Ravaszul improvizál
Alekszandr Trosin

Az Internacionalisták szabadságharcát több fronton vívták: a szovjet fél az ideológia, a Jancsó Miklós vezette magyar alkotócsoport a mûvészi szabadság oldalán küzdött. A rendezõ érvei a vásznon láthatók – a vele szemben támasztott hivatalos elvárások dokumentumai most kerültek elõ a Moszfilm archívumából.

Voltak a filmtörténetnek olyan korszakai (a hangosfilm megjelenésekor, sõt korábban is), amikor két változatban készültek a mozidarabok: az egyik a hazai közönségnek, a másik külföldi terjesztésre. Ez utóbbi változat tekintettel volt a terjesztésre kiszemelt ország közönségének ízlésére; lényegesen eltérhetett például a befejezés. Úgy vélték, hogy az oroszországi publikum jobban kedveli a tragikus véget, az amerikai viszont az elengedhetetlen happy endet.

A most tárgyalandó esetben korántsem kereskedelmi, sokkal inkább politikai szempontok miatt készült el ugyanaz a film két változatban, pedig a koprodukcióban részt vevõ országok ugyanahhoz a politikai rendszerhez tartoztak.

Az elsõ orosz– (pontosabban szovjet–) magyar koprodukciós film, a Csillagosok, katonák születésének története lebilincselõ dokumentumregény alapjául szolgálhatott volna, amelynek fordulataiban, mint tükörben tükrözõdik a '60-as évek politikai valósága, a brezsnyevi Szovjetunió és a kádári Magyarország.

A Moszfilm stúdió archívumában nemrégiben a kezembe került egy dosszié, fedelén a következõ felirattal: „Csillagosok, katonák" („Internacionalisták"). A filmre vonatkozó iratok (a forgatókönyv szerzõdése, utasítások, határozatok. Megnyitva 1966. augusztus 15-én. Lezárva 1967. december 19-én.

A mappában, mint a tartalomjegyzékbõl kiderül, 143 oldalnak kellene lennie. Valójában kevesebb van benne. Elképzelhetõ, hogy néhány dokumentumot elõrelátóan eltávolítottak, amikor a korábban hozzáférhetetlen archívumokat megnyitották a kutatók elõtt. Ám a megmaradt dokumentumok is igen beszédesek, sok mindent megmagyaráznak a Jancsó-film nehéz születésének történetébõl és további sorsából.

Az iratok sorát a leendõ forgatókönyv rövid, két gépelt oldalnyi terjedelmû szinopszisa nyitja. Nyilván ez a legkorábbi dokumentum. Ezt nem idézem, mivel a Filmvilág olvasói a filmet jól ismerik, a cselekményben helyenként tapasztalható eltérések vizsgálatát pedig hagyjuk a kutatókra.

A következõ iratot viszont érdemes teljes terjedelmében közölni: egy kísérõlevélrõl van szó, amelyet a Filmbizottság intézett a Moszfilmhez, ahol a szovjet–magyar film forgatására készültek.

1966. november 29.

A Moszfilm Stúdió fõszerkesztõ-helyettesének

V. Sz. Beljajev elvtársnak

Tisztelt Vlagyimir Szergejevics!

Mellékelten elküldjük Önnek Leibgold J. I. elvtársnak, a nemzetközi brigád önkéntesének levelét.

Úgy véljük, a forgatócsoportot, amely a magyar forradalmároknak az 1917–18-as orosz forradalomban való részvételérõl szóló film elkészítésén dolgozik, érdekelhetik J. I. Leibgold elvtársnak az ezekrõl az általa ismert eseményekrõl szóló információi.

V. Szvjatkovszkaja

vezetõ szerkesztõ

Nem tudom, fölhasználták-e az alkotók a hajdanvolt események résztvevõjének levelében foglaltakat, mert a kész forgatókönyvet már egy hónap múlva bemutatták a stúdiónak: 1967. január 19-én megvitatták az Elsõ Alkotói Egyesülésben, a Moszfilmnél. A tanácskozás fennmaradt jegyzõkönyvébõl ítélve a stúdió szerkesztõi egészében véve pozitívan fogadták a forgatókönyvet, bár volt néhány érdemi észrevételük: „Tetszik a mû szenvedélyessége, temperamentuma. Nagyszerûen kifejezésre jut benne a lebilincselõ, látványos vonal, sok tisztán plasztikus, érdekes megoldást tartalmaz – mondta a megbeszélésen Valerij Karen, akit a film szerkesztõjének neveztek ki, és aki, mint majd látni fogjuk, igen aktívan kiveszi részét a továbbiakban kibontakozó bonyodalmakból. – De több észrevételem is van. Pontosítani kell a dolog »hadtörténeti« hitelességét, mert a mostani formában a magyarok némelyik jelenetben naivan viselkednek. Át kell gondolni a befejezést. És még egy megjegyzés: jobban, mélyebben kell bemutatni a magyarokat".

„Én is nagyon jól viszonyulok a forgatókönyvhöz – támogatta a szerkesztõt K. Sirjajev, a Moszfilm Elsõ Alkotói Egyesülésének igazgatója. – Egyetértek Karennel: a magyarokat mélyebben és teljesebben kell bemutatni, kiemelve elkeseredettségüket, halálmegvetõ bátorságukat. Talán be lehetne venni egy epizódot, egy magyar katona hõsi halálát."

További javaslatokat is tettek a forgatókönyv íróinak (egyébként a megbeszélésen csak Georgij Mdivani, a mi részünkrõl kinevezett „társszerzõ" vett részt). A hivatalos Határozatból idézek:

„Mindenekelõtt pontosítani a hadi helyzetet. Ez vonatkozik mind az általános körülményekre, amelyek közepette a cselekmény kibontakozik, mind a cselekményben foglalt egyes eseményekre. Mindent figyelembe véve a forgatókönyvi események nagy része a vörösök idõleges vereségéhez kötõdik. Ezzel összefüggésben nem egészen világos – mondták a tanácskozás résztvevõi –, milyen támadás végrehajtására készül Kocsetkov egysége, és miért esik olyan ostobán csapdába. Ugyancsak pontosítani kívánatos a magyarok viselkedését a kórházzal kapcsolatos jelenetekben. Most kissé naivan viselkednek.

A forgatókönyvben tapasztalható szenvedélyesség és a fehérgárdisták kegyetlensége általában nem váltott ki ellenvetést. Ugyanakkor el kell gondolkodni azon, miféle fehérek szerepelnek a forgatókönyvben. Viselkedésükbõl ítélve nem reguláris egységek, inkább kozákok vagy szemjonovista bandák. Ezzel összefüggésben pontosabban meg kell határozni, ki is az a Kedrov ezredes: fehérgárdista vagy egyszerûen a cári hadsereg tisztje, aki nem vesz részt a polgárháborúban. Így a helyére kerülhetne utolsó jelenete az öngyilkossággal; ez most nem illeszkedik szervesen az egészhez.

Úgy tûnik, hogy a kórházi jelenetekben nincsenek teljes mértékben kihasználva a bõséges drámai lehetõségek. Jó lenne többet látni Jelizaveta Ivanovnának a szerzõk által érdekesen felvázolt figurájából.

Szerintünk teljesebben, szélesebben lehetne bemutatni a magyarok szerepét az eseményekben. Különösen érvényes ez a csatajelenetekre, amelyekben ábrázolni lehetne bátorságukat, harci kedvüket – a nemzeti karakterüknek megfelelõ tulajdonságaikat."

S egy igen figyelemreméltó kiegészítés: „Mindezen javaslatok nem ultimátum jellegûek, és teljes mértékben megvalósíthatóak a forgatási terv elõkészítésének és rendezõi kidolgozásának folyamatában, szoros együttmûködésben Jancsó Miklóssal, a leendõ film rendezõjével, aki egyben a forgatókönyv társszerzõje is".

Egészében véve úgy határoztak, hogy a forgatókönyvet el kell fogadni és jóváhagyásra továbbítani kell a Filmbizottságnak.

A Filmbizottság szerkesztõi a forgatókönyv megvitatása után lényegében jóváhagyták a stúdióban hozott döntéseket. „A szerzõknek sikerült mai szemszögbõl megvilágítaniuk a forradalom történetének sok olyan, mély értelmet hordozó tényét, amelyek mind ez ideig nem voltak ismeretesek az olvasók és nézõk széles rétegei elõtt – áll a legmagasabb filmes hatóság határozatában. – A forgatókönyv kétségkívül alapjául szolgálhat egy dinamikus, romantikusan lelkesítõ filmalkotás elkészítésének." A Goszkino forgatókönyvi-szerkesztõségi kollégiuma ugyanakkor megfogalmazott egy sor igényt is, amelyek többnyire megegyeztek a moszfilmes kupaktanács által támasztott követelményekkel. Talán csak annyit tettek hozzá: „A szerzõknek az általuk ábrázolt tragikus eseményekhez fûzõdõ viszonyában érzékelhetõbben kell megjeleníteni azt a gondolatot, hogy a forradalom ügyéért harcolók vére és szenvedése semmilyen körülmények közt sem volt értelmetlen áldozat, ellenkezõleg, tudatos, történelmi jelentõségû tett volt."

Ilyesféle eretnek gondolatokkal természetesen nem lehetett megvádolni Georgij Mdivanit mint az egyik (legalábbis hivatalosan kinevezett) társszerzõt: õ valamennyi forgatókönyvében, egész életében szorgalmasan hozzáigazította a történelmet a hivatalos koncepcióhoz. Csakhogy ez esetben nem õ vezényelte a parádét...

Akárhogyan is volt, az irodalmi forgatókönyvet elfogadták, és már 1967 februárjának végén a Filmbizottság forgatókönyvi-szerkesztõi kollégiuma szõrszálhasogató alapossággal megvitathatta a rendezõi forgatókönyvet. „A Kollégium úgy véli – olvashatjuk a Filmbizottság soros Határozatában –, hogy a szerzõk és a rendezõ figyelembe vették az irodalmi forgatókönyvvel kapcsolatos határozatban foglalt alapvetõ észrevételeket, és javasolja az elõkészítési szakaszba bocsátani a Csillagosok, katonák rendezõi forgatókönyvét."

Ám a kölcsönös megértés és bizalom idillje nem tartott sokáig, mivel a forgatókönyv további kidolgozását mindkét fél másként képzelte el. Április elején, már azt követõen, hogy a felek aláírták a megállapodást a film közös elkészítésérõl a jóváhagyott rendezõi forgatókönyv alapján, megérkezik Moszkvába a Jancsó Miklós által átdolgozott változat, amely viharos elégedetlenséget vált ki. Ebben a partnerekkel nem egyeztetett variánsban sok minden elfogadhatatlannak tûnt a szovjet fél szemében. A Goszkinónál és a Moszfilmnél megsértõdtek: miért nem vitatták meg velünk a magyarok az összes változást, miért nem érdeklõdtek, van-e hozzáfûzni valónk ezekhez? Márpedig a szovjet félnek ugyancsak vannak észrevételei, miután a történelmi-forradalmi témájú film forgatókönyve, ahogyan az szokás, hatóságok tucatjait járta végig, amelyek mindegyike hozzátette a magáét: ezt hangsúlyozni, amazt meg kihagyni...

Hogy a helyzetet tisztázza és rávegye a partnereket, térjenek vissza a forgatókönyv korábban egyeztetett változatához, Valerij Karent küldték Budapestre. Hazatérve így számolt be a moszfilmes Vremja egyesülés igazgatójának címzett Jelentésében küldetése céljáról és lefolyásáról:

„Közvetlenül Magyarországra indulásom elõtt (1967. április 12-én) kaptam meg a helyszínválogatásra Moszkvába érkezett Jancsó Miklóstól az Internacionalisták (Csillagosok, katonák) címû film rendezõi forgatókönyvének új változatát, amelyet a magyarok írtak a mi részvételünk nélkül. A forgatókönyvvel rajtam kívül megismerkedett G. Mdivani és forgatócsoportunk több tagja is.

Közös álláspontunk szerint, egyes szerencsés ötletektõl és megoldásoktól eltekintve, ez a változat egészében véve elfogadhatatlan, némelyik epizód pedig nyugtalanságot és értetlenséget vált ki. A forgatókönyvet kiherélték: kidobták belõle az internacionalizmus témáját, a polgárháborút egyoldalúan, mint a szenvedélyek kegyetlen és véres játékát ábrázolják, sztriptízjelenetek kerültek bele, ráadásul koránt sem a legízlésesebbek.

Ennek a változatnak a fölbukkanása egyáltalán nem ért minket váratlanul. A magyar kollégákkal folytatott megbeszélések és Jancsó Miklós filmjeinek megtekintése nyomán támadt benyomások, valamint mindazok alapján, amit a forgatókönyvön végzett munka során javasoltak, nagyon határozott képem alakult ki a magyar forgatócsoport esztétikai elveirõl, elsõsorban Jancsó Miklós álláspontjáról. Nem állítható, hogy ellenséges világnézettel lenne dolgunk, ám igen sok ponton összeegyeztethetetlen a szocialista realizmus általunk az alkotás kiindulópontjának tekintett elveivel. És mindenekelõtt: a maximális elzárkózás szándéka a politikától, egyben a téma hazafias feldolgozásától, valamint a ragaszkodás a szexuális motívumokhoz, amelyeknek olykor semmi hivatkozási pontjuk sincs a dramaturgiában.

A forgatókönyvön végzett munka komoly gátja volt és marad a rendezõ felületes elképzelése a film alapjául szolgáló nemzeti és történelmi anyagról.

Mindez szükségszerûen tükrözõdik a forgatókönyvi munka színvonalán és minõségén.

Ugyanakkor a mindkét fél által jóváhagyott rendezõi forgatókönyv, ismeretes hiányosságai és hibái ellenére is, a felvételek elfogadható alapjául szolgálhat.

Egészen más a helyzet a rendezõi forgatókönyv részvételünk nélkül megírt változatával.

Az elsõ kérdés, amelyet fölvetettem Jancsó Miklós és csoportja elõtt, szervezési jellegû volt. A szerzõdés értelmében bármely változás csak mindkét fél egyetértésével kerülhet a forgatókönyvbe. Ha az új változat az elõzõ érvénytelenítésének szándékával született, minden további tárgyalást más szintre kell helyezni, és elölrõl kezdeni.

Erre azt válaszolták, hogy az új magyar változatot Budapesten jóváhagyták a megfelelõ hatóságok. (Úgy vélem, oda kell figyelni az egyeztetésnek a magyar fél tetteiben megnyilvánuló, különös hiányára.) Ugyanakkor – jelentette ki Jancsó Miklós és a csoport – nincs szándékukban érvényteleníteni az elõzõ forgatókönyvet, a saját változatukat készek munkaanyagnak tekinteni. A magyarok azt is elfogadták, hogy a továbbiakban csak tárgyalások és a két fél egyeztetése után módosítanak a forgatókönyvön.

Több találkozás és megbeszélés során megtárgyaltuk a vitás kérdések többségét, és megállapodásra jutottunk.

Mirõl volt szó?

I. Az internacionalizmus témája

Ez a téma sajnos a forgatókönyv valamennyi változatában gyengén jutott kifejezésre – inkább deklaratíve, mint valóságosan. Ám még ez a minimum is eltûnt a magyar forgatókönyvbõl. Elhagyták a jól megfogalmazott prológust, amely bevezeti a nézõt a kor történelmi és politikai viszonyaiba, kimaradt a magyar internacionalisták és a fehérek összecsapása a kórházban, a magyar szereplõk egyszerûen nem is akarnak harcolni a közös ügyért. Igaz, az események a vörösök ideiglenes veresége, az internacionalista egység csaknem teljes megsemmisítése idején zajlanak. Ilyen körülmények között természetesen nehezebb az internacionalista téma ábrázolása, ám teljes mellõzése megengedhetetlen.

A magyar változatban van egy epizód, amely teljesen egyoldalúan és tendenciózusan ábrázolja a nemzetközi brigád születését. Azt mondja az egyik magyar a másiknak:

– Jött egy elvtárs a táborba, a 2. krasznogorszki hadifogolytáborba, kiállt elénk, és azt kiabálta: na, fiúk, ki akar hazamenni a szép Magyarországra?

– Nálatok is így toboroztak?

– Pontosan így.

Elképzelhetõ, hogy voltak ilyen esetek (a párbeszéd Zalka Máté visszaemlékezéseibõl való), de az esetek túlnyomó többségében egészen más volt a helyzet. A film természetesen nem tankönyv, célja nem a nemzetközi brigádok ábrázolása, de ha a történelem a téma, objektívnek kell lenni.

Álláspontomat ezekben a kérdésekben a leghatározottabban, kategorikusan fejtettem ki a magyaroknak. A következõkben állapodtunk meg:

1. Visszaállítjuk a prológust. Elfogadhatónak tartom a rendezõ javaslatát a jelenlegi prológus helyettesítésérõl a magyar huszárok lovas rohamával. Szintén visszakerül a prológus szövege.

2. Átírják a nemzetközi brigádok születésérõl szóló szöveget, a föntebb említett megfontolásoknak megfelelõen.

3. A lehetõségekhez mérten, kerülve az agitativitást és a plakátszerûséget, a filmbe az internacionalista témát árnyaló párbeszédek és részletek kerülnek bele.

II. A polgárháború ábrázolása

Jancsó Miklós és magyar kollégái ebben a kérdésben a legtájékozatlanabbak, rászorulnak mind a szakemberek, mind a szovjet forgatócsoport tagjainak állandó segítségére és a konzultációra.

A forgatókönyv is támadható ebbõl a szempontból.

Mindenekelõtt eltûntek a magyar változatból a harcoló magyarok, csak olyanok maradtak, akik szöknek a fogságból, menekülnek a leszámolás elõl, sebesültek stb., vagyis olyan emberek, akik nem aktív, hanem passzív viszonyban állnak az eseményekkel.

Teljességgel megengedhetetlen a partizánegységnek és parancsnokának ábrázolása.

A korábbi, G. Mdivani által írt jelenetek vitathatatlanul a forgatókönyv ékességei voltak. A sebesülését alárendeltjei elõtt titkoló, rettenthetetlen Szpiridon vezette merész roham hõsies, romantikus szellemet kölcsönöz a forgatókönyv záróepizódjainak, és lelkesítette volna a nézõket.

Jancsó Miklós sajnos kijelenti, hogy tõle teljességgel idegen az emelkedett stílus, a hõsiesség közvetlen bemutatása, bármennyire epikus legyen is.

Ám Jancsó Miklós rendezõi elveinek tiszteletben tartása mellett sem szabad elfogadni a forgatókönyvében javasolt megoldásokat. A lovasrohamot elhagyva és a partizánok cselvetésével helyettesítve az új változat szerzõi kiiktatták a filmbõl a vörösök egyetlen gyõztes csatáját. Ez természetesen nem csak szegényesebbé teszi az alkotást, hanem eszmei irányultságát is gyengíti. A szerzõk ezen kívül megfosztják Szpiridont romantikus dicsfényétõl, helyette olyan szavakat és tetteket tulajdonítanak a partizánvezérnek, amelyek, finoman fogalmazva, összeegyeztethetetlenek ezzel a figurával.

Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a következõkben állapodtam meg Jancsó Miklóssal és csoportjával:

1. A Szpiridonnal kapcsolatos jeleneteket újraírják. Szpiridon talán elindul Leninhez, de miután az utolsó csatában megölik, a partizánok elhatározzák, hogy teljesítik parancsnokuk utolsó kívánságát, és elviszik a koporsóját Moszkvába (történelmi tény, a Szpiridon modelljéül szolgált legendás partizánvezér, Kalandarasvili életébõl).

2. Megerõsítik a magyar internacionalisták szerepét a hadi cselekményekben.

3. A fehérek leszámolását a foglyokkal másként oldják meg.

4. Az elsõ epizódot a szántóföldön a régi változat szerint helyreállítják.

III. Szex

Ez a probléma nem elõször merül fel. Még G. Mdivani forgatókönyvének elkészülte elõtt Jancsó Miklós elõterjesztett egy vázlatot, amely zsúfolva volt meztelen és vetkõzõ nõkkel. A vázlatot »hõsnõivel« együtt elutasítottuk. A forgatókönyvön végzett munka során nemegyszer támadt vita ez ügyben, de a magunk részérõl mereven elutasítottunk minden kísérletet a sztriptízváltozatok becsempészésre.

Jancsó Miklósnak három filmjét láttam, köztük a legutóbbit, a nemzetközi sikert aratott Szegénylegényeket. Mindháromban szerepelnek meztelen nõk. Nálunk rövidített változatban mentek ezek a filmek, de Magyarországon rövidítések nélkül. Amennyire 12 napos magyarországi látogatásom folyamán meg tudtam ítélni, a hasonló epizódokat tartalmazó filmek ott kedvezõ fogadtatásra találnak. Bárkivel is folytattam beszélgetést errõl a témáról (többek között a stúdió vezetõivel), álláspontunkkal szemben ironikus, leereszkedõ hangnemet tapasztaltam.

Jancsó megígérte, hogy átgondolja a hõsnõ viselkedését, de természetesen nem azért, hogy elhagyja a vetkõzést, hanem hogy motiváltabbá tegye. Az egyetlen engedmény, amelyre jelenleg hajlandó volt, a hõsnõ nemzetiségének megváltoztatása. A nõi szerepre lengyel színésznõt akar fölkérni, és a hõsnõ a szerep szerint is lengyel lesz.

A probléma így egyelõre megoldatlan maradt. Mind ez ideig kénytelen voltam egyedül cselekedni és csupán a magam nevében beszélni. Most viszont meg kell határozni, milyen határig engedünk ebben a kérdésben, és akkor határozott feltételeket szabhatunk a magyar csoportnak.

Tudván, milyen nagy jelentõséget tulajdonít Jancsó Miklós ezeknek az epizódoknak, és biztos lévén abban, hogy még sok vitánk lesz lényegesebb kérdésekrõl, azt javaslom, engedélyezzük a meztelen színésznõ szerepeltetését azzal, hogy a szovjet változatból ezek az epizódok kimaradnak.

Szerintem egyébként is számolnunk kell a mi változatunkban a vágás útján végrehajtott javítások és a rövidítések ezen lehetõségével. Ugyanis bármilyen forgatókönyvet dolgozunk is ki közösen, fennáll a forgatás közbeni improvizáció lehetõsége. A Jancsó Miklóssal és a Mafilm munkatársaival folytatott beszélgetéseim, az Így jöttem címû film forgatásának története arról gyõzött meg, hogy Jancsó rendezõi munkáját nagyrészt a forgatás közbeni improvizáció jellemzi. Ráadásul nagyon ravaszul improvizál, hogy ne okozzon bonyodalmakat a gyártásban: a határidõket betartja, a terjedelem nem csökken és nem szükségesek plusz elõkészítõ munkálatok.

Így bármennyire szeretnénk is, nem vonhatjuk teljes ellenõrzésünk alá a készülõ filmet. Jancsó Miklóst nagyon nehéz meggyõzni bármirõl, és szinte lehetetlen (talán teljességgel lehetetlen) rávenni annak leforgatására, ami nem tetszik neki. A nemzetközi siker nagyon magabiztossá tette, ráadásul sok ajánlatot kap Nyugatról közös munkára.

Véleményem szerint egyetlen módon hathatunk jótékonyan a munka menetére: kölcsönös szakmai tiszteleten és bizalmon alapuló, állandó alkotói kapcsolatban kell maradnunk a rendezõvel és csoportjával.

Ennek több feltétele van.

Mindenekelõtt nem szabad ragaszkodnunk egy bizonyos megoldáshoz. A mûvészetben mindig lehetségesek a variációk, Jancsó Miklós pedig ezekben nem szenved hiányt, nagyon találékony. Ez ügyben operativitást kell tanúsítanunk, mivel egyeztetésre, jóváhagyatásra nem lesz idõ. Másodszor (és itt szembe kell néznünk az igazsággal), a munka folyamán elkerülhetetlenek lesznek a kompromisszumok és engedmények, tekintettel arra, hogy koprodukciós filmrõl és egy olyan rendezõrõl van szó, akinek nézetei sokban eltérnek a mieinktõl. Természetesen mindent meg kell tennünk, ami tõlünk telik, de már most ki kell ábrándítanunk azokat az elvtársakat, akik parádés, ünnepi filmre számítanak a jubileum tiszteletére. Ilyen film nem lesz."

Valerij Karen, a tapasztalt moszfilmes szerkesztõ már ebben a szakaszban látta, milyen csalódottak lesznek az „elvtársak" a felsõbb hatóságoknál, akik parádés filmet vártak az októberi forradalom 50. évfordulójára. Egyébként a jubileumi évben nálunk is sok történelmi-forradalmi film készült, de a sors iróniája, hogy korántsem mindegyik váltotta valóra az „elvtársak" reményeit Az egyik legbotrányosabb kudarcnak Alekszandr Aszkoldov filmje, A komisszár bizonyult, amely gyakorlatilag a Csillagosok, katonákkal egy idõben készült.

Mint a dokumentumokból is látható, már a forgatás megkezdése elõtt kétségessé vált a szovjet ünnephez idõzített szovjet–magyar film sorsa. Ugyanerrõl tanúskodik V. Karen második, május végi budapesti kiküldetésérõl írt jelentése is.

„Azzal a feladattal küldtek Budapestre, hogy a magyar csoporttal együtt a Csillagosok, katonák rendezõi forgatókönyvén dolgozzunk, s hogy a forgatás kezdetére (július 12.) elkészüljön annak végleges változata. A munkának erre a szakaszára vonatkozó közös megállapodás április elején született, mivel közvetlenül a szerzõdés aláírása után Jancsó Miklós elõterjesztette saját forgatókönyv-változatát, amelyet G. Mdivani közremûködése nélkül, a szovjet féllel történõ egyeztetés nélkül írt meg.

A Jancsó Miklós által benyújtott új forgatókönyv elolvasása után meggyõzõdtünk arról, hogy az eszmei-politikai szempontból elfogadhatatlan számunkra, s errõl azonnal tájékoztattuk a magyar forgatócsoportot.

Továbbá csodálkozásunknak adtunk hangot, hogy a magyar fél elfogadta a velünk nem egyeztetett változatot, és azon a szinten javasoltuk folytatni a tárgyalásokat, amelyen a szerzõdést aláírták. A magyar forgatócsoport képviselõi azonnal elzárkóztak attól, hogy a Mafilm képviselõinek jelenlétében, hivatalosan adják át a forgatókönyvet, és megerõsítették, hogy a további munka az egyeztetett változat alapján folyik majd, saját forgatókönyvüket mindössze a javítások elvégzését szolgáló munkaanyagnak szánták. Jancsó Miklós rendezõ még azt is mondta G. Mdivaninak: »Vedd úgy, hogy ez a forgatókönyv nincs is.«

Ezen az alapon kezdtük meg az új forgatókönyv-változaton a munkát, melynek eredményeként az elsõ szakaszban (április 4–21.) megtárgyaltunk szinte minden vitás momentumot (csak a »szex« problémája maradt megoldatlan), és a második szakaszban (május 21.) kellett volna megírni az új változatot.

Már az elsõ találkozásom Jancsó Miklóssal, s a vele és a forgatócsoport tagjaival folytatott megbeszélések arról gyõztek meg, hogy a magyaroknak nem áll szándékában lemondani saját forgatókönyvükrõl, és nem hajlandóak lényegesen változtatni rajta. Ekkor a május 28-i hivatalos tárgyaláson, amelyen rajtam kívül Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Hernádi Gyula és Karall Luca vett részt, nyíltan kijelentettem, hogy a szovjet fél nem enged leforgatni egy olyan forgatókönyvet, amely elferdítve, torz módon ábrázolja a polgárháborút és lejáratja az internacionalizmus eszméjét. Jancsó Miklós erre azt felelte, hogy viszonya az internacionalizmushoz és a polgárháborúhoz nem mond ellent a miénknek, de ha nem engedik úgy leforgatnia a filmet, ahogyan õ látja, nem hajlandó megrendezni.

Aznap délután találkoztam az egyesület mûvészeti és gazdasági vezetõivel. Nekik nagyjából ugyanazt megismételtem, amit Jancsó Miklósnak és csoportjának mondtam. Magyar részrõl fõként Nemeskürty István, az egyesülés mûvészeti vezetõje beszélt. Figyelmét a forgatókönyv elfogadásával kapcsolatos szervezési kérdésekre összpontosította.

A továbbiakban még kétszer találkoztunk és tárgyaltunk (utoljára a repülõgép indulása elõtt két órával). E találkozások eredményeként körvonalazódott a magyar fél következõ álláspontja (Nemeskürty a beszélgetés folyamán hangsúlyozta, hogy a magyar fél teljhatalmú képviselõjeként nyilatkozik):

1. A magyar fél hivatalosan elfogadta Jancsó Miklós forgatókönyvét, és döntésén nem változtat.

2. Miután Magyarországon csak egyszer kell jóváhagyatni a forgatókönyvet, és a további változtatások joga a rendezõé, a magyar fél nem vizsgálja és hagyja jóvá az új változatot; átengedi a jogot a szovjet félnek, hogy ezt egyoldalúan végezze el.

3. Abban az esetben, ha a szovjet fél az új változatot nem fogadja el, a magyar fél nem vesz részt a Csillagosok, katonák elkészítésében.

Ha mindaz, amit aznap kigondoltunk, megvalósul a filmben, szerintem jelentõs mértékben érvényteleníti az elõzõ forgatókönyv-változattal szembeni kifogásaink nagy részét. Hangsúlyozom, hogy csak a filmben, mivel meggyõzõdésem szerint mindez nyilván jóval vázlatosabban, sõt hanyagul lesz megfogalmazva. Jancsó Miklós nem rejti véka alá megvetését a rendezõi forgatókönyvben rögzített irodalmi anyag iránt, azonkívül a hevenyészett fordítás sem adhat képet arról, milyennek látja a rendezõ a leendõ filmet.

Változatlanul megoldatlan maradt a »szex« problémája, a vetkõzések száma nem csökkent, bár a hõsnõ viselkedése motiváltabb lett.

Következtetések:

1. Feltételezésem szerint, ha minden megbeszélt epizód megvalósul az új változatban, a forgatókönyv elfogadható alapul szolgálhat a közös filmkészítéshez, figyelembe véve Jancsó Miklós esztétikai álláspontját. Az õ kísérleteibõl és megoldásaiból ítélve a film olyasmi lesz, mint az Iván gyermekkora, polgárháborús anyagból.

Egyetlen vitás kérdés maradt – a szex. Úgy gondolom, meg kellene engednünk a rendezõnek, hogy leforgassa ezeket a jeleneteket, fenntartva magunknak a jogot, hogy a kész filmen végrehajthassuk a megfelelõ vágásokat.

2. Jancsó Miklós a rendezõi film tipikus képviselõje, ráadásul ez az irányzat Magyarországon sokkal nagyobb szélsõségeket mutat föl, mint nálunk. A rendezõ szabadon bánik a forgatókönyvvel, nem készít próbafelvételeket, a helyszínen improvizál – egy szóval a forgatókönyv elfogadása után õ a film teljes jogú gazdája. Jancsó megszokta, hogy így dolgozzon, és nem áll szándékában lemondani jogairól.

Ezért szembe kell néznünk az igazsággal: nem áll módunkban úgy ellenõrizni a filmkészítés teljes folyamatát, ahogyan itthon szoktuk. Annyit tehetünk, hogy fenntartva a folyamatos alkotói kapcsolatot Jancsó Miklóssal, ragaszkodunk elképzeléseinkhez és fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a kész filmet a megfelelõ módon lerövidítsük. A munka menetének befolyásolására nem látok más módot.

3. Tekintettel a szoros naptári tervre és a közelgõ nyári külsõ forgatásokra, továbbá figyelembe véve a magyar fél figyelmeztetését a forgatástól való lehetséges visszalépésére, a legrövidebb idõn belül el kell dönteni, engedélyezzük-e a forgatást."

Ígéretükhöz híven a magyarok május 29-én elküldték Moszkvába az általuk átdolgozott forgatókönyvet. A moszfilmesek elégedetten állapították meg (az 1967. június 2-i Határozatból idézek): „Az új változat komoly elõrelépés az elõzõhöz képest. Eltûntek belõle azok a kellemetlen, hamis momentumok, amelyek árnyékot vetettek a két népnek a polgárháború éveiben született internacionalista barátságára; nagymértékben finomodott a vörösök egész vonala; határozottabbá vált az alkotók viszonya az ábrázolt eseményekhez.

A forgatókönyv alig érzékelteti a kor atmoszféráját, azokban az években uralkodott politikai erõmegoszlást, az osztály- és szociális tagozódást. Az elmesélt történet úgy fest, mint a nagy történelmi esemény jelentéktelen epizódja, amely aligha szolgálhat mély általánosítás alapjául, és nem ad teljes képet az internacionalista mozgalom természetérõl."

És a szovjet filmes csinovnyikok örök fájdalma: „A magyar változat nagy figyelmet szentel a szexuális motívumoknak. Kitartó törekvésünk ellenére, hogy megszabadítsuk a forgatókönyvet az erotikus jelenetektõl, azok az új változatban is megmaradtak a korábbi terjedelemben."

És ami a legfontosabb: „A Mafilm azzal a szóbeli kiegészítéssel nyújtotta be a forgatókönyv új változatát, hogy amennyiben azt nem fogadjuk el hivatalosan, elállnak a közös filmkészítésben való részvételtõl."

Ez ultimátumszerûen hangzott, és mélyen sérthette volna a szovjet felet. Ám a remény, hogy a helyzet valahogy rendezhetõ még, és sikerül parádés történelmi-forradalmi filmmel köszönteni az ünnepet, arra késztette a szovjet felet, hogy engedjen, megfelelõ magyarázkodással igazolva az engedményt: „A forgatókönyv vizsgálatakor – olvasható az idézett dokumentumban – a következõ körülményeket kell figyelembe venni:

1. Jancsó Miklós az improvizáló rendezõk kategóriájába tartozik. Bármilyen forgatókönyvet dolgozzunk is ki közösen, õ attól úgyis eltér a forgatás során. Ezért a leendõ filmre gondolva legalább olyan mértékben kell figyelembe venni a rendezõ alkotói képességeit, mint a forgatókönyvet.

2. Számunkra megmarad annak lehetõsége, hogy a kész filmen végrehajtsuk a szükséges vágásokat, s erõsítsük a kísérõszöveget a megfelelõ kommentárok és hangsúlyok beiktatásával."

Közben Moszkvába érkeztek a Mafilm képviselõi: Nemeskürty István, Kézdi-Kovács Zsolt, Németh András, Bánok Tibor és maga Jancsó Miklós. Részt vettek egy tanácskozáson a Moszfilm vezérigazgatójánál, ahol a rendezõi forgatókönyv második változatát vitatták meg. Szurin, a Moszfilm igazgatója biztosította a magyar vendégeket, hogy a felmerült nehézségek nem jelentik azt, hogy nem törekednek a közös nyelv megtalálására. „A forgatókönyvvel kapcsolatos aprólékosságunk azzal magyarázható – mondta –, hogy az anyag a polgárháborúról szól. Ez pedig minden szovjet ember számára szent, ráadásul a film a szovjethatalom fennállásának ötvenedik évfordulója tiszteletére készül. Ami a magyar anyagot illeti, tökéletesen megbízunk a rendezõben és a magyar csoportban. Ha sikerül megállapodnunk, aláírjuk a szerzõdést, és kezdõdhet a forgatás." Ha hihetünk a tanácskozás idézett jegyzõkönyvének, Jancsó szûkszavú volt, csak annyit mondott, egyetért Szurin javaslatával. Nemeskürty is azt mondta, nem szabad halogatni a forgatást. A forgatókönyv elfogadása körüli félreértések szerinte a szcenárium jóváhagyásának a két országban eltérõ rendszerébõl fakadtak. Amikor a második változatban végrehajtandó változtatásokról volt szó, Nemeskürty kijelentette: „A filmben minden probléma megoldódik majd. Nem szabad megfeledkezni a rendezõ személyérõl. Nagymértékben az õ alkotói képességeitõl függ a leendõ film színvonala. Nem arra kell törekedni, hogy egy második Csapajevet csináljunk."

Megkezdõdött a forgatás. Jancsó gyorsan dolgozott, és a Csillagosok, katonák dossziéjában õsszel már újabb dokumentumok jelentek meg: a vágási és egyéb javításokra vonatkozó javaslatok hosszú listái. Ezek egyikét Jevgenyij Kotov, az Elsõ Alkotói Egyesülés fõszerkesztõje és Valerij Karen szerkesztõ írta alá, ebben olvasható többek között:

„Amikor a filmet átadtuk a magyar vezetõségnek, nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet és a magyar változat nem lesz azonos, hogy a film magyar változatán a szovjet félnek az elfogadáskor kinyilvánított változtatási kéréseibõl szinte semmit sem hajtottak végre.

Feltettem a kérdést Jancsó Miklós rendezõnek és Nemeskürty Istvánnak, az egyesülés mûvészeti vezetõjének: miért készül két változatban a film, és miért kerültek bele olyan jelenetek, amelyeket a szovjet félnek történt bemutatás elõtt kivettek belõle?

Nemeskürty elvtárs azt felelte, hogy nincs két változat, a film szelleme és filozófiája nem változik, nincs két olvasata a filmnek. Ami pedig az apróbb változásokat illeti, azokat a terjesztés szempontjai és a nézõi szokások indokolják, amelyek nem egyformák a Szovjetunióban és Magyarországon.

A mûvelõdésügyi miniszter elfogadta a filmet a Mafilm által benyújtott változatban."

És végül az archív anyag utolsó dokumentuma, a Vremja egyesülés mûvészeti tanácsának hivatalos Záróhatározata, amelyet 1967. október 5-én Grigorij Alekszandrov írt alá:

„Az egyesülés és a forgatócsoport szovjet tagjai minden erejükkel azon voltak, hogy a film népeink barátságának és internacionalista testvériségének eszméit tükrözze.

Ám a munka folyamán Jancsó Miklós magyar rendezõ nagymértékben eltért a film témájának eredeti megvalósításától, egyesülésünk, a forgatócsoport és a forgatókönyvíró, G. Mdivani aktív ellenállása ellenére.

Mind a rendezõi forgatókönyv, mind a már leforgatott anyagok megvitatásakor a szovjet fél képviselõi több ízben felhívták a rendezõ figyelmét a nézetünk szerint hibás tendenciáira. De a cselekmény nélküli filmek most divatos áramlatától elvakult Jancsó Miklós rendkívül érzékenyen reagált minden tanácsra és észrevételre, az alkotói önállósága elleni támadásoknak tekintette ezeket.

A kész film megtekintése után az egyesülés képviselõi egy sor elvi jellegû javítást javasoltak.

A filmre vonatkozó írásos határozatunkkal megismerkedve a Magyar Köztársaság Filmfõigazgatóságának vezetõje, Papp Sándor arról biztosított bennünket, hogy a film befejezõ munkálatai során valamennyi igényünket figyelembe veszik.

A nem sokkal késõbb Moszkvába elküldött filmben követeléseinknek csak egy részét teljesítették. Ezért a filmnek az Egyesülésben lezajlott megvitatását követõen a forgatókönyv írója, G. Mdivani beterjesztette a film átszerkesztésének tervét, az új narrátorszöveget és az új dialógusokat. A filmbõl kikerültek a vetkõzést és a meztelen nõket ábrázoló jelenetek, a polgárháborús harcoló felek túlzott kegyetlenkedéseit bemutató képsorok, jobb megvilágításba került a film cselekménye, hangsúlyosabbá vált társadalmi mondanivalója. Mindezek megvalósítására nagy és komoly munkát végzett a T. Liszician rendezõ vezette szinkroncsoport.

Mint ismeretes, a magyar fél kiválónak minõsítette a Csillagosok, katonák címû filmet. Egy beszélgetés során Magyarország kulturális minisztere és Papp Sándor azt mondta nekem, a magyar filmmûvészet nagy diadala ez az alkotás."

A dokumentumokban említett valamennyi változtatást végrehajtották: minden, a szovjet filmfõnökök által kétesnek ítélt képsort vagy epizódot kivágtak vagy átalakítottak. A szovjet nézõk így az eredeti film kiherélt változatát láthatták csak, amely ráadásul sokkal rövidebb volt a magyarnál. Így is csak rövid ideig vetítették, ráadásul fõként vidéken. Majd hosszú idõre eltûnt. Mostanában idõnként bemutatják a filmfõiskolásoknak. Néha azt javaslom a hallgatóknak, nézzék meg mindkét változatot. Nagy élvezettel vetik össze a két filmet.