jól
irányzott ütéssel megfenyítette. A fiatal Halmi
évei életveszélyes elkötelezettség jegyében
teltek, amelynek fordulataitól még a napfényt ízlelõ
Sonnencheineknek is tátva maradna a szája. A történelem
valahogy mindig úgy alakult, hogy az idõközben szintén
fotográfusként dolgozó Halmi folyton a rizikós,
illegális oldalra került – egyes szóbeszédek
szerint tevékenysége sem igazán arról szólt,
hogy családi fotókat készített mosolygó
arcokkal. A második világháborúban a földalatti
anti-náci mozgalomban tevékenykedett, alig 20 éves,
amikor fogságba került, és halálra ítélték.
A háború után saját elmondása szerint
a CIA elõdszervezete számára dolgozott, így
hát amikor a kommunisták bejöttek Magyarországra,
ismét elfogták. 1947-ben eljárást indítottak
ellene, hidak felrobbantásával vádolták, és
újra halálra ítélték! A börtönben
Orwell Állatfarmjának olvasása jelentette számára
a szellemi túlélést. Végül apja segítette
hozzá a szabadsághoz. Megszervezte fia szökését,
egy biciklivel az osztrák határra juttatta, ahol Halmi egy
krumpli-szállítmányban megbújva elhagyta az
országot. Egy ideig Salzburgban folytatta tevékenységét
az amerikai propaganda „terjesztõjeként”, és több
utat tett Kelet-Európában (úti élményei
késõbb a Saturday Evening Postban jelentek meg, és
mozifilm is született belõlük a Foxnál). 1950-ben
érkezett az Egyesült Államokba, ahol 5 dollárral
a zsebében, pelenka-ügynökként kezdte az ipart,
majd itt is keresett fotográfus lett, fõként a legendás
Life-nak dolgozott. Fotóesszéit a világ minden tájáról
szállította: három napig egy gleccserbe ragadt Alaszkában,
három hónapig pedig egy pigmeus-törzzsel élt
Afrikában. 50 éves volt, amikor ismét váltott:
fotós kapcsolatait használva Kaliforniában próbált
meg érvényesülni a filmgyártásban. Egy
Hemingway-adaptációval kezdte. A televíziós
producerré vált Halmi a nyolcvanas években Magyarországon
is megfordult, Makk Károllyal készített egy blõdlit
(Játszani kell), de már másodvonalbeli korszakában
is vezérelve volt: olyan történetek szállítani
a globális piac számára, amelyek mindenhol ismertek,
érthetõk és ezért eladhatók. Végül
odáig küzdötte magát, hogy 1994-ben a Robert Halmi
Inc.-et eladta a tõzsdén jegyzett, 3,8 milliárd dolláros
forgalmú képeslapgyártó Hallmark Cards-nak.
A tranzakcióból létrejött Hallmark Entertainment
– amelynek Halmi az elnöke – ma a legaktívabb független
(médiakonszernbe nem betagozódó) amerikai gyártó
cég, évi 55–60 tévéfilmet/mini-szériát
tartalmazó menetrenddel. Annyi filmstúdió kapacitást
foglal le Pinewoodtól Barrandovig, hogy nem talál elég
stage-et a világban (még Orbán Viktornál is
lobbizik Ben Kingsley és Geraldine Chaplin levelével, hogy
hadd vásárolhassa meg a visszaállamosított
Mafilmet). Alkotásai 126 Emmy-díjat nyertek az elmúlt
években, közülük hat bekerült minden idõk
tíz legnézettebb tévéfilmje közé.
A Hallmark tévés könyvtárára alapozva
ma a világ 90 országában mûködik elõfizetéses
tévécsatorna. Nevéhez fûzõdik a tévéfilmek
költségvetésének rekordja (70 millió dollár).
Halmi tehát öregkorára jó amerikai szokás
szerint „kitalálta magát”. Olyannyira, hogy üzlettárs-fia
már hívõ baptistaként adja el a seniort az
amerikai sajtónak. De hát a pénz beszél: „Õ
megszerzi, én elköltöm” – mondja az idõsebb Halmi.
Ma õ a „hálózatok utolsó nagy impresszáriója”,
a „maradandó televíziózás királya”,
aki a Gulliver utazásai ötletét tíz (!) kemény
éven át próbálta eladni a nagy amerikai kereskedelmi
tévéknek. Mindenki azt hitte, elment az esze. Mikor a NBC
végre igent mondott az adaptációra, a költséges
és látványos produkció minden idõk legnézettebb
mini-szériáinak egyike lett, és számos Emmy-díjjal
jutalmazták. Ezután már mindenki úgy közelített
hozzá: „Csináld meg nekem a következõ Gullivert.”
Mikor és miért jött el a sugallatos pillanat? Volt-e
egyáltalán megvilágosodás? Rejtély.
A Gulliverért folytatott küzdelem azonban õszinte mesélõi
szándékot sejtet, nemcsak egy új trend felszínes
kihasználását…
Biztos és bevált
Missziója szinte lehetetlen vállalkozás: nagy
dolgokat akar becsempészni kis dobozba. Tágítja a
mûfaj határait, vagy inkább a fõmûsoridõ
nevû küzdõtér kereteit. Az emberiség történetének
alapvetõ, archetipikus meséit terjeszti a beavatatlanok körében.
Családi célközönségnek szánt filmjei
szocializálnak, segítenek elsajátítani a közös
kulturális örökséget.
E filmek kritikus pontja, hogy sokszor csak imitálják,
mímelik a kulturális identitásunkat éltetõ
nagy horderejû eseményeket (Mária látomása
a fogantatáskor, Merlin kihúzza a kardot a kõbõl),
hiszen e pillanatok mi(sz)tikussá nõtt jelentõsége
még megközelítõleg sem jeleníthetõ
meg a képernyõn. Szimpatikus, érdekes próbálkozásokat
látunk, amelyek azonban sokszor csak markírozni képesek
a katarzist. Tagadhatatlan a kapkodó, esetleges, pragmatikus tévés
felsnittelés (amikor például azért van a kamera
a szoba a sarkában, mert onnan belátható az egész
tér, és nem azért, mert annak képi jelentése
van).
A Halmi-produkciók dramaturgiájában a hétköznapi
valóság és a valóságfeletti sík
gyakran konfrontálódik egymással. Sokszor „vetélkedni”
kényszerül, hogy a hétköznapi ember megértse
mibenlétét, mert a vetélkedés igazából
saját elméjében folyik: csodátlanított
élete hétköznapi tudattal párosul (a keretjátékban
Gulliver kételkedik egész kalandjának valóságosságában,
a New York-ból érkezõ üzletember pedig A kobold
mágikus története címû sorozatban nem akarja
elhinni, hogy mitikus ír manók közé csöppent).
Ez az elsõ fázisa a közösségteremtésnek.
A modern ember vonakodása is részévé válik
az archetipikus mesének.
Érthetõségre törekvés mindenekfelett.
Halmi nem titkolja, hogy nem ragaszkodik a rigorózus adaptáláshoz.
Ilyenkor gyõzedelmeskedik a fogyasztói kultúra emberének
felszínessége: ezért vegyül Noé történetébe
az Ószövetség összes drámai fordulópontja,
Szodomától Izsák történetéig. Pedig
a többórás, négy részes mini-szériák
mûfaja megfelelõbb formaként kínálkozna
a több száz oldalas irodalmi mûvek hûséges
mozgóképes átültetésére, mint a
kilencven-százperces mozifilm terjedelem.
Halmi – munkatársai szerint „dinamikus úriember” – leginkább
a Gulliver egyik szereplõjéhez hasonlítható:
õ az elmúlt korok nagyjainak szellemét megidézõ
mágus. Ez a mágus, hogy palotájában tartsa
Gullivert, kábítószerekkel itatja, és minden
nap ugyanazzal a mondattal kezdi a napot. A megtartás érdekében
ismétel. Az ördög ebben a részletben bújik
meg: a nézettség fenntartása fontosabb lesz, mint
a merész kísérletezés, a közös mítoszok
túlontúl ismerõssé kop(hat)nak. Beáll(hat)
a status quo.
„Az élet ünnep” – így szól Halmi missziójának
nagy PR-körültekintéssel kiválasztott szlogenje.
Az õ érdeme, hogy a hétvégi, esti fõmûsoridõ
is az lett. Halmi korszerû üzenetei visszahatnak a „korszerûtlenné”
vált könyvek sorsára: a nagy múltú Simon
and Schuster kiadó szerint a Gulliver tévés premiere
után több példány fogyott el a regénybõl,
mint az azt megelõzõ tíz év során. És
mint tudjuk, „habent sua fata libelli”, minden könyvnek megvan a maga
sorsa. Most már a könyvek tévés adaptációjának
is.
Robert Halmi fontosabb tévésorozatai
The Monkey King, 2001
Hófehérke, 2001
Dinotophia, 2001
Arábiai éjszakák, 2000 (4 óra,
ABC)
Don Quixote, 2000 (2,5 óra, TNT)
Jason és az argonauták, 2000 (4 óra,
NBC)
A 10. Birodalom, 2000 (10 óra, NBC)
Alice Csodaországban, 1999 (3 óra, NBC)
Állatfarm, 1999 (TNT)
Dickens: A karácsonyi ének, 1999 (TNT)
Kleopátra, 1999 (4 óra, ABC)
The Magical Legend of Leprechauns, 1999 (4 óra, NBC)
Noé bárkája, 1999 (4 óra,
NBC)
Dosztojevszkij: Bûn és bûnhõdés, 1998
(NBC)
Merlin, 1998 (4 óra, NBC)
(tv2)
Teréz anya: Isten szegényei nevében, 1997
(Family Channel)
Odüsszeusz, 1997 (4 óra, NBC)
(tv2)
20 000 Leagues Under the Sea, 1997 (CBS)
Gulliver utazásai, 1996 (4 óra, NBC)
5 Emmy díj (RTL Klub)
Scarlett, 1994 (8 óra, CBS)
Gypsy, 1993 (3 óra, CBS)
The Josephine Baker Story, 1991 (2 óra, HBO) 5 Emmy díj
(m1)
Lonesome Dove, 1988 (8 óra, CBS) 7 Emmy díj
Mozifilmek
Robinson Crusoe, 1994, George Miller
Mr és Mrs. Bridge, 1990, James Ivory
Játszani kell, 1984, Makk Károly
Hugó, a víziló, 1973 (animációs
film)
Díjak:
Arany Nimfa, Monte Carlo, 2001 (életmûdíj)
Peabody Award, 1999 (életmûdíj)
Emmy-díj, 1996. (Gulliver utazásai)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu