Ki menti meg a Mafilmet a teljes széthullástól? Az állam vagy egy magánbefektetõ? A kérdés hivatalosan még nem dõlt el, de a válasz egyre sürgetõbb. A július 1. óta hivatalban lévõ új vezérigazgató, Sipos Kornél több forgatókönyvvel is rendelkezik.
Sikerült-e a kinevezése óta eltelt
idõ alatt felmérni, hogy valójában milyen is
a Mafilm gazdasági helyzete és milyen lépések
szükségesek a talpra állításához?
Kinevezésemkor a tulajdonosok azzal bíztak
meg, hogy augusztus 31-ig készítsek átfogó
helyzetképet a vállalat állapotáról,
továbbá ennek alapján dolgozzak ki stratégiai
tervet a válság megoldásának és a cég
jövõbeni mûködésének lehetséges
módjairól. Ez az anyag elkészült. Két
egymástól alapvetõen különbözõ
forgatókönyvvel számolunk. Az egyik szerint a Mafilm
állami kézben maradna: ebben az esetben természetesen
az államnak invesztálnia kell. A jelenlegi helyzet ugyanis
minden szempontból tarthatatlan, akár az ingatlanok és
az eszközök állagára, akár a szakma lelki,
erkölcsi, morális állapotára gondolunk. Ez ugyanis
egy minden szempontból megnyomorított cég és
szakma. Ha viszont az a döntés születik, hogy az állam
nem képes vagy nem akar jelentõs összeget a Mafilmre
szánni, akkor és ez a másik út el kell
adni a vállalatot, és a magántõkére
kell bízni, hogy hozzákezdjen a szakma fejlesztéséhez.
Bármelyik utat választjuk is, a cél az, hogy újra
színvonalas körülmények között lehessen
forgatni, s újra elindulhasson a szakképzés.
Ezek szerint még korántsem eldöntött
tény a kormányzat részérõl, hogy a Mafilm
tartósan állami tulajdonban marad, ahogyan azt az Ön
kinevezése kapcsán a sajtó írta?
A kormányzati szándékot miszerint
a Mafilmnek állami tulajdonú intézménynek kell
maradnia Várhegyi Attila politikai államtitkár kommunikálta
felém, viszont az ÁPV Rt. amely a Magyar Mozgókép
Közalapítvány mellett a cég közvetlen tulajdonosa
határozottan jelezte, hogy nem kíván a vállalatba
több pénzt fektetni annál, mint amennyit eddig ráköltött,
például azzal, hogy kivásárolta a TMA Kft.
üzletrészeit, illetve a konszolidációhoz szükséges
összeg felét rendelkezésre bocsátotta. Vagyis
a kormányzati szándék tudomásom szerint létezik,
azt viszont a cég közvetlen tulajdonosa nem igazolta vissza.
Ezt a véleménykülönbséget azonban nem nekem
kell feloldani, én csupán a lehetséges kiutakat próbálom
felvázolni.
Ha Mafilm tulajdonosa ezután is az állam
marad, akkor a cég helyzetének rendezése, illetve
a fejlesztés végig vitele vélhetõen a jelentõs
állami beruházások közé fog emelkedni.
Mégis, Ön szerint mekkora összegre volna szükség
a cég talpra állításához és a
majdani eredményes mûködtetéséhez?
A Mafilm problémája csupán részprobléma
az egész audiovizuális szektor problémájához
képest, ami persze nem kisebbíti a Mafilm krízishelyzetének
jelentõségét. A cég minden bajának orvoslása
csak az egész audiovizuális szektor felkarolásával
együtt képzelhetõ el, s csak egy komplex fejlesztési
program keretében érdemes az államnak a vállalatba
invesztálnia. Önmagában azzal, hogy új kameráink
vagy nagyobb és hangszigetelt mûtermeink lesznek, a Mafilm
problémáját nem oldottuk meg. Ettõl ugyanis
a producerek még nem fognak több és jobb filmet készíteni,
és Magyar Televízióban sem fog magától
megindulni a játékfilm-gyártás. Vagyis a magyar
televíziózás és rádiózás
helyzete, a filmek és egyéb audiovizuális mûvek
támogatási rendszere még mindig megoldásra
vár. Tegyük föl, hogy az állam úgy dönt,
ebbe a fába belevágja a fejszéjét. Ebben az
esetben az az összeg, amelyre a Mafilmnek szüksége volna
a talpra álláshoz, körülbelül 6,4 milliárd
forint. Ez többek között magában foglalná
az eszközállomány, az épületek fejlesztését
és a cégcsoporton belüli cégek átalakítását.
Az állami tulajdon azt jelentené, hogy
a Mafilm mint az állam kiemelt kulturális intézménye
a jövõben "a nemzet filmgyáraként mûködne?
Ha ezen az állami megbízásból
készült filmek gyártását érti,
akkor ebben az értelemben nem lenne a nemzet filmgyára. Ehelyett
sokkal inkább a nemzeti filmgyártáshoz szükséges
eszközök központja lenne, a filmek megvalósításhoz
szükséges teljes infrastruktúrával fölszerelve,
a konkrét gyártási folyamatokat pedig az egyes produkciós
cégek végeznék. A célunk az, hogy megõrizzük
mindazt a vagyont, ami az államé a lámpákat,
a kamerákat, a mûtermeket továbbá megtartsuk
és fejlesszük a filmes szürkeállományt is.
Elképzeléseim szerint ugyanis a Mafilm berkein belül
elkezdõdhetne egy magas színvonalú filmes szakképzés.
Ez azt jelenti, hogy a Mafilm mintegy szellemi mûhelyévé,
gyûjtõhelyévé válhatna azoknak a szakembereknek
és elismert filmeseknek, akik alkalmasak arra, hogy a magyar filmet
újra híressé tegyék? Vagy a vállalat
sokkal inkább gyártóbázis lesz, a szakembereknek
pedig az egyes önálló produceri cégeknél,
stúdióknál lesz a helyük?
Ha a szakembereken filmkészítõket
producereket, forgatókönyvírókat, operatõröket,
világosítókat, berendezõket, maszkmestereket,
kaszkadõröket értünk, õk nem lesznek a
Mafilm alkalmazottjai, vagyis ilyen értelemben a filmgyár
nem gyûjtõhely lesz, hanem technikai gyártóbázis.
A szakemberek együttese ugyanis mindig egy-egy produkcióra
áll össze, aszerint, hogy a gyártó, a producer
kikkel kíván együtt dolgozni a filmen.
Ha a Mafilm fejlesztésére sor kerül,
Ön szerint újra készülhetnek itt olyan nagyszabású
produkciók, mint amilyen néhány évtizede A
kõszívû ember fiai vagy Az egri csillagok volt? Törvényszerû
lesz, hogy ha valaki ilyen filmet kíván készíteni,
akkor azt a Mafilmben fogja forgatni?
Nem feltétlenül. Piacgazdaság van,
amelyben a produkciók gyártása, szervezése
külsõ cégeknél történik, de remélhetõleg
a Mafilm olyan technikai állományt, felszerelést fog
tudni egy készülõ filmhez rendelkezésre bocsátani,
hogy nem lesz érdemes megkerülni. De ha ebben a versenyhelyzetben
a Mafilm technikai körülményeit rosszabbak és drágábbak
lesznek, mint például Bécsben, akkor valószínûleg
ott keresnek majd felszerelést.
Tehát a Mafilm nem azért maradna állami
kézben, hogy a jövõben is itt kelljen majd elkészíteni
olyan nagyszabású, államilag finanszírozott
filmeket, mint amilyen a most készülõ, Széchenyi
életérõl szóló Hídember. Vagy
ezért kell a vállalatot alkalmassá tenni ilyen munkák
elvégzésére?
Nem tudok olyan kormányzati filmtervekrõl,
amelyeket az elkövetkezõ években meg kellene valósítanunk.
A Széchenyi-film egy speciális, a millenniumra készülõ
alkotás, amelyet a Mafilm fog gyártani. Ha a Mafilmet pusztán
mint gyártó céget tekintjük, amely megszervezi
a gyártást, szerzõdteti a szakembereket, akkor már
ma is alkalmas is ilyen feladatok ellátására. Mivel
a Hídember esetében a gyártáshoz szükséges
pénz száz százalékban az államtól
jön, úgy döntöttek, hogy egy állami cégen
keresztül kívánják ezt a pénzt elkölteni,
és így egy állami céget kívánnak
vele segíteni. Ennek során a mi feladatunk az, hogy összetoborozzuk
a stábot, szerzõdést kössünk annak tagjaival,
és legyártsuk a filmet a Mafilm mûtermeit, lámpáit,
kameráit felhasználva, feltéve, hogy azok alkalmasak
erre. A cél ugyanis mindig az, hogy a film tökéletes
legyen.
A Mafilm legértékesebb ingatlana a fóti
gyártóbázis, amelyet a vállalat korábbi
igazgatója magánbefektetõ bevonásával
lényegében privatizáció útján
kívánt felújítani. Az ön tervei között
milyen helyet foglal el Fót?
A most elkészült stratégiai terv
mindenképpel számol a fóti gyártóbázissal,
sõt egyenesen arra épül, hogy Fótot felújítani
és korszerûsíteni kell. Az ugyanis jelenleg a Mafilm
legfontosabb ingatlana, tekintettel arra, hogy a Róna utcai telepen
az ingatlanok 39 százaléka maradt a mienk, azok közül
is a legrosszabb állapotban lévõ épületek.
Abban az esetben, ha az állam úgy dönt, nem áldoz
a Mafilmre, természetesen a fóti telephelyet is privatizálni
kell. Addig azonban nem gondolkodunk magánbefektetõ bevonásában.
A Róna utcai telep nagy része éppen
az egyik kereskedelmi televízió, a TV2 tulajdonosának
kezébe került. Korábban említette, hogy a televíziózásnak
újra össze kell kapcsolódnia a filmgyártással.
Ilyen kapcsolat csak a Magyar Televízióval és a Duna
Televízióval képzelhetõ el, vagy a magántévék
is szóba jöhetnek?
Természetesen megvan az elvi lehetõsége
annak, hogy minden televíziónak gyártsunk filmeket,
gyakorlatilag azonban erre nem látok esélyt. A magántelevíziók
soha nem fogják a Mafilmet megbízni, mert nem érdekük,
mindegyiknek megvan ugyanis a saját gyártóbázisa.
Az MTV és a Duna Televízió lehetnek a természetes
szövetségeseink, az is igaz viszont, hogy egyelõre nemhogy
a magántévékkel, de még a Magyar Televízióval
sincs szerzõdésünk egyetlen filmre, mûsorra sem.
Márpedig ez alapvetõ lenne a Mafilm fejlesztése szempontjából.
Ha nem sikerül elérni, hogy rendszeres megbízásokat
kapjunk, akkor csak hosszú távon fog megtérülni
a cégbe fektetett pénz.
A privatizációval szemben olyan
aggodalmak is elhangzottak a sajtóban, melyek szerint a filmes infrastruktúra
külföldi kézbe adása esetén a hazai filmgyártás
kikerül az ellenõrzésünk alól.
Ezzel az aggodalommal nem tudok mit kezdeni. A hazai
filmgyártásnak elsõsorban a piac ellenõrzése
alatt kellene mûködnie, és ha ezt elfogadjuk, akkor fölösleges
az aggodalom, hiszen minden józan befektetõnek az a célja,
hogy sikeres filmeket készítsen. És ez a mûvészi
igényû filmek esetében is igaz, ahol a fesztiválokon
való megmérettetés lehet a siker fokmérõje.
Azt kell tehát mondanom, hogy pontosan az lenne a jó, ha
végre kikerülne a filmgyártás az ellenõrzésünk
alól, és a piac venné át az irányítást.
Aki ezt az aggodalmat kifejezte, feltehetõleg arra gondolt, hogy
ha külföldi tulajdonosé lesz az infrastruktúra,
akkor a magyar filmalkotók csak nagyon magas áron tudnak
majd hozzájutni a gyártáshoz szükséges
eszközökhöz. Ez természetesen olyan kérdés,
amelyet majd a befektetõ dönt el, ha mégis a Mafilm
értékesítése mellett döntenek, bár
remélhetõleg erre nem fog sor kerülni.