Ha monográfián olyan mûvet értünk, amely témáját a maga mindenoldalú teljességében mutatja be, akkor J. Barnes könyve* (Aristotle. Oxford UP, 1982) nem monográfia, hanem bevezetés Arisztotelész tanulmányozásához. A benne foglalt gondolatok értékén túl külön érdekességet kölcsönöz neki az a tény, hogy megírása idején a szerzô a jelenkor egyik legjelentôsebb Arisztotelész-mûhelye, az oxfordi egyetem tanára volt. Szellemi pozíciója ideálisnak mondható egy sajátos Arisztotelész-portré fölvázolásához, ugyanis J. Barnes belül is van, kívül is van az Arisztotelész-kutatók körén. Fontos munkákkal járult hozzá a filozófiatörténetnek ehhez a szeletéhez: mérvadó kommentált fordítását készítette el a Második Analitikának (Oxford, 1975), revideálta a The Works of Aristotle Translated into English (eds. J. A. Smith - W. D. Ross, Oxford, 1908-1952) szövegét (The Complete Works of Aristotle. Princeton, 1983), továbbá R. Sorabji és M. Schofield közremûködésével válogatott, szerkesztett és bibliográfiával látott el egy négy kötetbôl álló reprezentatív tanulmánygyûjteményt Articles on Aristotle címmel (London, 1979). De Barnes mégsem Arisztotelész-specialista a szónak abban az értelmében, hogy peripatetikus szemüvegen keresztül tekintene a filozófia - vagy akár csak az arisztotelészi filozófia - történetére.

A húsz rövid fejezetbôl álló könyv alapgondolata szerint Arisztotelész ugyanolyan zseniális természettudós, mint filozófus. Természettudományos tevékenységének centrumában a zoológia áll, perifériája felé táguló körökben pedig az általános biológia, a mechanika, a csillagászat és annak a tudománynak a csírája, amelyet ebben a korban még túlzás volna kémiának nevezni. A természettudományos kutatás arisztotelészi módszerének legfontosabb eleme a megfigyelés; részben saját, részben pedig másoktól átvett megfigyelések alkotják tudományos értekezései anyagát. Ezt az anyagot Arisztotelész aporetikus módon mutatja be: problémákat vet föl, megoldási javaslatokat ismertet és bírál.

Filozófiai munkálkodásának legfontosabb területe a logika és a metafizika. Ennek bemutatásakor Barnes a Kategóriák, a két Analitika, valamint a Metafizika Gamma és Zéta könyvének gondolataira helyezi a hangsúlyt. Véleménye szerint Arisztotelész logikai és metafizikai tanítása nem egyéb, mint a természettudományok szisztematikusan kifejtett keretelmélete. A filozófus komoly reményeket fûzött ahhoz, hogy a tudományok feldolgozása hamarosan befejezôdik, s az egységesített tudomány tételei deduktív-axiomatikus rendszer keretében lesznek majd összekapcsolhatók. A szisztematikus keretelmélet legfontosabb fogalmi összetevôi ,,a létezô mint létezô", a 'létezô' kifejezés többféle használata, vagyis a kategóriák, továbbá az axiómák és a szillogizmusok.

A könyv alapgondolatából következik, hogy Arisztotelész lélektanát, politikaelméletét, etikáját és a Poétikát a szerzô futólag tárgyalja csupán, a metafizikának és a logikának azon részleteit pedig, amelyek nem lényegesek a keretelmélet szempontjából (mint a Topika vagy a Metafizikának a két utolsó könyve), nem is említi.

J. Barnes elegáns és merész hipotézise meglepôen egyszerû megoldást kínál a jelenkori Arisztotelész-kutatás egyik legnagyobb problémájára. Sok fejtörést okozott ugyanis az a kérdés, hogy ha Arisztotelész a tudomány normál formájának a szillogisztikusan építkezô deduktív-axiomatikus módszert tekinti, természetfilozófiai munkáiban miért nem ezt alkalmazza. W. Jaeger (Aristoteles. Grundlegung einer Geschichte seiner Entwicklung. Berlin, 1923) az arisztotelészi filozófia különbözô fejlôdési korszakaihoz sorolja az aporetikus és az axiomatikus módszertani ideált. Többen - például I. Düring (Aristoteles. Heidelberg 1966) és J. M. Le Blond (Logique et méthode chez Aristote. Párizs, 1973) - amellett érvelnek, hogy Arisztotelész valójában aporetikus gondolkodó, a Második Analitika axiomatikus tudománymodellje voltaképpen zárványnak tekinthetô az elméletében. Barnes értelmezésében a két módszer most, úgy tûnik, megtalálta a maga helyét, és viszonyuk is megnyugtató módon tisztázódott.

Van azonban ugyanennek a koncepciónak egy jóval radikálisabb újdonsága is, amelyet sem maga a szerzô nem említ, sem recenzensei (N. Gulley in: Greece and Rome. 1983. 209. old. és R. W. Sharples in: Journal of Hellenistic Studies, 1984. 211. old.) nem hoznak szóba. Ez a következô. Ha az arisztotelészi metafizika nem egyéb, mint az egységesített tudomány keretelmélete, akkor a metafizikának nincs saját külön tárgya a szónak abban az értelmében, ahogy a biológia sajátos tárgya az élôlény, vagy a természetfilozófia tárgya az általában vett természeti entitás. Kétségtelen, hogy a Metafizika különbözô helyein Arisztotelész különbözôképpen látszik állást foglalni ebben a kérdésben. Az Alfa könyv szerint a metafizika az okokat vizsgálja, a Gamma könyv szerint a létezôt mint létezôt; az Epszilonban elsô filozófiának és teológiának nevezi ezt a tudományt, tárgyaként pedig az önálló és mozdulatlan létezôt jelöli meg; a Zéta fejtegetései azt implikálják, hogy az anyaggal és formával rendelkezô szubsztancia a tárgy, a Lambda szerint a szubsztancia általában, különösen pedig az a szubsztancia, amely anyagtalan tiszta forma. Ilyen az Elsô Mozgató és a bolygópályákat irányító intelligenciák. Az értelmezések az újplatonikus Arisztotelész-kommentároktól napjainkig arra koncentrálnak, vajon közös nevezôre hozhatók-e és hogyan ezek az állítások. A két legerôsebb - és egymáshoz való viszonyukat illetôen leginkább problematikus - koncepció a Gamma és a Lambda könyv elmélete. A probléma a végsôkig egyszerûsítve ez: vajon ,,a létezô mint létezô" (Gamma 1. fejezet) azonos-e az Elsô Mozgatóval, azaz az Istennel (Lambda 6-10. fejezet), vagy különbözik tôle. Barnes megoldása a következô: az Elsô Mozgató és a bolygópályákat irányító intelligenciák a csillagászathoz soroltatnak, vagyis a szerzô eleve kiveszi ôket a metafizika lehetséges tárgyai közül (40. old.). 'A létezô mint létezô' kifejezéssel kapcsolatban pedig amellett érvel, hogy ez nem valamiféle homályos, individuális metafizikai entitás neve, hanem arra utal, hogy a metafizikai vizsgálat hatásköre mindenre kiterjed, ami csak létezik. Ez a vizsgálat mindent abból az univerzális szempontból vesz szemügyre, hogy a vizsgált dolog van, és nem kíván specifikumaik szerint különbséget tenni a dolgok között, hiszen az ilyen megkülönböztetés a szaktudományok feladata (40-42. old.).

De mik is a jellemzôi azoknak a természettudományoknak, amelyek Arisztotelész reménye szerint az említett keretelméletben lesznek majd rendszerezhetôk? Sajnos, erre a kérdésre Barnes ugyanazzal a rövid és apologetikus leírással válaszol, amelyhez hasonlóval már The Presocratic Philosophers (London-New York, 1979; 2. kiadás, 1982) címû könyvében is találkozhattunk. A leírás értelmezéséhez utalnom kell az antik görög természettudomány XX. századi angolszász értékelésére. John Burnet a maga korában nagy hatású Early Greek Philosophy (London, 1892; 3. kiadás, 1920) címû könyvében a korai görög filozófusokat az újkori természettudomány megalapozóiként és közvetlen elôdeiként tárgyalta. Ezt a nézetet F. M. Cornford a húszas évektôl kezdve egy sor tanulmányában vitatta, és amellett érvelt, hogy a korai görög ,,természettudománynak" jóval több köze van a mítoszokhoz, mint ahhoz az újkori tudományhoz, amelynek az alapvetô módszerei - a mérés és a kísérletezés - csupán a XVI. században jelennek meg. Cornford nézeteit fejlesztette tovább S. Sambursky: ô azért nem tekinti valódi természettudósoknak a görögöket, mert nem alkalmazták a mérés és a kvantifikálás módszerét (The Physical World of the Greeks. London, 1956). Barnes említett mûvében Sambursky véleményével szemben védelmébe vette a preszókratikusokat, mondván, hogy valóban nem alkalmazták ugyan az említett módszereket, de valamiképpen mégis a világ olyasféle magyarázatát dolgozták ki, amit a leghelyesebb tudományosnak neveznünk (The Presocr. Philos. 2. kiadás, 48-52. old.). Arisztotelészrôl megjegyzi: igaz, hogy vannak téves megfigyelései, és olykor hiszékeny, de ez érdektelen (22-23. old.). Igaz, hogy nem használt méréseket és kísérleteket, de a korabeli zoológiai kutatásokhoz ilyesmire nem is lett volna szükség (23-24. old.). Arisztotelésznek azokról a tudományos megállapításairól, amelyekkel a mai tudomány nem ért egyet, Barnes ezt mondja: ,,vajon készült-e valaha is tévedések nélküli tudományos munka?" (23. old.), továbbá: ,,minden tudós követhet el ostobaságokat" (101. old.).

Ezekben a megállapításokban sok igazság rejlik ugyan, ám ha megkérdeznénk valakit, miben látja a különbséget Arisztotelész természettudományos kutatásai és Flaubert kétbalkezes regényhôseinek, Bouvard és Pécuchet uraknak az ilyen jellegû tevékenysége között, nem biztos, hogy ennek a könyvnek az alapján képes volna válaszolni a kérdésre. - Holott van különbség.

A Király Zsuzsa fordításában megjelent magyar szöveg egészében gördülékeny, élvezetes olvasmány. Aki már fordított hosszabb lélegzetû munkát, tudja, hogy az ember egy idô után olyan közel kerül a szöveghez, hogy elveszíti rálátását, és néha átsiklik a szeme egy-egy fésületlenül magyarított mondaton. Ezeket a felelôs szerkesztônek, Barabás Józsefnek a feladata lett volna korrigálni. Íme néhány példa.

Arisztotelész ,,fejtegetéseinek folyamatosságát idôrôl idôre bakugrásokkal tördeli szét" (12. old.). - Ez képzavar, de a 'staccato jotting' nem is bakugrást jelent. Arról van szó, hogy ,,a folyamatos fejtegetések odavetett, töredékes jegyzetekkel váltakoznak".

A 41. oldalon ,,félszárnyú" rovarokkal találkozunk. A 'monopterous' nem félszárnyú, hanem olyan rovar, amelynek egyetlen pár szárnya van.

A 46. oldalon arról értesülünk, hogy Arisztotelész szerint ,,az emberek egy utódnak adnak életet". A filozófus maga is kétgyermekes családapa lévén ilyet biztos nem mondott. A magyar mondatból kimaradt az 'at a time' határozó: az ember egy terhességgel egy gyermeket hoz a világra. (A szövegkörnyezetbôl világos, hogy nem mindig, hanem ,,a legtöbbször" esik ez meg: már a régi görög asszonyok is szültek ikreket.)

,,Arisztotelész [...] darabbérben dolgozik" - tudjuk meg az 56. oldalon. Valójában arról van szó, hogy mindegyik érvelése ,,egyedi darab" (piecemeal), mivel a tárgy természetéhez szabott.

,,Ezek a tanulmányok [...] sokkal inkább a problémáknak egy összefüggô sorozatát mutatják be és kísérelnek megváltoztatni." (57. old.) - A 'megváltoztatni' helyett 'megválaszolni' (to answer) olvasandó. Bántóan magyartalan a tárgyas és a tárgyatlan ragozás ('mutatják be', illetve 'kísérelnek') keverése. Helyesebb volna: ,,egy összefüggô problémasorozatot mutatnak be és próbálnak megválaszolni".

A 69. oldalon az asztalokról, székekrôl, fazekakról és serpenyôkrôl azt olvassuk, hogy ezek: ,,készítmények". A 'készítmény' kifejezést kozmetikumokra, gyógyszerekre és bizonyos élelmezésipari termékekre szokás alkalmazni. Az angol szövegben szereplô 'artefacts' jelentése ebben az esetben 'emberkéz alkotta tárgyak'.

,,A Fizika elsô könyveiben Arisztotelész azt bizonygatja, hogy minden változásban három dolog van jelen." - Aki bizonygat valamit, az hevesen, ám sikertelenül védelmez egy vitatható vagy éppen hazug állítást. Arisztotelész nem ezt teszi, hanem amellett érvel (argues), hogy minden változásban három mozzanat van jelen.

,,Aquinói Tamás, Arisztotelész egyik legmegértôbb kritikusa" (72. old.) - ez a jelzô olyasmire utal, mintha Aquinói Tamás gyöngéd elnézéssel viseltetnék Arisztotelész gyarlóságai iránt. Barnes azonban arra céloz, hogy az Aquinói azok egyike volt, akik a legmélyebben értették Arisztotelész gondolatait (one of Aristotle's most sympathetic critics).

A 80. oldalon olvasunk az arisztotelészi cél-okról. (Az érvényes magyar helyesírási szabály szerinti 'célok' alak használatával nem értek egyet, mert az a 'cél' többes száma.) Mivel a cél-ok angolul 'final cause', Barnes magyarázatképpen megjegyzi: ,,('finis' is the Latin word for 'end' or 'goal'.)" - A magyar szövegben ,,(A finis latin szó, >>véget<< vagy >>célt<< jelent)" mondat jelenléte indokolatlan, hiszen nem szerepel a 'finális' kifejezés.

,,Néhány természeti szubsztancia élô, mások lélektelenek." (94. old.) - Úgy érzem, a 'lélektelen' kifejezés mai nyelvünkben szinte kizárólag emberi tevékenység vagy magatartás jelzôjeként használatos, a gépiesnek, üresnek, pusztán rutinszerûnek a megjelölésére. Ezért szabatosabbnak tartanám ezt a megoldást: ,,mások lélek nélkül valók".

Arisztotelész arra buzdítja Alexandroszt, hogy bánjék jól a görögökkel, ,,barátként és rokonként becézve" ôket (116. old.). - Valójában Arisztotelész arra inti az uralkodót, hogy ,,gondoskodván róluk (caring for them), barátaiként és rokonaiként kezelje ôket".

Mint említettem, a szerkesztô tiszte lett volna, hogy ezekre a sikerületlen megoldásokra fölhívja a fordító figyelmét. És még egy dolgot elmulasztott megtenni: a görög nevek egységes átírását. A fôszövegben a nevek fonetikus átírásban szerepelnek (Arisztotelész, Iszokratész) - kivéve Antipatrosz nevét, amely a latinos Antipater alakban olvasható (15. és 16. old.) -, a jegyzetekben említett auktorok neve ellenben megmaradt abban a latinos formában, amely az angol szövegben található: Diogenes Laertius (11. old.), Eusebius (13. old.), Aelianus (15. old.), Philodemus (31. old.), Nerinthus, Themistius (32. old.) stb. Iszokratész tanítványát egyébként nem Kephiszodorosznak, hanem Képhiszodórosznak hívják (33. old.), Andronikosz pedig nem rhódoszi, hanem rhodoszi.

A 10. old. 3. jegyzetében a szerkesztô azt ígéri, hogy a magyarra le nem fordított arisztotelészi mûvek címét ' ' jelbe teszi. A 88. oldalon így jelöli A lélekrôl és A keletkezésrôl és pusztulásról címû mûveket is, holott mindkettô - mint a 131. oldalon is említést nyer - olvasható magyarul.

A kézirat megfelelô elôkészítésének apró, de csúf hiányosságával találkozunk a 129. oldalon. A német Bibliotheca scriptorum Graecorum et Romanorum Teubneriana sorozatot angolul lehet Teubner Librarynek nevezni, a francia Collection G. Budé sorozatot pedig Budé Series-nek. Ám a magyar fordításban vagy meg kellett volna tartani az eredeti latin, illetve francia elnevezést, vagy Teubner- és Budé-sorozatnak kellett volna nevezni a két vállalkozást.

Mivel a könyvnek van szaklektora, a magyar szöveg filozófiai problémáit rajta kell számon kérni. Van mit. Tóth Lajos mulasztásai két csoportba sorolhatók. Az egyikbe a pontatlanságok tartoznak, a másikba az olyan értelemzavaró melléfordítások korrigálatlansága, amelyek miatt a könyv fontos gondolatmenetei válnak filozófiailag használhatatlanná. Nézzük elôször a pontatlanságokat!

A 11. oldalon a szerzô fölsorolja néhány arisztotelészi mû címét. Ebben a listában szerepel Az igazságszolgáltatásról cím. Az On Justice magyarul: Az igazságosságról. Egy másik cím Az egészségrôl. Az angol szövegben viszont On Wealth (és nem On Health) olvasható, ami az Oikonomika címe. A fölsorolás utolsó elôtti tétele, A közmondások kimaradt a listáról.

Arisztotelész ,,állattana nem mennyiségi" (24. old.). -- A 'non-quantitative' ebben az esetben tudományelméleti szakkifejezés, 'nem kvantitatív'-nak fordítandó.

Arisztotelész elvetette Platón elméletét, és ,,filozófiai tevékenységének nagy részét egy vagylagos ontológia kifejlesztésére fordította" (36. old.). - Helyesen: 'egy alternatív ontológia kifejlesztésére', azaz olyanra, amely az ideatan alternatívájául szolgál.

,,Arisztotelészre [...] erôsen hatott az axiomatizáltság ereje" (38. old.). - A 'power of axiomatisation' itt azt jelenti, hogy 'az axiomatizálásban rejlô lehetôségek'.

,,Arisztotelész maga nem tárgyalja, hogy mi a logika helyzete a dolgok általa megadott rendszerében" (42. old.) - Helyesen: 'hogy hol a logika helye'.

,,Néhány tojásrakó állat nem vérengzô" (45. old.) - Sanguineous nem vérengzôt, hanem (arisztotelészi terminusként) melegvérût jelent.

A szillogizmus terminusait Arisztotelész betûkkel szokta jelölni. Erre vonatkozik Barnesnak az az állítása, hogy ,,Aristotle invented the use of schematic letters', azaz ô találta föl a betûképlet alkalmazását. A magyar fordítás megoldása - ô ,,vezette be a sematizált betû használatát" (47. old.) - teljesen értelmetlen.

,,És nem fenyeget-e az oksági feltétel végtelen hátrálással?" - olvassuk a drámai és érthetetlen kérdést az 52. oldalon. Az 'infinite regress' (latinul regressus ad infinitum) logikai szakkifejezés, magyar tükörfordítása azonban semmit sem jelent. Helyesebb lett volna talán így: ,,És nem fenyeget-e az oksági feltétel a regressus ad infinitum veszélyével?", majd egy rövid jegyzetben a lektor megadhatta volna a kifejezés jelentését.

A 69. oldalon olvasunk ,,Platón formáiról". Kétségtelen, hogy a legtöbb angolszász szerzô a platóni ideákra a 'Form' kifejezést alkalmazza (nagy kezdôbetûvel), de a magyar terminológiában az ideákat ideáknak nevezzük.

,,Egy házban például van tégla és gerenda, bizonyos rend szerint elhelyezve." (71. old.) - Ez arra a házra igaz, amely építôipari raktár céljára szolgál. Az angol mondat jelentése ellenben ez: ,,Egy ház például egy bizonyos szerkezetté rendezett téglákból és gerendákból áll."

,,Arisztotelész azt mondja, hogy: >>az ok a középsô tag<<." (78. old. - Arisztotelész azonban nem ezt mondja, hanem azt, hogy az ok a középsô terminus (the middle term).

A Második Analitika II. 19-bôl vett idézetben (85. old.) a 'memory' szót a fordító 'emlékezet'-nek fordítja. Ettôl a szöveg egyre érthetetlenebbé válik, s a zavar akkor hág a tetôfokra, amikor ezt olvassuk: ,,a számszerûleg sok emlékezetbôl egy tapasztalat alakul ki". Valójában itt a valamire történô visszaemlékezés tartalmáról van szó: ha valakinek több emléke van arról, hogy szomjúságát vízzel csillapította, akkor kialakul az a tapasztalata, hogy a víz oltja a szomjat. Mivel magyarul az 'emlékezet' kizárólag a visszaemlékezés tevékenységét jelenti, tartalmára nem alkalmazható, a leghelyesebb megoldás talán az 'emlékkép' kifejezés használata lett volna.

A Metafizikából való idézetek könyvünkben Ferge Gábor magyar fordításában olvashatók, amely a Logos kiadónál jelent meg 1992-ben. A már meglévô fordítások fölhasználása általában ésszerû gyakorlat, néha azonban - például ebben az esetben - nem az. Figyeljük meg, hogyan hangzik magyarul, amikor Barnes idéz egy mondatot a Metafizikából, majd hozzáfûzi saját gondolatát: ,,>>Nyilvánvaló, hogy a legtöbb dolog, ami létezôségnek látszik, csak képesség, például az élôlények részei [...] a föld is, a tûz is és a levegô is.<< Például a föld létezéséhez arra van szükség, hogy bizonyos szubsztanciák bizonyos erôvel rendelkezzenek..." (67. old., kiemelések tôlem - S. K.) - Ami az egyik mondatban 'létezôség', a másik mondatban 'szubsztancia', az ugyanannak a kifejezésnek kétféle fordítása; ami az egyik mondatban 'képesség', a másik mondatban 'erô', az megint csak egyazon kifejezésnek kétféle fordítása. Ha ezt az olvasó nem tudja eleve, bajosan tud mit kezdeni az idézett szöveggel.

Az eddig bemutatott szerkesztôi és lektori hibák - mondhatná valaki - kellemetlenek ugyan, de nem végzetesek. Ez kétségtelen. Ahhoz foghatók, mintha egy fogadásra az elôírt öltözékben menne ugyan az ember, de inge gyûrött, gallérja, kézelôje mocskos, frakkja feslett és lakkcipôje félretaposva. Mint jeleztem, vannak azonban komoly hibák is: a szöveg eredeti értelmét fölborító félrefordítások. Most ezekre térek rá.

Arisztotelésznek -- olvassuk a 11. oldalon -- ,,[v]annak mûvei [...] a természettörténetrôl - állattan, biológia, növénytan, kémia, csillagászat, mechanika, matematika..." - A 'natural history' nem természettörténet, hanem természetrajz. De hogy kerül ennek körébe például a mechanika? A rossz központozás okán. Helyesen a részmondat így hangzik: ,,Vannak [...] természetrajzi - állattani, biológiai, növénytani - mûvei; aztán kémiai, csillagászati, mechanikai és matematikai tárgyú munkái stb."

Platón ideáiról olvassuk, hogy azok ,,absztrakt általánosságok" (36. old.) - Ám az 'abstract universals' nem ezt jelenti.

'A single set of axioms' nem ,,az axiómák egyedüli halmaza" (38. old.), hanem ,,egy egyetlen axiómahalmaz".

A természeti szubsztanciák ,,elkülönülten vagy saját jogon léteznek" (39. old.) - A két módhatározó angolul: ,,separately or in their own right". A fordítás szó szerint való, mégis rossz. Az angol 'separate' ugyanis - éppúgy, mint görög megfelelôje, a khóriszton - nem pusztán 'elkülönültet', hanem (az arisztotelészi szövegben) egyenesen 'önállót' jelent. Az 'in own right' pedig a görög kath' hauto megfelelôje: 'önmagánál fogva'. A természeti szubsztanciák tehát önállóan vagy önmaguknál fogva léteznek.

,,Ha valamit mint létezôt vizsgálunk, ez azt jelenti, hogy a dolognak épp azokat a sajátosságait vesszük figyelembe, amelyek a létezésére vonatkoznak - és semmi mást a dolog sok más sajátossága közül; azt jelenti tehát, hogy a létezése 'hatáskörében' tanulmányozzuk. Aki nem fikciókat tanulmányoz, az létezôket vizsgál, azokat a dolgokat, amelyek léteznek; a létezô mint létezô tanulmányozója a létezô dolgoknak csak azokat a sajátosságait vizsgálja, amelyek annál a ténynél fogva tartoznak az illetô dolgokhoz, hogy ezek léteznek." (41. old.)

Angolul ez így hangzik: ,,To study something qua existent is to study just those features of the thing which are relevant to its existing - and not any of the many other features of the thing; it is to study it under its existential hat. Everyone who does not study fictions studies 'being', things that exist; the student of being qua being studies just those aspects of existent things which belong to them in virtue of the fact that they exist."

A fordítás hibái a következôk:

(a) Az angol szöveg két alakját használja a létigének (to be, to exist). Ennek az a funkciója, hogy nyelvileg alátámassza a fontos állítást: a ,,being qua being' nem úgy értendô, hogy ,,a 'Létezô' nevû individuális metafizikai entitás mint olyan", hanem úgy értendô, hogy ,,bármely egzisztáló dolog abból a szempontból, hogy ô egzisztáló dolog". A magyar szöveg azáltal, hogy csak a 'létezni' igét alkalmazza, nagyon monoton, értelmetlen módon redundáns, és nem teljesíti ezt a funkciót.

(b) A 'feature'-t arisztotelészi szövegben nem ajánlatos 'sajátosságnak' fordítani, mert a 'sajátosság' (görögül idion, latinul proprium) Arisztotelésznél terminus technicus, amelynek angol megfelelôje a 'property'. Arisztotelész ugyanis a szubsztanciáknak háromféle attribútumát különbözteti meg: a speciesre jellemzô különbséget (diapheron, differentia specifica), a sajátosságot és a járulékos tulajdonságot (szümbebékosz, accidens). Ezek közül az elsô kettô a szubsztanciához önmagánál fogva (kath' hauto, per se), a harmadik nem önmagánál fogva tartozik hozzá. - A 'feature'-t ennélfogva 'tulajdonság'-nak kellett volna fordítani.

(c) ,,azokat a sajátosságait vesszük figyelembe, amelyek a létezésére vonatkoznak" - mit jelent az, hogy egy dolognak a létezésére vonatkozó sajátossága? Ez értelmetlen, nemcsak a mindennapi nyelvhasználatban, hanem filozófiai kifejezésként is. Az angol szöveg értelmes, és így fordítható magyarra: ,,azokat a tulajdonságait tanulmányozzuk, amelyek egzisztálása szempontjából lényegesek."

(d) ,,azt jelenti tehát, hogy a létezése 'hatáskörében' tanulmányozzuk." Egy dolog létezésének 'hatásköre' - ez szintén értelmetlen kifejezés. Így értem a mondatot: ,,azt jelenti tehát, hogy szigorúan az egzisztálása szempontjából tanulmányozzuk csupán."

,,A Metafizika X. könyve azt tárgyalja, mi az, hogy egy dolog. Minden dolog egy dolog." (41. old.) - Ez a fordítás szó szerint adja ugyan vissza az angol szöveget, de a magyar mondatok mégis zavarosak és homályos értelmûek. Például a ,,what is to be one thing" értelmes kérdés, de a ,,mi az, hogy egy dolog" önmagában suta és zavaros. A ,,Minden dolog egy dolog" pedig a következôk bármelyikét jelentheti:

1. Minden dolog: dolog.

2. A dolgok összessége egyetlen dolgot ad ki.

3. Minden egyes dolog rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy ô: egy (és nem több).

(Az arisztotelészi állítást a 3. mondat tartalmazza.)

Ilyen esetekben elkerülhetetlen az értelmezô fordítás, például így:

,,A Metafizika X. könyve fejtegeti ezt a kérdést: hogyan kell értenünk az egységet mint a dolgok legáltalánosabb tulajdonságainak egyikét. Minden egyes dolog rendelkezik ugyanis azzal a tulajdonsággal, hogy ô: egy (és nem több)."

,,>>Már tudjuk, hogy a polip utolsó csápja kettéágazó<< - ez biztosan összetett kijelentés: részként tartalmazza azt a kijelentést, hogy >>a polip utolsó karja kettéágazó<< - de nem egyszerû kijelentésekbôl tevôdik össze. Egy egyszerû kijelentést tartalmaz, amelyet a >>már tudjuk<< tag elôz meg, amely a maga részérôl egyáltalán nem összetett kijelentés." (46. old.)

A szerkesztés elemi hiányosságaira utal az a tény, hogy senki nem figyelt föl rá: ugyanazon mondatban ugyanaz a 'tentacle' kifejezés egyszer 'csáp'-nak, másszor 'kar'-nak fordíttatik. Az igazi baj mégsem ez. Amit a fordító így ad vissza: ,,a >>már tudjuk<< tag", annak a helyes magyar fordítása: ,,a >>már tudjuk, hogy<< részmondat". Ezzel a részmondattal pedig nem az a probléma, hogy nem összetett, hanem hogy nem teljes kijelentés (not a complete proposition).

,,Általában tehát lennie kell olyasminek, ami megfelel minden olyan predikátumnak, amely igaz valamirôl." (61. old.)

Ez a mondat nem kevesebbet állít, mint hogy kell léteznie egy olyan entitásnak, amelyrôl minden olyan predikátum igaz módon állítható, ami valamirôl igaz módon állítható. Ha belegondolunk, hogy ez az entitás egyidejûleg például kicsi és nagy, páros és páratlan, jó és rossz, egyenes és görbe stb. kell hogy legyen, akkor világos, hogy Arisztotelésznek ilyen tanítás nem tulajdonítható. Az angol mondat ez: ,,In general, there must be something corresponding to every predicate which is true of anything." - Magyarul: ,,Általánosan fogalmazva: minden olyan predikátum esetében, amely valamirôl igaz módon állítható, kell léteznie olyan entitásnak, amely e predikátumnak megfelel."

,,Nem szubsztanciák léteznek ugyan, de csak mint szubsztanciák módosulásai vagy affekciói." (64. old.) - Az elsô tagmondat zavaróan kétértelmû. Helyesebb volna így: ,,Léteznek ugyan olyan entitások, amelyek nem szubsztanciák, de stb."

A 73. és a 74. oldalon találkozunk a változás arisztotelészi definíciójával. A két különbözô helyen ugyanazon mondat különbözôképpen lett magyarra fordítva. Ami a két megoldást mégis összekapcsolja, az az a tény, hogy mindkettô rossz. Ugyanis a ,,Change is the actuality of the potential qua such" sem azt nem jelenti, hogy ,,A változás a lehetôség szerintinek a ténylegessé válása", sem azt, hogy ,,A változás a lehetségesnek mint olyannak a ténylegessé válása", hanem azt jelenti, hogy ,,A változás a potenciálisnak mint potenciálisnak az aktualitása".

A 13. fejezet címe magyarul: ,,Tapasztalatiság". Ez azért érthetetlen megoldás, mert az 'empiricism' kifejezést - kivált filozófiai szövegben - empirizmusnak kell fordítani.

Végül a 68. oldalon találtam azt a mondatot, amelynek olvastán gondolatban kalapot emeltem a lektor elôtt: ,,Platón azt állítja, egy szubsztancia akkor fehér, ha osztozik a fehérségben [...] a fehér dolgok akkor léteznek, ha osztoznak a fehérségben." - Ha valakinek az ideában való részesedés ilyen nyilvánvaló félrefordítása elkerüli a figyelmét, ám mégis vállalkozik egy görög filozófiai tárgyú angol szöveg kontrollszerkesztésére és szaklektorálására, ez olyan derûs és erôteljes önbizalomnak a jele, amely mindenképpen tiszteletet érdemel.

Azért nem sorolom föl az összes hibát, amelyet a könyvben találtam, mert filozófiai szempontból ezt a fordítást korrigálhatatlannak tartom, és szeretném lebeszélni a filozófiatanárokat a használatáról. Egy igényes filozófiai szöveg ugyanis fogalmakkal végzett mûveletek sorozata. Ha a fordítás során - mint itt is - a fogalmak többször eltorzulnak, jelentésüket vesztik, a szöveg egésze válik használhatatlanná. Olyan ez, mintha valaki az 1+2+3+4 = 10 egyenlôséget így ,,fordítaná le": 2+7+20+4 = 10. Errôl a teljesítményrôl nehezen mondhatnánk, hogy vannak ugyan benne félreértett számjegyek, de egészében szépen ragadta meg az összeadás mûveletét.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu