1982

1982-ben a szamizdat AB Független Kiadónál megjelenik Király Béla Az elsô háború a szocialista országok között, Molnár Miklós Elkerülhetetlen volt-e a szovjet invázió?, Méray Tibor Miért kellett meghalniuk? Jegyzetek a Nagy Imre-perhez címû kötetek.

1982. január Megjelenik a Beszélô 2. száma. Közli Nagy Imrének a mátyásföldi KGB-fogságban Donáth Ferenchez írt levelét, és Donáth Ferenc Molnár Miklóshoz írt levelét a november 4-i eseményekrôl és a Nagy Imre-perrôl.

1982. jan. 1. 59 éves korában meghal Bali Sándor, a Nagy-budapesti KMT egyik vezetôje. Temetésén, amelyre jelentôs állambiztonsági erôket vezényelnek ki, egyetlen beszéd sem hangzik el, mert az özvegyet megfenyegetik, hogy megszüntetik súlyos beteg gyermekük gyógykezelését.

Engedélyezik, hogy magánszemélyek is vállalhatnak taxizást, árufuvarozást és autómentést.

1982. jan. 1-jétôl évente egy alkalommal lehet nyugati országokba utazni.

1982. jan. 9. A Partizánszövetség jogutódjaként megalakul a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.

1982. jan. 19. Meghal Haraszti Sándor újságíró, Nagy Imre körének kiemelkedô egyénisége.

1982. jan. 24. Idôközi választások Magyarországon.

1982. jan. 30. Ronald Reagan szolidaritási világnapot kezd Lengyelország támogatására.

1982. febr. 9. A hazai mûemlékek sorsáról tárgyal az MSZMP KB egyik bizottsága.

1982. febr. 12. Átadják az 1978 óta épülô Budapest Sportcsarnokot.

1982. febr. 18. Magyarországon megalakul a Fogyasztók Országos Tanácsa.

1982. márc. 11. Megalakul a Magyar Politikatörténeti Társaság.

1982. márc. 13. Meghal Bernáth Aurél Kossuth-díjas festô, író.

1982. márc. 23. Rajtaütésszerû akcióval lebontják a zürichi Autonóm Ifjúsági Centrumot.

Észak-Rajna-Vesztfáliában elutasítják a bevándorlás leállítását sürgetô, állampolgárok kezdeményezte népszavazást.

1982. márc. 30. Az MSZMP PB újabb az ellenzékkel foglalkozó határozatot fogad el.

1982. ápr. 2. Argentína megszállja a Falkland-szigeteket.

1982. ápr. 6. Megnyitják a forgalom elôtt a Hegyeshalom II-es számú határátkelôt.

1982. ápr. 10. Római katolikus fôpapokat neveznek ki Magyarországon.

1982. ápr. 15. 25 százalékkal emelkednek az energiahordozók árai.

1982. ápr. 18. Megnyitják az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot.

1982. ápr. 25. Izrael az 1967-ben megszállt Sinai-félsziget utolsó részét is visszaadja Egyiptomnak.

1982. ápr. 26-28. Kádár János vezetésével magyar küldöttség tárgyal az NSZK-ban.

1982. ápr. 29. Lengyelországban a rendkívüli állapot enyhítésének jegyében szabadon bocsátanak 800 internáltat.

1982. május A Beszélô 3. számában egy "Túlélô" aláírású cikk követeli, hogy engedjék megjelölni az 1956 utáni megtorlás áldozatainak sírját.

1982. máj. 6. Magyarországot

- 146. tagországként - felveszik a Nemzetközi Valutaalapba.

1982. máj. 11. Lezuhan a Magyar Honvédelmi Szövetség An. N. II. típusú sportrepülôgépe Budapesten, 9 halott.

1982. máj. 12. II. János Pál pápa ellen Portugáliában merényletet követnek el.

1982. máj. 13. Megnyílik Budapest új szállodája, a Hotel Expo.

1982. máj. 21. Brit csapatok szállnak partra az Argentína által megszállt Falkland-szigeteken.

1982. máj. 23. Illyés Gyula az osztrák televízióban interjút ad 1956-ról és Nagy Imrérôl.

1982. máj. 25. Ünnepség Kádár János 70. születésnapján. Megjelenik Gyurkó László Arcképvázlat történelmi háttérrel címû apologetikus Kádár-életrajza.

1982. június folyamán Budapesten sorozatos rendôri akciók (házkutatások, lefoglalások stb.) a szamizdat kiadványok szerkesztôi-készítôi ellen. A demokratikus ellenzék több tagja, valamint ismert közéleti személyiségek a belügyminiszterhez, illetve a legfôbb ügyészhez intézett levelekben tiltakoznak a zaklatások ellen.

1982. jún. 3. Pozsonyban zaklatják a hatóságok Duray Miklós magyar kisebbségi aktivistát (november 11-én tartóztatják le).

1982. jún. 5. Bûvöskocka-világbajnokságot rendeznek Budapesten.

1982. jún. 8-10. A KGST XXXVI. ülésszaka Budapesten zajlik.

1982. jún. 14. A Falkland-szigeteken kapitulálnak az argentin csapatok.

1982. jún. 19. Budapesten megnyílik az Atrium Hyatt Szálloda.

1982. jún. 20-aug. 14. 25. alkalommal szerveznek építôtáborokat Magyarországon. A 92 központi táborhelyen 54 ezer diák dolgozik.

1982. jún. 25. Személyi változások a kormányban. A felmentett Aczél György helyébe Sarlós Istvánt nevezik ki, Pozsgay Imrét pedig Köpeczi Béla követi a Mûvelôdési Minisztérium élén. Aczél György és Várkonyi Péter a KB új titkárai lesznek.

1982. jún. 7-9. Magyarországot felveszik a Világbankba.

Júniusban világszerte béketüntetések zajlanak, összesen több mint egymillió résztvevôvel.

1982. júl. 4. Budapesten tárgyal Nixon volt amerikai elnök.

1982. júl. 16. Csillebércen Béke és barátság elnevezésû nemzetközi úttörôtábor nyílik.

1982. júl. 26. Budapesten felavatják a Stadion Szállodát.

Magyarországon 40 százalékkal emelkedik a kávé ára.

1982. júl. 31. Megnyílik Budapest új szállodája, a 399 szobás Buda Penta.

1982. aug. 9. Központi áremelések. A kenyér, a liszt, a belôle készült termékek és a rizs ára átlagosan 20 százalékkal emelkedik. Szeptembertôl pedig 10 százalékkal nô a vasúti személyszállítás és 125 százalékkal a távolsági autóbusz-közlekedés díja.

A Magyar Nemzeti Bank 260 millió dolláros kölcsönt vesz fel Londonban.

1982. aug. 14. Az Öböl-háború során az iráni hadsereg bejelenti, hogy bevonul Irakba.

1982. aug. 21. Megkezdôdik a PFSZ harcosainak kivonulása a körülzárt Nyugat-Bejrútból.

1982. aug. 25. Münchenbe térítik a lengyel légitársaság Varsó-Budapest között közlekedô járatát.

1982. aug. 29. Meghal Ingrid Bergman svéd színésznô.

1982. szeptember A Szabadvilági Magyarok Harmadik Világkongresszusa szeptember közepén 1983-at Nagy Imre-emlékévnek nyilvánítja.

1982. szept. 13. Magyarországon kezd tárgyalásokat Gustav Husak, a CSKP fôtitkára.

1982. szept. 16. Bemutatják a Megáll az idô címû filmet (rendezô: Gothár Péter).

1982. szept. 19. Kossuth Lajos születésének 180. évfordulójára a törökországi Kütahyában megnyitják a Kossuth Múzeummá alakított egykori lakóházát.

1982. október Az új kor pestise az AIDS. Az Egyesült Államok egészségügyi hatóságok jelentése alapján 1982-ben már 200-nál több beteget regisztráltak.

Bibó-Press néven tájékoztató és dokumentációs szolgálat alakul Bécsben, az emigrációba távozott Zsille Zoltán vezetésével.

1982. okt. 8. Horváth István belügyminiszter beszéde az Országgyûlés ôszi ülésszakán: szerinte a szocializmusellenes csoportok "a nemzetközi méretû osztályharcban az imperializmus oldalán állnak, és az elvakult, veszedelmes hidegháborús erôk szövetségesei".

Elkészül az M3-as autópálya budapesti bevezetô szakasza.

Meghalt Anna Freud osztrák pszichoanalitikus.

1982. okt. 15. A fôszerkesztôi értekezleten felmentik Vörös Lászlót, a szegedi Tiszatáj fôszerkesztôjét és helyettesét, Annus Józsefet, mert a folyóirat szeptemberi száma közölte Köteles Pál Töprengés egy torzkép elôtt és T. Bíró Zoltán Egy nemzedék naplója címû írását. A "személyi konzekvenciák levonására" szólítják fel Kulin Ferencet, a Mozgó Világ fôszerkesztôjét, aki megtagadja a lemondást. Aczél György zárszavában külön kiemeli, hogy a válságos világhelyzetben fokozott szükség van az összehangolt kultúrpolitikára.

1982. okt. 16. Az elsô Országos Nemzetiségi Konferencia Vácott.

1982. okt. 23. Szamizdat magnókazetta jelenik meg Budapesten, amely eredeti hanganyaggal dokumentálja a forradalom eseményeit. - Az '56-os Magyar Bizottság a forradalom 26. évfordulója alkalmából Brüszszelben emlékestet szervez. - Chicagóban megjelenik Pongrátz Gergely Corvin köz, 1956 címû könyve.

1982. okt. 30-31. III. Országos Nôkonferencia Budapesten.

1982. nov. 1. Romániában rendeletben kötelezik az országból véglegesen kitelepülni szándékozókat iskoláztatásuk állami költségeinek megtérítésére.

1982. nov. 6-7. Romániában több magyar értelmiségit letartóztatnak (Szôcs Géza, Kertész Attila, Ara-Kovács Attila, Tóth Károly és mások) - többek között az Ellenpontok címû szamizdat folyóirat elôállításáért.

1982. nov. 10. Meghal Brezsnyev, az SZKP fôtitkára.

Csehszlovákiában letartóztatják Duray Miklós magyar ellenzéki politikust.

1982. nov. 12. Jurij Andropovot választják Leonyid Brezsnyev utódjává az SZKP élére.

1982. nov. 13. 64 évi szünet után engedélyezik, hogy Zita osztrák excsászárné hazalátogasson.

1982. nov. 24. Házy Erzsébet Kossuth-díjas operaénekesnô halála.

1982. nov. 30. A televízióban megkezdôdik a Képújság rendszeres kísérleti adása.

December elején a Hírháttér címû televíziómûsor a narkomániás fiatalokról mutat be riportfilmet.

1982. dec. 9. Újabb (20 százalékos) benzináremelés Magyarországon.

1982. dec. 10. A Nemzetközi Valutaalap 600 millió dolláros hitelt nyújt Magyarországnak.

1982. dec. 11. A Népszabadságban megjelenik Rényi Péter Nem babra megy a játék címû cikke, amelyben - Konrád Györgynek a New York Review of Books december 2-i számában publikált levelére reagálva - hangoztatja, hogy az ellenzék (köztük Konrád) az "imperializmus ügynöke", ugyanakkor közli, hogy "a türelem és a tolerancia gyakorlatát kívánjuk folytatni".

1982. dec. 14. és 21. Az állambiztonsági szervek házkutatást tartanak sajtórendészeti vétség miatt az AB Független Kiadó munkatársainál (Demszky Gábor, Buda Géza, ifj. Rajk László, Sulyok Miklós, Nagy Bálint, Nagy Jenô), és szamizdat kiadványokat, közöttük jelentôs mennyiségû 1956-os irodalmat foglalnak le. (A demokratikus ellenzék tagjainál ettôl fogva a rendôrség szinte rendszeresen tart ehhez hasonló akciókat.) Ifj. Rajk Lászlót 1983 januárjában kilakoltatják, a szamizdatbutik májusig Rajk Hankóczy utcai lakásán mûködik tovább.

1982. dec. 24. Meghal Louis Aragon francia költô, író.


Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu
 
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/