Lakitelek 1987

(Részletek a jegyzôkönyvbôl)

Törvényszeru, hogy e baráti találkozó megszervezôdött. Ehhez nem lett volna elegendô a politika még ma is kétséges, ingadozó türelmi rendelete. Biztatóbb az a bennünk növekvô készség, hogy ki kell szakadnunk a nomád értelmiségi léthelyzetébôl.
(Lezsák Sándor)


Azt is gondolom, hogy egyben szintén közös ez a társaság, habár itt már a fogalmazásbéli kérdések is közbeszólhatnak: elkötelezett valamiképp a haladás iránt. Úgy gondolom, hogy olyan értelemben a haladás iránt, hogy a mindenfajta kiszolgáltatottság, a természeti és társadalmi kiszolgáltatottság oldása, lazítása, megszüntetése a célunk – így értem én a haladást; ilyen értelemben, gondolom, szintén közös nevezôn vagyunk. A szocializmust azért nem mondom ilyen egyenesben, mert olyan sokféleképpen értjük, én is – akár úgy is mondhatnám – elkötelezettnek érzem magam a magam szocializmusa iránt, és valószínuleg mások is így vannak ezzel, hiszen annyiféle manipuláció maszatolta be ezt a fogalmat, hogy azért nem merem egybôl közös nevezôként használni. Abban az értelemben, hogy az egyén és a közösség olyan harmóniáját akarjuk a társadalomban, amely sem Nyugaton, sem Keleten ez idáig még nem valósult meg, ebben valószínuleg mindnyájan elkötelezettek vagyunk.
(Fekete Gyula)


…az elôbb elmondott érdekképviseleti gondolat és a szervezeti feltételek jegyében lehetne a hamis alternatívák közül kiemelni a nemzetet. Hogy tudniillik vagy a hivatalos törekvések támogatása, vagy ellenzéki magatartás és a tagadás az egyetlen alternatíva. S mint amennyire ismerjük önmagunkat és az országot, úgy tudjuk, hogy a tagadás oldalán állni nem egyszeruen kényelmetlen, de lelkileg nyomasztó. Természetesen ebbe az is beletartozik, és ezt mindenképpen fontosnak tartom itt most kimondani, hogy ebben az alternatívában helyet kell kapnia annak is, aki a tagadás oldalán áll. De ne legyen választási kényszer azok számára, akik nem akarnak azon az oldalon állni. Nem tudom, elég világosan fejeztem-e ki magamat. Mert elképzelhetônek tartok egyfajta nemzeti koalíciót – félve mondom ki ezt az itt-ott diszkreditált szót –, anélkül, hogy abból a kritikát kiiktatnánk, mert félô, hogy az együttmuködési szándékot is kiiktatnánk vele.
(Pozsgay Imre)


A szemünk láttára írja át gyermekeink tudatát egy idegen kéz, és nekünk szavunk sincs hozzá. A szemünk láttára teszik gyermekeink vállára apáik elkövetett és el sem követett buneit egy bizonyos progresszió nevében, és a nép ártatlan gyermeke, mire felnô, megtanulja titkolgatni magyar voltát.

Most nem az értelmiségrôl beszélek, a magaskultúráról és még csak nem is a médiák zavaros, híg kozmopolitizmusáról, hanem a néprôl, a magyar néprôl, amelyet megóvnak attól, hogy túlságosan magyarnak érezze magát.

Kérdezem: nem halad-e ez a társadalom egy szörnyu kettéhasadás felé, amilyen kettéhasadás már volt a történelemben, amikor egy szellemében s vérében is idegen arisztokrácia pöffeszkedett egy szegény és szegénysége miatt szükségképpen visszamaradott népi tömegen? Nincsen semmi jele annak, hogy ez a magyar társadalom újra egy ilyen kettéhasadás felé tántorog, amennyiben kialakul egy világ felé forduló s részben kozmopolita, idegen szellemu, haszonélvezô rétege és ez alatt a mindennapi gondokkal küzdô, a maga levében fôvô, a világtól szükségképpen elmaradó tömeggel, néppel, nevezzük úgy, ahogy akarjuk? (…)

A reform és a reformra való ôszinte törekvés azonban így is igen nagy jelentôségu, amelyet minden épeszu ember csak pártolhat. Igaz az az állításuk a többször háttérbe szorított és elhallgattatott reformközgazdászoknak, hogy reformjavaslataik következetes végrehajtása esetén nem itt tartanánk, ahol tartunk, sôt ezt még azzal is meg lehet tetézni, hogy ezek a nagyon szomorú nemzetügyek, ez a halálszorítás sem volna ilyen mérvu, mint amilyen. A ’68-as reformkísérletet azonban elfojtották, elodázták, átírták és a hátába kerültek.
(Csurka István)


Pozsgay Imre is, elnökünk is mondotta, hogy itt tulajdonképpen nemzeti összefogásról van szó. Kritikusok, egyetértôk és tagadók egyaránt foglaljanak köztünk helyet. Meg kell mondanom, ahogy szétnézek az arcokon, a magam részérôl nagyon hiányolom, hogy egy sor ember nincs itt, akiket én megszoktam magunk között, és akikrôl tudom, hogy ugyanúgy gondolkoznak, mint akár jómagam, akár az ittlévôk többsége vagy mindegyike. (Taps) Ha arról van szó, hogy fogjunk össze mindnyájan, akik az országot ebbôl a kátyúból megpróbáljuk ötleteinkkel, javaslatainkkal és tudásunkkal kiemelni, akkor nem érthetek egyet azzal, hogy ôk most nincsenek itt, és fôként nem értenék egyet azzal, ha a jövôben sem lennének közöttünk.
(Benda Kálmán)


No, azért lassan mégiscsak kialakul az egyetértôk és kritikusok koalíciója. Alapozzuk a koalíciót, és remélem is, hogy ezzel a megjegyzéssel, mi nagyon nagy többségünkben egyet is értünk, s én különösképpen azzal a hangsúlyával, hogy ha a jövôben is ez a plénum vagy akár ilyen vagy hasonló plénum hasonló közéleti gondokban beszélgetést, vitát folytat, egészüljön ki erre is, arra is, mindenfelé.
(Fekete Gyula)


…a politikai pluralizmus kérdése, nevezetesen amikor annak lényegérôl, a többpártrendszerrôl van szó, akkor mi általában lemondóan legyintünk erre, lehetetlen ügynek tartjuk, és – mint egyik barátunk egyszer mondta, amikor errôl beszéltem – az már a perverzióval azonos, hogy a mi körülményeink között ilyen kérdéseket taglaljunk. Én mégis úgy gondolom, legalábbis a „csicsergô” elméletek szerint, hogy ezzel nekünk feltétlenül foglalkoznunk kell. Bár az érthetô, ha politikai rangsorolás következtében ez a kérdés többnyire háttérbe kerül, ez érthetô és magyarázható mint egy adott politikai helyzet következménye, elméletileg azonban mindig a legnagyobb ellenállás irányába kell haladni. Úgy látom, egyetértve az elôttem szólók által hangoztatott nagyon komoly problémákkal, hogy mindez a kérdés, ami itt felmerült: a párt és az állam viszonyával, a félelem kérdésével, az alternatívák képzôdésével stb. kapcsolatban, valóságos és megoldásra váró kérdés ma. Ezek azonban olyan kérdések, amelyeknek a megoldása csak a pártelvu pluralizmus alapján létezhet, amelynek intézményesülnie kell, amelynek a technikája ki kell hogy alakuljon, és hát körülbelül ez a fogalom az, ami egyébként is a történetileg kialakult szabadságvágyainkat, igényeinket, problémáinkat jelen pillanatban mint korszeru vagy divatos fogalom átfogja, magába foglalja ezt az egész kérdéskört.
(Gombár Csaba)


Ez a mi országunk vidéki ország, szervetlen ország, világtalan ország. Kis híján ötszáz esztendeje nincs fôvárosa, nincsen közege arra, hogy életformáit és alkatát, mozgalmait és megállapodottságait, vívódásait és megoldásait önmaga fölé emelhesse, hozzáférhetôvé tegye, szólammá avassa egy nemzetek fölötti szellemi parlamentben. A város, amely központként besugározta, akár Bécs volt a neve, akár Pest-Buda, akár Budapest, rövid és mérvadó idôszakoktól eltekintve mindig idegen hatalmi érdekeket és kultúrhatásokat közvetített, az utolsó 120 évben ráadásul a nemzeti program rangjára emelve ezeket. (…)

Budapest ma sem Magyarországon fekszik, hanem a levegôben lebeg kétfelé szakadva az ideológiai irányadó Moszkva és a hitelezô Nyugat között. Hasadt arca egyik felével fegyelmet jelez erre, a másikkal liberális hajlandóságokat amarra. Mimikájában nincs szabad kapacitás egyébre. Ami alatta hallgat és sötétlik megnevezetlenül, az Magyarország. Bizalmatlanság és hitehagyottság övezi itt a kétirányú mimétikus produkciót.
(Csengey Dénes)


Most nézzünk szembe azzal, hogy ha néhány hónapon belül nem lesz változás a gazdaságban, akkor nincs kiút. Lehet kijátszani mindenféle politikai eszközöket, lehet arcul ütni ellenzéket vagy nem ellenzéket, meg lehet gumibotoztatni a fél országot, vagy lehet édesgetni – nem változtat semmit azon a tényen, hogy nem vagyunk Európában. És azt most hadd tegyem hozzá a közgazdasági megjegyzéshez, hogy a jövô évben elinduló gazdasági automatizmusok kormányprogrammal együtt és anélkül olyan folyamatokat szabadítanak el az országban, amelynek jövôre még csak 17-18 százalék, legyen 20 százalék infláció a következménye, de egy év múlva 100 százalékig is fölmehet, és megint csak azt kell mondanom, hogy a gazdaság automatizmusai folytán. (…)

Nekem hiányzik Vásárhelyi Miklós, például, itt kéne ülnie! Nem lehet a magyar demokráciáért évek óta szót emelôk, a magyar állampolgári jogokért évek óta szót emelôk nélkül itt ülni. Hol vannak a Kis Jánosok? Nekem hiányoznak! Nem lehet a magyar progresszió európai felzárkózásáért küzdô közgazdászok nélkül. Nem lehet azok nélkül a szociológusok nélkül, azok nélkül a társadalmi csoportok nélkül – akik itt igenis joggal foglalhatnának helyet – tárgyalni. Nagyon félelmetesnek tartom, történelmileg már Magyarországon nagyon sokszor elôfordult, hogy a magyar progresszió különbözô szárnyai egymást ütötték, különbözô ürügyekkel szakítottak egymással, egymásra kenték, kijelentették egymásra, hogy kormányügynökök, idegen ügynökök, nem tudok veletek tárgyalni, gyanakodtak – ebben a vonatkozásban mindig a kormány nyert és mindig az ország veszített.
(Lengyel László)


Örömmel hallgattam Pozsgay Imre szavaiból, hogy most már a pártonkívüliek is érdekeltek lehetnek abban, hogy mi folyik a párton belül. De az már nem belsô pártügy, ha fékezi a Népfront aktivitását, hiszen a párt is része a Hazafias Népfrontnak! Elsô felszólalásomat a Népfrontban azzal kezdtem, hogy kevés a párttitkár közöttünk. Derültség, cinikus összekacsintás, egyúttal egyfajta zavarodottság fogadta megállapításomat, pedig komolyan gondoltam én, amit mondtam. A Népfront a párttagok és pártonkívüliek olyan fóruma, ahol megbeszélhetik közös dolgaikat. Ezért lenne olyan fontos, hogy a Népfrontban is igazi vitaszellem alakuljon ki. Ady szavait kölcsönvéve: Ha az élet zengi be a Népfrontot, akkor az élet is derus népfront lesz. (Taps)
(ifj. Fasang Árpád)


Ez egy baráti társaság összejövetele, amely egyszersmind ennél a baráti társaságnál messzebb nyúló érdekek és feladatok perspektíváin gondolkodik. Ebben az értelemben elfogadom azt is, hogy azok a barátaim nincsenek most itt és nem voltak meghívottak, akik a magyar nemzeti függetlenség, a demokrácia, az önkormányzat kérdéseirôl elmondták a véleményüket nyílt beszédben, és megtalálták a nem egyszer áldozatos módját annak, hogy ezt a létezô magyar nyilvánossághoz úgy, ahogy lehet, azok között a szerencsétlen körülmények között, amelyek rendelkezésünkre állnak, öncenzúra nélkül – lehetôleg öncenzúra nélkül – elmondják. (…)

Tehát akkor, amikor pluralizmusról beszélünk, és Gombár Csaba szerencsés szóval pártelvu pluralizmusról beszélt, akkor arra is kell gondolnunk, hogy ebben az országban nem csupán az egypártrendszer nem volna a továbbiakban mint muködô megoldás, fenntartható, hanem a kétpártrendszer sem, mert a pluralizmus többpártrendszert jelent, amelyen belül a magyar politikai hagyományok árnyalatosan kell hogy tagolódjanak és érintkezzenek, koalíciók és különvélemények megfogalmazásai alkotják azt a mezônyt, ami nagyjából folytatása volna annak, ami 1947–48-ban még egy kicsit volt.
(Konrád György)


…vannak itt reformkommunisták és vannak e népi tábor képviselôi. Én úgy érzem, hogy mi nem egy táborban vagyunk, ezzel nem akarok semmi rosszat mondani, csak egyszeruen másképpen éltük meg ezeket az évtizedeket, más a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyünk. Én más pozícióban vagyok egy iskolában, ahol nyomorgat egy községi párttitkár a hülyeségeivel – és Pozsgay Imre, aki a Népfrontban mégiscsak ennek a politikai elitnek az egyik felelôs vezetôje, akármennyire korlátozott is a Népfront szerepe és a Népfront élén Pozsgay Imrének a szerepe.
(Elek István)


…kinyilvánítjuk igényünket és szándékunkat egy olyasféle fórum létrehozására, amely a jövôben képes lehet közvetítô, tényfeltáró és javaslattevô szerepet betölteni államhatalom és társadalom között; amely a részvétel, a párbeszéd és az együttmuködés egyik szerény lehetôségét nyújthatja minden tiszta szándékú magyar demokratának, aki a nemzet ügyét, a magyarság jövendô esélyeit a szívén viseli. Ehhez a Fórumhoz kellene kapcsolódnia szellemi értelemben annak a folyóiratnak, melyet már évek óta oly sokan kértek és kértünk, elôször Illyés Gyulával az élen, „Hitel” címen. (Itt jegyzem meg, hogy Lengyel László téved abban, hogy ez a lap úgymond a „népi tábor” lapjának indult, vagy hogy az lenne. Már csak azért sem lehet, mert „népi tábor” nincs. Nincs és ma már különösen értelmezhetetlen a „népi-urbánus” ellentétpár jegyében, ami még a népi írói mozgalom idejében is pontatlan, hamisításokra alapot adó megnevezés volt.)
(Bíró Zoltán)


Üdvözöljük körünkben Gajdócsi elvtársat, a megyei tanács elnökét, úgy is, mint baráti körünk vendégét.
(Fekete Gyula)


Németh László egy helyütt azt írja: az is jellegzetességünk, hogy az elmúlt századokban ha a szellemi élet építkezni kezdett, azt a politika lerombolta. Az utóbbi évek eseményei arra utalnak, hogy némelyek a politikát kisajátítva, magánvállalkozásban, gmk-ban, ám közösségi méretekben romboltak. Feltunt az elmúlt idôben, ha a szovjet társadalom és szellemi élet biztató fordulatára és tényeire hivatkoztunk, a mi leépítô vállalkozóink oktató fölénnyel közölték: nekünk nemzeti sajátosságaink vannak. Nemzeti sajátosságok? És mondják olyanok, akik korábban mindig gyanakodtak, ha valahol a szempontunk, igényeink sorában ez is felvetôdött. Ha a nemzeti sajátosság az, hogy a Tiszatájat, a Mozgó Világot megszüntetik, akkor efféle kebelmelegítô érzésekkel nem tartok.
(Ablonczy László)


Vásárhelyi Miklós és Mécs Imre általam hozott üzenete kifejezetten így szól: nem azért nem jöttek el, mert Vásárhelyi Miklós beteg, hanem Vásárhelyi Miklós azért nem jött el, mert voltak mások, akik nem jöhettek el.
(Bába Iván)


…ha nem lesz kommunizmus, vajon lesz-e szocializmus? És most megint a nézetek két csoportjáról beszélhetünk. És én itt vélem megtalálni a közös nevezôt, mert azt kellene megcélozni, hogy legalább szocializmus legyen – ha már egy illúzióról le kell mondanunk. (Derültség) Mit mondhat egy reformközgazdász? A nagy reformer elôdök: Kálvin, Luther a Bibliát nem írták át, a Tízparancsolatot nem módosították, és mégis ôk lettek a reform szó elsô névadói. Most is ezt lehetne tenni, abban kellene megegyezni, hogy a klasszikusok által a gothai programban és még sok más helyen megírt, lerajzolt szocializmuskép megmaradjon, legalább ez bekövetkezzék. Csupán azzal csökkenthetô a társadalmi elégedetlenség, ha nyilvánvalóan mérhetô a termelési viszonyok területén az elôrelépés a szocializmus felé.

Röviden utalni szeretnék arra, hogy most nem errefelé haladunk. Haladunk talán egy államkapitalizmus, egy modern ázsiai termelési mód felé, de semmiképpen nem a marxi szocializmuskép valósul meg, a jelek nem erre mutatnak. Az új adótörvény a szocializmus egyik legalapvetôbb törvényét, a munka szerinti elosztás elvét megszünteti.
(ifj. Fekete Gyula)


Kockázatvállalás nélkül egy csirkét sem lehet felnevelni.

A reform érdekében is vállalni kell a kockázatot, ha kell, a bukás kockázatát is. Még okosabb a bukás elkerülésének kockázatát felvállalni. A Beszélô különkiadásában megjelent Társadalmi Szerzôdés címu reformprogram a javaslatát egyszeruen így kezdi: „Kádárnak mennie kell!” Én úgy gondolom, ennek a kijelentésnek feltétlenül a meggondolás tárgyát kellene képeznie, különösen a szóban forgó személy esetében. (Derültség)
(Dénes János)


A reformok arról szólnak, amirôl a forradalmak. Valamely társadalmi alakulatot meg kell változtatni, mert az akadálya lett az emberek élettörekvéseinek. Más szóval, az a bizonyos társadalomalakulat elvesztette legitimitását, polgárai szemében nem szent többé, rendelkezései erôszakos gesztusok, nem pedig törvények. Reform és forradalom között a legláthatóbb különbség az irányukban van, az elôbbi felülrôl indul, az utóbbi alulról. Következésképpen mi reformot nem csinálhatunk. Történelmünk gyakran idézgetett korszaka a múlt század második negyede, a reformkor. Széchenyiék azonban nem egyszeruen a népet akarták megreformálni, hanem elôbb önmagukat. Közelebbrôl, saját nemesi kiváltságaikat nyirbálták meg a nép, az ország s reménylették, önmaguk javára, de mindenképp kockázatára.

Vajon mostani vezetô rétegünk elszánta-e végre magát igazi reformokra? Bír-e a reformkoriakéhoz hasonlítható bátorsággal és nemzeti felelôsségérzettel ahhoz, hogy (...) átalakítsa a hatalmát eddig lehetôvé tevô jogi – szakszerubben ex lex – állapotot olyanná, amely a modern jogállamiságnak megfelel, a nem népképviselt jogforrások megszüntetésétôl kezdve, a szocialista összeköttetésnek nevezett, intézményesített korrupciós hálózat fölszámolásáig.
(Czakó Gábor)


Az alkotmány második szakasza kimondja azt, hogy ebben az országban a legfôbb hatalom a népé, és a nép ezt a hatalmat választott képviselôin keresztül gyakorolja. Nagyon sokan tudjuk, hogy ennek milyen defektusai vannak a gyakorlatban, kezdve a választási eljárástól egészen az Országgyulés ügyrendjéig. A 3. paragrafusa alkotmányunknak úgy szól, hogy az ország vezetô ereje az MSZMP. Véleményem szerint ez a két szakasz így, ebben a formájában ellentmondásban áll egymással, különös tekintettel arra, hogy semmiféle törvény nem szól arról, hogy a párt milyen viszonyban áll az egyéb államhatalmi szervekkel.

…szükség lenne egy olyan párt létrehozására, amelyik az alkotmány második szakasza érvényesülését tekinti fô célkituzésének.
(Tóth Károly Antal)


Nyilatkozat

(…)

A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentôen hiányos. Összeomlással fenyegetô gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövôképe.

Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevôk és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait. (…)

A politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése. Ezért javasolják a Magyar Demokrata Fórum létrehozását, amely a folyamatos és nyilvános párbeszéd színtere lehetne. (…) A fórumot a résztvevôk nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szellemunek. Munkájában különbözô világnézetu és pártállású emberek együttmuködésére számítanak.
 
 

*
 
 

A tanácskozás 181 résztvevôje közül 126 – háromból kettô – Budapestrôl érkezik, 15 helybeli lakos, 36 más magyarországi településrôl jön, 4 pedig külföldrôl. A 37 felszólaló közül 32 budapesti, 3 vidéki (Lezsák Sándor – Lakitelek; Csengey Dénes – Keszthely; Elek István – Örkény), 2 külföldi (Püski Sándor – New York; Tóth Károly Antal – Kolozsvár).


Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu


 
 

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/