A házaspár gyakran mutatkozott a stockholmi belvárosban. Szóba elegyedtek a hozzájuk fordulókkal. Palme alighanem szívesen fürdôzött a népszerûségben, és kedvvel alakítgatta önképét, egy „népközeli", barátságos, hétköznapi politikusét, aki egy a sok egyenlô állampolgár közül. „Ahogyan meghalt, az is mond valamit Olof Palméról és az országról, amelyet kormányzott. A világ melyik fôvárosában ül be a miniszterelnök a moziba, a nézôk közé? Palme kormányfôként is meg akart ôrizni egy darabot a magánéletébôl (…)" – írta nekrológjában a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Lehetett ebben a magatartásban kompenzációs elem is, hiszen módos nagypolgári családból származott, majd idô elôtt érettségizve letöltötte katonai szolgálatát, hogy aztán egy évig az Egyesült Államokban, az ohiói Kenyon College-ban tanuljon ösztöndíjasként. Az iskolaév leteltével 1948-ban négy hónapon át beutazta az egész országot – nem jómódú úrigyerekként, hanem kevés pénzbôl, autóstoppal. A világ leggazdagabb országában tapasztalható szociális szélsôségekrôl, a szegénységrôl gyûjtött tapasztalatokat.
Egy évvel késôbb a javában szovjetizálódó Csehszlovákiába érkezett. Itt névházasságot kötött egy cseh diáklánnyal, aki így különösebb nehézségek nélkül kiutazhatott az országból. (Stockholmba érkezve rögtön fel is bontották a házasságot.) Ez az életrajzi mozzanat bizonyos értelemben szimbolizálja a késôbbi politikus magatartását. A hidegháborús kontextusban ugyanis Palme határozott Amerika-ellenessége, nyugati engedményeket sürgetô leszerelési politikája erôteljes ellenérzéseket keltett magyarországi ellenzéki köreinkben és Nyugaton is. Elsôsorban azért, mert pacifista és elnyomásellenes elvszerûsége a Szovjetunióval szemben kevésbé tûnt kérlelhetetlennek, ráadásul egy olyan, hamis naivitás benyomását keltette, amely mögött a konfrontációtól való beteges – bár Svédország földrajzi helyzetével részben indokolható – félelem munkált. A svéd semlegességi politika igazi értelme természetesen a zsaroló moszkvai nyomás elôli kihátrálás, a másodlagos befolyási övezetbe történô belesodródás (a finlandizáció) elkerülése volt.
1968-ban, oktatási miniszterként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a stockholmi amerikai nagykövetség elôtt a vietnami háború ellen tiltakozó tüntetés élén állt – Észak-Vietnam moszkvai nagykövetének a társaságában. Ez a gesztusa az amerikai diplomáciai képviselet vezetôjének a visszahívásához vezetett.
Tegyük hozzá, Palme Csehszlovákia 1968-as megszállása után a „diktatúra csatlósait" is elítélte. A visszaemlékezések szerint magánemberként egyáltalán nem voltak illúziói a Szovjetunióval kapcsolatban. 1981 után pedig, amikor a svéd parti ôrség elôször észlelte, hogy egy szovjet tengeralattjáró behatolt az ország felségvizeire, hosszú évekre megromlottak a két ország kapcsolatai.
Olof Palme Stockholmban jogot végzett, de már egyetemistaként tudta, hogy nem jogász lesz, hanem szociáldemokrata pártkatona. 26 évesen lett Erlander miniszterelnök személyi titkára, négy évvel késôbb képviselô, 1963-tól tárca nélküli, kommunikációs, majd oktatási miniszter. 1969-tôl pedig Erlander utóda a kormányfôi tisztségben.
1976-ban a szociáldemokraták
vereséget szenvedtek a választásokon, és két
kormányzati perióduson át ellenzékben voltak.
Palme ebben az idôszakban került be igazán a világpolitika
fénykörébe. A hetvenes évek végén
a Szocialista Internacionáléban vállalt feladatokat.
Elôször egy Willy Brandt volt német kancellár
irányítása alatt álló, a fejlett és
a fejlôdô világ közötti ellentétek
feloldásának lehetôségeit vizsgáló
bizottságban tevékenykedett. 1980-ban pedig már ô
maga hozott létre egy bizottságot a leszerelés kérdéseinek
tanulmányozására. Ugyanebben az évben részt
vett egy sikertelen közvetítési kísérletben
a Teheránban fogva tartott amerikai túszok ügyében.
Végül 1980 novemberében ô lett az ENSZ közvetítôje
Irak és Irán háborújában. Ebben a minôségében
sem tudott eredményt felmutatni. Sôt késôbb –
részben már a halála után – egy elhúzódó
belpolitikai botránysorozat bontakozott ki, miután kiderült,
hogy svéd fegyvergyárak illegálisan hadi felszerelést
szállítottak Iránnak, egészen 1985-ig. Igaz,
nem került elô olyan bizonyíték, amely arra utalt
volna, hogy Palme tudott errôl. Mindenesetre az ügy a merénylettel
kapcsolatos késôbbi találgatások egy részébe
is beépült.
*
A Palme-gyilkosságot Svédország történetének legkiterjedtebb nyomozása, rendôrségi vizsgálata követte, amelyet azonban rögtön a kezdetektôl folyamatos bírálatok, majd a vizsgálat menetét elemzô, újabb vizsgálatok kísértek. A merénylet által kiváltott sokk és zavarodottság, fôként pedig a nyomozás sikertelensége a vádaskodások özönét indította el, amelyeknek Hans Holmér stockholmi rendôrfônök volt az elsô számú céltáblája. A legelsô vádpont az volt, hogy a gyilkosság helyszíne körül túlságosan kis területet zártak le a nyomok biztosítására – és valóban: néhány nappal késôbb a gyilkos fegyverbôl származó két lövedéket is ezen a térségen kívül találtak meg és szolgáltattak be a járókelôk. Egy 1987 májusában készült jelentés ezen felül megállapította, hogy órák teltek el, amíg létrejött a teljes határzár – a gyilkosnak akár arra is lehetôsége volt, hogy kiszökjön az országból. Ez alatt az idô alatt a fôvárosban szolgálatot teljesítô rendôrök egy részéhez el sem jutott Palme halálhíre. Carl Gustaf királyt pedig azért nem tudták értesíteni a történtekrôl, mert éppen síszabadságon volt valahol északon, és a kormánykörökben senki sem tudta a telefonszámát.
Több szélsôséges csoport is jelentkezett elkövetôként, így a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF), a belôle kinôtt Holger Meins-kommandó, valamint egy mindaddig ismeretlen náci csoport, egy bizonyos Európai Nacionalista Unió. Egy sor rövid idôre ôrizetbe vett, majd szabadon engedett személy után március 13-án tartóztatták le az elsô komolyabb gyanúsítottat, egy bizonyos Aake Lennart Viktor Gunnarssont, akirôl kiderült, hogy korábban tagja volt egy 1974-ben Wiesbadenben alakult szélsôjobboldali szervezetnek, az Európai Munkáspártnak. Néhány nappal késôbb a letartóztatása formálisan megszûnt, de még további két hónapig úgynevezett „védôôrizetben" tartották, és csak a vizsgálatot vezetô Svensson ügyész kifejezett utasítására engedték ki. Svensson ezután lemondott, tiltakozásul amiatt, hogy a rendôrség szerinte manipulálni próbálta az igazságszolgáltatást, és ügyészi munkájába az Igazságügyi Minisztérium is állandóan belekotnyeleskedett. Mindez természetesen rögtön egy újabb kivizsgálás tárgya lett, amelybôl kiderült, hogy Svenssonnak volt némi igaza, de alapjában véve túlérzékenykedte a történteket.
Bányász Rezsô egykori kormányszóvivô 1987-ben megjelentetett egy könyvet Olof Palme öröksége címen. Rosszallóan mutat rá a svéd szociáldemokrata kormányok „könnyelmûségére": meg sem kísérelték a maguk igényei, szükségletei szerint átalakítani az államgépezetet, az igazságszolgáltatást, a rendfenntartó erôket. Következésképpen az államapparátus tele volt jobboldali, a szociáldemokratákkal szemben álló emberekkel – különösen a rendôrség, ezen belül pedig kivált a nemzetbiztonsági részleg, a Säpo (Säkerhetspolis). Semmi okunk kétségbe vonni, hogy a svéd jóléti társadalom békés felszíne alatt mindenféle politikai indulat fortyogott, és azt sem, hogy jobboldali, nagypolgári körökben sokan utálhatták Palméban az „osztályárulót", sokan láthattak benne erôszakos, handabandázó, Amerika-ellenes populistát.
Ugyanakkor – és éppen ezért
– azt sem zárhatjuk ki, hogy a szociáldemokrata kormányzat
szempontjából ideális bûnös lett volna
egy obskúrus, szélsôjobboldali figura. Komoly nyomok
azonban nem vezettek többé ebbe az irányba. Csak találgatás
szintjén merült föl egy évvel késôbb,
hogy esetleg volt svéd hírszerzôk állnak a merénylet
hátterében, akik szovjetbarát gesztusai miatt végeztek
a miniszterelnökkel. Felröppent még egy dezinformációszagú
feltevés: a CIA segítségével chilei titkos
ügynökök tették el láb alól Palmét,
hogy megbosszulják a Pinochet-rezsimmel való szembenállását.
*
Teltek a hónapok, és a nyomozás nem haladt elôre. Stockholm rendôrfônökének figyelme az Öçalan-féle Kurd Munkáspárt (PKK) Svédországban élô tagjai felé fordult. A svéd hatóságok terrorista szervezetnek minôsítették a pártot, s nem sokkal korábban börtönbüntetésre ítéltek két kurdot, akiket több, a PKK-ból kilépett menekült meggyilkolásában találtak bûnösnek. Késôbb ez a feltevés még azzal is kiegészült, hogy esetleg Teherán bérelte föl Palme kurd gyilkosát, megtorolva a fegyverszállítások felfüggesztését. Tény, hogy néhány héttel a merénylet elôtt iráni katonai küldöttség érkezett Stockholmba, tiltakozni a döntés ellen.
December közepén öt kurd gyanúsítottat vettek ôrizetbe, egy hónappal késôbb pedig még húszat, de egyikük ellen sem sikerült bizonyítékot találni. Holmér 1987 márciusában lemondott. Olyan hírek terjedtek el, hogy a Säpo akadályozta meg a nyomozás továbbvitelét ebbe az irányba, és az egész ügy a titkosrendôrség és a szociáldemokrata kormányzat közötti ellentétek megnyilvánulásaként jelent meg a közvélemény elôtt.
Holmér diplomáciai pozíciót kapott Bécsben, de továbbra is meggyôzôdése maradt, hogy Palme gyilkosát az Irán–PKK-szálon kell keresni. Egy volt igazságügy-minisztériumi fôtisztviselô, bizonyos Ebbe Carlsson közvetítésével meggyôzte Anna-Greta Leijon igazságügyminisztert, hogy a Säpo tudott a tervezett merényletrôl, de nem tett semmit a megakadályozására. Leijon ezek után megbízta Carlssont, hogy megkerülve a biztonságiakat egy informális nyomozócsoport élén vizsgálódjon tovább. A magánnyomozást egy, a szociáldemokratákhoz közel álló üzletember finanszírozta. Egy napilap azonban kiszagolta, hogy mi folyik, hivatalos vizsgálat indult, és nagy közfelháborodásra kiderült, hogy Anna-Greta Leijon hivatalos ajánlólevelet adott Carlssonnak a brit hírszerzéshez, és hogy a csoport telefonlehallgató berendezést próbált becsempészni az országba, amit a svéd törvények szigorúan tiltanak. A miniszter 1988 júniusában, nyolcadik hivatali hónapjában kénytelen volt lemondani.
1989-ben jelent meg Londonban Ruth Freeman Death of a Statesman (Egy államférfi halála) címû könyve. Az álnevet használó szerzô meggyôzônek látszó érvekkel állította, hogy Palmét az iraki titkosszolgálat gyilkoltatta meg. Gondolatmenetét – Holger Romander országos rendôrfônök egy sor „titkos" jelzésû, fénymásolatban is közölt feljegyzésére hivatkozva – egy 1985-ös gyilkossági ügy bemutatásával indítja. Az áldozat egy Madzsid Huszein nevû iraki politikai menekült volt, aki korábban a bagdadi hírszerzésnek dolgozott. Huszeint a vizsgálat szerint az iraki nagykövetség által bérelt lakásban ölték meg és darabolták föl, iraki diplomataútlevéllel rendelkezô személyek közremûködésével. Az iraki titkosszolgálat fônöke, Fahdel Barrak a svédek magatartása alapján úgy ítélte meg, hogy Stockholm nem akarja nagydobra verni az ügyet, és ebben az értelemben tájékoztatta Szaddám Huszeint. Romander azonban újabb és újabb feljegyzésekkel bombázta az illetékeseket, határozott fellépést követelve. Fahdel Barrak ezt megtudta, és úgy ítélte meg, hogy elôre kell menekülnie a diplomáciai szempontból kényesnek ígérkezô helyzetbôl, valamint Szaddám Huszein várható rosszallása elôl. Hogy egy jóval nagyobb horderejû ügy kirobbantásával bagatellizálja az eredeti ügyet, utasítást adott Palme meggyilkolására. Bagdad részben az iráni fegyverszállítások miatt orrolt meg Svédországra (ezt több, éles hangú tiltakozó jegyzékkel kifejezésre is juttatta), részben pedig mérgesgáz-támadásai áldozatainak svédországi kezelését nézte rossz szemmel. Nem világos, hogy ez mit bizonyít, mindenesetre Ruth Freeman beszámol arról, hogy a miniszterelnök élete utolsó napján a diplomáciai szokásokat felrúgva kétórás négyszemközti magánbeszélgetésen fogadta az iraki nagykövetet. Arra már nem volt módja, hogy feljegyzést készítsen a szokatlan találkozóról…
1987 elején az iraki hatóságok elfogták és kémkedés vádjával elítélték Wolfgang Granlund svéd üzletembert. Ily módon már egy túsz is volt a kezükben. Romander még az év végén is lobbyzni próbált Anna-Greta Leijonnál a Bagdadot célba vevô nyomozás támogatása érdekében, de tudomásul kellett vennie, hogy a kormánytagok többségének más a véleménye. Azt pedig nem tudhatta, hogy a miniszter asszony kifejezett támogatásával javában folyik a már említett informális nyomozás.
1988 novemberében véget ért
az iraki–iráni háború. Granlund végre hazatérhetett,
a meggyilkolt Madzsid Huszein ügye pedig végképp feledésbe
merült.
*
Egyre többen érezték úgy Svédországban – fôleg a politikai paletta bal szélén –, hogy a hatóságok talán nem is akarják megtalálni Palme gyilkosát, ehhez ugyanis mélyebbre kellene ásni a homályos fegyverszállítási ügyekbe. Elhangzott olyan újságírói vélemény is, hogy Palme emlékének is ártana, ha kiderülne az igazság. Ez hangzatos, de alátámaszthatatlan állítás. 1987 novemberében több nyelven is megjelent a svéd kormány hirdetése az International Herald Tribune-ban, amely elképesztô, ötvenmillió koronás (több mint nyolcmillió dolláros) jutalmat kínált a gyilkosság ügyében nyomra vezetô információért. Ez az ajánlat sem hozta meg a remélt eredményt.
Végül 1988 decemberében letartóztattak egy Christer Pettersson nevû, 42 éves, több mint hatvanszoros visszaesô bûnözôt, aki már gyilkosságért is ült. Nem volt elfogadható alibije, ráadásul Palme özvegye is felismerte ôt. 1989 júliusában az esküdtszék életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, jóllehet a bírák rámutattak a vád bizonyítékainak gyengeségeire. November elején, a fellebbviteli tárgyaláson már nem az esküdtek, hanem a bírák kezében volt a döntés. Petterssont felmentették. Öszesen tíz hónapot töltött börtönben, amiért kétmillió korona kártérítést követelt. Ha ennyit nem is, háromszázezer koronát azért megítéltek neki.
Idén, az év elején
nemzetközi titkosszolgálati összefogással, kalandos
körülmények között elfogták és
Törökországba vitték Öçalant, a PKK
vezetôjét. Ezzel kapcsolatban újból felvetôdött
a kurd szélsôségesek esetleges szerepe Palme meggyilkolásában.
Ha hihetnénk a bagdadi titkosszolgálat megbízható
iratkezelési fegyelmében, feltételezhetnénk
akár azt is, hogy egyszer majd, Szaddám Huszein letûnte
után innen is elôkerül még néhány
érdekes dokumentum. Biztosan hízik még a Palme-gyilkosság
vaskos dossziéja, de az ügy megnyugtató lezárására
egyre kevesebb az esély.
Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu