A pontosság, amely egy szubkultúra egymáshoz és a világhoz való viszonyát tükrözi, kiragadja a történetet saját korlátai közül.

Mutass be a feleségednek – mondja a fiú a férjnek mindjárt az elsõ jelenetben, vagyis még le sem ültem a vászon elé, Mundruczó Kornél azonnal a lényegre tér az egyik legszebb címû magyar filmben. Nincsen nekem vágyam semmi. Így helyes, ha én sem teketóriázok, s azonnal belévágom pacekba: a film tetszik, rendkívüli erõvel sugározza magából a tehetséget, ami érzékenységet és elemelkedettséget jelent. Az érzékenység következménye az a pontosság, ami miatt a film valóságismerete megfelel várakozásaimnak. Ehhez képest udvarias gesztusnak tekintem, hogy ezt rögzült nyelvi formákban, iskolázottan teszi. De az egész nem érdekelne, ha ez a pontosság nem mutatna túl magán, ami miatt olyan állításokat lehet tenni egy kisebbségre vonatkozóan, aminek az igazságát a többség a saját bõrén érzi. A „nem buzizunk, hanem filmezünk” különbségérõl van szó.
A film egy szubkultúra, a homokos prostituáltak egymáshoz és a világhoz való viszonyát tükrözi, pontosan. S e pontosság tekinthetõ erkölcsi erénynek, ami miatt egy szerelmi háromszög neutrális jelenetei is drámai erõvel szólalnak meg. Maga a puszta és folytonos lét drámai ebben az életvitelben. Példa: a szállodasoron ácsorgó srácok összefutnak, s dumcsiznak egyet macsósan arról, hogy végtagok nélkül lehet-e orális szexet csinálni. A szavak, a tempó, a beszéd jellege dokumentarista módon megfelelnek a kamerán kívüli élethelyzeteknek. Durva, szellemes, konkrét és abszurd egyszerre. Tehát a film rendezõje ismeri azt az anyagot, amit szõ; nem megsaccolja a helyzeteket, hanem teremti. S ez a pontosság már elemeli õt a magyar átlagtól. De Mundruczó filmje ettõl még nem gyõzne meg, hisz az erények között a valóságismereten kívül is látok lehetõségeket. Például egy partikuláris élethelyzet felemeli a mûvészt az életre vonatkoztatható igazságok tartományába. Ezen a téren sem maradtam csalódott, bár kétségtelen, hogy a filmben is hordott trikón lévõ felirat – Trainspotting – határozottabban képviseli egy generáció életérzését. Ezt a trikót viseli a fiú, amikor a WC-be lemegy dolgozni. Ötszázért egy fuvola. Nemcsak a hely szelleme, a WC kétes tisztaságú horrorja életszagú, hanem a benne szereplõk kiszolgáltatottsága is. Mundruczó filmjébõl ugyanúgy érzõdik, mint Danny Boyle remekébõl, hogy a téma tárgyalása nem egy kisebbség belsõ, perverz ügye, hanem a világállapot filozófiai tárgyalása mozgóképi alapon. Erre kiválóan megfelel a szerelmi háromszög. Egy lány jobb és bal oldalán látunk egy-egy fiút, testvért és szeretõt, ami lazán szentháromság parafrázis, még akkor is, ha a rendezõ nem akarta.
Mert ha akarta volna, akkor nem hagyta volna a lány figuráját ennyire kidolgozatlanul. A szeretõ fiú kurvaságára és hûségére választ kapok, ahogy a testvér homlokán is ott látom a halál bélyegét, de nem tudok semmit arról, mi köti õket igazán a lányhoz. Ki a csuda ez a szép lábú kislány? Egy cirkuszi szám artistája, akit Batman felkapna az égbe, ha el lehetne szakadni ettõl a gravitációtól. De miért szereti õt, õket ? S amikor már nem, akkor miért nem vállalja vele tovább ezt a szûkösséget ? Miért lett elege, s miért akkor? Ha valaki törekszik a tökéletesre, akkor egy háromszög egyik sarkáról sem feledkezhet meg, különösen ilyen erõs dramaturgiai klisé esetében. Azt nem mondhatja Mundruczó, hogy nem érdekelte õt a lány figurája, mert ez azt jelentené, hogy nem érdekelte õt saját hõseinek érzelmi indítéka. Ez nincs is így, mert mondom, pszichológiailag pontosan árnyalt figurákat látok. Olyan érzésem van, hogy itt hagyott nekem egy titkot, amit bárhogy nyitogathatok. S emiatt nem fér bele, hogy a végén a fiú áldozat lesz; olyan, akit nemiségén keresztül ölnek meg, mert akkor többet akarok róla tudni. Így filmes-filmes lett a befejezése: pisztolylövés vágja el deus ex machinaként azt, ami nem vágódik el, mert élet, s benne az örökös folytatás a legnehezebb. De ha ilyen dörrenéssel el lehet vágni a további érdeklõdés fonalát, akkor nem kezdõdhet olyan tévésen, mintegy véletlenül. Vagyis adásba került ennek a fiúnak az élete, összeverekszik ügyvéd szeretõjével, félõ, hogy mindjárt feltûnik a Fókusz. Sokat gondolkodtam rajta, vaj’ miért kezdõdik ennyire lényegtelenül, amikor a nyúlpörkölt elõkészítésénél a nyúl megnyúzása azt sejteti, hogy tud õ képbõl is indítani történetet. De végül is a tévés hatás meggyõzött, mert talán a legfontosabb azonnal belezuhanni a helyzetbe, innentõl érdekes az egész.
Civilizációs és kulturális kérdés, ki miként jut át a homoszexualitás témakörének Rubiconján. Egy MIÉP-es, buzizó képviselõ nem érdekes, egy nyakban folytonos mély magyar sem; aki diszkriminatív, intellektuálisan semmiképp sem érdekes. De hogy mi van ezen belül, rúgások, sértések, durvaságok és megejtõ szelídségek, az már igen, azért érdemes színészeket a kamera elé terelni. Emberek között vészesen összegabalyodó háló ez, fõleg ha az ember skót vagy magyar, másképpen sorsszerûen vesztes és piti. Nekem nemcsak a Trainspottinghoz áll közel, hanem Sándor Pál Bohóc a falonjához is. A hõsök lázadó életszeretete és vesztes megveretettsége pedig a Grunwalsky–Ken Loach irányhoz kötõdik, kétségkívül kisebb plánozási tartományban, kevesebb képrétegezettséggel. A lány mögötti tehenek, a Trabant az úton vagy az ácsorgás a kocsik között inkább információt, mint drámaiságot nyújt. Ezt a fajta puritánságot valószínûleg a magyar film átkos finanszírozási rendszere okozza, de ennek semmi köze Mundruczóhoz, még ha látszik is filmjének esztétikai szintjén. Ezeket a hibákat egy másik szubkultúrán kell számon kérni.

Nincsen nekem vágyam semmi – magyar, 1999. Rendezte: Mundruczó Kornél. Írta: Mundruczó Kornél, Zsótér Sándor és Petrányi Viktória. Kép: Makkos Szilárd. Zene: Tallér Zsófia, Faltay Csaba és Bruzsa Gábor. Vágó: Barsi Béla. Díszlet: Tóth Emese. Jelmez: Khoór Lilla. Hang: Bodza Ottó. Producer: Petrányi Viktória, Kende Zsófia, Peták Nóra és Durst György.
Szereplõk: Nagy Ervin (Brúnó), Rába Rolland (Ringo), Csuja Imre (Az ügyvéd), Kovács Martina (Mari). Gyártó: Com-Art Film / Laurinfilm / Pioneer Productions / Duna Mûhely. Támogató: NKA. Forgalmazó: Budapest Film. 80 perc.