Tiszta jogszociológia felé

Szabadfalvi József


Horváth Barna:
Jogszociológia
A jog társadalom- és történelem-elméletének problémái
Ford.: Zsidai Ágnes
Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 430 old., 880 Ft (Osiris Könyvtár. Jog)  
Jegyzetek

 A magyar jogfilozófia (jogbölcselet) kétségkívül egyik legjelentõsebb mûvét veszi kezébe az olvasó, ha hajlandó a sokszor megerõltetõ koncentrációt igénylõ szöveget végigolvasni. E tudományszak XX. századi története a "fordulat évéig" kevés olyan mûvet tudott felmutatni - pedig a szerzõn kívül olyan nemzetközileg is számon tartott képviselõi voltak az említett tudományszaknak, mint Pikler Gyula, Somló Bódog, Moór Gyula, Bibó István, Szabó József és mások -, amely az európai tudományos köztudatban, a hivatkozott alapmûvek sorába tartozna. Horváth Barna Jogszociológiája (1934) 1 és Somló Bódog Jogi Alaptana (1917) 2 az a két alapmû, mely a jelentõsebb nyugat-európai könyvtárakban biztosan föllelhetõ. Talán még Moór Gyula német nyelven megjelent tanulmányainak különlenyomatait lehet megemlíteni, amelyekre a két világháború közötti korszakban az európai kortársak alkalmanként hivatkoztak.
  A bemutatandó mû szerzõjérõl - a témakörben kevéssé járatos érdeklõdõk számára - annyit érdemes tudni, hogy a magyar jogbölcseleti gondolkodás egyik markáns, sokak szerint különc alakja volt. Budapesten született 1896-ban, és hazájától távol, New Yorkban halt meg 1973-ban. Tudományos pályafutásának elsõ, felkészüléssel töltött évtizedét követõen a meg nem értettség légkörében élte le életét. Itthon félt a provincializmustól - errõl Horváth Barna maga is szól az 1944-1945 fordulóján írt memoárjában 3 -, munkásságát külföldön inkább elfogadták, sõt elismerték. Az 1949-es kényszerû emigrálását megelõzõen a szegedi (1940-tõl kolozsvári) jogi kar jogfilozófia-professzora volt - jeles tanítványai közül említésre méltó Bibó István, Erdei Ferenc, Szabó József, Vas Tibor, Reitzer Béla -, majd a háború után akadémiai státuszban folytatta tudományos tevékenységét. Munkássága részleges elismerését jelentette, hogy 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagjainak sorába választotta. 1949 elejére helyzete idehaza teljesen ellehetetlenült, s családjával együtt elhagyta az országot. Az emigrálást követõen rövid ausztriai tartózkodás után az Újvilágban próbált szerencsét. 1950 és 1956 között politikatudományt, jogelméletet és nemzetközi jogot tanított a New York-i Graduate Faculty of Political and Social Science The New School of Social Research vendégprofesszoraként. Nehéz anyagi körülményei idõközben arra késztették, hogy állást vállaljon az Amerika Hangja Magyar Osztályán, ahol nyugalomba vonulásáig, 1964-ig dolgozott. Eközben számos alkalommal megfordult Európában, s mint vendégprofesszor tanított Zürichben (1948, 1964), Bécsben és Berlinben (1962), Freiburgban (1964), Koppenhágában és Gentben (1966). 4 A szûkszavú biográfiai adatok mögött kiemelkedõ tudományos tevékenység - amely kiterjed a jogfilozófia, etika, szociológia, politológia területére - oktató-nevelõi és közéleti teljesítmény rejlik. Bibó István egy interjúban ekképp jellemezte egykori kedves tanárát, késõbbi kollégáját és barátját: "Horváth Barna nyugat-európai típusú tudós volt, Bécsben és Angliában járt elõzõleg, mielõtt professzor lett volna, Bécsben Kelsent hallgatta. [...] Angliában Harold Laski tanítványa lett, aki a munkáspárt balszárnyának volt az ideológusa. Horváth Barnának volt egy finoman prezentált, semmiképpen sem harcos, liberális anarchista álláspontja, és ebben a liberális angol szocialistákhoz állt közel. Ugyanakkor a tudományt szenvedélyesen komolyan vevõ európai értelmiségi jelenség volt." 5 Más helyen mesterérõl szólva megjegyzi: "Ô jogszociológus volt elsõsorban, és ami fõ, valamiképpen mentes volt az akkori közélet konzervatív kötöttségeitõl, pontosabban, volt némi angol iskolája és némi hajlama egy tiszta anarchizmus felé [...] szemben állt az állam mindennemû fetisizálásával." 6
  Horváth Barna szûkebb értelemben vett jogelméleti-jogszociológiai szemléletmódja gyakorlatilag tíz év leforgása alatt (1928-1937) formálódott meg. Lényegében negyvenéves korára, mely egybeesik szegedi professzorságával, a "mû" elkészült. Három fõbb munkájában - Jogbölcseleti jegyzetek (1932), Rechtssoziologie (1934), A jogelmélet vázlata (1937) - konstituálódott jogszemléleti "vezérfonala" a szinoptikus látásmód és az ehhez funkcionálisan kapcsolódó eljárási (processzuális) jogszemlélet. Horváth elméletének eredetisége két alapvetõ - a korabeli jogfilozófiában egymásnak ellenfeszülõ - paradigma összeegyeztetésében mutatkozik meg. Az újkantiánus (Lask, Rickert, Verdross, Kelsen stb.), illetve a pragmatikus-empirikus szemléletmód (Pound, amerikai realizmus, pszichologizmus stb.) egyidejû érvényesülésében megjelenõ egymásra vonatkoztatás, a szinopszis gondolata mindenképpen figyelemre méltó elméleti iránya volt a megújulásra törekvõ kontinentális jogszemléletnek. Horváth Barna empirizmus iránti fogékonysága két okra vezethetõ vissza. Pályája elején mint gyakorló jogász - ezt visszaemlékezésébõl tudjuk - tudatosan élte meg a norma és valóság ellentmondásait, amelyekkel a neokantianizmus nem nézett szembe, másrészt az 1920-as évek végén tett angliai útja során nagy hatást gyakorolt rá az angolszász jogi kultúra.
  Horváth Barna mûve tematikailag két, jól elkülönülõ részre tagolódik. Az elsõ, A jogszociológia mint módszertani probléma címet viselõ részben fõként a Hans Kelsen nevéhez fûzõdõ "tiszta jogtan" (a szerzõ más helyütt kelsenizmusnak is nevezi) fogalmi apparátusára támaszkodva és azt bizonyos szempontból kritikailag továbbfejlesztve a jogszociológia mint elméleti tudomány megalapozásának lehetõségével, elõfeltevéseinek rögzítésével, tárgyával, módszerével és tudományelméleti besorolásával foglalkozik. A második, A jogszociológia fõ problémái címû részben - melyben a pragmatikus-empirikus paradigma hangsúlyosságát tapasztaljuk - a jogi valóság és megismerés szociológiáját nyújtja a jog és az általa legfontosabbnak vélt "társadalmi objektivációk" - a gazdaság, a harc, a hatalom, a tudás és az eljárás - közötti összefüggés tárgyalása révén.
  A szerzõ a jogszociológia elõfeltevéseinek kapcsán részletesen szól a jogszociológiai megismerés pozitív és negatív elõfeltevéseirõl, az elõfelvetések tudományelméleti következményeirõl és röviden a jogszociológiával szembeni fõ ellenvetésekrõl. Már e bevezetõ fejezetekben megfogalmazza a jog lényegére vonatkozó téziseit: "A jog teljes mértékben képes arra, hogy vagy normára, illetõleg értékre vonatkoztatott természet, vagy természetre, illetõleg valóságra vonatkoztatott norma legyen, hiszen maga a jog e kettõ módszer tiszta szinopszisában rejlik..." (70. old.) Az általa mûvelt jogszociológiát - Hans Kelsen terminológiáját szem elõtt tartva - "tiszta jogszociológiá"-nak nevezi, amely mentes a dogmatikus, bizonyíthatatlan elõfeltevésektõl (81. old.). Azonban nemcsak "tiszta" ez a jogszociológia, hanem a szerzõ szerint "kritikai" is, hiszen önnön elõfeltevéseinek következetes átgondolása jellemzi.
  A harmadik fejezet legvégén hivatkozott - a mû legterjedelmesebb (151-159. old.) - lábjegyzetében Hans Kelsen gondolatainak eltérõ interpretálása kapcsán a Moór Gyulával - a pesti jogi kar jogfilozófia-professzorával, a magyar jogbölcselet korabeli legtekintélyesebb tagjával - folytatott, ekkorra már elmélyülõ vitájának lehetünk tanúi. ("Moór [...] nem immanens, hanem transzcendens kritikát gyakorolt mind Kelsen, mind pedig az én irányomban, mégpedig úgy, hogy Kelsent egyidejûleg veszi védelmébe, velem és magával Kelsennel szemben." [175. old.]) Ez a vita, mely végkifejletében méltatlan, személyeskedõ elemeket sem nélkülözött, azért is érdekes, mert a korszak egyetlen jogfilozófiai vitája volt, és a szerzõ mindezt korábbi mentorával - aki habilitációját mindenben támogatta - szemben folytatta. 7
  A jogszociológia tárgyát és módszerét bemutató két fejezet Horváth Barna mûvének talán leglényegesebb része, itt fejti ki szinoptikus elméletét elõször rendszerezetten. Kelsennek az 1910-es évek közepén megfogalmazott közismert és az idõ tájt bevett tételébõl indul ki: "a kellés sohasem vezethetõ vissza a létre, és sohasem vezethetõ le a létbõl". A lét és a kellés egymást kizáró voltának neokantiánus alaptételébõl kiindulva azonban azt vonja le, hogy a jog olyan tárgy, amely "egyfelõl létezik, másfelõl pedig érvényes". A jog egy sajátos tárgykettõsség ("reflexív tárgyszurrogátum", "kellésre irányuló lét"), melyben a biológiai-pszichológiai jelenségek sokféleségeként megjelenõ társadalmi magatartáshoz - egy bonyolult eljárási apparátus közbejövetelével - egy norma hozzárendelõdik. A jog valójában csak egy gondolati tárgy ("reflexív gondolati képzõdmény"), lét és kellés együtt szemlélése. Tehát Horváth Barna szerint nincs harmadik ismerettárgy.
  De vajon milyen módszerrel vizsgálható tudományosan e tárgyilag kettéhasított képzõdmény? - teszi föl a kérdést a szerzõ. Ha nem elegendõ sem a "normatudományi", sem a "természettudományi" módszer, akkor egy harmadik, sajátos módszerre lesz szükség a jog jelenségvilágának megragadásakor: "a jog tárgyilag kettéhasított gondolati képzõdményként a reflexív módon együttnézõ gondolkodás, a természetet és a normát funkcionálisan egymásra vonatkoztató gondolkodási módszer terméke." (112. old.) Vagyis a Horváth Barna-féle jogszociológia módszere nem tárgykonstituáló: "Mivel a jogszociológiának szükségképpen a természetet és a normát kell egy reflexív gondolati képzõdményben egymásra vonatkoztatnia, így módszere nem hozhat létre harmadik tárgyiasságot..." (113. old.) A jogszociológia módszere nem a megismerés, hanem - a szerzõ terminusa szerint - a "gondolkodás módszere", "a lét és a kellés funkcionális látásának módszere, röviden: a "módszerek módszere" (uo.). A módszertisztaság, a módszerszinkretizmus elkerülése tehát csak a "tiszta elválasztáson" alapuló szinopszis (=együttnézés) esetén érhetõ el: "a jog tudományos tárgyalásáról csak akkor lehet beszélni, ha a természettudományi módszer és a normatudományi módszer egymás eredményeit kölcsönösen kontrollálják abban az értelemben, hogy >>kellésre irányuló létet<< jelent-e még az, ahogyan a jog gondolati képzõdményében e két módszer funkcionálisan egymáshoz van rendelve. Ez a szinoptikus módszer lényege." (118. old.)
  A Horváth Barna által kidolgozott szinoptikus módszer a neokantiánus jogfilozófia egyik alapkérdésének, az érték és valóság kezelésének egészen eredeti értelmezése. A "kortárs" hazai jogfilozófiai gondolkodás legjelesebb tagjai Somló Bódogtól Moór Gyulán keresztül Horváth Barnáig, Bibó Istvánig e probléma megoldásával voltak elfoglalva. Horváth Barna e módszert a jogászi tevékenység lényegébõl bontotta ki: "A jogász eljárása azáltal válik szinoptikus módszerré, hogy a jogesetet a jogtételre, a jogi normát a jogesetre vonatkoztatja." (129. old.) Minden "tételes" jogász jogalkalmazó tevékenysége abból áll, hogy a valóságban megtörtént cselekvéseket, történéseket (tényállásokat) jogszabályi tényállások (jogi norma) alapján ítéli meg. A jogász tehát egy normatív tényállást vet össze egy valóságos tényállással. A jogásznak e munkájához jogszabályokon szelektált tényismeretre és tényállásokon szelektált jogszabályismeretre van szüksége. Míg a gyakorlati jogász elsõdlegesen a jogesetre, az elméleti jogász inkább a jogtételre összpontosít, de mindkettõjüket az jellemzi, hogy együtt nézik a jogesetet és a jogszabályt.
  A mû elsõ részét lezáró utolsó két fejezet a jogszociológia tudományelméleti helyét az általános társadalomelmélet (szociológia) és a jogelmélet (jogfilozófia) viszonyának összefüggésében próbálja meghatározni. Itt számos, már korábban tárgyalt gondolatra való hivatkozással is találkozunk, melyek egyedüli funkciója, hogy a Horváth Barna által mûvelni kívánt jogszociológia lényegét, tudományrendszertani helyét kijelölje. Ennek kapcsán megállapítja, hogy a jogszociológia vagy a jogelmélet részeként, vagy pedig egyik irányzataként mûvelhetõ. Az ún. szûk értelemben vett jogszociológia mint a jogelmélet része "fõképpen a történeti jogi valóság átalakulásaival, a jogi változás jelenségeivel foglalkozik" - valójában ez felel meg a korszak szokásos besorolásának. Az ún. tág értelmezés szerint - a szerzõé ilyen - a jogszociológia mint sajátos és önálló jogelméleti irányzat funkcionál, amelyben a jogot a társadalom részeként fogja fel, és ekkor a jogelmélet - a jogra vonatkozó legáltalánosabb jogi megismerés - a jogra alkalmazott társadalomelmélet: "a jogelmélet nem más, mint alkalmazott szociológia, azaz jogszociológia." (133. old.)
  Horváth Barnának a mû elsõ részében kifejtett gondolatai az európai és a kontinensen túli kollégái figyelmét is fölkeltették. Vitatottsága ellenére jogelmélete maradandó értékét bizonyítja, hogy a Rechtssoziologie elsõ részét más, korábban németül publikált tanulmányainak társaságában 1971-ben újra megjelentették. 8 A kötet szerkesztõje, Manfred Rehbinder írja elõszavában: "Az egyik legfigyelemreméltóbb és legkiegyensúlyozottabb elmélet, amelynek ismerete nélkül nem lehet alapkérdésekrõl értelmesen vitát folytatni." 9
  A kötet második részében a szerzõ a szinoptikus értelemben vett jogszociológia tapasztalati vonatkozásait (empirikus jogszociológia), a társadalmi alapok és a jog funkcionális kapcsolatát mutatja be. A jog változó történeti képzõdményként való felfogásából adódóan e rész központi problematikájává teszi a "jog alapjául fekvõ" társadalmi objektivációknak (gazdaság, harc, hatalom, tudás, eljárás) és a jog "funkcionális teljesítményösszefüggéseinek" vizsgálatát. Ehhez a neves angol szociológusnak, L. T. Hobhouse-nak a társadalom és a jog változásának értelmezésére kidolgozott univerzális fejlõdési típusait (növekedés, hatásosság, szabadság, kölcsönösség) hívja segítségül.
  A könyv e második része - mint ahogyan azt a mû második kiadása is mutatja - az utókor számára talán már kevésbé érdekes. Itt egy kérdéskörre, a jog és eljárás viszonyára érdemes fokozott figyelmet fordítani, amely kapcsán az "eljárási jogszemléletét" fejti ki a szerzõ. Az itt leírtak azzal a gondolattal egészítik ki a jogeset és jogtétel folytonos (szinoptikus szerkezetû) egymáshoz rendelését, hogy az eljárás e folyamat következményeként (processzuális jogszemlélet) alakul ki: "Az elõre meghatározott magatartásként felfogott eljárás szinoptikus gondolati képzõdmény, amely a meghatározó normának és az általa meghatározott tényállásnak, az igazság-értéknek [...] és az elõre meghatározott folyamat konkrét valóságának összehasonlító, egymásra vonatkoztató szemléletében ölt testet." (338. old.) A tárgyalt társadalmi objektivációk egyikénél sem indokolt úgy a joggal való "generikus azonosítás" - vallja a szerzõ -, mint az eljárás esetében: "az eljárás a jog genus proximuma". A szerzõ részletes jogtörténeti fejtegetéseiben igazolja tételét, miszerint az eljárási dualizmusban, az anyagi jognak az alaki jog keretében megvalósuló kifejlõdésében lehet fölfedezni a jog legelemibb tényét, az eljárást. A jog mint a társadalmi eljárások legfejlettebbike, a legfejlettebb eljárási apparátus kialakításával valósítja meg az eljárás felsõ fokát.
  Horváth Barna mûve megjelentetésével az Osiris Kiadó nagy szolgálatot tett a háború elõtti magyar jogfilozófiai gondolkodás hazai rehabilitálásának. Az 1980-as évek közepéig feledésre ítélt, hivatalosan "burzsoá"-nak, "polgári"-nak címkézett 10 jogbölcseleti mûvek újbóli közreadása - a fordítás révén az érdeklõdõk szélesebb köreihez eljutva - lehetõséget nyújt egy tudományszak vállalható és vállalandó hagyományainak megismeréséhez. Horváth Barna Jogszociológiájának kiadása dicséretes folytatása Somló Bódog 11 és Moór Gyula 12 utóbbi években - részben reprint kiadásban - megjelent mûveinek.
  Az ismertetésekben, könyvbírálatokban ritkán esik szó a mû fordítójáról. Jelen esetben mindenképp meg kell említeni Zsidai Ágnes nevét, akinek személyében a legszakavatottabb Horváth Barna-kutató vállalkozott e feladatra. A fordító nem csupán hozzáértõ fordítása, hanem a könyv elé írt terjedelmes bevezetõ tanulmánya révén is "társszerzõjévé" válik a mûnek.


Horváth Barna könyvei

Az erkölcsi norma természete
Budavári Tudományos Társaság, Egyetemi Nyomda, Bp., 1926. 195 old.

Természetjog és pozitivizmus
(Társadalomtudományi füzetek 9.)
Magyar Társadalomtudományi Társaság, Pécs, 1928. 37 old.

Die Gerechtigkeitslehre des Aristoteles
(Acta... Univ. Hung. Franc.-Ioseph. [Szeged] Sect. Jur.-pol. IV.) Szeged, 1931. 48 old.

Bevezetés a jogtudományba
Szeged, 1932. 150 old.

Rechtssoziologie
Probleme der Gesellschaftslehre und der Geschichtslehre des Rechts

Berlin-Grunewald, 1934. XII, 332 old.

A jogelmélet vázlata
Szeged, 1937. XXVI, 265 old.

A közvélemény ellenõrzése
(Acta Univ. Szegediensis, Sect. juridico-politica XIV. 2.)
Szeged, 1939. 63 old.

A géniusz pere
Sokrates - Johanna
(Universitas Francisco-Josephina Kolozsvár Acta juridico-politica 3.) Kolozsvár, 1942. 226 old.

Népszerû szociológia
(A Munkásakadémia könyvtára. Elõadássorozat 19.)
Országos Szociálpolitikai Intézet, Bp., [1942] 36 old.

A közvélemény vizsgálata
(Universitas Francisco-Iosephina, Kolozsvár. Acta juridico-politica 8.)
Kolozsvár, 1942. 167 old.

Angol jogelmélet
(A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Bizottságának kiadványsorozata 13.)
Bp., 1943. 658 old.

Probleme der Rechtssoziologie
(Schriftenreihe zur Rechtssoziologie und Rechtsstaatsachenforschung 20.)
Duncker u. Humblot, Berlin, 1971. 204 old.

Forradalom és alkotmány
Önéletrajz 1944-45-tõl
Ford. Nagy Endre, ELTE [Bp.] 1993. 129 old.

Jogszociológia
A jog társadalom- és történelemelméletének problémái
Ford. Zsidai Ágnes
(Osiris Könyvtár. Jog) Osiris,
Bp., 1995. 430 old.
Horváth Barna könyvei

Jegyzetek

1 * Horváth Barna: Rechtssoziologie. Probleme der Gesellschaftlehre und der Geschichtslehre des Rechts. Grunewald, Berlin, 1934. XI+331 old.
2 * Somló Bódog: Juristische Grundlehre. Felix Meiner, Lipcse, 1917. (2. kiadás: 1927., újranyomva: Scientia Verlag, Aalen, 1973)
3 * Horváth Barna: Forradalom és Alkotmány. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Bp., 1993.
4 * Az életrajzi adatokról bõvebben: Nagy Endre: Bevezetés Horváth Barna: Demokrácia és jog címû tanulmányához. Medvetánc, 1985. 2-3. szám, 295-303. old.; Szabadfalvi József: Demokrácia és jog. Adalékok Horváth Barna politikaelméletéhez (1945-46). Magyar Közigazgatás (XL) 1990. 7. szám, 605-613. old.; Lichtenstein József: Egy habilitáció története. Horváth Barna pályakezdése. Szeged, 1990. 10-11. sz. 57-58. old.; Zsidai Ágnes: A Tiszta Jogszociológia. (Kandidátusi értekezés) Bp., 1994. (Elsõ rész, elsõ fejezet); Szilágyi István: Circus Juris. Dráma és jogfilozófia Horváth Barna életmûvében. In: Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetébõl. Bíbor, Miskolc, 1995. 211-266.old.
5 * Huszár Tibor: Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Kolonel, Bp., 1989., 24. old.
6 * Uo. 216. old.
7 * A vita elõzményeirõl és lefolyásáról lásd: Szabadfalvi József: Vonzások és taszítások - Moór Gyula és Horváth Barna kapcsolata. Magyar Jog (XLIV) 1994. 11. szám, 654-660. old.
8 * Horváth, Barna: Probleme der Rechtssoziologie. Duncker und Humblot, Berlin, 1971. 204 old.
9 * Uo. 6. old.
10 * Szabó Imre: A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon. Akadémiai, Bp., 1980.
11 * Somló Bódog: Jogbölcsészet. A Juristische Grundlehre kivonata. Szerk.: Takács Péter. Bíbor, Miskolc, 1995., 160 old.
12 * Moór Gyula: A jogbölcselet problémái (1945). Reprint: Hatágú Síp, Bp., 1992. 80. old.: Jogfilozófia (Dr. Moór Gyula egyetemi ny. r. tanár elõadásai után jegyezte: Püski Sándor) Püski, Bp., 1994. 275 old. (a nevezetes 1936-os egyetemi jegyzet nyomdai úton elõállított változatlan szövegû kiadása.)


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/