A tanácskozáson mindenki egyetértett abban, hogy korszeruen kell a hagyományokat ápolni és az új értékeket felmutatni, de a budapesti Nemzeti ebben az évadban sem jeleskedett sem a korszeru hagyományápolással, sem az új értekek bemutatásával. Feltunôen hiányoztak a Nemzeti repertoárjából a mai magyar drámák. Az ország elsô színháza jelentôs korszakaiban a kortárs dráma élesztôje és fóruma is volt, de ennek a feladatának már jó ideje nem tett eleget.
A színház és a drámaírók kapcsolata soha nem volt felhôtlen, de ebben az idôszakban kifejezetten barátságtalannak tunt. A színházak arra panaszkodtak, hogy az írók nem veszik figyelembe a színházi szempontokat, olyan muveket írnak, amelyek egyrészt érdektelenek, mert nem a társadalom problémáiról szólnak, másrészt formailag, dramaturgiailag kiérleletlenek, bemutathatatlanok.
A drámaírók viszont azt sérelmezték, hogy a színházak korszerutlen játékmódjuk, konzervativizmusuk miatt nem tudnak mit kezdeni a kor problémáit a kor színvonalán megfogalmazó, tehát nem klasszikus dramaturgiájú darabokkal.
E feszültség feloldására született meg – többek között Békés Pál (amerikai tanulmányútján nyert) tapasztalatai és Radnóti Zsuzsa kezdeményezése nyomán – dramaturgok, kritikusok és drámaírók közös gondolataként, hogy kell egy hely, ahol ezeket az új szemléletu drámákat meg lehet ismerni, meg lehet beszélni, és szembesíteni lehet a színház praxisával. A tervet felkarolta a zalaegerszegi színház akkori vezetôje, Ruszt József, így lett a Drámaírók Nyílt Fórumának helyszíne Zalaegerszeg, illetve a városhoz közeli egervári kastély – mindmáig.
Évente hat-nyolc új darabot vehetnek kézbe a Fórum résztvevôi, ezeket alaposan elemzik, s kettôt közülük a muhelymunka szintjén próbálni kezdenek a színház színészeivel. A nyílt próbákon ellenôrizni lehet, hogy a elméleti elemzés következtetései hogyan s milyen mértékben ültethetôk át a színpadi gyakorlatba, s ami a leglényegesebb: a szerzôk, akik aktív résztvevôi a próbáknak, meggyôzôdhetnek arról: mi az, ami muködik, s mi az, ami nem. Ezeket a tapasztalatokat sokan beépítették írói munkásságukba.
1987-ben harmadik alkalommal ült össze a Nyílt Fórum. Forgách András, Tolnai Ottó, Kiss Irén, Sárosi István, Zalán Tibor, Sántha József és Sipos András egy-egy muve került terítékre. A muhelybemutató keretében a Mandulákat maga az író, Forgách András rendezte, Tolnai Ottótól A tuzálló esernyôt pedig Paál István.
A vállalkozó szellemu Radnóti Színpad gyakorlatilag minden évadban tartott új magyar drámapremiert. Ebben az évben Kárpáti Péter Szingapur, végállomás címu színmuvét tuzte musorra. A darab egy fiatalember margóra kerülésének krónikája. A csepeli környezetnek, a lumpen szereplôk világának jellemzésében a kemény dokumentarizmus és a lírai látásmód együtt érvényesült.
A Katona József Színház is egy olyan darabot mutatott be, amely „hihetetlenül pontosan tudja megmutatni az emberi nyomorúságot és az élet mocskát, az emberi maszk alatt rejlô állatot”. Így jellemezte Ljudmilla Petrusevszkaja Három lány kékben címu darabját egy orosz kritikus, s e darabot rendezte meg – emlékezetes Három nôvér-elôadása után alig több mint egy évvel – Ascher Tamás. Petrusevszkaja darabja mai Három nôvér-parafrázis. Ascher elôadásában a fôszereplôk magányos nôk, gyerekkel vagy anélkül, elhagyottak, becsapottak, kisemmizettek, akik férj, barát és szeretô után vágynak, tisztességesebb életre, biztos megélhetésre áhítoznak.
Különbözô jellegu Hamlet-elôadások születtek ebben az évben, de közös volt bennük az, hogy felerôsödött Rosencrantz és Guildenstern szerepe, s elhalványult vagy egyenesen megszunt Fortinbrasé. A Rockszínház és a Grópius Társulat (az Universitas Együttes utódja) koprodukcióban rockoperaként játszotta a Hamletet Katona Imre rendezésében. A címszerepet Nagy Feró énekelte és alakította, de Waszlavik Gazember László is fellépett. Hamlet „civil”, míg az udvar bábmozgású, elidegenített világként jelenik meg. Két clown játssza Ros és Guild szerepét, ôk a cselekmény mozgatói. Magányos hôs harcol a társadalom ellen, s ebben nem számíthat sem barátra (Horatio), sem nemes vagy nem nemes utódra (Fortinbras), nincs is szükség rájuk.
A Hold Színháza – a hajdani Orfeó Bábegyüttes utódja – a Hamlet-történetet eleve Rozengildék hunzutságai címen mutatta be. Malgot István magas színvonalú mozgásszínházában is a két barát-udvaronc a fôszereplô, az ô ármánykodásuk áldozata Hamlet, aki inkább bohóc, mint dán királyfi, s aki soha nem gyôzhet, mert a királyok és udvaroncaik mindig újraszületnek.
Összetettebb és hagyományosabb elôadás jött létre Kolozsvárott Tompa Gábor irányításával. Az elôadás egyik meghatározó jellegzetessége itt is a muvészet mint metafora. Itt is fôszereplôvé vált Rosencrantz és Guildenstern mint besúgók és a hatalom készséges mindenesei, s itt is mellékes szerep jutott Fortinbrasnak: meg sem jelenik, csupán hangszórón keresztül adja ki parancsait. Tompánál két clown kíséri végig az elôadást. Ôk a sírásók, a színészcsapat tagjai, de akkor is megjelennek, ha szöveg szerinti szerepük nincs. Az egérfogó-jelenetben nagyon hangsúlyos a „színház a színházban”, s metaforikussá válik a jelenet befejezése: a király kirohanása után megindulnak a reflektorokkal teli trélerek, s a földre nyomják a királyi udvar népét. A leghátsó traverzen mint keresztfán felfeszítve lóg a Shakespeare-maszkos Színészkirály. Ebben az elôadásban Horatio szerepe is megnô, ô a muvész-barát, aki az elôadás végén egyedül marad Hamlet holttestével, s amikor a vasfüggöny lassan leereszkedik, alóla futva, kúszva menekíti ki Hamlet személyes tárgyait. A leeresztett vasfüggöny elôtt térdelve zokog a muvész, akinek sorsa az értékek védelme, megmentése.
Nyílt és világos üzeneteket kódoltak ezek az elôadások: ez a világ a besúgók, a talpnyalók, a hatalom kritikátlan kiszolgálóinak világa, még a fortinbrasi „jó vég”-nek sincs esélye, s csak a muvészetben lehet bízni: az emberi értékek továbbélnek. Mondhatjuk: naiv és idealisztikus muvészhit fogalmazódott meg ekképpen. De akkor legalább még megfogalmazódott.
Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu