Zsidó és cigány holocaust Magyarországon: két új dokumentumfilm a történelem ismetnek vélt és ismeretlen korszakáról.

A magyarországi zsidó holocausttal kapcsolatos viták az elmúlt tíz év során makacsul ismétlõdõ koreográfia szerint zajlanak le nyomtatott és elektronikus sajtónkban. Az egyik oldalon azok állnak, akik kisebbíteni kívánják az áldozatok számát. Álláspontjuk az ese-tek többségében valójában burkolt holocaust-tagadás, ami egyes európai országokban büntetendõ cselekménynek számít. Érveik ideologikusak, politikai sandaság terheli õket, soha nem hivatkoznak új kutatási eredményekre vagy újonnan elõkerült dokumentumok-ra. A laikusokat könnyen megtévesztik, hiszen „szenzációs” kijelentéseikkel látszólag évtizedes tabukat kívánnak megingatni. A velük szemben álló történészek érvei sokkal kevésbé látványosak: õk képviselik a „hagyományos”, a korábban már bebizonyított ál-láspontot.
A vitában nagy jelentõsége van a mozgóképes dokumentációnak, hiszen a túlélõk visz-szaemlékezései, a korabeli fotóknak és filmrészleteknek meggyõzõ ereje óriási. 1999-ben – öt évi munka eredményeként – készült el Fehéri Tamás Emberekkel történt címû dokumentumfilmje a magyarországi antiszemitizmus 1919–44 közötti történetérõl. A té-mát kronologikus sorrendben taglaló alkotás bevezetõ, archív képsorai a fehér kesztyûs, cilinderes fõrabbit mutatják, amint 1917-ben megáldja IV. Károlyt és Zita királynét. Egy villanásra még a gyermek Ottót is látni véljük hosszú fürtjeivel. Képek egy elsüllyedt, véglegesen letûnt világból, amelyek a hazai zsidóság és a hatalom békés viszonyát hiva-tottak felidézni. A következõ filmrészleteken már Horthy fõvárosi bevonulását, különít-ményeseket és a zsidók legyilkolását propagáló, a Stürmer-típusú náci lapok stílusában készített plakátokat láthatunk. Az egyébként történetileg hiteles kontraszt még akkor is sikeres felütés, ha tudjuk, hogy a Habsburg-ház és a zsidóság közötti harmonikus kap-csolat és tolerancia nem volt jellemzõ a magyar társadalom egészére. A „modern”, tehát fajelmélettel motivált antiszemitizmus és a „hagyományos”, tehát politikai és/vagy gazda-sági, vallási érvekre támaszkodó antiszemitizmus 1919 utáni megnyilvánulásai nem elõzmények nélküliek a magyar történelemben. Elegendõ csak Tiszaeszlárra, a század-fordulón jelentkezõ Kereszt-mozgalomra, az agráriusok, Néppártiak szervezkedésére vagy a világháború éveiben felerõsödött „zsidó lánckereskedelem”-ellenes hecckampá-nyokra utalnunk. Természetesen mindez nem állt arányban az 1919 után jelentkezõ és a Kommün zsidó származású vezetõit és Trianont hazug ürügyként felhasználó antiszemi-tizmus agresszivitásával. Tudom, az elõzményekre történõ utalásnak is megvannak a maga veszélyei, hiszen ezáltal könnyen felidézõdhet a „parttalan, örök zsidógyûlölet” to-posza, amely aztán újabb pontosítást kívánna, de talán érdemes lett volna vállalni ezt a kockázatot. Ettõl a „bátortalan” kritikai megjegyzéstõl eltekintve a film pontosan rekonst-ruálja az eseményeket, és egyszerre több funkciót is ellát. Egyrészt felbecsülhetetlen szolgálatot tesz mint felvilágosító-oktatófilm. Kellõen részletgazdag, de mégsem vész el a részletekben. A kronologikus tárgyalásból nem maradt ki egyetlen fontosabb esemény sem, ugyanakkor felhívja a nézõ figyelmét a nagyobb összefüggésekre. Például arra, hogy miközben a zsidókat a zsidótörvényekkel jogilag kiszorították a „hazából”, mindezt a bécsi döntésekkel voltak képesek feledtetni. A film által dokumentált közel húsz éves antiszemita propaganda által megdolgozott közvélemény pedig akceptálta ezt az „árukapcsolást”. Az Emberekkel történt azonban több, mint oktatófilm: érdemi hozzászó-lás egy sor aktuális vitakérdéshez. Prohászka Ottokár tevékenységének megítélésénél például a vitatkozók figyelmébe ajánlom a Németországban 1920-ban horogkereszttel és tõrrel díszített borítóval megjelent Die Judenfrage in Ungarn címû könyvet. De nem lenne felesleges tüzetesebben áttanulmányozni az „Egyedül vagyunk” 1938-as ankétján részt-vevõ írók és költõk névsorát sem. Horthy személyiségrajzához is újabb adalékot szolgál-tathatnak azok a képsorok, amelyek a kormányzó közszereplését dokumentálják 1944 májusában is júniusában, tehát a vidéki zsidóság deportálásának idején. A film epilógu-sában két Auschwitzban szolgáló SS-tiszt fotógyûjteményébõl láthatunk részleteket, mi-közben Höss táborparancsnok naplójából hallunk részleteket a krematórium technikai tö-kéletesítésének nehézségeirõl. A fotókon pedig sorsukra váró magyar állampolgárok…
A közvélemény által kevéssé ismert cigány holocausttal kapcsolatos viták egészen más természetûek, mint a zsidó holocaust kérdésével foglalkozók. A vitatkozókat itt nem vá-lasztják el egymástól áthidalhatatlan világnézeti-politikai különbségek. A nézeteltérések oka inkább a rendelkezésre álló adatok kezelésének eltérõ módjából fakad. S a doku-mentáció pontatlan: sem a magyarországi cigányság 1944-es létszámát, sem az elhur-coltak, meggyilkoltak számát nem lehet egészen pontosan megállapítani. A téma neves kutatója Karsai László történész 1992-ben megjelent A cigánykérdés Magyarországon 1919–1945 (Út a cigány holocausthoz) címû kötete máig az egyetlen – a szigorú forrás-kritika követelményeit is figyelembevevõ – monográfia ebben a témában. Karsai a cigány holocaust áldozatainak számát 5000-re teszi, kimutatja, hogy a cigányüldözések nagy valószínûséggel a Dunántúlra korlátozódtak, továbbá meggyõzõen bizonyítja azt is, hogy 1944 márciusa után a németek közömbös magatartást tanúsítottak ebben a kérdésben.
Varga Ágota Porrajmos – Cigány holocaust címû filmjének elkészítéséhez a svájci kor-mány 1998-as akciója adta az ötletet. A svájciak ekkor kezdeményezték a cigány holo-caust magyarországi túlélõinek felkutatását és segélyezését, s a filmben a svájci kezde-ményezésre felkutatott túlélõk emlékeznek az 1944-es év eseményeire.
Az Emberekkel történt és a Porrajmos a történelmi dokumentumfilm készítésének két különbözõ módját példázza. Fehéri korabeli újságcikkek és archív híradófelvételek segít-ségével, objektív látásmódot alkalmazva törekszik a múltbéli események történelmileg hiteles dokumentálására. Varga Ágota filmjének hitelességét viszont a túlélõk szükség-képpen személyes, szubjektív visszaemlékezése biztosítja. Módszere interaktív: a múlt-ban történteket maga a nézõ rekonstruálja az interjúk mozaikjából. Ez a módszer – akár-csak Claude Lanzmann Shoah címû filmje – lehetõséget teremt a nyilatkozókkal való ér-zelmi azonosulásra. Fehéri megértésre, megértetésre koncentráló filmjében némiképp visszafogja, késlelteti az érzelmi hatást, egészen az utolsó jelenetig, amikor is a katarti-kus epilógus áttöri a nézõben kialakított intellektuális percepció „fõvonalát”, és „visszamenõleg” teszi érzelmileg megrázóvá az alkotást. Mivel a cigány holocaust áldo-zatainak és így a Porrajmos szereplõinek sorsa csak kevés nyomot hagyott az utókorra, a rendezõnõ még akkor sem vállalkozhatott volna a dokumentumok bemutatására, ha ez lett volna a célja. A film szereplõi magukban hordják, külön manifesztáció nélküli, „láthatatlan” történetüket. Éppen ebben, a személyes, a megismételhetetlenül egyedi, csupasz sorsok megmutatásában rejlik hatásának titka. A filmben egyetlen archív film-részletet találunk: a cigányok deportálását végrehajtó csendõrök avatását, ünnepélyes eskütételét. A nyomot nem hagyók sorsát ez az egyetlen szál köti az elmúlt évszázad jól ismert, „látható” szenvedéstörténetéhez. A két világot összekapcsoló vékony szálat fel-használva a rendezõ képes hidat építeni a romák sorsa és a magyarok története között, amit szintén személyes sorsok bemutatásával, ez alkalommal „ütköztetésével” ér el. Az egyik áldozat az õt 1944-ben elhurcoló és megalázó csendõr fiával szembesül. Már ko-rábban is ismerték egymást, de a kamera által megörökített találkozásuk új vonásokkal gazdagította az egymásról alkotott képüket: egyikük szemérmes, mégis nagyvonalú megbocsátásról, másikuk a közös múlt feldolgozásához elengedhetetlenül szükséges õszinte kíváncsiságról tett bizonyságot. – A múlt és a jelen problémáinak megoldásához mindkettõ szükséges.

Emberekkel történt – magyar 1995–1999. Rendezõ: Fehéri Tamás. Szövegíró: Murányi Gábor. Kép: Surányi Z. András. Vágó: Uchlatzki Lilian. Hang: Litauczki László. Szakértõ: Horn Emil. Producer: Fehéri Tamás. Gyártó és forgalmazó: Fórum Fim Alapítvány. Tá-mogató: Soros Alapítvány. 2x44 perc.

Porrajmos – Cigány holocaust – magyar, 2000. Rendezõ és riporter: Varga Ágota. Kép: Markert Károly. Vágó: Kovács Béla. Hang: Faludi Sándor. Szakértõ: Szita Szabolcs. Producer: Fehéri Tamás és Vitézy László. Gyártó és forgalmazó: Fórum Fim Alapítvány / Profilm Média Kft. Támogató: Magyar Történelmi Film Alapítvány. 2x50 perc.