Ales Debeljak
A szólásszabadság menedéke
A hetvenes évek elejét
Szlovéniában és a szövetségi Jugoszlávia
tágabb keretei között is a széles körû
politikai tisztogatások jellemzik. Tito marsall, az örök
diktátor hibátlan ösztönével jól
sejtette, hogy az egyes köztársaságoknak a tervgazdaságtól
való függetlenséggel megerõsített autonómiája
hovatovább aláássa a kommunista párt abszolút
hatalmát. A függetlenedési ambíciókat
liberális politikai vezetõk, Horvátországban
Mika Tripalo, Szerbiában Marko Nikezic´, Szlovéniában
pedig Stane Kavcÿicÿ testesítették meg.
Bár mindhárman régi
kommunisták voltak, piacgazdasági programjaikat Tito a jugoszláv
minibirodalom törékeny "tökéletes harmóniája"
elleni közvetlen fenyegetésként értékelte.
Eltávolította mindhárom vezetõt, s ezzel egy
teljes évtizedre lehetetlenné tette a "nyílt társadalom"
irányába való elmozdulást. Az ellenzékiek
elrejtõztek, sokat közülük börtönbe zártak.
Mások emigrációba kényszerültek. Jöttek
az "ólomévek"; a nyilvános vita szinte teljesen elapadt.
A szlovén intellektuelek,
akik az egyetem, a kutatóközpontok és a könyvkiadók
viszonylag biztos menedékébe húzódtak, az évtized
vége felé belefáradtak a rájuk erõltetett
passzivitásba. Tekintélyes értelmiségiek köre,
elsõsorban Niko Grafenauer költõ, Tine Hribar és
Ivan Urbancÿicÿ filozófus, valamint Dimitrij Rupel író,
esszéista vette a bátorságot, és 1980-ban nyílt
felhívást tett közzé egy új kulturális
folyóirat megalapítására. A szellemi Wahlverwandtschaft
arra indította a szlovén kulturális és tudományos
élet hatvan munkatársát, a nemzet alkotószellemének
színe-virágát valamennyi generációból,
hogy haladéktalanul támogassa a javaslattevõket.
Ez a folyóirat alkotta volna
fõ keretét a szlovén társadalom központi
problémáiról folyó szabad, kritikus vitának,
éspedig a demokratikus tolerancia, a különbözõségek
és az eltérõ, továbbá a radikális
vélemények jogának tiszteletben tartása jegyében.
Két év telt el kínos nyilvános vitákkal,
valamint nyílt fenyegetõdzésekkel, mielõtt
a javaslattevõk lehetõséget kaptak volna a valódi
munkára. 1982-ben adták ki a periodika elsõ számát,
amely magától értetõdõen kapta a Nova
revija (Új Folyóirat) nevet.
Ez az év fordulópont
a szlovén értelmiség történetében.
A gazdaságilag legvirágzóbb és politikailag
leginkább európai északnyugat-jugoszláviai
köztársaság kommunista pártja eléggé
elõrelátó volt ahhoz, hogy engedje egy ilyen intellektuális
fórum mûködését. A szlovén kommunista
párt vezetésében ugyanis ekkor zajlott az összecsapás
a centralisták és a nemzeti autonomisták között.
Az utóbbiak azt remélték, hogy Szlovénia mint
a jugoszláv föderáció gazdasági motorja
ellenõrzése alá vonhatja a megtermelt javak nagyobbik
hányadát (a szlovénok hozták létre a
GDP 20 százalékát, noha a teljes jugoszláv
népességnek csak 8 százalékát alkották).
A Nova reviját publikációs fórumnak tekintették
azon radikális eszmék számára, amelyeket a
párt nemhogy a nyilvánosság elõtt nem tudott
képviselni, de artikulációjukra sem volt képes.
Hamar és drámai módon
szertefoszlottak azok a kommunista remények, hogy a lapalapítás
engedélyezése után a Nova revijában folyó
vitát a távolból majd õk irányítják.
A Nova revija, ez a könyvformátumú kétszáz
oldalas havilap ugrásszerûen növekedõ példányszámmal,
a kulcsfontosságú nemzeti sorskérdések szofisztikáltan
intellektuális elemzésével a nyolcvanas évek
központi szellemi fóruma, ezzel a születõ szlovén
parlamenti demokrácia és nemzeti öntudat nélkülözhetetlen
tekintélyes intézménye, mi több, alapköve
lett.
A Nova revija iránti általános
lelkesedésnek köszönhetõen az egyébként
drága lapszámok irigylésre méltó mennyiségben
találtak utat a vevõkhöz, a kétmilliós
népességû szlovén piacon valóban szédítõen
magas 3000, nemegyszer 5000 példányban.
A lap hasábjain - amelyeken
a hazai költõk versei s prózai mûvek mellett lelkesen
fogadták kelet-európai ellenzékiek írásait,
a kritikus nyugat-európai és amerikai társadalomtudományt
- a legkiválóbb szlovén intellektuelek fokozatosan
alakították ki azt az álláspontot, miszerint
Szlovénia zavartalan gazdasági fejlõdése, a
politikai, az állampolgári jogok érvényesülése
és a demokratikus társadalmi rendszer érdekében
felül kell vizsgálni Jugoszlávia szövetségi
struktúráját.
Az 1987-es híres 57. szám
egyetlen vastag kötetben tette közzé Adalékok a
szlovén nemzeti programhoz címû sokkoló és
a kommunista párt (bár egyre gyöngülõ) "demokratikus
centralista" rendszere számára botrányos anyagát.
A szerzõk földrajzi, közgazdasági, pénzügyi,
történelmi, szociális, kulturális és politikai
szemszögbõl vizsgálták azt a kérdést,
milyen legyen a szlovén civil társadalom és politikai
állam szervezettsége egy demokratikus köztársaságban.
Nem túlzás azt mondani, hogy ebben a számban - amely
szerkesztõi meggondolásból kevés példányban
jelent meg, nehogy mindjárt kiváltsa a hatalom dühét,
de amelyet az olvasók lázasan sokszorosítottak - felfedezhetjük
a demokrácia késõbbi megvalósulásának
komplex és jól átgondolt alapvetését,
a parlamenti választásokkal, valamint Szlovénia területi
önállósulásával egyetemben. Ezt alapozza
meg intellektuális részletességgel a Nova revija 95.
száma, amely az Önálló Szlovénia címet
viseli.
A Nova revija azért vívott
ki központi helyet a szlovén közéletben, mert hasábjain
a legjobb költõk, írók és kritikusok vetélkedtek
az olvasók jóindulatáért. Itt találta
meg "a szólásszabadság menedékét" nagyon
sok, a többi jugoszláviai köztársaságban
elhallgattatott ellenzéki is.
Sok szerkesztõ és
munkatárs segített megfogalmazni 1988-ban "az írók
alkotmányának" nagy hatású javaslatát,
amelyben a politikai és a civil élet demokratikus kereteit
dolgozták ki. A területi függõség akkor
még másodlagos kérdés volt. Késõbb,
amikor felállt a demokratikus parlament, és a kommunisták
kikerültek az abszolút hatalomból, az írók
által megfogalmazott alkotmány a legálisan elfogadott
alkotmány alapjául szolgált, ahogyan azt a független
szlovén köztársaság ma is ismeri.
A jugoszláv szövetségi
alkotmány fõ szempontjairól folytatott vitába
a Nova revija 1988-ban vezetõ szerb intellektueleket is meghívott.
Kiderült, hogy az akkori Jugoszláviában a legnagyobb
létszámú nemzet tagjait képviselõ szerb
intellektueleket csak az "egy állampolgár, egy szavazat"
szabályának mindenáron való érvényesítése
érdekelte. Ezen szabály feltétel nélküli
szorgalmazásával próbálták - elég
leplezetlenül - megsemmisíteni a jugoszláv szövetségi
elvet, amely az egyes köztársaságok autonóm státuszának
alapján lehetõséget adott a konszenzus keresésére,
éppen mert megakadályozta a "majorizációt",
vagyis a kisebbség egyszerû leszavazását. A
párbeszédre tett e kísérlet kudarcot vallott,
s elõrevetítette, egyszersmind tükrözte is azt
a sokkal radikálisabb megosztottságot, amely 1991 nyarán,
a jugoszláv hadsereg Szlovénia elleni támadásakor
tetõzött.
Az akkori tíznapos háború
idején a Nova revija szerény szerkesztõségi
szobái lázas információs központtá
alakultak át Ljubljanában, a Cankar utca 10. szám
alatt, ahonnan a "novarevijások" módszeresen tájékoztatták
a világ közvéleményét a hadsereg agressziójáról.
A Nova revija népszerûsége
és jelentõsége mindenekelõtt abból ered,
hogy kikezdte a szlovén történelem bizonyos tabutémáit.
Szerzõi elsõsorban a szlovén szellemi hagyomány
két központi alakja, Edvard Kocbek és Dusÿan Pirjevec
rehabilitációjára törekedtek.
Kocbek nagy tekintélyû
költõ, esszéista volt, a második világháború
elõtt vezetõ keresztényszocialista, aki a háború
alatt, a nácik ellen vívott partizánharcokban csatlakozott
a kommunistákhoz. Magas politikai funkciói ellenére
Kocbek a háború után mind elégedetlenebb volt
a rendszer totalitárius jellegével. Ellenzékiségét
elõször a Félelem és bátorság címû
novelláskötettel fejezte ki 1951-ben. Esztétikai varázsával,
a partizánok mindennapi életének árnyalt bemutatásával
a könyv nevetségessé tette a rendszerhû szocialista
realizmus fekete-fehér esztétikáját.
Kocbek hozta nyilvánosságra
a kommunizmus 10 000-12 000 ellenségének bírói
ítélet nélküli (addig gondosan titokban tartott)
tömeges legyilkolását. E szlovén fehérgárdisták
a németekkel együtt menekültek Dél-Ausztriába,
de az angolok a második világháború befejezése
után kiszolgáltatták õket Tito gyõztes
egységeinek. Mûvészi és erkölcsi bátorságáért
Kocbek valamennyi funkciójának elvesztésével
fizetett: "belsõ emigránsként", a nyilvános
fellépés lehetõsége nélkül volt
kénytelen leélni hátralévõ éveit.
Dusÿan Pirjevec, a Nova revija
másik fontos ihletõ forrása, egykor ugyancsak partizánvezér
volt. A háború után az egyetemen karizmatikus irodalomprofesszorként
Heidegger szellemében taglalta a "cselekvõ szeretet", a "katarzis"
elveit, a teleologikus akciók, például a partizánakciók
katasztrofális következményeit, és hirdette az
irodalom emancipációját, kiszabadulását
az ideológia béklyói alól. Az irodalom ugyanis
a szlovén nép államiság nélküli
létében az alkotói szabadságot elfojtó
politikai funkciót látott el.
Pirjevec a hatvanas években
a nemzeti identitáshoz való jog nevében folytatott
polémiát Dobrica Cÿosic´ ismert szerb íróval,
késõbb "a szerb nép pátriárkájával",
aki akkor még az "integráns jugoszlávizmus" nemzetek
fölötti elvét vallotta. Kiállása a Nova
revija több szerzõje számára példamutató
volt.
A Nova revijának a szlovén
függetlenség kikiáltásakor, 1991-ben hamar és
sok munkatársa számára váratlanul szembesülnie
kellett a nyilvánosság "normalizálódásával".
Ezt valamiféle "demokratikus melankólia" jellemzi, ahogyan
Pascal Bruckner minõsíti a nyugati elme világos irányultság
és elkötelezettség nélküli állapotát.
A nemzeti függetlenség kialakításában
való együttmûködés projektje ugyanis kimerült,
a támadások addigi célpontja, a kommunizmus jól
felismerhetõ kolosszusa ledõlt, megjelentek a vitában
a szürke árnyalatai, az apró, de annál elválasztóbb
politikai különbségeket kifejezõ érvek.
A rezsim kritikájának idejébõl való
hõsi egység korszakát a munkatársak közötti
keserû és mély konfliktusok ideje követte. A pártpreferencián
alapuló politizálás hovatovább megsemmisítéssel
fenyegette az addig fölöttébb irigylésre méltó
toleranciát és a nyilvános vitára nyitott közfelfogást.
Egyes szerkesztõk beálltak
a hivatásos politikusok közé, például
az Amerikában iskolázott Dimitrij Rupel. Ô a tíznapos
háború idején sikeresen irányította
a szlovén külügyminisztériumot, ma pedig õ
Ljubljana polgármestere. Némelyek visszavonultak egyetemi
dolgozószobájukba, ezt tette a legjobb szlovén heideggeriánus
filozófus, Tine Hribar is. A többiek, mindenekelõtt
Niko Grafenauer, a tekintélyes költõ ma veszedelmes
vizeken kormányozzák a lapot, amelynek ki kell kerülnie
a közvetlen pártpolitizálást, de az akadémikus
diszciplinaritásba és a l'art pour l'art esztétikába
való visszahúzódást is.
Az intellektuális elefántcsonttoronyba
elsõsorban a liberális gazdasági pragmatizmus szószólói
igyekeznek betuszkolni a Nova reviját. Az intellektuális
energiáknak egy párt érdekében való
összpontosításáért azok az írók,
intellektuelek emelnek szót, akik úgy vélik, hogy
az önállósulás korszakának ideáljai
kizárólag az úgynevezett "szlovén tavasz" blokkjában,
vagyis az antikommunista ellenzéki pártokban maradtak fenn.
Mivel ez idáig egyik kísértésnek
sem engedett, elmondhatjuk, hogy a félmúlt kulturális,
társadalmi és politikai történelmét Szlovéniában
többé nem lehet megírni a Nova revija nélkül.
Fordította: Gállos
Orsolya
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következõ címre:
buksz@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/