Azt is gondolom, hogy egyben szintén
közös ez a társaság, habár itt már
a fogalmazásbéli kérdések is közbeszólhatnak:
elkötelezett valamiképp a haladás iránt. Úgy
gondolom, hogy olyan értelemben a haladás iránt, hogy
a mindenfajta kiszolgáltatottság, a természeti és
társadalmi kiszolgáltatottság oldása, lazítása,
megszüntetése a célunk így értem én
a haladást; ilyen értelemben, gondolom, szintén közös
nevezôn vagyunk. A szocializmust azért nem mondom ilyen egyenesben,
mert olyan sokféleképpen értjük, én is
akár úgy is mondhatnám elkötelezettnek érzem
magam a magam szocializmusa iránt, és valószínuleg
mások is így vannak ezzel, hiszen annyiféle manipuláció
maszatolta be ezt a fogalmat, hogy azért nem merem egybôl
közös nevezôként használni. Abban az értelemben,
hogy az egyén és a közösség olyan harmóniáját
akarjuk a társadalomban, amely sem Nyugaton, sem Keleten ez idáig
még nem valósult meg, ebben valószínuleg mindnyájan
elkötelezettek vagyunk.
(Fekete Gyula)
az elôbb elmondott érdekképviseleti
gondolat és a szervezeti feltételek jegyében lehetne
a hamis alternatívák közül kiemelni a nemzetet.
Hogy tudniillik vagy a hivatalos törekvések támogatása,
vagy ellenzéki magatartás és a tagadás az egyetlen
alternatíva. S mint amennyire ismerjük önmagunkat és
az országot, úgy tudjuk, hogy a tagadás oldalán
állni nem egyszeruen kényelmetlen, de lelkileg nyomasztó.
Természetesen ebbe az is beletartozik, és ezt mindenképpen
fontosnak tartom itt most kimondani, hogy ebben az alternatívában
helyet kell kapnia annak is, aki a tagadás oldalán áll.
De ne legyen választási kényszer azok számára,
akik nem akarnak azon az oldalon állni. Nem tudom, elég világosan
fejeztem-e ki magamat. Mert elképzelhetônek tartok egyfajta
nemzeti koalíciót félve mondom ki ezt az itt-ott
diszkreditált szót , anélkül, hogy abból
a kritikát kiiktatnánk, mert félô, hogy az együttmuködési
szándékot is kiiktatnánk vele.
(Pozsgay Imre)
A szemünk láttára írja át gyermekeink tudatát egy idegen kéz, és nekünk szavunk sincs hozzá. A szemünk láttára teszik gyermekeink vállára apáik elkövetett és el sem követett buneit egy bizonyos progresszió nevében, és a nép ártatlan gyermeke, mire felnô, megtanulja titkolgatni magyar voltát.
Most nem az értelmiségrôl beszélek, a magaskultúráról és még csak nem is a médiák zavaros, híg kozmopolitizmusáról, hanem a néprôl, a magyar néprôl, amelyet megóvnak attól, hogy túlságosan magyarnak érezze magát.
Kérdezem: nem halad-e ez a társadalom egy szörnyu kettéhasadás felé, amilyen kettéhasadás már volt a történelemben, amikor egy szellemében s vérében is idegen arisztokrácia pöffeszkedett egy szegény és szegénysége miatt szükségképpen visszamaradott népi tömegen? Nincsen semmi jele annak, hogy ez a magyar társadalom újra egy ilyen kettéhasadás felé tántorog, amennyiben kialakul egy világ felé forduló s részben kozmopolita, idegen szellemu, haszonélvezô rétege és ez alatt a mindennapi gondokkal küzdô, a maga levében fôvô, a világtól szükségképpen elmaradó tömeggel, néppel, nevezzük úgy, ahogy akarjuk? ( )
A reform és a reformra való
ôszinte törekvés azonban így is igen nagy jelentôségu,
amelyet minden épeszu ember csak pártolhat. Igaz az az állításuk
a többször háttérbe szorított és
elhallgattatott reformközgazdászoknak, hogy reformjavaslataik
következetes végrehajtása esetén nem itt tartanánk,
ahol tartunk, sôt ezt még azzal is meg lehet tetézni,
hogy ezek a nagyon szomorú nemzetügyek, ez a halálszorítás
sem volna ilyen mérvu, mint amilyen. A 68-as reformkísérletet
azonban elfojtották, elodázták, átírták
és a hátába kerültek.
(Csurka István)
Pozsgay Imre is, elnökünk is mondotta,
hogy itt tulajdonképpen nemzeti összefogásról
van szó. Kritikusok, egyetértôk és tagadók
egyaránt foglaljanak köztünk helyet. Meg kell mondanom,
ahogy szétnézek az arcokon, a magam részérôl
nagyon hiányolom, hogy egy sor ember nincs itt, akiket én
megszoktam magunk között, és akikrôl tudom, hogy
ugyanúgy gondolkoznak, mint akár jómagam, akár
az ittlévôk többsége vagy mindegyike. (Taps) Ha
arról van szó, hogy fogjunk össze mindnyájan,
akik az országot ebbôl a kátyúból megpróbáljuk
ötleteinkkel, javaslatainkkal és tudásunkkal kiemelni,
akkor nem érthetek egyet azzal, hogy ôk most nincsenek itt,
és fôként nem értenék egyet azzal, ha
a jövôben sem lennének közöttünk.
(Benda Kálmán)
No, azért lassan mégiscsak
kialakul az egyetértôk és kritikusok koalíciója.
Alapozzuk a koalíciót, és remélem is, hogy
ezzel a megjegyzéssel, mi nagyon nagy többségünkben
egyet is értünk, s én különösképpen
azzal a hangsúlyával, hogy ha a jövôben is ez
a plénum vagy akár ilyen vagy hasonló plénum
hasonló közéleti gondokban beszélgetést,
vitát folytat, egészüljön ki erre is, arra is,
mindenfelé.
(Fekete Gyula)
a politikai pluralizmus kérdése,
nevezetesen amikor annak lényegérôl, a többpártrendszerrôl
van szó, akkor mi általában lemondóan legyintünk
erre, lehetetlen ügynek tartjuk, és mint egyik barátunk
egyszer mondta, amikor errôl beszéltem az már a perverzióval
azonos, hogy a mi körülményeink között ilyen
kérdéseket taglaljunk. Én mégis úgy
gondolom, legalábbis a csicsergô elméletek szerint,
hogy ezzel nekünk feltétlenül foglalkoznunk kell. Bár
az érthetô, ha politikai rangsorolás következtében
ez a kérdés többnyire háttérbe kerül,
ez érthetô és magyarázható mint egy adott
politikai helyzet következménye, elméletileg azonban
mindig a legnagyobb ellenállás irányába kell
haladni. Úgy látom, egyetértve az elôttem szólók
által hangoztatott nagyon komoly problémákkal, hogy
mindez a kérdés, ami itt felmerült: a párt és
az állam viszonyával, a félelem kérdésével,
az alternatívák képzôdésével stb.
kapcsolatban, valóságos és megoldásra váró
kérdés ma. Ezek azonban olyan kérdések, amelyeknek
a megoldása csak a pártelvu pluralizmus alapján létezhet,
amelynek intézményesülnie kell, amelynek a technikája
ki kell hogy alakuljon, és hát körülbelül
ez a fogalom az, ami egyébként is a történetileg
kialakult szabadságvágyainkat, igényeinket, problémáinkat
jelen pillanatban mint korszeru vagy divatos fogalom átfogja, magába
foglalja ezt az egész kérdéskört.
(Gombár Csaba)
Ez a mi országunk vidéki ország, szervetlen ország, világtalan ország. Kis híján ötszáz esztendeje nincs fôvárosa, nincsen közege arra, hogy életformáit és alkatát, mozgalmait és megállapodottságait, vívódásait és megoldásait önmaga fölé emelhesse, hozzáférhetôvé tegye, szólammá avassa egy nemzetek fölötti szellemi parlamentben. A város, amely központként besugározta, akár Bécs volt a neve, akár Pest-Buda, akár Budapest, rövid és mérvadó idôszakoktól eltekintve mindig idegen hatalmi érdekeket és kultúrhatásokat közvetített, az utolsó 120 évben ráadásul a nemzeti program rangjára emelve ezeket. ( )
Budapest ma sem Magyarországon fekszik,
hanem a levegôben lebeg kétfelé szakadva az ideológiai
irányadó Moszkva és a hitelezô Nyugat között.
Hasadt arca egyik felével fegyelmet jelez erre, a másikkal
liberális hajlandóságokat amarra. Mimikájában
nincs szabad kapacitás egyébre. Ami alatta hallgat és
sötétlik megnevezetlenül, az Magyarország. Bizalmatlanság
és hitehagyottság övezi itt a kétirányú
mimétikus produkciót.
(Csengey Dénes)
Most nézzünk szembe azzal, hogy ha néhány hónapon belül nem lesz változás a gazdaságban, akkor nincs kiút. Lehet kijátszani mindenféle politikai eszközöket, lehet arcul ütni ellenzéket vagy nem ellenzéket, meg lehet gumibotoztatni a fél országot, vagy lehet édesgetni nem változtat semmit azon a tényen, hogy nem vagyunk Európában. És azt most hadd tegyem hozzá a közgazdasági megjegyzéshez, hogy a jövô évben elinduló gazdasági automatizmusok kormányprogrammal együtt és anélkül olyan folyamatokat szabadítanak el az országban, amelynek jövôre még csak 17-18 százalék, legyen 20 százalék infláció a következménye, de egy év múlva 100 százalékig is fölmehet, és megint csak azt kell mondanom, hogy a gazdaság automatizmusai folytán. ( )
Nekem hiányzik Vásárhelyi
Miklós, például, itt kéne ülnie! Nem lehet
a magyar demokráciáért évek óta szót
emelôk, a magyar állampolgári jogokért évek
óta szót emelôk nélkül itt ülni. Hol
vannak a Kis Jánosok? Nekem hiányoznak! Nem lehet a magyar
progresszió európai felzárkózásáért
küzdô közgazdászok nélkül. Nem lehet
azok nélkül a szociológusok nélkül, azok
nélkül a társadalmi csoportok nélkül akik
itt igenis joggal foglalhatnának helyet tárgyalni. Nagyon
félelmetesnek tartom, történelmileg már Magyarországon
nagyon sokszor elôfordult, hogy a magyar progresszió különbözô
szárnyai egymást ütötték, különbözô
ürügyekkel szakítottak egymással, egymásra
kenték, kijelentették egymásra, hogy kormányügynökök,
idegen ügynökök, nem tudok veletek tárgyalni, gyanakodtak
ebben a vonatkozásban mindig a kormány nyert és
mindig az ország veszített.
(Lengyel László)
Örömmel hallgattam Pozsgay Imre
szavaiból, hogy most már a pártonkívüliek
is érdekeltek lehetnek abban, hogy mi folyik a párton belül.
De az már nem belsô pártügy, ha fékezi
a Népfront aktivitását, hiszen a párt is része
a Hazafias Népfrontnak! Elsô felszólalásomat
a Népfrontban azzal kezdtem, hogy kevés a párttitkár
közöttünk. Derültség, cinikus összekacsintás,
egyúttal egyfajta zavarodottság fogadta megállapításomat,
pedig komolyan gondoltam én, amit mondtam. A Népfront a párttagok
és pártonkívüliek olyan fóruma, ahol megbeszélhetik
közös dolgaikat. Ezért lenne olyan fontos, hogy a Népfrontban
is igazi vitaszellem alakuljon ki. Ady szavait kölcsönvéve:
Ha az élet zengi be a Népfrontot, akkor az élet is
derus népfront lesz. (Taps)
(ifj. Fasang Árpád)
Ez egy baráti társaság összejövetele, amely egyszersmind ennél a baráti társaságnál messzebb nyúló érdekek és feladatok perspektíváin gondolkodik. Ebben az értelemben elfogadom azt is, hogy azok a barátaim nincsenek most itt és nem voltak meghívottak, akik a magyar nemzeti függetlenség, a demokrácia, az önkormányzat kérdéseirôl elmondták a véleményüket nyílt beszédben, és megtalálták a nem egyszer áldozatos módját annak, hogy ezt a létezô magyar nyilvánossághoz úgy, ahogy lehet, azok között a szerencsétlen körülmények között, amelyek rendelkezésünkre állnak, öncenzúra nélkül lehetôleg öncenzúra nélkül elmondják. ( )
Tehát akkor, amikor pluralizmusról
beszélünk, és Gombár Csaba szerencsés
szóval pártelvu pluralizmusról beszélt, akkor
arra is kell gondolnunk, hogy ebben az országban nem csupán
az egypártrendszer nem volna a továbbiakban mint muködô
megoldás, fenntartható, hanem a kétpártrendszer
sem, mert a pluralizmus többpártrendszert jelent, amelyen belül
a magyar politikai hagyományok árnyalatosan kell hogy tagolódjanak
és érintkezzenek, koalíciók és különvélemények
megfogalmazásai alkotják azt a mezônyt, ami nagyjából
folytatása volna annak, ami 194748-ban még egy kicsit volt.
(Konrád György)
vannak itt reformkommunisták és
vannak e népi tábor képviselôi. Én úgy
érzem, hogy mi nem egy táborban vagyunk, ezzel nem akarok
semmi rosszat mondani, csak egyszeruen másképpen éltük
meg ezeket az évtizedeket, más a társadalmi munkamegosztásban
elfoglalt helyünk. Én más pozícióban vagyok
egy iskolában, ahol nyomorgat egy községi párttitkár
a hülyeségeivel és Pozsgay Imre, aki a Népfrontban
mégiscsak ennek a politikai elitnek az egyik felelôs vezetôje,
akármennyire korlátozott is a Népfront szerepe és
a Népfront élén Pozsgay Imrének a szerepe.
(Elek István)
kinyilvánítjuk igényünket
és szándékunkat egy olyasféle fórum
létrehozására, amely a jövôben képes
lehet közvetítô, tényfeltáró és
javaslattevô szerepet betölteni államhatalom és
társadalom között; amely a részvétel, a
párbeszéd és az együttmuködés egyik
szerény lehetôségét nyújthatja minden
tiszta szándékú magyar demokratának, aki a
nemzet ügyét, a magyarság jövendô esélyeit
a szívén viseli. Ehhez a Fórumhoz kellene kapcsolódnia
szellemi értelemben annak a folyóiratnak, melyet már
évek óta oly sokan kértek és kértünk,
elôször Illyés Gyulával az élen, Hitel
címen. (Itt jegyzem meg, hogy Lengyel László téved
abban, hogy ez a lap úgymond a népi tábor lapjának
indult, vagy hogy az lenne. Már csak azért sem lehet, mert
népi tábor nincs. Nincs és ma már különösen
értelmezhetetlen a népi-urbánus ellentétpár
jegyében, ami még a népi írói mozgalom
idejében is pontatlan, hamisításokra alapot adó
megnevezés volt.)
(Bíró Zoltán)
Üdvözöljük körünkben
Gajdócsi elvtársat, a megyei tanács elnökét,
úgy is, mint baráti körünk vendégét.
(Fekete Gyula)
Németh László egy helyütt
azt írja: az is jellegzetességünk, hogy az elmúlt
századokban ha a szellemi élet építkezni kezdett,
azt a politika lerombolta. Az utóbbi évek eseményei
arra utalnak, hogy némelyek a politikát kisajátítva,
magánvállalkozásban, gmk-ban, ám közösségi
méretekben romboltak. Feltunt az elmúlt idôben, ha
a szovjet társadalom és szellemi élet biztató
fordulatára és tényeire hivatkoztunk, a mi leépítô
vállalkozóink oktató fölénnyel közölték:
nekünk nemzeti sajátosságaink vannak. Nemzeti sajátosságok?
És mondják olyanok, akik korábban mindig gyanakodtak,
ha valahol a szempontunk, igényeink sorában ez is felvetôdött.
Ha a nemzeti sajátosság az, hogy a Tiszatájat, a Mozgó
Világot megszüntetik, akkor efféle kebelmelegítô
érzésekkel nem tartok.
(Ablonczy László)
Vásárhelyi Miklós és
Mécs Imre általam hozott üzenete kifejezetten így
szól: nem azért nem jöttek el, mert Vásárhelyi
Miklós beteg, hanem Vásárhelyi Miklós azért
nem jött el, mert voltak mások, akik nem jöhettek el.
(Bába Iván)
ha nem lesz kommunizmus, vajon lesz-e szocializmus? És most megint a nézetek két csoportjáról beszélhetünk. És én itt vélem megtalálni a közös nevezôt, mert azt kellene megcélozni, hogy legalább szocializmus legyen ha már egy illúzióról le kell mondanunk. (Derültség) Mit mondhat egy reformközgazdász? A nagy reformer elôdök: Kálvin, Luther a Bibliát nem írták át, a Tízparancsolatot nem módosították, és mégis ôk lettek a reform szó elsô névadói. Most is ezt lehetne tenni, abban kellene megegyezni, hogy a klasszikusok által a gothai programban és még sok más helyen megírt, lerajzolt szocializmuskép megmaradjon, legalább ez bekövetkezzék. Csupán azzal csökkenthetô a társadalmi elégedetlenség, ha nyilvánvalóan mérhetô a termelési viszonyok területén az elôrelépés a szocializmus felé.
Röviden utalni szeretnék arra,
hogy most nem errefelé haladunk. Haladunk talán egy államkapitalizmus,
egy modern ázsiai termelési mód felé, de semmiképpen
nem a marxi szocializmuskép valósul meg, a jelek nem erre
mutatnak. Az új adótörvény a szocializmus egyik
legalapvetôbb törvényét, a munka szerinti elosztás
elvét megszünteti.
(ifj. Fekete Gyula)
Kockázatvállalás nélkül egy csirkét sem lehet felnevelni.
A reform érdekében is vállalni
kell a kockázatot, ha kell, a bukás kockázatát
is. Még okosabb a bukás elkerülésének
kockázatát felvállalni. A Beszélô különkiadásában
megjelent Társadalmi Szerzôdés címu reformprogram
a javaslatát egyszeruen így kezdi: Kádárnak
mennie kell! Én úgy gondolom, ennek a kijelentésnek
feltétlenül a meggondolás tárgyát kellene
képeznie, különösen a szóban forgó
személy esetében. (Derültség)
(Dénes János)
A reformok arról szólnak, amirôl a forradalmak. Valamely társadalmi alakulatot meg kell változtatni, mert az akadálya lett az emberek élettörekvéseinek. Más szóval, az a bizonyos társadalomalakulat elvesztette legitimitását, polgárai szemében nem szent többé, rendelkezései erôszakos gesztusok, nem pedig törvények. Reform és forradalom között a legláthatóbb különbség az irányukban van, az elôbbi felülrôl indul, az utóbbi alulról. Következésképpen mi reformot nem csinálhatunk. Történelmünk gyakran idézgetett korszaka a múlt század második negyede, a reformkor. Széchenyiék azonban nem egyszeruen a népet akarták megreformálni, hanem elôbb önmagukat. Közelebbrôl, saját nemesi kiváltságaikat nyirbálták meg a nép, az ország s reménylették, önmaguk javára, de mindenképp kockázatára.
Vajon mostani vezetô rétegünk
elszánta-e végre magát igazi reformokra? Bír-e
a reformkoriakéhoz hasonlítható bátorsággal
és nemzeti felelôsségérzettel ahhoz, hogy (...)
átalakítsa a hatalmát eddig lehetôvé
tevô jogi szakszerubben ex lex állapotot olyanná,
amely a modern jogállamiságnak megfelel, a nem népképviselt
jogforrások megszüntetésétôl kezdve, a
szocialista összeköttetésnek nevezett, intézményesített
korrupciós hálózat fölszámolásáig.
(Czakó Gábor)
Az alkotmány második szakasza kimondja azt, hogy ebben az országban a legfôbb hatalom a népé, és a nép ezt a hatalmat választott képviselôin keresztül gyakorolja. Nagyon sokan tudjuk, hogy ennek milyen defektusai vannak a gyakorlatban, kezdve a választási eljárástól egészen az Országgyulés ügyrendjéig. A 3. paragrafusa alkotmányunknak úgy szól, hogy az ország vezetô ereje az MSZMP. Véleményem szerint ez a két szakasz így, ebben a formájában ellentmondásban áll egymással, különös tekintettel arra, hogy semmiféle törvény nem szól arról, hogy a párt milyen viszonyban áll az egyéb államhatalmi szervekkel.
szükség lenne egy olyan párt
létrehozására, amelyik az alkotmány második
szakasza érvényesülését tekinti fô
célkituzésének.
(Tóth Károly Antal)
Nyilatkozat
( )
A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentôen hiányos. Összeomlással fenyegetô gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövôképe.
Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevôk és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait. ( )
A politikai és társadalmi
szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló
és független nézetek kifejtése. Ezért
javasolják a Magyar Demokrata Fórum létrehozását,
amely a folyamatos és nyilvános párbeszéd színtere
lehetne. (
) A fórumot a résztvevôk nyitottnak képzelik,
egyszerre demokratikus és nemzeti szellemunek. Munkájában
különbözô világnézetu és pártállású
emberek együttmuködésére számítanak.
*
A tanácskozás 181 résztvevôje közül 126 háromból kettô Budapestrôl érkezik, 15 helybeli lakos, 36 más magyarországi településrôl jön, 4 pedig külföldrôl. A 37 felszólaló közül 32 budapesti, 3 vidéki (Lezsák Sándor Lakitelek; Csengey Dénes Keszthely; Elek István Örkény), 2 külföldi (Püski Sándor New York; Tóth Károly Antal Kolozsvár).
Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu