Csepeli György
Bandázs és
sisak nélkül
Harmadik kiadásban
olvashatjuk Mérei Ferenc 1971-ben kiadott szociometriáról
írott könyvét, a Közösségek rejtett
hálózatát. A könyv várhatóan újra
sikert arat, elfogy, újra, majd újra megjelenik, míg
csak lesz magyar nyelvû társadalomtudományi oktatás
a Földön. Annál is inkább meglepô ez az elmúlni
nem akaró siker, mivel érdeklôdés hiányában
senkinek nem jut eszébe a hetvenes években gombamódra
elszaporodott más szociometriai témájú munkák
kiadása. Ki emlékszik az 1972-ben napvilágot látott
PetrusŠek-féle Szociometriára?53
Mérei Ferenc és
Várhegyi György 1975-ben adott közre egy hasznos kézikönyvet
az iskolai osztályok szociometriai elemzésérôl.54
A gyûjtemény gazdagon dokumentált bibliográfiája
arról tanúskodik, hogy a szociometriai módszer a XX.
század hatvanas és hetvenes éveinek széles
körben elfogadott és alkalmazott szociálpszichológiai
kutatási paradigmája volt, mely elmélet és
empíria idôröl idôre kiújuló ellentmondásának
meghaladásával kecsegtetett.
A szociometria nemzetközi
karrierje, mint arról Mérei könyve megbízhatóan
tudósít, a század harmincas éveiben kezdôdött.
A kiscsoportok tagjait egyesítô és megosztó
vonzalmak és taszítások felderítésére
alkalmas szociometriai módszert a Bukarestben, 1892-ben született
Moreno dolgozta ki.55
Moreno korántsem volt
az egyedüli társadalomkutató, akit a század elsô
harmadában a kiscsoportok társadalmi szerepe és a
csoport mibenléte izgatott. Makarenkoról írott monográfiájában56
Pataki Ferenc írja, hogy a húszas években Makarenko
is megfogalmazta a társas-közösségi viszonylatok
és közösségi történések mérhetôségének
és statisztikai feldolgozhatóságának eszméjét.
Míg az egyénekre és az egyénektôl irányuló
társas hatások jelölésére Moreno a társas
atom kifejezést alkalmazta, addig Makarenko a társas perc
fogalmát találta fel.57 Messzire vezetne annak firtatása,
hogy a módszertani konvergencia ellenére milyen okokra nyúlik
vissza a társadalomjavító szenvedéllyel egyként
megvert két kutató karrierjének és életmûvének
mélyreható divergenciája.
Moreno 1925-ben vándorolt
ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol egyértelmû
gyakorlati kihívások eredményeként alkotta
meg módszerét. Amerikában akkoriban vett lendületet
a kiscsoport konceptualizációja, s Mérei érzékenyen
írja le Moreno találkozását a csoportkutatás
elsô hullámának meghatározó alakjaival,
mint F. Allport, C. H. Cooley, M. Sherif. Ez a human relations iskola kibontakozásának
ideje,58 mely szintén az emberek csoportokban szövôdô,
egymásközti személyes kapcsolatai iránt érdeklôdött
elsôdlegesen. Az érdeklôdés persze nem mondható
önzetlennek, hiszen az iskola e kapcsolatokban látta és
láttatta a termelékenység növekedésének
biztosítékát. A kor meghatározó csoportkutatója
az ugyancsak Európából Amerikába menekült
Kurt Lewin, aki a fizikából importált mezô fogalmát
alkalmazta a csoportok által konstituált társas viszonyrendszerre.
Mint a szociometriai mozgalom
neves történésze, Edgar F. Borgatta írja, a szociometriai
vizsgálatok iránti érdeklôdés Nyugaton
a korai ötvenes években érte el tetôfokát.59
Amikor Mérei Ferenc
szociometriai mûve megjelent Magyarországon, a szociometria
a nyugati világban már leszálló ágban
volt. A szociálpszichológiát addigra utolérte
a pszichológiát átható új kutatási
paradigma, melynek hatására sok szerzô a kognitiv forradalom
kifejezést tartja találónak.60 A szociometria a maga
dramatikus felfogásával, aktivista attítûdjével,
társadalomjobbításra való elkötelezettségével
nyilvánvalóan nem illett és nem illik be az új
paradigmába.
A Közösségek
rejtett hálózata persze jóval több annál,
mint amit a mû alcíme szerényen szociometriai értelmezésként
jelez. Nem feledhetô, hogy Mérei Ferenc francia mesterei (H.
Wallon, R. Zazzo) nyomán alkotó módon továbbfejlesztette,
és alkalmazási potenciálját tekintve jelentôsen
kibôvítette a Moreno által eredetileg kialakított
szociometriai tesztet. Méreinek a történelem tragikusan
rövid alkotó kísérletezési idôt
adott, mely 1945-tôl 1950-ig tartott. Egyéb, nemzetközi
hírnevet és elismertséget eredményezô
vizsgálatok mellett61 ebben az idôszakban hozta létre
a több szempontú szociometriai felmérés kérdôívét,
melynek különbözô változataiban tíztôl
negyvenig terjed a csoport tagjainak feltett kérdések száma.
Ez a módszer lehetôvé tette, hogy a Moreno által
eredetileg képviselt állásponthoz képest a
csoport tagjai ne csak abban a kérdésben nyilvánítsanak
véleményt egymásról, hogy ki kit preferál
érzelmileg, hanem abban is, hogy a csoport egészének
tevékenysége és mûködése szempontjából
ki kit tart rátermettnek vagy hozzáértônek.
A kérdôívet munkatársaival együtt Mérei
ráadásul úgy fejlesztette tovább, hogy pedagógiai,
üzemi, irodai és sportcsoportok vizsgálatára
is lehetôség nyílott. Az 1971-ben megjelent mû
ismeretében elvileg bárki bármiféle társas
kiscsoportot vizsgálhat, annál is inkább, mivel a
könyv részletesen ismerteti a vizsgálati adatok feldolgozási
módjait is.
A Közösségek
rejtett hálózata azonban nem egyszerûen szociometriai
szakácskönyv. A mûvet olvasva ugyanazt érezzük,
amit Mérei szerteágazó szociálpszichológiai
mûvei bármelyikének olvasása közben érzünk.
Mérei sosem barikádozta el magát steril szociálpszichológiai
konstruktumok mögé. Ô maga volt paradigma.
Írása pontos,
stílusa világos, franciásan könnyû, de
soha nem henye. Mintha beszélne. A szociometriai értelmezés
Mérei szavaiban társadalomértelmezéssé
tágul, melynek lényege, tiltakozás a holt társadalmi
formákkal szemben. A könyv szövege egy olyan korban íródott,
amely kiméletlenül beletiport az emberi szabadságba.
A társadalom irányítói a közjónak
kikiáltott, eleve elrendelt üdvtan erôszakos megvalósítására
törtek, miközben cinikusan már maguk sem hittek céljaik
megvalósíthatóságában, és csak
a túlélésen járt az eszük. Mérei
közösségfogalma ezzel szemben az emberi szabadságra,
a mindennapi spontaneitás erejére, a preszociális
és a legális rendszerek felszabadító erejére
épült. Életmûvének máig tartó
hatása társadalomelméletileg a fenomenologikus szociológia
paradigmája szerint méltányolható. A közösségek
rejtett hálózata az életvilág alkotóeleme,
mely természeténél fogva mindig is a szabad ember
igazi közege marad, bármilyen rendszer igyekezzen is bekebelezni,
kolonizálni azt.
Amikor ez a mûve megjelent,
Nyugaton már javában hatott Berger és Luckmann korszakos
társadalomelméleti mûve, a The Social Construction
of Reality, mely 32 évvel késôbb Tomka Miklós
fordításában62 végre most már magyarul
is olvasható. A mindennapi életet középpontba
állítva ez a mû ugyanúgy az egyéni aktivitás,
a társadalmilag adottra való teremtô visszahatás
esélyeit firtatja, mint Mérei egész életmûve.
Van azonban egy másik
hatótényezô is, mely a mû elavulhatatlanságát
garantálja. Erôs Ferenc a Mérei Ferenc születésének
80. évfordulója alkalmából megjelent Emlékkönyvbe
írt érzékeny esszéjében jó szemmel
veszi észre, hogy szerzônk úgy vált a nemzetközi
szociálpszichológiai irodalom klasszikusává,
hogy közben egy pillanatra sem lépett ki a közép-
és kelet-európai értelmiségi történetileg
adott szerepébôl. Miközben programatikusan azt hirdette,
hogy „az ember nemcsak részese, nemcsak passzív megélôje
mindannak, ami társadalmi, hanem alakítója is”,63
egyúttal eszerint is élt. Miként Erôs Ferenc
írja „A »centrálisból« a »marginálisba«,
a »marginálisból« a »centrálisba«
való hirtelen átváltások egész sora
kísérte végig annak a generációnak az
életútját, amelybe Mérei tartozott, s bizonyos
értelemben ez maradt örökül a kádárizmus
korának kritikus értelmisége számára
is.”64 E sorok írója úgy látja, hogy a közép-
és kelet-európai marginális identitás tartalékai
kimeríthetetlenek. Mérei Ferenc mûvei témájuk
éppen aktuális árfolyamától függetlenül
azért idôszerûek ma, és maradnak is azok, mert
azt példázzák, hogy ezen az égtájon,
ahol élünk, a nyugati, mainstream szociálpszichológiához
való igazodásnak csak úgy van értelme, ha hûek
maradunk a Tanár úr nyugtalan, szabad és tiszta szelleméhez,
mely arra int, hogy panaszkodás és erôfitogtatás
(„bandázs” és „sisak”) nélkül szembe tudjunk
nézni a legrettenetesebb titkokkal.
És mi lett a szociometriával?
A kifejezést felleljük ugyan az újabban kiadott társadalomtudományi
enciklopédiában, de utána nyilat találunk,
mely a social network theory címû szócikkhez utasít.65
A kapcsolathálózati elemzés a mai szociológia
divatos módszere. Magyar vizsgálatok eredményeibôl
tudjuk, hogy a rendszerváltozás pillanatában „Magyarországon
a nyugati országokhoz képest sokkal pregnánsabb volt
a családi-rokonsági kötelékek, s általában
gyengébb a választáson alapuló kapcsolatok
súlya a támogatási hálózaton belül.”
Ugyanakkor a rendszerváltozást követô évek
instrumentalizálták a társas viszonyokat, s az ország
nyugati felében, valamint a fôvárosban „osztályszerûen
strukturálták a kapcsolatokat”, szemben a keleti végekkel,
ahol a változások ellenére elevebben élnek
a „rendies szervezôdések”.66 A kapcsolathálózati
kutatás egyik legkitûnôbb hazai mûvelôje,
Tardos Róbert szerint a kapcsolathálózati megközelítés
„legközvetlenebb elôzménye a Moreno által fémjelzett
szociometriai iskola. A network-elemzések számos mutatóját
s a grafikus ábrázolás különbözô
formáit elsôsorban a szociometria felôl érkezô
kutatók hasznosították és fejlesztették
tovább.”67
A szociometria az iskolai
osztályok megismerését elôsegítô
módszerként megmaradt a pedagógiában,68 de
a társadalomtudományi alapkutatásból eltûnt.
A szociometriai módszer
átalakulását kapcsolathálózati kutatássá
szûklátókörûség volna fejlôdésnek
minôsíteni. A társadalomtudományok fogalmai
közötti kapcsolat hálószerû, azaz mindegyik
az értelem lehetôségével kapcsolódhat
bármely másikhoz.69 E cikk keretein azonban már túlmutat
annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a
lehetôség valóra válását milyen
társadalmi körülmények határozzák
meg. Az értelmet keresô szellem örök.
53 Miloslav PetrusŠek: Szociometria.
Elméletek, módszerek, technikák. Közgazdasági
és Jogi, Bp., 1972.
54 Mérei Ferenc, Várhegyi
György (szerk.): Iskolai osztályok szociálpszichológiai
elemzése. Fôvárosi Pedagógiai Intézet,
Bp., 1975.
55 Pléh Csaba: Pszichológiatörténet.
A modern pszichológia kialakulása. Gondolat, Bp., 1992. 233.
old.
56 Pataki Ferenc: Makarenko
élete és pedagógiája. 2., átdolg. kiad.
Tankönyvkiadó, Bp., 1988. 96. old.
57 Makarenko: Tudományos
pedagógiai kabinet szervezésének kérdéséhez.
Valóság, 1972. 10. szám, 28–32. old.
58 Mayo: The Human Problems
of an Industrial Civilization. Macmillan, New York, 1933.
59 Edgar F. Borgatta: Sociometry.
International Encyclopedia of the Social Sciences. Vol. 15. Macmillan–Free
Press, New York, 56. old.
60 László János:
Élmény és megismerés. In: Mérei Ferenc
Emlékkönyv. 25. old.; Pléh Csaba, Lányi Gusztáv:
A „kognitív forradalom” és a magyar pszichológia.
Valóság, 1984.
7. szám, 18–28. old.
61 Mérei Ferenc: Group
leadership and institutionalization. Human Relations. 1949. 2. 23–29. old.
62 P. L. Berger, T. Luckmann:
A valóság társadalmi felépítése.
Tudásszociológiai értekezés. Jószöveg,
Bp., 1998.
63 Mérei Ferenc: A
közösségek rejtett hálózata. Közgazdasági
és Jogi, Bp., 9. old.
64 Erôs Ferenc: A marginális
identitás problémája Mérei Ferenc életmûvében.
In: Mérei Ferenc Emlékkönyv. 30. old.
65 E. F. Borgatta, M. L.
Borgatta: Encyclopedia of Sociology. Macmillan. Vol. 4. 1887–1894.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: buksz@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta