Székely László
könyvérôl írt bírálatom elég
szigorú volt, ehhez képest Székely viszonylag mérsékelt
hangnemben válaszolt. Azért az elismerô szavak mögött
már az elsô két bekezdésben ott találjuk
azt a vádat, hogy kritikám elôítéleteken
alapul. Erre utalnak a kultúrtörténetileg megalapozott
ellenérzés (amelyet a könyvben is használ az
antropikus elvet bírálókkal kapcsolatban), az újkori
természettudományos racionalizmusban mélyen gyökerezô
kopernikánus meggyôzôdés és az álláspontját
eleve meghatározó perspektíva kifejezések.
Valószínûleg vannak elôítéleteim
mint ahogyan Székelynek és bárki másnak is
lehetnek , de mint azt recenziómban jeleztem, törekedtem arra,
hogy nélkülük is boldoguljak. Ezért elsôsorban
az antropikus érvelés logikáját próbáltam
kikezdeni; mintegy belsô bírálatot igyekeztem gyakorolni
felette. Ennek nagyrészt szándékolt következménye,
hogy írásom nem vonultatta fel a tudományfilozófia
és a tudásszociológia apparátusát sem,
amelyet néhány kollégám magánbeszélgetésekben
hiányolt. (Ha az utóbbit bevetettem volna, akkor a tudásszociológia
erôs programja ajánlásának megfelelôen
sor kerülhetett volna saját elôítéleteim
elemzésére, de ettôl most is eltekintenék.)
Válaszában a szerzô sajnos lényegében
nem érinti az antropikus érvrendszert illetô ezen kritikámat,
így kifogásait nem tekintem igazán érdeminek.
Valójában inkább csak megismétli könyvének
néhány állítását, amelyre én
úgy reagálhatnék, hogy ismét elôterjesztem,
amit recenziómban írtam. Míg azonban ô ezt megteheti,
hiszen a BUKSZ vásárlóinak nagy része feltehetôen
nem olvasta a tárgyalt mûvet, addig én nyilvánvalóan
visszaélnék az olvasó türelmével, ha hosszasan
ismételgetném egyszer már kifejtett álláspontom
elemeit. Ezt az egymás mellett való el-beszélést
tehát igyekszem rövidre fogni.
Elôször is természetesen
el kell ismernem, hogy Székelynek bizonyos kérdésekben
igaza van, például könyvének valóban nem
minden elemére tértem ki, és tényleg nem tettem
különbséget a gyenge és az erôs antropikus
elv között utóbbival kapcsolatban mentségemre
szolgáljon, hogy mindkettô könyvbeli idézett meghatározását
én is az olvasó elé tártam, és hogy
elsôsorban az antropikus tulajdonságokra összpontosítottam.
Ez utóbbit illetôen azonban továbbra sem értünk
egyet. Véleményeltérésünk olyannyira paradigmatikus,
hogy míg ô tulajdonképpen azt mutatja ki, miszerint
az enyémhez hasonló álláspontról nézve
egyáltalán és soha nem lehetségesek antropikus
tulajdonságok, addig én azzal érveltem, hogy az antropikus
elv híveinek gondolatmenetét követve kizárólag
antropikus tulajdonságok léteznek (nem pedig csak 3540,
mint Székely írja). A popperi elvet követve, most tehát
mindkettônknek meg kellene adnia azokat a feltételeket, amelyek
között nézeteinket cáfoltnak tekintenénk,
azaz amelyek között az antropikus tulajdonságok létét
nem tartanánk lehetetlennek, illetve szükségszerûnek.
Úgy tûnik, ez mindkettônknek egyidejûleg valóban
nehéz lenne, legalábbis ha belül akarnánk maradni
a mai tudományon. Mindenesetre Székely célzása
ellenére én nem tagadtam, hogy lehetséges emberközpontú
világfelfogás, hogy például Arisztotelészé
ilyen volt, mindössze annyit állítottam, hogy Kopernikusz
és fôleg Bruno után a tudomány nem ilyen. Mivel
azonban válaszában ô explicite azt állítja,
hogy ezzel kapcsolatosan a helyzet ma változóban van, jogosnak
tartottam viszontválaszom címéül a galileánus
toppantást választani.
A szerzô válaszában
mint már említettem újra megemlít bizonyos
antropikus hangoltságokat, anélkül, hogy érdemben
figyelembe venné ellenérveimet, így ezek döntô
többségére itt már nem térek ki. Viszonylag
konkrét ellenvetést fogalmaz meg a hômérsékletre
vonatkozó példámmal kapcsolatban nevezetesen hibásnak
nyilvánítja , mert abban mértékegységek
is szerepelnek, holott szerinte az antropikus érvelésekben
csak dimenzió nélküli számok fordulnak elô.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy ez utóbbi sem így
van tehát igenis találkozunk a vonatkozó írásmûvekben
mértékegységeket is tartalmazó érvekkel
, másrészt viszont a magam részérôl
a könnyebb érthetôség és a többoldalú
bemutatás kedvéért választottam ezt a példát,
amelynek persze valóban nem minden eleme fordul elô minden
antropikus érvben.
E példa mellett azonban
kitértem a Székely által középpontba
állított dimenziótlan mennyiségekkel való
játékokra is. Ezekkel kapcsolatban Székely továbbra
is azt mondja, hogy nem önkényes konstrukciók, holott
én bírálatomban rámutattam természetesen
csak néhány önkényes elemre.
Nem térnék
ki a valószínûséggel való érvelés
problémájára, mert megint csak ugyanazt hajtogatnánk
egymással nem érintkezve, mint korábban. Azt azonban
megemlíteném, hogy szerzô felhívása ellenére
sem tudom elfogadni, hogy azért izotróp a világegyetem,
mert mi itt vagyunk. Természetesen a mi tudományunk az,
amely meghatározott értelemben izotrópnak tartja
a világegyetemet, de ezt nem azzal indokolja, hogy mi itt vagyunk.
Így továbbra is tagadom az antropikus tulajdonságok
létét, és hogy ezeket a természettudomány
maga fedezte fel (a tulajdonságokat már amelyeket egyáltalán
természetesen igen, csak ezek antropikus jellegét nem).
Nem kaptam meggyôzô
választ az antropikus érvelések sémájának
5. pontjával kapcsolatban sem, amelynél szerintem logikusan
csakis egy teleologikus Teremtôre következtethetünk. Székely
már a könyvében is említ más lehetôségeket
errôl be is számoltam , de ezek nem látszanak logikai
kapcsolatban lenni az antropikus érveléssel. A szerzô
itt a világ magyarázatának kérdését
veti fel. (Mellesleg azt állítja, hogy én a természettörvények
esetében nem érzek további magyarázatkényszert,
amit nem állítottam.) Hangsúlyozza, hogy a természettudomány
mindig is érveket szolgáltatott a kreacionizmus számára.
Lehetséges. Aki érveket keres meggyôzôdése
alátámasztására, az biztosan talál is.
Ez az ügy azonban nem a természettudomány ügye.
Székely sem gondolhatja komolyan, hogy egy botanikus nem tud bizonyos
típusú választ adni Babits kérdésére.
Megkockáztatom, hogy a poeta doctus vagy maga a szerzô is
vázolni tudná a folyamatot. Csakhogy ezt a kérdést
a költô nem a tudománynak szánta. Mint ahogy Székely
többi gyermeki miért kérdése sem a kozmológiának
van címezve, hanem sokkal inkább a filozófiának
és a vallásnak (és esetleg a természettudományokhoz
közelebb álló pszichológiának vagy a társadalomtudományok
némelyikének). Vagyis még egyszer hangsúlyoznám
az antropikus elvekhez valójában nem a természettudomány
jutott el. Mindössze ezeket a dolgokat szerettem volna elválasztani
egymástól, amennyire egyáltalán lehet. Miért?
Engedtessék meg, hogy egy teológust idézzek: Az állam
és az egyház szétválasztása történelmi
tanulságok szülte elv. [...] az állam és az egyház
szétválasztása sohasem befejezett ügy, mindig
a feladat következetes érvényesítése.
(Vankó Zsuzsa: Üdvös vagy veszélyes? Népszabadság,
1998. október 26. 12. old.) Szerintem az általunk vitatott
problémakör analóg az idézetben szereplôvel.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: buksz@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta