Alighanem 1988-ban jelent meg Magyarországon az utolsó könyv, amely még a szocializmus felsôbbrendűségének tudatával mondott lesújtó ítéletet az Egyesült Államokban uralkodó embertelen, sôt emberellenes viszonyokról, az ottani másként gondolkodást elfojtó imperialista reakció kíméletlen módszereirôl, a CIA és az FBI tömeggyilkos kegyetlenkedésérôl. A száz-egynéhány oldalas pamflet, Alinyin, Antonov és Ickov műve a Szovjetunióban már évekkel korábban megjelent, és rejtély, hogy miért csak ekkor, és ekkor viszont vajon miért adták ki magyarul.
Kétségtelen, hogy a dolgozat – A Népek Temploma, alcím: Egy közösség pusztulása – maga is egy rejtélyes eseményt feszeget: az 1978-as guyanai tömeges öngyilkosságot, amelyet a Népek Temploma (People’s Temple) szekta több mint kilencszáz tagja hajtott egyidejűleg végre a dél-amerikai ország isten háta mögötti északnyugati ôserdôs vidékén, a venezuelai határ közelében. Azóta már lejátszódtak hasonló események – legutóbb 1994 ôszén, amikor a Naptemplom Rendje nevű szekta követôi választották az önkéntes és kollektív halált, ráadásul egy idôben több helyszínen, Svájcban és Kanadában. Az 1978-as eset azonban – békeidôben legalábbis – még példa nélkül állt.
Hogy békeidôn és bármilyen egyéb kifejezésen mit is kell pontosan érteni, ez a Népek Templomához hasonló, vak engedelmességen és a személyiség teljes feladásán alapuló hitközösségekben nem jelentéstani konszenzus kérdése, ezt a karizmatikus vezetô határozza meg. Márpedig a szektavezér, Jim Jones „tiszteletes”, követôi szemében a megfellebbezhetetlen igazság birtokosa, úgy ítélte meg, hogy a közösség végveszélybe került. Az ôserdei kommunát órákon belül megtámadják az Egyesült Államok, ezen belül a CIA által felbérelt fegyveresek, továbbá a guyanai katonai egységek, és akkor nem lesz kímélet, felkoncolnak mindenkit. Ebben az esetben pedig magasztosabb megoldás az önként vállalt, nemes halál, ha már a helyes társadalom megvalósítására tett kísérletnek úgyis befellegzett.
Jim Jones eredetileg a Krisztus Tanítványai nevű milliós hitközösség lelkészeként tevékenykedett – ennek az egyháznak volt a tagja például Lyndon Johnson elnök is. A hetvenes évek elejére felépítette saját szektáját, amellyel Kaliforniába települt át, és egy mezôgazdasági kommunát hozott létre. Prédikációi a keresztény üdvtan elemei mellett erôteljes és messianisztikus szociális töltést is hordoztak. Ostorozta a társadalmi egyenlôtlenségeket, a szegénységet, a rasszizmust, faji szegregációt. Csupa valóban létezô problémát, amelyekkel az amerikai társadalom mindmáig viaskodik. Mindezt a „fasizmus” szitokszó mágikus ismételgetésével gyúrta egybe, megfejelve az egészet szuggesztív, megnyerô fellépésével, és természetesen mindazokkal az olcsó, de hatásos, odaadást gerjesztô eszközökkel is, amelyekkel rajta kívül százak térítettek akkor az Egyesült Államokban, és térítenek ma is, másutt is, mindenütt, ahol eltűntek a transzcendens kapaszkodók.
Végül is nem derült ki feketén-fehéren, csak köztudomáson alapuló feltevés maradt, hogy Jim Jones, miután 1968-ban és 1972-ben Nixon kampányát támogatta, késôbb demokrata párti választási aprómunkára használta követôit, akik többségükben elszegényedett feketék voltak. A hetvenes évek elején, egy San Franciscó-i polgármester-választás idején a gyôztes demokrata jelölt mellé állt. Az új polgármester a városi lakásügyek irányítójává nevezte ki. Pár évvel késôbb sokasodni kezdtek a kételyek és panaszok a Népek Temploma kommunájában uralkodó agymosás, fizikai kényszer miatt, és egyre többen látták úgy, hogy Jones tiszteletes egy mindinkább elboruló elméjű fiók-zsarnok. (Késôbbi nyugati kommentátorok egyenesen Lenin- és Mao Ce-tung-hasonlatokkal tették plasztikusabbá rá vonatkozó fejtegetéseiket.) Jim Jones úgy döntött, hogy követôivel együtt Guyanában telepszik le. Az ügyintézés és az ottani kormánnyal való kapcsolattartás során még mindig használni tudta demokrata kapcsolatait. Ajánlólevelet kapott – „Dear Jim” megszólítással – Carter elnök feleségétôl, Mondale majdani alelnöktôl, a Carter-kormány leendô népjóléti miniszterétôl és még számos képviselôtôl és szenátortól. Joseph Califano, a leendô miniszter például így fogalmazott: „…az Ön emberbaráti elvei és a személyes szabadság melletti elkötelezettsége kiemelkedô módon hozzájárult az emberi méltóság ügyének elômozdításához…”
*
Kézenfekvô kérdés: miért pont Guyana? Az ország hivatalos neve – Guyanai Szövetkezeti Köztársaság – önmagában is sokat mond. Az egykori Brit Guyana csak 1966-ban lett önálló. Valószínűleg nem volt teljesen légbôl kapott az ötvenes években a brit kormány gyanúja, hogy az országban kommunista diktatúra kialakulásának veszélye fenyeget. A függetlenséget végül kikiáltó párt, a Forbes Burnham-féle Népi Nemzeti Kongresszus a faji integrációt és egyfajta agrárszocializmus megvalósítását jelölte meg legfôbb céljaként, amelyhez az ellenzéki erôk megfélemlítésén, letartóztatásokon, koncepciós pereken át vezetett az út – egészen a kilencvenes évekig.
Most azonban a hetvenes években járunk. A guyanai kormány és Jim Jones társadalmi víziói között nem volt igazán távolság, talán ez is elôsegítette, hogy a szekta rendelkezésére bocsátottak egy jelentôs ôserdei területet, amely kevéssé meglepô módon a Jonestown nevet kapta. A Népek Temploma nem az elsô és nem is az utolsó szekta volt, amelynek tagjai az Egyesült Államokból Guyanába települtek át. Jonesék érkezésekor már voltak itt kolóniái egyebek között a Hetednapi Ádventistáknak, késôbb pedig az Izrael Háza elnevezésű szektának – élén a Clevelandbôl érkezett Washington „rabbival” –, amely kifejezetten karhatalmi jellegű, megfélemlítô feladatokat töltött be a kormánypárt nyilvános rendezvényein.
Jonestownban 1977-ben már ültetvények voltak, közös ebédlô, óvoda, iskola. A szövetkezetként feltüntetett telepet felkeresték a helyi kormány képviselôi, afrikai vendégek, a szovjet nagykövetség munkatársai és számos hivatalos látogató az Egyesült Államokból is. Az említett szovjet szerzôhármas csupa elismerô, sôt lelkes beszámolót idéz. Amikor, már a kollektív öngyilkosság után, felmerült, hogy a washingtoni külügyminisztérium netán nem járt el kellô alapossággal a kolónia körül terjengô hírek kivizsgálásakor, az illetékes államtitkár-helyettes is arra hivatkozott, hogy a guyanai külképviselet munkatársai egy év alatt 75 szektataggal beszéltek, akik valamennyien állították, hogy Jonestownban a legnagyobb rendben mennek a dolgok.
Jones csalódott hívei és az aggódó családtagok azonban máshogy látták az ottani viszonyokat. Az ebédlôben a Népek Temploma propagandája szerint bôséges, elmenekült szektatagok szerint nyomorúságos volt az ellátás. Ugyanilyen végletesek az információk az ottani mindennapokról, amelyekrôl a közösség pénzügyekkel foglalkozó egykori titkárnôje 1978 júniusában számolt be részletesen, miután a guyanai amerikai nagykövetség segítségével sikerült hazamenekülnie. Elmondta, hogy a szekta a hét év során, amit tagjaként töltött, fokozatosan eltávolodott hirdetett elveitôl, a szociális egyenlôség és a részvételi demokrácia eszméjétôl. Jones paranoid zsarnoknak bizonyult, aki halállal fenyegetett minden távozni vágyót. Minthogy Jonestown lakóinak minden lépését fegyveres belsô rendôrség figyelte, a súlyos testi fenyítés pedig a kisebb vétségek esetében is bevett büntetés volt, vészjósló szavai nem tűntek üresnek. A félelem ébrentartását brutális indoktrináció egészítette ki: a mindenütt felszerelt hangszórókból megállás nélkül bömböltek a prédikációk, a szektavezér éjjelente készenléti gyakorlatokat rendezett a külsô támadás veszélyét emlegetve. Elhangzottak olyan vallomások is, hogy a közös öngyilkosságnak is volt fôpróbája, ahol az önként kihörpintett méregfiolákról kiderült, hogy ártalmatlan anyag volt bennük, és Jones csupán bárányainak odaadásáról kívánt meggyôzôdni.
Leo J. Ryan kaliforniai demokrata képviselô megpróbált utánajárni az ellentmondásos jonestowni híreknek. 1978. november 15-én érkezett a helyszínre, újságírók, egy tévés forgatócsoport, a kolóniát képviselô két balos érzelmű jogász és néhány rosszat sejtô családtag képviseletében. Ômaga is szociálisan elkötelezett ember volt, mint Jones a kezdetekkor. 1965-ben, egy Los Angeles-i gettólázadás után a helyszínre költözött, és egy ottani iskolában álnéven tanított, hogy megértse a zavargások okait. Késôbb egy börtönben egy hetet bilincsben töltött, hogy utánajárjon az ottani kegyetlenkedésekrôl érkezô híreknek. Most a Népek Temploma ügyében szeretett volna tisztán látni.
A kolónián szívélyesen fogadták, visszaemlékezések szerint úgy viselkedett, mint aki alapjában véve megnyugtató benyomásokat szerzett, bár egy pillanatban a szekta egyik tagja váratlanul fojtogatni kezdte. Három nappal késôbb, amikor kíséretével visszaindult a közeli repülôtérre, körülbelül húszan csatlakoztak hozzá, hogy visszatérjenek vele az Egyesült Államokba. A gépre való felszálláskor az egyikük lövöldözni kezdett, megölte Ryant és négy társát, aztán a közeli dzsungelbe menekült. A terepjárón, más útvonalon szintén a repülôtérre érkezett fegyveres társai is visszafordultak. A lövöldözô utóbb azt vallotta, hogy Jones utasítására cselekedett, majd visszatért a kolóniára, és jelentette, hogy küldetésüknek csak részben tettek eleget, és a távozók többsége életben maradt.
*
A külsô támadás veszélye így már valóban kézzelfoghatóvá vált, Jones pedig egy fennmaradt hangszalag tanúsága szerint hozzákezdett a tömeges öngyilkosság elôkészítéséhez. A kolónia orvosa elôhozatott egy tartályt, amelyben gyümölcslé és cián keveréke volt, a szektavezér pedig felszólított mindenkit, hogy elôször itassák meg a gyerekeket, aztán ôk is vegyék magukhoz a mérget. A felvételen hallani lehetett, hogy néhány szektatag vitába bocsátkozott Jonesszal, miközben a beszédet orgonaszó és halálhörgések festették alá. Jones egy-egy kijelentését taps kísérte. Az egyik hívô azt akarta tudni, nem lehetne-e a közösségnek áttelepülnie a Szovjetunióba. De azt a választ kapta, hogy már túl késô, a Szovjetunió nem vállalhatja ôket Ryan meggyilkolásának stigmájával.
Az áttelepülés lehetôsége nem ekkor merült fel elôször. Tyimofejev szovjet sajtóattasénál már az év elején érdeklôdtek a szekta vezetôi – maga Jones is – a lehetôségek felôl, majd írásban is beterjesztették a kérésüket. Késôbb azt is jelezték, hogy hétmillió dollárnyi vagyonukat át akarják adni az SZKP-nak, mivel „mint kommunisták, a világ elnyomott népei javára vagy a moszkvai pártvezetés által jónak látott más, tetszôleges célra szeretnék fordítani a pénzüket”. Tyimofejev feletteseit azonban valószínűleg zavarba ejtette az ajánlat, halogatták a konkrét választ, bár a szovjet követség munkatársai novemberig többször is ellátogattak Jonestownba.
A tragédia másnapján guyanai katonák fedezték fel a holttesteket. Elôször négy-, késôbb hétszáz, végül 914 halottat számoltak össze (a helyszínre érkezô amerikai egység közreműködésével). A legvégsô adat 923 volt. Mivel szovjet forrásunk a CIA tömegpusztító akcióját gyanította a történtek mögött, a halottszámlálás bizonytalanságaiból messzemenô következtetésekre jutott, habár meglehetôsen homályos érveléssel. Tény, hogy a halottak közül többekkel – így magával Jim Jones-szal is – lôfegyver végzett. Voltak, akik menekülni próbáltak, és a belsô milícia terítette le ôket, mások fôbe lôtték magukat – a túlélôk legalábbis így vallottak. Az események titokzatosságát csak fokozza, hogy néhány nappal késôbb személyes bosszúból meggyilkolták a San Franciscó-i polgármestert, Jones egykori munkaadóját. A rendôrség nem látott összefüggést a gyilkosság és a jonestowni tragédia között. Alinyin, Antonov és Ickov sokat sejtetôen, kommentár nélkül közli ezt a tényt az objektív esettanulmánynak beállított könyv zárszavában.
A Pravda az Egyesült Államokban folyó üldöztetés elôl elmenekült ellenzékieknek minôsítette a jonestowni áldozatokat. A Szovjetszkaja Kultura szerint a történtek az amerikai társadalom súlyos betegségét tükrözték, amelyet a nagy monopóliumok uralma okoz. Az Új Kína hírügynökség is a kapitalista rendszer által elôidézett lelki elnyomattatásban, kiüresedettségben és frusztráltságban jelölte meg a tragédia okát. Londonban a The Economist arról írt, hogy még csak a kezdeteknél tart a spiritualitás új formáinak a keresése, és bekövetkezhetnek ugyan hasonló félresiklások, de egyfajta tanulási folyamat is beindulhat. A Népszabadság minden kommentártól tartózkodva taktikusan a szigorú tényközlésre szorítkozott.
A holttesteket november végére egy amerikai légitámaszpontra szállították. Az áldozatok több mint feléért senki sem jelentkezett. A Népek Templomát 1983-ban oszlatták fel hivatalosan, miután megnyugtatóan tisztázódott a szekta 11 millió dollárnyi vagyonának a sorsa.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje
el postafiókunkba:
beszelo@c3.hu