A Berlinale az évek során összeforrt a liberális hangulattal, amiben nagy szerepe volt a fesztivál speciális szekciójának, a meleg filmeket 15 éve elismerõ Teddy Bear-díjnak. A ‘92-ben hivatalos fesztiváldíjként kvalifikált rusnya mackót mintázó szobrot korábban olyan rendezõk kapták meg, mint Gus Van Sant, Pedro Almodóvar, Todd Haynes, Antonia Bird, John Greyson, Derek Jarman, Tom Kalin, Francois Ozon, sok esetben még áttörésük és felfedezésük elõtt.
Míg Magyarországon egy meleg film vetítésének „szemforgató” atmoszférájában jelen lenni egyet jelent egy hallgatólagos coming outtal, addig egy meleg film Berlinale-vetítése különleges élmény: itt minden természetes, a legkülönfélébb melegpárok (még a fesztivál alkalmazottai is) félreérthetetlen helyzetekben mutatkoznak azonos nemû társaikkal.
A Chop Suey szabálytalan filmnapló. Egy élvonalbeli divatfotográfus mozgóképalbuma. Bruce Weber személyes emléktöredéke a múlt --  számára fontos -- alakjairól, ahogy õ látja õket lencséjén keresztül. Felbukkan Robert Mitchum, vagy Frances Faye, a melegekrõl elõször daloló táncdalénekesnõ, izgalmas perceket szerez Diana Vreeland is, az amerikai divat végletekig extravagáns vérmérsékletû és viselkedésû vén papnõje, évtizedekig a Vogue felejthetetlen fõszerkesztõje, akirõl a Csudapofa címû Fred Astaire-musicalben látott nagy hatalmú szerkesztõnõ figuráját mintázták (1957-ben!), és akirõl utolsó befejezett mûvében (1979-ben) Truman Capote is azt írja: „megbabonázza az embert, akár egy kígyó”, pedig Capote sem volt szokványos figura.
Weber parttalan vizuális kalandozása mintha egyúttal saját szofisztikált ízlésvilágába is irányulna. Mintha egy szenzuális költõ félig materializált tudatfolyamában találnánk magunkat. Tárgyi emlékek, gondolattöredékek, motívumok, ruhák, testek, szinesztéziák dús asszociáció-áramában. Mindezt jelenbeli kapcsolat foglalja keretbe: egy birkózóbajnokságon találkozik Peter Johnsonnal, aki jól fizetett topmodellként olyan tervezõknek dolgozik, mint Ralph Lauren, Versace és Lagerfeld. Weber és a fiú kapcsolata nem uralja a film minden kockáját, inkább szemérmes és érintõleges módon tûnik fel a szabad asszociációk tengerében, mégis az egész alkotáson átsugárzik az a szeretetteljes figyelem, amelyet Weber táplál a folyamat iránt: hogyan válik a csinos, de tapasztalatlan fiúból vonzó férfi. A filmet ez a finom, rejtett intimitás ihlette, amely tolakodó egyértelmûség nélkül is érvényesül.
A Teddy fõdíjat elnyerõ filmet, a Hedwig and the Angry Inch-et pár héttel korábban már kitüntették a Sundance fesztivál fõdíjával. A Rocky Horror-gyanús film underground karrierrel indult. A mûfaji besorolása szerint post-punk neo glamrock musicalt(?!) amerikai és európai szórakozóhelyeken játszotta a 37 éves, kölyökképû színész-író-rendezõ, John Cameron Mitchell, az off Broadway bemutatóra '98-ben került sor. A történet egy transzszexuális fõhõs(nõ?)rõl szól, a címben szereplõ inch – az angolszász kultúrában használatos mértékegység – az ambivalens érzelmekkel viselt testrészre utal. Az eredeti hangvételt Mitchell lénye teremti meg, hamisítatlan jutalomjátéka ez egy „jelenség-értékû” fiatal színésznek.
A nagy visszhangot kiváltó kísérlet, a Trembling Before címû dokumentumfilm kényes kérdéskört feszeget. Hogyan egyeztethetõ össze a homoszexualitás a zsidó vallással és a hittel? Méltóságteljes világfájdalom jelenik meg az izraeli felvételekben, a filmen átsüt az a szomorkás hangulat, amely a magasztos hitet és az alázatos istenfélést jellemzi. Az életutak ellentétes irányba tartanak: a vallásosság hevületéhez és a dogmatikus elõírásokhoz kötõdés szintúgy elemi emberi szükséglet (a szülõk részérõl), mint a kitagadott, „tékozló” fiúk és lányok ragaszkodása a szülõk iránt. Mindezt nehéz összeegyeztetni a személyes kiteljesedés ambíciójával. Keveseknek sikerül: bár az elsõ nyíltan meleg ortodox rabbi is megszólal a filmben, a beszélõk nagy része arc nélkül jelenik meg, mert nem vállalja fel önmagát (még a leszbikus brooklyni lány „alibi-házasságát” szentesítõ kóser esküvõ képein is az összes arc digitálisan van kitakarva!). A Teddy Bar publikuma úgy látszik, túl van ezen. A díjazottak ünneplése szokásos módon forró hangulatú extravaganza keretében történt a Világkultúra Házában.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu