A labirintus és a szárny építõmesterérõl elnevezett negyedévenként megjelenõ folyóirat, amelynek jellemzésére elegendõ a szerkesztõségi bizottság névsorára pillantani, többek között Isaiah Berlin, Daniel Bell, Clifford Geertz, Stephen Greenblatt neve szerepel ott, már nemegyszer megjelentetett tematikus számot egy-egy aktuális társadalmi jelenségrõl. 1990 telén mi voltunk az érdekesek. Kelet-Európa... Közép-Európa... Európa címû számban Timothy Garton Ash, Ernest Gellner, Bronislaw Geremek, Tony Judt, Bíró Yvette, Hankiss Elemér írásai olvashatók.
  Az 1995. téli szám témája a társadalmi szenvedés. Ezzel a szakkifejezéssel nemigen találkozunk sem a tudományos, sem a médiavilág mindennapjaiban, ezért ezt a számot az ember leemeli a CEU-könyvtár dúsan rakott folyóiratpolcáról. A politikai hatalom okozta szenvedés extremitásai, a holocaust, a harmincmilliós kínai éhhalál, az indiai tömeges nacionalista nemi erõszak és a demokráciákban a gazdasági hatalom okozta szenvedések, a munkanélküliség, a szegénység, a börtön, az utcai agresszió a témái az itt megjelent cikkeknek. A folyóirat a Bellaggióban megrendezett Társadalmi szenvedés konferencia anyagát közli. Kísérlet volt ez arra, hogy a témát a szokványos pragmatikus, de félreértelmezõ egészségügyi-társadalompolitikai felosztásból kiemelten, interdiszciplinárisan tárgyalják. A konferencia résztvevõi írók (David B. Morris), filozófusok (Stanley Cavall), társadalomtudósok (Lawrence L. Langer, Veena Das), akiket elsõsorban a szenvedés kommunikálhatósága, nyelvi közvetíthetõsége, végsõ soron az empátia lehetõsége érdekel. A társadalomtudományok szokásos kérdésfeltevésén kívül (milyen módon okoznak a különbözõ társadalmak szenvedést?) legfontosabb teoretikus kédésük az, vajon kultúránk lehetõvé teszi-e és ha igen, miként, a szenvedés tudomásulvételét. Választ keresnek a társadalmi szenvedés mibenlétére, tapasztalatainkba és életfilozófiánkba való beilleszthetõségére, szoros összefüggésben a dolog elbeszélhetõségével. (Veena Das: Language and Body: Transactions in the Construction of Pain) A szenvedésre adott hagyományos vallásos teleologikus magyarázat helyébe, amelyet többek között éppen a tömegmészárlások XX. századi mértéktelensége ingatott meg, nem került más, csak a szégyenteljes csönd. Ez a csönd uralkodik a gyilkos hatalmak cenzúrája következtében a nemzetszépítõ politikai beszédben, de a "kárpótlás" nyelvében és a médiák hangzavarában is. Odaát ölnek, én itt reggelizem.
  Az 1994-es Pulitzer-díjat Kevin Carter nyerte el a New York Timesban megjelent fotójával, amelyen éhségtõl összeesett apró szudáni kislány látható, háta mögött keselyû ólálkodik. "A nélkülözés ikonjává vált." A képet nézve felmerül a kérdés: a fotós miért nem kergette el a keselyût? Miért nem segített inkább? Húsz percig várt, hátha a keselyû kitárja a szárnyát, de nem tárta. Carter tisztában volt a fotózsurnalizmus dilemmáival. "Vizuálisan kellett gondolkodnom... Ráközelítek a halott lõtt sebére, piros fröcskölés. Terjed a kekiszínû egyenruhán, vérmedence a homokban. A halott ember arca szürke. Hiába, látványt csinál az ember. Valami felkiált bennem, >>Istenem<<. De most dolgozni kell. Gondolkodni ráér késõbb..." (Arthur and Joan Kleinmann: Cultural Appropriation of Suffering in Our Time) A Rockefeller Alapítvány vendégházában, a Comói-tó partján, Bellaggióban borjúfrikásszé mellett a társadalmi szenvedésrõl ékesszólni, ez is hordoz magában morális dilemmákat. Elõadások, konferenciák, könyvek, televíziós mûsorok, pénz, karrier, díjak a szenvedés képeinek kisajátításáért. A Kleinmann-cikkben idézett Michael Shapiro-sor találóan világít rá a morális dilemmát okozó episztemológiai paradoxonra: "a megjelenítés a jelenlét hiánya, minthogy azonban a valóság soha nincs teljesen jelen a számunkra -, azt, hogy hogyan valóságos számunkra, mindig valamilyen megjelenítési mûvelet közvetíti..."
  A tudósítástól a tudomásulvételig, ez lehetne a kötet összefoglaló címe. Van-e grammatikai lehetõség a másik fájdalmának átérzésére, ahogy Wittgenstein írja: azt mondani, hogy itt fáj, és rámutatni a szomszédom karjára.
  A túlélõk elbeszélései okozhatnak ilyen fájdalmat és az irodalom. Már annak, aki akarja. Mert amúgy... Az indiai és pakisztáni férfiak többsége elkergette vagy megölte az asszony-csereegyezmények alapján hazatért megerõszakolt feleségét, akire a földfoglaló ellenség ráírta: éljen India vagy gyõzelem Pakisztánnak, hogy ne érje szégyen a ház elejét.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu