Altman filmje abszurd mese, de nem kell komolyan venni.

Nôk nyüzsögnek-csacsognak a filmvásznon, rengeteg és mindenféle nô, szinte Michael Curtiz filmjének, a harmincas évek elejérôl való Asszonyoknak a módjára, alighanem tudatos filmidézetként. Ezek a hölgyek mind Dr. Travis körül nyüzsögnek-csacsognak, a maguk bizsergetô-viszolyogtató testi és – lévén Dr. Travis nôgyógyász – altesti valójában; ezen utóbbitól gazdag, sikeres és divatos a doktor. Páciensei Dr. T-nek becézik: beceneve kiejtett alakja, a tee egyébként szabadidôs szenvedélyére, a golfra utal; azt a kis muanyagkupak-félét jelenti, amelyrôl a golflabdát elütik a lyuk – azaz a találat és a siker – felé. A golfütôhöz hasonló fallikus meghosszabbítása Dr. T-nek a vadászfegyvere is: amikor cimboráival – ezek természetesen mind férfiak – vadászni megy, itt is sikeres, mert nagyon jól céloz, és többnyire beletrafál a vadba. Dr. T, a csodaférfi tehát sokféle célba-lyukba talál bele, de mindig biztos kézzel és tévedhetetlenül; világa nôkbôl áll, és ez a világ érte létezik, sôt liheg.
Ám mindez látszat csupán, a rend és kiszámíthatóság látszata. Valami történik, az eddig olajozottan muködô (nô)világ gépezetében zavarok mutatkoznak, a fogaskerekek közé – rejtélyes és érthetetlen módon – homok kerül. Dr. T rajongásig szeretett felesége, nem tudni, miért, hirtelen megbolondul, elmegyógyintézetbe kell vinni; férjhez menni készülô nagyobbik lányáról kiderül, hogy leszbikus, és esküvôjén a vôlegénye helyett barátnôjét választja; sógornôjét, aki három apró gyermekével (lány mind a három) beköltözött hozzájuk, legyuri a zugivás formájában fogyasztott alkohol; rendelôjében felborul a rend, egyik cimborája feleségét baleset éri a várószobában, mentôk viszik el; a fônôvér felajánlkozik neki, majd otthagyja az állását. S amikor döntött, hogy neki ebbôl elég és odavágja a gyeplôt, szeretôjérôl, a korábbi golfbajnoknôrôl, akivel most világgá szeretne menni, kiderül, hogy nincs kedve ehhez a kalandhoz, s különben is, Dr. T egyik vadászcimborájával van – párhuzamosan – viszonya. Teljes az összeomlás, eljött Dr. T magánapokalipszisa. Ítéletidô csap le rá, kocsijával tornádóba kerül. Egy spanyol-amerikaiak, chicanók lakta nyomortelep mellett tér magához autója roncsai mellett, ahonnan angolul nem tudó lányok-asszonyok rángatják be az egyik viskóba. Itt sebtiben levezet egy szülést, majd megkönnyebbülve mutatja fel az újszülöttet az isteneknek: fiú, végre egy fiú.
Abszurd mese, de igazából nem kell komolyan venni. A már-már obszcén jólét (újabb Curtiz-allúzió?) kulisszái között zajló történet a nôuralomról valójában ürügy és alkalom Altman számára egy különös jutalomjátékra: világlátásának és filmes stílusának a brillírozásig kijátszott felmutatására. A világ szükségszeru rend és zurzavaros esetlegesség, mégpedig egyszerre mindkettô, illetve eldönthetetlen, hogy melyik a kettô közül: mindig is ez volt Altman filmes világmagyarázatának alapparadoxona, s ez testesült meg rendezôi gyakorlatában, megrendezettség és rögtönzés, tervezés és szeszély, egyszerre szilárdan kézben tartott, egyszerre szabadjára engedett cselekménybonyolítás és jellemformálás vegyítésében és kényes egyensúlyában. Most a történet maga testesíti meg ezt a paradoxont, hogy alkalmat adjon Altmannak a módszertani díszelôadásra: az altmani stílusra, amely jobb formában már nem is lehetne, mint a Dr. T-ben (a fôcím alatti nyitószekvenciát például tanítani lehetne, sôt kellene).

Dr. T és a nôk (Dr. T & the Women) – amerikai, 2000. Rendezte: Robert Altman. Írta: Anne Rapp. Zene: Lyle Lovett. Kép: Jan Kiesser. Szereplôk: Richard Gere (Dr. T), Farrah Fawcett (Kate), Helen Hunt (Bree), Liv Tyler (Marilyn), Laura Dern Peggy) Gyártó: Artisan Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 128 perc.