A kötetben Zimányi Vera
gazdaságtörténész, jelenleg a Katolikus Egyetem
professzora, az MTA Történettudományi Intézet-beli
munkatársainak és a pécsi egyetemen nevelt tanítványainak
kutatási eredményeit teszi közzé.
A kötet hiányt pótol
a magyar történetírásban, bár az itt tárgyalt
kérdések, a felhasznált források és
megközelítési módok régóta nem
ismeretlenek a hazai történészek elõtt. Ezt bizonyítja,
hogy például Zimányi tanulmánya a Történelmi
Tár 1893. évi évfolyamában közölt
források alapján idézhette föl a XVII. század
elején Erdélyben dúló éhínséget.
Vagy például a hagyatéki leltárakat elemzõ
hosszabb tanulmányában Németh Erika és J. Újváry
Zsuzsanna összehasonlításképpen több esetben
támaszkodhatott Radvánszky Béla testamentumokat, háztartás-összeírásokat
közlõ és elemzõ, immár klasszikusnak számító
- azóta reprint kiadásban ismét megjelent - munkájára.
Ugyanakkor Takáts Sándor neve csak J. Újváry
jegyzeteiben bukkan föl. A témát, a kora újkori
Magyarország anyagi kultúráját és életmódját
azonban a hazai történetírás úgyszólván
csak fel-felcsippentette: érdekes adalékokat gyûjtött
és közölt, egy-egy részeredményt felmutatott,
de sem szisztematikusan, sem szélesebb körû összefüggésekbe
ágyazva vagy más európai országokkal, régiókkal
összevetve nem tárgyalta. Pedig e témák kutatásának
és e kutatási módszerek alkalmazásának
a nyugat-európai történetírásokban, elsõsorban
az Annales-iskola hatására már több évtizedes
múltja van.
Arról, hogy a magyarországi
(illetve részben a történelmi Magyarország egykori
területén elhelyezkedõ) levéltárakban
szintúgy bõséges források állnak rendelkezésre
nemcsak az elit és tehetõsebb nemesi, hanem a városi,
kisnemesi vagy paraszti rétegek életmódjának,
anyagi kultúrájának kutatásához, a kötetben
közölt tanulmányok jegyzetanyaga elsõ pillantásra
meggyõzheti az olvasót. Ez a tanulmányok egyik nagy
erénye is: a széles körû és "friss", eddig
alig feltárt levéltári anyagok megszólaltatása.
Zimányi Vera bevezetõ
tanulmánya (Néhány szempont az életszínvonal
vizsgálatához a 17. századi Magyarországon,
7-18.old.) röviden ismerteti a XVI. század közepén
kibontakozó "árforradalom" hatásait Nyugat-Európában,
s ezt veti össze a magyarországi helyzettel. Az élelmiszerek
és az ipar-, illetve luxuscikkek árainak eltérõ
változása, valamint a reálbérek jelentõs
csökkenése következtében Nyugat-Európát,
különösen a fejlettebb munkamegosztású régiókat
ebben a korszakban rendszeres éhínségek fenyegették.
Magyarországon az élelmiszerárak csak kisebb mértékben
emelkedtek, az ország mindvégig jelentõs agrárexportõr
maradt. Az éhínség nem volt ugyan teljesen ismeretlen,
de elsõsorban a háborús pusztítás idézte
elõ, illetve rosszabb termésû években az ország
kevésbé termékeny régióiban (például
hegyvidékeken, Erdélyben) fordult elõ. A cserearányok
változása Magyarország lakosságát tulajdonképpen
igen kedvezõ helyzetbe hozta. A "biológiailag szükséges
javak" birtokában a társadalom szélesebb rétegei
számára váltak kívánatossá és
elérhetõvé a társadalmi presztízst is
kifejezõ, növelõ luxus- és iparcikkek. Ezek fogyasztása
- éppen relatív olcsóságuk miatt - "demokratizálódott",
nemcsak a társadalom felsõ rétegeinek kiváltsága
volt. A XVII. század elejétõl a magyarországi
városok és más törvényhatóságok
- a társadalmi-rendi különbségek szimbolikus kifejezõdésének
fenntartása érdekében is - igyekeznek ugyan rendeletek
sorával megakadályozni a ruházkodásban is megnyilvánuló
"szenvedélyes nagyzolást", azonban kevés eredménnyel.
Lényegében az anyagi
kultúra Magyarországon így bekövetkezõ
színesedését, változását szemlélteti
és méri le a kötet két, hagyatéki leltárakat
feldolgozó tanulmánya, melyek a források feldolgozásának
eltérõ módszerét alkalmazzák.
J. Újváry Zsuzsanna
(Egy kereskedõcsalád metamorfózisa. A mezõszegedi
Szegedi család, 33-85. old.) rendkívül gazdag anyagot
mutat be aprólékos részletességgel. A Szegedrõl
a XVI. század közepe táján elszármazott
kereskedõ Kalmár család végül Kassán
telepedett meg, nevét Szegedire változtatta, és nemességet
is szerzett, de megmaradt foglalkozásában. A szerzõ
a család több tagjának, a XVI-XVII. század fordulóján
élt két-három generációnak anyagi viszonyait
mutatja be a fennmaradt hagyatéki összeírások
alapján. Bár az összeírások nem minden
esetben ölelik föl a teljes vagyont, jól nyomon követhetõ
a családtagok anyagi helyzetének változása,
s vagyonukon belül a készpénz és "kalmáráru",
illetve a ezüst- és aranynemû, valamint az ingatlan (elsõsorban
szõlõbirtok) értékének aránya.
Különös figyelmet
érdemel, és részletesebb elemzés tárgya
özvegy Szegedi Györgyné kiadásainak 1620-1622 között
vezetett jegyzéke. Az összes kiadások megoszlása
különbözõ kategóriák szerint és
az egyes kategóriákba sorolt tételek részletes
bemutatása értékes, a hazai történetírásban
ritka adatokat szolgáltat mind a gazdaságtörténet,
mind az életmód kutatásának szempontjából.
E táblázat világosan
mutatja, hogy az özvegy kiadásainak jelentõs része
a gazdálkodással, birtok- és ingatlanszerzéssel,
illetve karbantartással kapcsolatos. Közvetlen háztartási
kiadásai, saját személyes költségei és
az élelmiszer-kiadásai (VI-VIII. kategória együtt
759,305 ft) alig haladják meg az összkiadások egynegyedét.
Még ezen belül is alacsony az élelmiszerre költött
összeg (116,825 ft) aránya. Ez jelzi, hogy - az önellátó
gazdálkodás jelenléte miatt - a kiadások még
ilyen részletes és hosszabb idõszakot felölelõ
listája sem szolgáltat pontos adatokat a tényleges
fogyasztási struktúra megállapításához.
Németh Erika (Négy
ruszti lakásbelsõ a 17. században, 87-98. old.) tanulmánya
a XVII. század második felébõl Rusztról
származó hagyatéki leltárakat dolgoz föl.
Egy mészáros özvegye, az evangélikus lelkész
és felesége, egy telkesgazda és városi tanácsos,
valamint egy zsellér hagyatékaiban a szõlõmûvelésbõl
élõ város (1681-tõl szabad királyi város)
életének színes - de statikus - képe tükrözõdik.
Az életmód vizsgálatához
ugyancsak annak anyagi meghatározottsága, a gazdaságtörténet
felõl közelít, jövedelmekrõl és kiadásokról,
az életszínvonalról közöl és elemez
"kemény" adatokat Sós Andrea tanulmánya (A Batthyány
család földesúri famíliájának javadalmazása
a 17. században, 99-114. old.). A szerzõ a földesúri
uradalmi alkalmazottak javadalmazásának adatait az egyes
alkalmazottakkal kötött konvenciók, a számtartónak
adott instrukciók és a különbözõ kiadási
összesítések, illetve számlák alapján
aprólékos munkával gyûjtötte össze.
Vizsgálja az élelmiszerek arányát az alkalmazottak
jövedelmén belül, annak változását
az alkalmazottak hierarchiájától függõen,
valamint a luxuscikkek megjelenését a javadalmazásban.
A tanulmány fontos kérdése a természetben és
pénzben fizetett javadalmak arányának és változásának
vizsgálata: a pénzbeli fizetség elõtérbe
kerülése ugyanis lehet egyfelõl a bõvülõ
pénzgazdálkodás és árutermelés,
valamint az uradalom és alkalmazottai közötti viszony
átalakulásának jele, ugyanakkor a XVI-XVII. századon
átívelõ folyamatos pénzromlás körülményei
között okozhatja az alkalmazottak javadalmainak fokozatos csökkentését
is.
A társadalomtörténet
felõl közelít és egy-egy sajátos szempontból
világítja meg a XVII-XVIII. századi Magyarország
kisnemesi és paraszti társadalmának életmódját
Tóth István György három igen érdekes
tanulmánya. A nemeslevelek feketepiaca a 18. században címû
(19-31. old.) a társadalmi felemelkedés sajátos útján
járókkal foglalkozik. A török háborúk
után a még zavaros idõkben hamis nemeslevekkel maguknak
nemességet szerzõk többsége egykori végvári
katona, szabados, akik ily módon igyekeztek megõrizni, olykor
akár javítani is kiváltságos helyzetüket.
Dolgukat megkönnyítette, hogy sok volt a háborús
idõkben elrabolt, gazdátlan armális, de még
inkább a XVIII. század elejét jellemzõ ritkább
írásbeliség is: amíg a nemességet a
megyei igazoló bizottság elõtt elsõsorban az
öregek emlékezete hitelesítette, tágabb terük
lehetett az önjelölteknek.
Tóth I. Gy. másik
tanulmánya (Harangozás és óraketyegés.
A parasztok és kisnemesek idõfogalma a 17-18. században,
115-132. old.) azon kérdésekre ad választ, ki számított
öregnek, és hogyan tartották számon életkorukat
az emberek. Hogyan jelölték meg az események idõpontját,
s mely társadalmi rétegekben volt elterjedt az óra
és az órával, mechanikusan mért idõ
használata. Végkövetkeztetésében a szerzõ
itt is az írástudást jelöli meg választóvonalként:
a laza idõfogalom (a harangozással mért idõ)
az analfabetizmushoz köthetõ, míg a mechanikus idõfogalom
(az óraketyegés számontartása) az írástudó
rétegekre jellemzõ.
Tóth I. Gy. harmadik tanulmánya
("Komám nincs és feleségem vagyon". Meddõség
és fogamzásgátlás a 18. századi magyar
parasztságnál, 133-143. old.) eleddig kevéssé
kutatott kérdésre, a fogamzásgátlás
hatékony és babonás praktikáira, elterjedtségükre
ad választ. A számos korabeli megfogalmazás, a résztvevõk
által elõadott életközeli helyzetek bemutatása
arra is felhívja a figyelmet, hogy a kutató elõtt
a múlt szereplõinek legszemélyesebb élményei
sem maradnak rejtve: a levéltári források - ezúttal
elsõsorban házasságtörés ügyében
keletkezett perszövegek - a mentalitás és életmód
legkevésbé hozzáférhetõnek, dokumentáltnak
tûnõ részleteihez is adnak információkat
a hozzáértõ olvasó számára.
A mentalitás, a közérzet
a témája elsõsorban Damjanovicsné Horváth
Lívia tanulmányának is (Mindennapi élet egy
dunántúli végvárban. Peleskey Eördögh
István pölöskei várkapitány levelei a dunántúli
fõkapitányhoz, 1636-1655, 145-161. old.). A várkapitánynak
Batthyány Ádámhoz írt majd 190 levelét
elemzi a szerzõ, mindenekelõtt a "békeidõket"
is jellemzõ állandó rettegést, a veszély
vélt és valós jellegét vizsgálva. A
létszámukban és felszereltségükben egyaránt
túlsúlyban lévõ törökök portyái,
a rabszedés és fosztogatás e levelek visszatérõ
témája. A török kori végvárak harcias-hõsies
életét a mindennapi gondokkal való állandó
küzdelem határozta meg. A végváriak élete
nemegyszer válságossá vált csekély létszámuk,
a rendszertelenül érkezõ fizetség, a várnép
gyenge ellátása és a katonacsaládok "kétlaki"
életmódja s bizonytalan önellátó gazdálkodása
miatt. A vissza-visszatérõ éhínség pedig
a katonákat rablásra, akár saját falvaik fosztogatására
is rákényszerítette.
A tanulmányok nemcsak számos
új adattal gazdagítják gazdaság- és
társadalomtörténetünket, hanem színesen
elevenítik meg a mindennapok világát. A kötet
az MTA Történettudományi Intézete színvonalas,
mind a szakmai, mind a szélesebb érdeklõdõ
közönség figyelmére méltó könyvkiadói
tevékenységének egyik szépen kivitelezett terméke.
Hiánypótló a magyar történetírásban,
s így különös érdeklõdésre tarthat-tarthatott
számot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy röviddel
megjelenése után elfogyott: a recenzens örömmel
venné, ha a kiadó javított kiadásban ismét
hozzáférhetõvé tenné.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu