Egy világ, nyolc és fél rubika
Hirsch Tibor

Greenaway, a lajstromozó ezúttal nõket gyûjt.

Hollywood hõskorában Eric von Stroheimet volt szokás népszerûsíteni úgy, hogy "a Színész, akit ön imád gyûlölni." Peter Greenaway art-forgalmazóinak érdemes lenne megfontolniuk a reklámötlet eltulajdonítását. "A rendezõ, akit ön szívesen utál!" Ráadásul Stroheim egysíkúan ellenszenves katonatisztjeihez képest az "ellenszenvesben utazó" angol kultusz-filmesnél utálatunk okai-ürügyei gazdag változatosságban kínálkoznak. Ott van rögtön a hideg szívû Greenaway szimpla kis sztereotípiája. Mondják: "Mérnöki munka, nem mûvészet!" Ehhez jön még a katalógus-forma filmszerûtlensége. Mondják: "Jobb filmjei fárasztó enciklopédiák, a rosszabbak mûveltség-fitogtató felsorolások." És akkor még be sem indult az amúgy szabadszellemû artmozi-barát egyenesen Greenaway-nek tartogatott prüdériája. "Greenaway, a tisztátalan!" Hiszen van erõszak véresebb, van szex láthatóbb, van szöveg obszcénabb, van perverzió félelmetesebb. De ez más. Együtt és így, csak Greenaway-nél van.

Ez volna tehát, amit eddig utálni szerettünk benne.

És most, tessék, a 8 és 1/2 nõ földob egy újabb ellenszenv-vetületet. "Greenaway, a semmilyen." Aki nem is Greenaway. És úgy nem azonos önmagával, hogy közben nem lett szívünknek kedvesebb. Hiszen ettõl még hideg is, tisztátalan is, felsorolás-szerû is. Csakhogy így, Michael Nyman zenei stílusjátékainak hangulati rávezetése nélkül, barokk-idézõ képkompozíciók nélkül, rácsok, feliratok, képre vetített hálók nélkül -- gyûlölni sem tudjuk rendesen.

Pedig azért ez sem akármilyen film. Mindenekelõtt "fél film". Nyolc teljes, szabályosan szabálytalan egészestés opusz után ez volna a torzó. A nyolc és feledik. Valami, ami már csak azért is másképpen botránkoztat meg, mint a többiek, mert egy halott mester teljességgel tiszteletlen szellem-idézése. Általa egészül ki Greenaway bûnlajstroma a kegyeletsértéssel. Tudjuk, Fellini szerette a nõket. Hogy Greenaway szereti õket, ki tudja. Mindenesetre filmjeiben kivétel nélkül életveszélyesek. Hogy a világ változatossága, a kultúrák, nációk, történelmi korszakok gazdagsága megfeleltethetõ a nõi nem körüludvarolható sokadalmának, ez -- legalábbis mozgóképen – Fellini hitelesítette metafora. Az ember- és filmszerû casanovai vágy, mely mediterrán gerjedelembõl hideg északi gyûjtõszenvedéllyé jegecesedik – még ez is Fellini találmánya. Hogy a történet – a történelem – már eleve a Nagy Romlás után, tehát romlott és kétségbeesett férfi szereplõk nõ-gyûjtögetõ játszadozásával indul, vagyis rögtön a végsõ stádiummal kezdõdik – ez már a Greenaway-i kegyeletsértés.

A mostani filmhez sem árt kicsit körülnézni Greenaway önmagát építõ enciklopédiájában. A nõknek arrafelé nem csupán férfiak halálához van közük, hanem a halál jellemzõen Greenaway-i eszközéhez – mindenek elõtt a vízhez, a fulladás gyilkos fiziológiájához, külsõ-belsõ testi romláshoz, rothadáshoz. A rendezõ filmes életmûve valamikor régen egy kevéssé ismert kísérleti mozgóképpel, a Szajna halottaival kezdõdik. Négyzet-háló vetül az éjszakai folyóra, csobban a víz, valakit elnyelnek a habok. A négyzethálóból halottkémi jegyzõkönyv lesz: rubikák, rovatok, a halál és a halálig vezetõ balvégzet regisztrációs lenyomata: igazi férfias és civilizációs vívmány. Egyben újkori is: az Ész Századának büszkesége. Merthogy -- nem mellékesen -- a forradalmi Párizsban vagyunk, ahol a ráció optimista prófétái csak azért is rávetítik négyzethálójukat, halott-kataszterüket az odalent kavargó fekete örvényre. A mitológiák egyetemes jelképtárában a Víz három nagyfontosságú princípiumnak megfeleltethetõ: Káosz, Nõ, Élet. Káosz: minden dolgok születésének és pusztulásának helye. Élet: ami sarjad, bomlik és nincsenek benne derékszögek. Nõ: szül és temet, birtokosa az életnek, tudósa a káosznak. És akkor megjelenik az újkori férfi, saját civilizációjának bolondja, a maga szánalmas négyzetrácsaival, regisztráló- és gyûjtõszenvedélyével. Eddig nyolc nagyjátékfilmen keresztül méricskélt, gyûjtögetett. Csak azt méricskélte, csak azt gyûjtögette, amit reménytelen és tilalmas gyûjtögetni és méricskélni. Az élet és halál – a káosz lenyomatait lajstromozta, rajzolóként, régész-építészként, mágusként, és könyvtárosként. Vagyis nõket eddig még nem gyûjtött. Különös, hogy nem. A nõk minden eddigi filmjében ott segédkeztek, amikor a férfi gyûjtõszenvedélyéért megbûnhõdik. Segédkeztek a büntetésben, serénykedtek a bûnös férfi anyás búcsúztatásban.

Ha a nõiség maga a mérõ-rácsok közül kifolyó élet és halál, az a réges-régi, örvénylõ víz a tizennyolcadik századi Szajna medrében, akkor igazán kézenfekvõ az egyszerûsítés, már csak dramaturgiai szempontból is: büntessenek a nõk, mint eddig is, de legyenek a bûnös játék szenvedõ alanyai is végre õk maguk. Azután bûntessenek végre önmagukért.

Idáig tehát a Fellini-parafrázis. Ebben a mostani filmben egyébként akad más dramaturgiai Kolombusz-tojása is. Végre-valahára találkozik Greenaway-nél pénz és gyûjtögetés, pénz és rend, pénz és civilizáció. Az életmû korábbi gyûjtögetõi mûvészek, tudósok, hivatalnokok. Igazán magától értetõdõbb tematikus fordulat az életmûben: a háromszáz éve szánalmasan serénykedõ újkori civilizációnkat, a dõre szorgalmat a Káosz rendszerezésében -- jelképezze most már a Bankár.

A Bankár tehát pénzért vesz nõket. A világot veszi meg, pontosabban azt, ami a világból rajta kívül esik. Térben és idõben távoli kultúrákat. Saját elõzményeit. Történelmi múltját ennek a reménytelenül gyûjtögetõ-lajstromozó jelen idõnek.

Mielõtt ez a háromszáz éve tartó jelen megkezdõdne – ebben az új, nyolc és feledik filmben mindenek elõtt meghal egy nõ. A Feleség. Valami, akkor régen, nagyon elromlott. Mintha maga az Élet halna meg, mielõtt a gyûjtögetés és hárem-alapítás rafináltan intellektuális munkája megkezdõdik. A kollekcióba rendezett nõk már az Élet emlékei a múltból, és idegen kultúrákból importált emlékeztetõi a jelenbõl. Akad japán nõ, aki abszolút nõiségével egyszerre idézi a gésák idõben közeli, térben távoli értékvilágát, és a lovagi galantéria térben közeli, idõben távoli hagyományát. További tetszetõs relikviák: alázat és önfeláldozás, a megközelíthetetlenség, a puritán erény csapdái. Azokból a korokból, amikor még a világ erre a rugóra mûködött. Begyûjthetõ ez is: szükség van hozzá mazochista cselédlányra és vétkezõ-bûnbánó, és megint vétkezõ apácára. Tetszetõs gyûjteményi trófea még az Örök Anya: azon kívül, hogy tiszteletreméltó asszonyi értékkel gazdagítja a kollekciót, metaforája volna a növekedés és szaporaság kultuszainak, idézve gazdasági, vallási, nemzetfenntartó parancsok évezrednyi sokaságát. Képviselteti magát a háremben ezen kívül a játékszenvedély, a kapitalizmus maga, melynek csinos szimbólum-nõje nagyon természetesen, véges-végig csak nyerni akar. Megjelenik továbbá a protestáns ráció, a szép tolmácsnõ praktikus, arányos, vágyakat elfojtó figurájában. Megjelenik a természet, és hozzá civilizációnk viszonya: egy megnyomorodott hölgylovas képviseli, tolókocsihoz kötött sportlady, oldalán egy szívének különösen kedves kan disznóval.

A jelkép-személyiségek természetesen, ahogy Greenaway-nél megszoktuk, dupla, netán tripla-fenekû metaforák. A civilizációt -- az összetorlódott múltat -- írják le elsõsorban, de természetesen az sem mindegy, hogy az egyik olasz, a másik japán, a harmadik, osztrák. Ezen kívül ezek a nõk -- nem éppen mellékesen -- filmek. Az életmû maga. Terhes olasz nõ: Az építész hasában vagyunk. Amputált lábú nõ, állatok körében: megérkeztünk a ZOO-ba. Az abszolút nõiség titkát keresõ szigorú japán szépség: mintha a Párnakönyvbõl volna ismerõs. Rabszolganõ, aki föllázad: A szakács, a tolvaj, a felesége és annak szeretõjében találkoztunk már vele. Fél-nõ, titokzatos nyomorék, netán hermafrodita: fölrémlik A maconi gyermek. Erõs, bölcs, szókimondó nõszemély, aki kontraktusok betûjét követve csillapítja szex-éhségét: láttuk õt már többször: talán a Számokba fojtva nõalakjai között, talán A rajzoló szerzõdésének asszonyi karában.

A nõk: korok és kultúrák. A nõk: az egyesülni képtelen Európa elbóklászó országai. A nõk: nyolc és fél Greenaway-film. Ezenkívül az Örök Nõ nem éppen Fellini-féle, de Greenaway-i vetületei. Vagyis, nem mellékesen, a nõk: nõk.

És a férfiak? A gyûjtögetõ Bankár kettéhasadt. Apa és fia. Az egyiket szeretnünk és szánnunk kell rút pénzszámolgató mestersége közepette, a másikat, a fiatalabbat, talán bizony illene megvetnünk, ahogy megveti õt az utolsó nõ, a gyûjtemény legértékesebb példánya, a gyõzedelmes Jelen, aki az apát még megsiratja, de fiának már nem ajánlja föl szolgálatait. Greenaway majd minden filmjében általában egyszerre mutatta reménytelenségében tiszteletre méltónak és ostobán felfuvalkodottnak az Újkor emberét, a férfit, aki a lajstromozhatatlant kívánja lajstromozni, a birtokolhatatlant birtokolni. Ezúttal a tisztelet és ellenszenv két külön férfiúra irányul. Az apa bizonyára maga az õs-lajstromozó. Rögtön a film elején megüti õt egy tönkretett távol-keleti üzletfél, és õ örül eleredõ orra vérének, örül, hogy a rácsokba-rublikákba tördelt, pénzen megvásárolt élet avagy halál mégis csak jelzéseket ad igazi önmagáról. Az apának lelkiismerete van és kétségei.

A fiú már nem látja élet és gyûjtemény különbségét. Ha õ volna a Rajzoló, sosem nézne már ki a rajzkeret mögül, nem hinné el, hogy háló és szál-kereszt nélkül látni lehet. Nem lát, nem hisz, nincsenek gátlásai.

Az eltompult érzékû fiú-bankár mi vagyunk. Õ, az örökös, Japán iránti perverz nosztalgiája okán a földrengések barátja. Neki -- nekünk -- diszkrét vércseppekkel már nem üzenhet sem az Élet, sem a Káosz. Földrengés kell hozzá, hogy megérezzük, milyen is lesz, amikor Víz és Nõ kiszökik a négyzet-hálón. Hogy civilizációnk nem uralkodik semmin, amit pedig nagy fáradsággal rublikákba rendezett.

A fiúnak földrengés kell. Egyre nagyobb földrengések.

8 és 1/2 nõ (8 and 1/2 Women) – angol-belga-holand-német, 1999. Rendezte és írta: Peter Greenaway. Kép: Sacha Vierny. Zene: Michael Nyman. Szereplõk: John Standing (Philip Emmenthal), Matthew Delamere (Storey), Vivian Wu (Kito), Shizuka Inoh (Simato), Kirina Mio (Mio), Amanda Plummer (Beryl), Toni Colette (Griselda), Natacha Amal (Gioconda), Polly Walker (Palmira), Barbara Sarafian (Clothilde), Manna Fujiwara (Giulietta). Gyártó: Movie Masters – Woodline. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 120 perc.