Varsóban nem volt tûz

Kálmán László

Noam Chomsky:
Mondattani szerkezetek; Nyelv és elme
Ford.: Zólyomi Gábor. Utószó: Pléh Csaba
Osiris-Századvég, Budapest, 1995. 276 old., 680 Ft 

  Nem az az érdekes, volt-e Varsóban tûzvész, vagy sem, hanem az, hogy a mi rabbink ellát Varsóig!" - magyarázta az egyszeri tanítvány a híveknek az anarchista tudományelmélet szellemében. A példázat persze sokkal régebben keletkezett, mint Noam Chomsky írásai, de akár róluk is szólhatna. "Nem az az érdekes, igazam van-e, vagy sem, hanem az, hogy milyen nagy gondolataim vannak" - bár ez a mondat nem fordul elõ az Osiris Könyvtár nemrég kiadott Chomsky-válogatásában, mégiscsak ez az ars poetica bontakozik ki abból a két Chomsky-mûbõl, ami most könyv formájában is megjelent magyarul. (Egyetemi jegyzetként korábban már kiadták õket, más fordításban, kevesebb sajtóhibával.) A két - nagyon régi, de nagyon alapvetõ - mû az 1957-es Syntactic Structures (Mondattani szerkezetek) és az 1968-as Language and Mind (Nyelv és elme). A válogatás tehát szerencsés: ha a laikus olvasó ezeket elolvassa, bõven elegendõ ismerete lesz Chomsky nyelvészeti munkásságáról.
  Chomsky mint gondolkodó számos eszményt testesít meg egyszerre. Mindenekelõtt nagy jelentõsége van a XX. századi újfelvilágosodás felvirágzásában. A XIX. század naiv relativizmusa után Humboldt munkássága, majd a strukturalista nyelvészet és különösen Chomsky tanítása hozta meg a nagy változást. A világ minden nyelvének egyformán bonyolult nyelvtani rendszere van, és abban, hogy ez ma már - legalábbis a nyelvészek számára - magától értetõdõ, Chomsky igen nagy szerepet játszott. A Chomsky-féle "univerzális nyelvtan" fogalmát ma már minden nyelvész elfogadja, bár tartalmán nem ugyanazt érti mindenki. Annyiban mindenki egyetért, hogy az az elmebeli képesség, ami alkalmassá teszi az embert, hogy anyanyelvét elsajátítsa, az emberiség minden egészséges egyedénél egyforma. Ez a közös és minden bizonnyal öröklött képesség korlátozza a lehetséges emberi nyelvek formai, strukturális sajátosságait. A nyelvek között kétségtelenül meglevõ változatosságnak pedig sem faji, sem kulturális dolgokhoz nincs köze, mindössze az univerzális nyelvtan által megengedett fluktuáció, amely lényegében történeti véletleneknek köszönhetõ.
  A másik igen fontos dolog, amit Chomskynak köszönhet a nyelvészet, az egész tudományág átértékelõdése. Magyarországon például már húsz-harminc éve van a bölcsészeknek egy jellegzetes köre, akik könyespolcaikon õrzik Ferdinand de Saussure, Zsilka János, Antal László és Noam Chomsky magyarul megjelent mûveit, emlékeztetõül, hogy az unalmas filológián és a lila, zagyva szépelgésen kívül volt a bölcsészkaron egypár kis szoba, ahol tudományról folyt a szó: természettudományról. Már a XIX. században, de különösen a strukturalizmus idején a nyelvészetben használtak mindenféle képleteket az összefüggések, szabályszerûségek ábrázolására. De az amerikai strukturalisták és Chomsky mondták ki elõször nyíltan, hogy a nyelvészet természettudomány, amelynek célja, hogy matematikailag korrekt eszközökkel modellálja azoknak a bonyolult rendszereknek a mûködését, amelyeket - akárcsak a természettudomány, adatgyûjtéssel és fõleg kísérletekkel - feltárni kíván. A magyar nyelvészet szociológiája nem sokat változott ez alatt a húsz-harminc év alatt: az ún. hagyományos nyelvészek még mindig eléggé uralják. De a nyelvészet mint tudomány ma már visszavonhatatlanul science a szó angolszász értelmében, és ezt Chomskynak köszönhetjük.
  Az újonnan megjelent Chomsky-kötet éppen abba az idõszakba vezet minket, amikor Chomsky ezeket a forradalmian új eszméket éppen megfogalmazta. (Késõbb azután teljesen belemerült a mondattannak azokba a bonyolult technikai problémáiba, amelyeket az általa alapított iskola hozott létre.) A Mondattani szerkezetek annak a nagyszabású vállalkozásnak a dokumentuma, amelynek során Chomsky, a lelkes matematikus, nekiesett a nagy amerikai leíró nyelvészek, Bloomfield, Hockett és Harris által kidolgozott leírási módszertannak, és "megformalizálta", megpróbálta megalkotni a neki megfelelõ matematikai modellt. (Nem sikerült. Azóta több szerzõ is kimutatta, hogy az ún. közvetlen összetevõs elemzés Chomsky által javasolt rekonstrukciója nem volt hû az alapító atyák eredeti gondolataihoz. 1 ) Utána nagyon sommásan megpróbálta kimutatni, hogy a kapott modell nem alkalmas a természetes nyelv jelenségeinek megragadására. (Egyébként ezek az érvei sem állták ki az idõ próbáját, hamarosan kimutatták, hogy tévesek. 2 ) Helyette felvázolta a transzformációs szabályokon alapuló modellt, nagyon didaktikusan, sok példával illusztrálva. Eközben élesen bírálta az elõfutárok, a leíró iskola hátterében meghúzódó lélektani irányzatot, a behaviorizmust, amely heroikus kísérlet volt arra, hogy a magasabb rendû intellektuális funkciókat az alacsonyabb rendû funkciókra, például a kondicionáláson alapuló ("pavlovi") tanulásra vezessék vissza. Chomsky szemében a két "gonosz", a közvetlen összetevõs elemzés és a behaviorizmus kéz a kézben jár, és egyszerre szeretne tõlük megszabadulni.
  A kötet második része, a Nyelv és elme a nyelvtudomány és a nyelvfilozófia történetének most már kifejezetten ideologikus áttekintése. Megpróbálja kimutatni, hogy a nyelvészet "racionalista" vonulata egyenes úton vezet el Descartes-tól - Chomskyig. Három elõadás írott változatából áll ez a tanulmány: címeik: A múlt, A jelen és A jövõ. Az elõadások üzenete: a "racionalista", közelebbrõl a Chomsky-féle hagyomány az egyetlen letéteményese annak, hogy a nyelvészet tanulmányozása hozzájáruljon az intellektus filozófiai és lélektani megértéséhez. Igen erõs hitbeli (hogy ne mondjam: dogmatikus) elkötelezettség kell ahhoz, hogy mindezt elhiggyük Chomskynak, mert amúgy a részletekben, ahol az ördög rejlik, mint látni fogjuk, általában nincs igaza. Nem is annyira a filológiai pontosságról beszélek, bár azt is érdekes lenne megvizsgálni, mennyire hûek Chomsky Descartes- és Humboldt-parafrázisai. Inkább a nyelvvel kapcsolatos megállapításairól beszélnék részletesebben.
  Nem tudom, a kötetbõl mennyire fogja tudni megállapítani a kívülálló, hogy Chomsky a tudományos huncutság világbajnoka. A következõkben erre fogok példákat felhozni. Tessék elõször a Bevezetõ utáni pár oldalt, a 15-20. oldalakat figyelmesen elolvasni. Kiindulunk abból a definícióból, hogy a nyelv mondatok, vagyis szósorozatok halmaza (15. old.). Érdemes egyszer az egész kötet szövegét úgy végigolvasni, hogy ezt fejben tartjuk, és ellenõrizni, mikor használja Chomsky a nyelv szót ebben a technikai (matematikai) értelemben, és mikor a hétköznapi vagy a filozófiából ismert más értelmeiben, amikor is a nyelv sokkal, de sokkal több mindent magába foglal, mindenekelõtt a mondatokat, kifejezéseket jelentéseikkel együtt, nem pedig mint pusztán hangzó vagy leírt jeleket. De most maradjunk a 15-20. oldalakon. A (3)-(5) példák alapján a szerzõ megállapítja, hogy a nyelvtani helyességnek vannak formai ismérvei, amit persze nem tagadhatunk. Az angolban például nem lehet úgy eldöntendõ kérdést feltenni, hogy az elsõ szó ne egy segédige legyen [l. (5) példa, 18. old.]. Most pedig ugorjunk a 20. oldalra (a közbeesõ szöveget át is ugorhatjuk, nem errõl a kérdésrõl szól), ahol ezt találjuk: "Azt gondolom, kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a nyelvtan autonóm és a jelentéstõl független." Kell-e bizonygatnom, mekkora ûr tátong a között a két állítás között, hogy egyrészt a nyelvtani helyességnek vannak a szavak jelentésétõl viszonylag független kritériumai, másrészt a nyelvtan független a jelentéstõl? Kell-e mondanom, hogy ez a megállapítás mennyire attól az ad hoc definíciótól függ, amivel a gondolatmenet kezdõdik, hogy a nyelv mondatok halmaza (nem pedig mondjuk mondat-jelentés párok halmaza)?
  Chomsky egyik kedvenc gondolatköre, hogy a gyereknek nem áll a rendelkezésére elegendõ adat ahhoz, hogy induktív úton hipotéziseket alkosson anyanyelvének a nyelvtanáról, és így sajátítsa el a nyelvet. Több helyen is felbukkan a kötetben ez az állítás, az oldalszámokat most mellõzöm. Ez a gondolat többek között azért érdekes, mert Chomsky többek között ezzel próbálja alátámasztani híres innátizmusát. Chomsky szerint a nyelvelsajátítás olyan velünk született mechanizmusokat feltételez, amik függetlenek egyéb intellektuális képességeinktõl. Erre az elgondolásra azonban azóta sincs semmiféle közvetlen vagy közvetett bizonyíték. A kötetben is csak az szerepel érvként, hogy a hagyományos behaviorista (viselkedésközpontú) tanuláselmélet állítólag nem tud elszámolni a nyelvtudás elsajátításával.
  Én magamban az ilyen érvelést a "gabonakör-érvek" kategóriájába sorolom. Köztudott, hogy idõnként rejtélyes eredetû, szabályos kör alakú (kiégett?) foltokat találnak a gabonamezõkön. A tudomány még nem találta meg ennek magyarázatát. Bármely magyarázat, amivel eddig elõállt, igen bonyolult és valószínûtlen. Még senki se tudta megfigyelni, hogyan jönnek létre ezek a körök (kivéve azt a két fiatalembert, akik bevallották, hogy õk nyírtak szabályos kört a búzatáblába). Ezzel szemben az ufológusok egészen egyszerû és frappáns magyarázattal szolgálnak, egy olyan modell keretében, amelyet nyilván még számtalan oldalról függetlenül is motiválni tudnak (és még senki se cáfolt meg), hogy tudniillik az ufók a holdfelszín alól egy nyíláson felszállva közelítik meg a Földet, és ha gabonamezõn szállnak le, ott szabályos kör alakú nyomot hagynak. Ezzel a hasonlattal arra akarok rámutatni, hogy Chomsky - noha elvben a nyelvészetet a természettudományok körébe utalja - érvelési stílusában átcsúszik a "new age" területére.
  A tapasztalatok szerepe a nyelvi képességekben más vonatkozásban is elõkerül Chomsky gondolatrendszerében, nemcsak a nyelv elsajátításával kapcsolatban. Hadd idézzek most egy hosszabb képtelen szövegrészt, a 150. oldalról:
  "A nyelv normális használata újító jellegû abban az értelemben, hogy sok minden, amit a nyelv normális használata közben mondunk, tökéletesen új, semminek nem ismétlése, amit elõzõleg hallottunk, és még mintájában sem hasonló - a >>hasonló<< és a >>minta<< kifejezés bármely használható értelmében - azokhoz a mondatokhoz vagy azokhoz a beszélgetésekhez, amelyeket a múltban hallottunk. Ez egy közhelyszerû, mindazonáltal fontos tétel, amelyet gyakran szem elõl tévesztettek vagy tagadtak a nyelvészet korábban említett behaviorista korszakában, amikor csaknem mindenki azt gondolta, hogy valamely személy nyelvtudása állandó ismétlésen és alapos gyakorláson keresztül tökéletesen megtanult, tárolt mintakészletként ábrázolható, mikor is újítás legfeljebb >>analógia<< révén jöhet létre."
  Nos, mindennek pontosan az ellenkezõje igaz. Nyilvánvaló, hogy minden mondat, amit egyáltalán meg tudunk érteni, szinte csillagászati számú korábban hallott mondathoz hasonlít (más és más vonásaiban esetleg más és más mondatokhoz). Ez már kisgyerekkorban is így van, hiszen másfél éves korára a csecsemõ már hihetetlenül sok (többnyire egyszerû) megnyilatkozást hallott. Továbbá, ha megfigyeljük a gyereknyelvet a másfél és kétéves közötti idõszakban, igenis következetes gyakorlást tapasztalunk, méghozzá éppen az újonnan tanult szerkezetek, minták "ismétlését és alapos gyakorlását". Végül, bár Chomsky meggyõzõdése szerint "a közremûködõ folyamatokra >>analógiaként<< utalni nem más, mint nevet adni valaminek, ami rejtély marad" (180. old.), valójában a gyerek- és a felnõtt nyelvben egyaránt megfigyelhetõ, hogy az újítások analógia révén jönnek létre. Ma az intelligencia kutatásának egyik fõ irányzata szerint az intelligens viselkedés lényege, hogy új problémákat úgy oldunk meg, hogy régebben megoldott hasonló problémák megoldását adaptáljuk az új problémához, a hasonlóság, vagyis az analógia elve alapján.
  Chomskynak ezeket az elgondolásait azért szükséges részletesebben megismerni, mert sajátos filozófiai nézetei is ezeken alapulnak. Ha a gyakorlás, az analógia felismerése és a hasonló elemi funkciók nem volnának alkalmas eszközei a nyelv elsajátításának és használatának, akkor valóban nagy bajban lenne a nyelvfilozófia és a nyelvpszichológia. (Bár még az sem indokolná, hogy úgy gondolkodjunk a nyelvrõl, mint a tudatlan ember a rádióról, szóval, hogy kis manókat feltételezzünk, akik a fejünkbõl beszélnek.) Akkor zárul be a kör, amikor Chomsky a saját nyelvtani elképzelését (amit, mint említettem, a közvetlen összetevõs elemzés helyett javasol) ennek alátámasztására használja, például a 239. oldalon, ahol kifejti, hogy "a nyelvtan sajátos tulajdonságai - a mély- és a felszíni szerkezet megkülönböztetése, a nyelvtani transzformációk sajátos tulajdonságai, a szabályok rendezettségének elvei stb." csak a nyelvre jellemzõek, tehát nem sajátíthatók el a nyelven kívüli valóság vagy más, nyelv elõtti szimbólumrendszerek alapján.
  A mélyszerkezet és a felszíni szerkezet megkülönböztetése egyébként szintén olyasvalami, amirõl sokan hallottak Chomskyval kapcsolatban. Sokat változott az idõk során Chomsky elképzelése ezekrõl a dolgokról, ma már talán mélyszerkezetrõl nem is beszél, de egy dolog állandó maradt, tudniillik, hogy a különbözõ szerkezetek között transzformációs szabályok közvetítenek, vagyis olyan szabályok, amik mondatszerû dolgokat alakítanak át más mondatszerû dolgokká. Ennek a jelentõségérõl kénytelen vagyok megint egy-két szakmaibb szót ejteni. A kötetben szereplõ írások megszületésekor Chomsky úgy képzelte, hogy a mondatok mélyszerkezete a felszínivel szemben hûen tükrözi a jelentésüket. Vegyük például a következõ mondatot:

(1) Akkorát ugrok, mint a Jánoshegy.
Ennek a mondatnak két különbözõ mélyszerkezete van, és ezekbõl bizonyos transzformációk hozzák létre az (1)-et:
(1) a. OLYAN MAGASRA ugrok, mint AMILYEN MAGAS a Jánoshegy.

T 1 AKKORÁT ugrok, mint AMEKKORA a Jánoshegy.

T 2 Akkorát ugrok, mint - a Jánoshegy.

(1) Akkorát ugrok, mint a Jánoshegy.

B. OLYAN MAGASRA ugrok, mint AMILYEN MAGASRA a Jánoshegy UGRIK.

T 1 AKKORÁT ugrok, mint AMEKKORA a Jánoshegy UGRIK.

T 2 Akkorát ugrok, mint - a Jánoshegy UGRIK.

T 3 Akkorát ugrok, mint - a Jánoshegy -.

(1) Akkorát ugrok, mint a Jánoshegy.

A T 1 transzformációt így foglalhatjuk össze:
(T 1 ) olyan magasra -> akkorát

amilyen magasra -> akkorát

olyan magas -> akkora

amilyen magas -> amekkora

A T 2 törli az amekkora, amekkorát vonatkozó névmást, a T 3 pedig az alárendelt mondatban ismétlõdõ igét (itt az ugrik igét). Másrészt a következõ két mondatnak azonos a mélyszerkezete:
(2) a. Valaki felhozta a postát.

b. A posta fel lett hozva.

  Arra most nem térek ki, hogy ezeknél mi lehet a feltételezett mélyszerkezet, és milyen transzformációk állíthatnák elõ a (2a)-t, illetve a (2b)-t.
  A "new age" egyéb prófétáinál is megfigyelhetjük, hogy mindenféle professzori címek mögé bújva hirdetik tanaikat. Persze ez sokszor egyszerû becsapás, mondjuk az illetõ a filozófia professzora, és közben valami biológiai paraelméletet hirdet. De különben is az, hogy valaki professzor, nem teszi immunissá a hülyeséggel szemben. Nos, Chomskynak igen jól ismert a matematikai munkássága a formális nyelvek területén. Ô fedezte fel a róla elnevezett Chomsky-hierarchiát, amely például kapcsolatot teremt a formális nyelvek fajtái és az õket elemezni képes automaták között. Chomsky matematikai tekintélyét és a matematikában való jártasságát használja fel arra, hogy félrevezesse az olvasót, ha mással nem, bizonyos dolgok elhallgatásával.
  A felesleges részleteket elhagyva az érdeklõdõk kedvéért elmondom, hogy a legegyszerûbb (ún. reguláris) nyelvek véges állapotú automatáknak felelnek meg, amint errõl a kötetben is szó esik (21-24. old.). Például a számjegyekkel leírt számok alakja reguláris nyelvet alkot. A bonyolultabb nyelvekrõl azonban Chomsky nem bocsátkozik részletekbe. Az ún. környezetfüggetlen nyelvek, amelyeket csak érint a szerzõ (35-38. old.), olyan automatának felelnek meg, amelynek van egy (végtelen nagy) verem-memóriája. Például környezetfüggetlen nyelvet alkotnak a matematikai képletek, melyekben számon kell tartani, hogy minden kinyitott zárójelet bezártunk-e. Környezetfüggetlen volna az a nyelv is, amiben minden mondat két azonos hosszúságú betûsorozatból állna (ab, aabb, aaabbb stb.). Az ún. környezetfüggõ nyelvek elemzéséhez két (végtelen) verem-memóriára van szükség. Ilyen volna például az a nyelv, amiben minden mondat három vagy több azonos hosszúságú betûsorozat egymásutánja lenne (abc, aabbcc, aaabbbccc stb.). Végül a legáltalánosabb nyelvcsoport elemzéséhez olyan általános automatára van szükség, ami már mindent ki tud számolni, amit egyáltalán ki lehet számolni (ez az ún. Turing-gép). Ilyen általános nyelvek például azok, amiket a Chomsky által javasolt transzformációs nyelvtannal lehet elõállítani, ahogy az (1) példával kapcsolatban elmagyaráztam.
  Minél nagyobb teljesítményû a gép, annál több probléma van vele (és a neki megfelelõ nyelvekkel). Csak a véges állapotú automaták viselkednek engedelmesen. A környezetfüggetlen nyelveknél már iszonyatos lehet az arány az elemzendõ mondat hossza és az elemzéshez szükséges idõ (lépésszám) között. Környezetfüggõ nyelveknél még rosszabb a helyzet, végül a Turing-géprõl köztudott, hogy megállapíthatatlan, egyáltalán meg fog-e állni véges idõ alatt, vagyis egy-egy mondatról általában el sem tudjuk dönteni, hogy a Turing-gépünk tudja-e majd véges idõ alatt elemezni.
  Mármost van itt egy elvi és egy gyakorlati, hogy ne mondjam: morális kérdés. Az elvi kérdés az, hogy az agy egy hatalmas, de végül is véges rendszer, tehát legfeljebb véges állapotú automata lehet, ennélfogva az emberi nyelvek csak regulárisak lehetnének. Chomsky ezt a problémát azzal hárítja el, hogy a nyelvek nem regularitását csak a leírás egyszerûsítésére tételezzük fel. Igaz, hogy papír és ceruza nélkül nehezen felfogható az a mondat, hogy
(3) [ l A macska, [ 2 akit a kutya, [ 3 akit a gazdasszony megetetett,] 3 megkergetett,] 2 elszaladt] 1 ,
de ez nem a nyelvtudásunk korlátozottságából, hanem egyszerûen a memóriánk rossz mûködésébõl adódik. Szerinte a nyelvtudás, az ún. kompetencia képessé tenné az embereket, hogy ilyen mondatokat megértsenek, és akár Turing-gépekként mûködjenek, de ennek a nyelvi teljesítmény, a performancia különbözõ esetleges korlátai határt szabnak. Ilyen korlát például az, hogy a rövid távú memória erõsen korlátozott. Igen ám, de a 27-28. oldalon éppen õ fejtegeti, hogy a véges állapotú modellek azért nem megfelelõek, mert önkényesen leszûkítik az elfogadható mondatok körét. Például a (3)-ban mutatott mondatfajtában, az ún. önbeágyazást valamilyen számban korlátozniuk kell. A (3)-ban, mint a számozott zárójelek mutatják, háromszoros az önbeágyazás. Lehet, hogy ezt már ki kell zárnunk, de a kétszeres önbeágyazás még biztosan jó:
(4) [ 1 A macska, [ 2 akit a kutya megkergetett,] 2 elszaladt.] 1
  Hogyan kerülhetné el Chomsky ugyanezt az önkényességet? Hiszen az általa feltételezett performanciakorlátozások ugyanígy határt szabnának az önbeágyazásnak! Azok miért nem "önkényesek"?
  A gyakorlati vagy morális kérdés viszont az, hogy Chomsky, aki nemes egyszerûséggel képes egyetlen mondatban elméleteket visszautasítani azok állítólagos "bonyolultságára" és "nem plauzibilis" voltára hivatkozva (például a 27. oldalon), hogyan engedheti meg magának, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az általa javasolt megoldások (matematikai értelemben vett, jól mérhetõ) bonyolultságát.
  Sokakat lehangol a tény, hogy ma a kielégítõen mûködõ "intelligens" számítógépes rendszerek, például azok, amik a borítékon felismerik a címzést, kivétel nélkül sztochasztikus, induktív alapon mûködnek, nem pedig szabályrendszereket alkalmaznak a feladatok megoldására. Ugyanez igaz azokra a számítógépes rendszerekre, amelyek képesek "tanulni": ezek is az induktív módszereken alapulnak. Mindez semmit sem bizonyít az emberi agy mûködésével kapcsolatban, viszont jól mutatja: a hatvanas években a tudomány jövõjérõl szólva Chomsky milyen rossz jósnak bizonyult.
  Chomsky elmélete szép példája annak, hogy a "new age"-re jellemzõ gondolkodás nem feltétlenül abból a vágyból fakad, hogy a tudományosan valószínûsíthetõ tényeknél gazdagabbnak képzeljük a valóságos jelenségeket (vagyis parajelenségeket is feltételezzünk). Hozzájárul még a tudományos fejlõdés anarchista felfogása is, vagyis az az elképzelés, hogy a régebbi elképzeléseket el lehet vetni akkor is, ha nem tudjuk õket kimerítõen cáfolni. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy függ ez össze Chomsky anarcho-szindikalista politikai nézeteivel. Minderrõl a magyar olvasó akkor szerezhetne tudomást, ha megismerhetné Chomsky politikai munkásságát is.

Noam Chomsky magyarul

A nyelvelmélet céljai
In: Telegdi Zsigmond (szerk.):
Szöveggyûjtemény az általános nyelvészet tanulmányozásához. Tankönyvkiadó,
Bp., 1968. 309-323. old.

A szintaxis transzformációs megközelítése és Noam Chomsky a nyelvtudományról (interjú)
In: Hankiss Elemér (szerk.): Strukturalizmus I. Európa, Bp., 1971. 36-51. és 235-244. old.

A nyelv formális természete
In: Szépe György (szerk.): A nyelvtudomány ma. Gondolat, Bp., 1973. 215-283. old.

Újabb adalékok a velünkszületett eszmék történetéhez
In: Pap Mária (szerk.): A nyelv keletkezése. Kossuth, Bp., 1974. 85-96. old.

Generatív grammatika
Beszélgetések Mitsou Ronat-val.
Európa, Bp., 1985. old.

Szintaktikai struktúrák; A mondattan elméletének aspektusai; Nyelv és elme (részletek) In: Antal László (szerk.):
Modern nyelvelméleti szöveggyûjtemény VI/1.
Tankönyvkiadó, Bp., 1986. 7-110. old., 111-319. old. és 321-374. old.

Kérjük, írja meg véleményét, észrevételeit, kérdéseit a következõ címre: buksz@c3.hu

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/