Oravecz Imre


Az erdészet föltámasztása

H. C. Artmannak
hajnalodik,
harmat csillog a léckeritésen,
 

fölkel a felesége mellôl,
csendben fölöltözik
és távcsôvel, botszékkel,
puskával, tölténnyel,
bárcával, jelzôbaltával fölszerelve
világosszínű nyári egyenruhában kilép a kiskapun,
és szemlére indul a erdész,

hamar letér a kitaposott gyalogútról,
átvág egy levegôs nyiladékon,
és a sűrűben folytatja útját,

idônként megáll, és körülnéz,
figyeli a fákban a növekedést,
figyeli a korhadást magában,

megkeresi és szétrugdossa a vadorzók csapdáit,
de gondosan kikerüli az ehetô gombákat
és gyógynövényeket,
 
néha talál egy-egy tisztást az életében,
kisimítja rajta a mohát, ahol meggyűrôdött,
fölállítja rajta a füvet, ahol lefeküdt,
de ez egyre ritkábban esik meg vele,
 
keresztez egy friss vágást,
és szavak nyomulnak a tudatába:
dorong, rönk, tuskó, forgács,
 
de kitessékeli ôket,
és helyet csinál néhány fiatal csemetefanévnek,
azután tovább megy,
 
egyenként elaltatja a baglyokat,
és sorban fölkölti a vaddisznókat, szarvasokat, nyulakat és rigókat,
és kidörzsöli a szemükbôl az álmot,
 
és visszatér az erdészházhoz,
elôveszi a mellényzsebébôl az óráját,
rápillant, és fakereskedôk, napszámosok és rôzse-
szedôk jelenlétében
megnyitja az erdei napot


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu
 
 
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/