Elemzõ esszé és életút-interjú egy kötetben Koltai Lajosról.

A filmoperatõrök munkájáról mindig csak kevés, s akkor is csupán rutinszerû mondatok szólnak a kritikákban; az elemzõ tanulmány vagy könyv pedig ritka, mint a fehér holló. Ezért is örömteli esemény ennek a gondos alapossággal szerkesztett kötetnek a megjelenése. Két szerzõje közül Csala Károly már korábban is közölt figyelemre méltó tanulmányokat a magyar operatõri iskola jelesebb tagjairól. Fazekas Eszter hosszú életút-interjúja Koltai Lajossal kiváló kiegészítõje, illetve elõkészítõje a filmtörténeti mélyfúrásokat elvégzõ Csala esszéjének. A két szöveg plasztikusan állítja elénk a nemzetközileg is sikeres (Oscar-díjra jelölt) filmoperatõr eddig megtett mûvészi útját.
A sikeres pálya egyetlen perce sem telhetett langyos nyugalomban. Maga Koltai mindent elkövetett annak érdekében, hogy a stábon belül ne legyen könnyû dolga. Önmaga számára helyezte magasra a lécet: újító kedvével sohasem csak alkalmazkodott a forgatókönyv utasításaihoz vagy a rendezõ kívánságaihoz, mindig eredeti megoldásokon törte a fejét, s talált ki valami fotografikus merészséget. Volt eset, hogy egy késõbb korszak-meghatározóvá és kultikussá váló film elsõ musztereinek megtekintése után írásba adta a stúdióvezetõ, hogy az operatõr munkája úgymond mûszakilag pocsék. Amit ugyanis a kézikamerával rögzített dokumentarista játékfilmek és ugyancsak rögtönzésre épülõ, de már pszeudo-dokumentarista alkotások rendezõinek a szolgálata közben Koltai kitalált, majd a tisztán fikciós mûvekben mûvészi újításként sikerrel alkalmazott, a „mézbarna félhomállyal” a szereplõk köré melegítõ aurát vonó vagy ridegen kékesszürke fényekkel ellenpontozó képsorok, rossz technikájú vetítõkben és a tévé képernyõjén szinte láthatatlan maszattá váltak. Kamera által – homályosan?! Ekként vetõdött föl Koltai önállósodásának nem is technikai, sokkal inkább esztétikai dilemmája. A filmtörténet nagy operatõrei Karl Freundtól Gregg Tolandon át Raoul Coutard-ig és Jaroslav Kuceráig bezárólag valamennyien tudták azt az alapigazságot, hogy a színek hazudnak, az emberi szem nem úgy lát, mint a technikai fejlõdés során elõállított hiperérzékeny nyersanyag. Csala Károly elemzésének egyik fõ érdeme, hogy ezt a technikai-esztétikai paradigmaváltást szépen kimutatja Koltai Lajos pályamódosulásában. A Déryné, hol van? fényképezése (ahol elõször alkalmazta egyedi világítási megoldásait) után az Angi Vera hozta meg számára a nemzetközi ismertséget, e filmje nyomán indult el azon a pályán, amely a világ négy-öt legmagasabban jegyzett képíró mestere közé emelte.
A karriert nem adták ingyen, tudhatjuk meg a Fazekas Eszter készítette mélyinterjúhoz hasonlatos beszélgetésbõl. Koltai kemény leckéket kapott abból, hogy Amerika, azaz Hollywood nem Magyarország, de még csak nem is Nyugat-Európa. Vitáin és ütközésein lemérhette, hogy az államszocialista álproducerek nyelték-e jobban a mûvészi igazság keserû piruláját vagy a hepiendre éhes közönség pénztárcájára figyelõ álom-menedzserek az óceán túloldalán. Ebben a kérdésben alighanem egyetemi tanári tudást szerzett.
Bizony, meg kellett tanulnia, hogy egy színész a filmszalagon csak jól nézhet ki, s nem lehet Meg Ryanról olyan felvételeket készíteni, mint Bánsági Ildikóról vagy Kakassy Ágnesrõl. Két part között veszedelmesen ingó-bingó jármûben kell egyensúlyoznia, hogy legalább valamiféle „európai verziót” jeleníthessen meg a vásznon, hogy odaáti munkájára se mondhassák, bárki fényképezhette volna. Jellemzõen friss példája az amerikai elvárásoknak, hogy Koltainak nem azt a filmjét (Az óceánjáró zongorista legendája) jelölték Oscarra, ahol rettentõen nehéz körülmények között, technikai bravúrokat kieszelve valósította meg Tornatore elképzeléseit, hanem a rendezõ következõ, az elõzõhöz képest bágyadtabb, rutinra épülõ dolgozatát, a Malénát.
Példaszerû pillanat az Óceánjáró-film forgatásának tengeri kalandja. Az Ogyesszából nyílt vizekre vontatott hajón, a viharos idõben minden feltétel Koltai munkájának ellehetetlenítését okozhatta volna. Õt azonban nem olyan fából faragták: ahol a rutin már nem segíthet, még gyõzhet a mindig újító kedvû becsvágy.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu