DARWIN, GALILEI, DäNIKEN

Így persze már könnyen elõfordulhatnak közöttük semmilyen ismert fajhoz nem hasonlító példányok is (elvégre nem azért hal- vagy kagylóformájú valami, mintha valamilyen egykori élõlény megkövült maradványa volna, hanem kizá rólag Isten akaratából kifolyólag), sõt, legalábbis elvileg és a formális logika szabályai szerint, semmi akadálya nincsen an nak sem, hogy a természet szeszélyébõl kifolyólag repülõ madárra, légyre, felhõre vagy üstökösre hasonlítsanak. Vagy bármi másra.

Ennek az elméletnek egy változatát vallotta például a würtzburgi orvosi fakultás tanára, Johann Bartholemew Adam Beringer is. Úgy gondolta, hogy egyes kövületek valaha élt teremtmények maradványai, míg mások a természet szeszélyének köszönhetõen jöttek létre. Beringer egy rossz

akaratú beugratás eredményeként nem csupán teljes tollazatú madarak, békák, a Nap, a Hold és a csillagok „fosszíliáit” vél te megtalálni, de megkövült latin, görög és héber betûket is, melyekbõl aztán a mûvét mintegy szignáló Isten nevét is ki tudta olvasni.

Egy idõ múlva azonban a helyzet kezdett még ennél is jobban elfajulni. Beringer túlságosan is komolyan vette a dolgot, úgyhogy a tréfa kiagyalói már maguk is úgy érezték, hogy a megengedettnél messzebbre mentek, és be akarták bizonyítani Beringernek, hogy õk csinálták az egészet. Beringert azonban nem lehetett meggyõzni: amikor felhívták a figyelmét a „kövületeken” látható vésõnyomokra, akkor azt válaszolta, hogy ezek szerint a Teremtõ szobrászként dolgoz va hozta létre õket. Sõt az sem használt, amikor a szeme láttára faragtak ki pomagránátot vagy szárnyas oroszlánt és hasonló képtelenségeket. Végül bíróság elé idéztette a be ugratás kita lálóit, mondván, hogy le akarják járatni tudo má nyos tekintélyét, amikor azt híresztelik, hogy nem eredetiek a leletek.

Pusztán logikai szempontból akár igaza is lehetett volna, hiszen tényleg megjelenhettek volna vésõnyomok a „termé szet játékain” is, és abból, hogy valaki „hamisítani” tudja a Beringer-féle „fosszíliákat”, valóban nem következik szükségszerûen, hogy az ásatások során talált példányok is hamisak.

„ÖSSZEESKüVéS-ELMéLET”,

ZSENIALITáS, ANTIDARWINIZMUS

A mögött a kérdés mögött persze, hogy valami valóban az-e, aminek látszik (például egy alfa alakú kõdarab valóban fosszi lizálódott betû-e), átfogóbb probléma húzódik meg. Berkeley szerint „látásunk nem érzékel közvetlenül mást, csak fényt, színeket és alakzatokat; hallásunk is csak zörejeket fog fel”, és igazából nem halljuk a ház elõtt megálló kocsi zörgését sem, csak zajokat hallunk, amibõl aztán megpróbáljuk kitalálni, hogy mi történik.

És hasonlóképpen: szinte közhelyszámba megy az a meg állapítás, mely szerint egy tárgy önmagában nem sokat mond, és inkább az a kérdés, hogy milyen elõfeltevések alap ján köze lítünk hozzá, és mit látunk bele. Berkeley nyomán bátran állít hatjuk, hogy a külöbözõ tárgyak nem többek és nem keve sebbek, mint olyan dolgok, amelyekrõl valamiféle érzéki benyo másokat szerzünk, és eggyel magasabb szinten a helyzet még bonyolultabbá válik. Akkor, amikor már nem ma gukról az ér zéki benyomásokról van szó: mert mondjuk mindenki egyet ért azzal, hogy a kérdéses tárgy egy kõdarab, de azt illetõen el térnek a vélemények, hogy Isten alkotása-e vagy durva átverés. Vagy hogy a természeti erõk formálták-e olyanra, illetve több százmillió éves pattintott kõkéssel van dolgunk.

Ilyenkor az az elmélet fogja eldönteni, hogy mit vélünk felismerni, ami meghatározza, hogy miként értelmezzük a látványt. Így aztán akár az is elõfordulhat, hogy míg az egyik tábor perdöntõ bizonyítékot vél felfedezni valamiben, addig a másik a vállát vonogatva jelenti ki, hogy ostobaság az egész.

Ezzel a megállapítással pedig már el is jutottunk tulajdonképpeni témánkhoz, vagyis ahhoz, hogy egyes „tárgya kat”, „tényeket” és „objektív megfigyeléseket” a darwinizmus hívei, illetve elvetõi legalább annyira eltérõen ítélnek meg, mint amekkora különbség volt Beringer meg a beugratás ki agyalóinak elképzelései között az állítólagos fosszíliákkal kap csolatban. A dolgot annál is érdemesebb közelebbrõl is szem ügyre venni, mert rávilágíthat arra a mechanizmusra is, ami a Däniken-féle áltudományokat mûködteti, és talán az is ki derül majd, hogy miért gondolják olyan sokan, hogy a tudósok eltitkolják a kívülállók elõl az igazságot, legyen bár szó a hírhedt nullponti energiáról, az állítólag a NASA által õrzött ufo-tetemekrõl vagy a szemlefutásmentes harisnyáról. Sõt, végsõ soron talán még az is nyilvánvalóvá válik, hogy ugyan úgy a tudománynak köszönheti a létét az áltudomány is, mint ahogy a darwinizmusnak az antidarwinizmus, amelyet Michael A. Cremo és Richard L. Thompson példáján keresz tül mutatunk be.

Ez a szerzõpáros könyvében, Az emberi faj rejtélyes eredeté ben ² összegyûjtötte a (feltételezéseik szerint) a darwinizmus ellen szóló bizonyítékokat, például az olyan pattintott kõ eszközöket, melyek a szerszámkészítõ ember állítólagos megjelenése elõttrõl származnak, illetve - jobbára XIX. századi újságcikkek alapján - képeket és leírásokat mutattak be de von kori (360-400 millió éves) homokkõben lévõ vasszö gekrõl és prekambriumi (600 millió éves), virággal díszített vasvázák ról… hogy az ötmillió éves cipõtalplenyomatot; 65 millió évvel ezelõttrõl származó fémcsövet és egy több mint 500 millió éves szandáltalp lenyomatát meg a többi, a hivatalos tudomány számára nyilvánvalóan ostobaságnak tûnõ lele teket már ne is említsük.

Cremo és Thompson akár az állítólagos kõeszközök, akár a többi példa esetében arra hivatkozik, hogy „olyan, mint”: hogy a kérdéses tárgy olyan, mint egy pattintott kõkés, vagy olyan, mint egy cipõnyom, és ha olyan, akkor szükségképpen az is. (Hosszasan lehetne példálózni azokkal a XIX. századi kutatókkal, akik például egy 1862-es meteor repedéseiben „egy idegen világ tájképét” vélték felfedezni, és az állítólagos rajz alapján még azt is pontosan ki tudták szá mítani, milyen magasak az idegen civilizáció képviselõi - hi szen elsõ ránézésre „nyilvánvaló volt”, mit látnak: házakat, utakat, értelmes lényeket.) Szembeszökõ a hasonlóság Beringer és az efféle érvelés logikája között, különösen, ha megemlítjük azt a philadelphiai márványtömböt is, ami a könyv szerint az 1830-as években 18-20 m mélyrõl került elõ, és aminek a felületén mintha valamiféle betûk lettek volna.

„Nehéz a betûket természetes fizikai képzõdményeknek értelmezni. Ez arra utal, hogy a betûket intelligens emberek készítették a régmúltban”, írja a szerzõpáros. Szerintük ha ezeket a részleteket a többivel együtt egymás mellé rakjuk, akkor annak kell kiderülnie, hogy „az emberi faj õsrégi múlt ra tekint vissza”: mérhetetlenül régebbire, mint amit a tudósok hajlandók elismerni. Ami egyben azt is jelentené persze, hogy nem csupán az emberi evolúció jelenleg elfogadott tör ténetével vannak komoly gondok, hanem az egész evolúcióelmélettel úgy általában, hiszen ahogy W. W. Howells fizikai antropológus fogalmaz: „Ha az emberi lények sokkal elõbb jelentek volna meg… egy olyan korszakban, amikor még azok az egyszerûbb fõemlõsök sem léteztek, akik lehetséges õseik lettek volna, akkor ez nem csupán az elfogadott elveket rombolná le, hanem az evolúció egész elméletét is.” Egy Albert G. Ingalls nevû geológus pedig azt írta még 1940-ben, a Scientific American hasábjain, hogy ha „akár csak a majom õs egy korai emlõs õse bármilyen formában létezett a karbon korban [mintegy 360 millió éve], akkor a geológia tudománya oly mértékben téves, hogy minden geológus fel fog mondani, és beáll teherautó-sofõrnek.”

És ez az a pont, ahol látszólag indokolt lenne akár a legrosszabbat is feltételezni a hivatalos felfogást képviselõ kutatókról. Elvégre nekik ahhoz fûzõdik érdekük, hogy bár mi áron megvédelmezzék a saját álláspontjukat, és az ún. „összeesküvési elmélet” szerint éppen ezt is teszik. Vagyis arra szövetkeznének, hogy ne hagyják érvényre jutni az igazságot. Erre a meglehetõsen paranoiás „elméletre” ilyen vagy olyan formában nagyon szeretnek hivatkozni mindazok, akik kívülrõl betörve és a legalapvetõbb játékszabályokat is figyelmen kívül hagyva próbálják „megcáfolni” a modern tu do mány egyik vagy másik alaptételét. Cremo és Thompson idézi egy bizonyos Thomas E. Lee esetét, aki (szerintük) egy, a hagyományos amerikai õsrégészeti doktrínát cáfoló lelõ helyet tárt fel, és akit ennek következtében a „…mun ka nélküliségbe üldöztek köztisztviselõi állásából; publikációit letiltották… a Nemzeti Múzeum igazgatóját, aki úgy tervez te, hogy monográfiát ír a helyszínrõl, elbocsátották állásá ból… a lelõhely területén pedig turistaközpontot létesítettek… [ mert máskülönben] szinte minden könyvet újra kellett volna írni. Ezt el kellett pusztítani. El is pusztították.”

GALILEI éS A TERMéSZET GEOMETRIáJA

A dologban az a legérdekesebb, hogy az „összeesküvési-elmélet”-tõl kezdve a (látszat)hasonlóságokon alapuló érve lésen keresztül egészen „a tudomány mint az igazságért folytatott harc”-ig bezárólag minden visszavezethetõ arra, amit az egyszerûség kedvéért most Galilei nevéhez kötünk.

A mai értelemben vett tudományosság valahol akkor kezdõdött az 1600-as években, amikor az arisztotelészi, ³ a leginkább tekintélyelvû és leginkább az antik auktorok (illet ve elsõsorban a Sztagírita) mûveit meg mûveinek kommentárjait tanulmányozó skolasztikus filozófia mellett megjelent egy új felfogás, és ez egyaránt támaszkodott az arisztote lészivel szemben álló (neo)platonizmusra, valamint a kézmû vesek meg a mindennapi élet tapasztalataira és a nagy technikai és földrajzi felfedezésekre. Mivel folyamatról van szó, többé-kevésbé persze önkényes egyetlen idõszakhoz kapcsolni a változásokat.

Ami az elõbbi (Arisztotelész vs. Platón) ellentétet illeti, a Galilei nevével fémjelezhetõ irányzat képviselõi úgy gon dol ták, hogy ha az a kérdés, hogy végsõ soron nem egy el szegényített és sematikus vázat kapunk-e csupán, ha a ma tematikát (pontosabban elõbb a geometriát, majd pedig az aritmetikát) használjuk a világ leírására - ahogy azt az univerzumot organikus és különféle „vágyak” meg „vonzódások” által vezérelt lénynek tekintõ arisztotelészi felfogás sugallta -, amibõl ily módon hiányzik a valóság részletgazdagsága és élete, akkor az a helyes válasz, hogy nem. Az ún. valóság ugyanis - a platóni barlanghasonlat falon táncoló árnyékainak megfelelõen - halvány árnyéka csak a mögötte meghúzódó és matematikai alapokon nyugvó rendnek.

Ez a meggyõzõdés vezetett aztán a továbbiakban oda, hogy a tudomány egyre inkább a matematizált és az egyenletekkel leírható tudományt jelenti, és érdemes felfigyelni arra is, hogy mennyire esetleges ez a máig alapvetõnek tartott és a természettudománnyal kapcsolatos gondolkodást meg határozó definíció. Hiszen legalábbis elképzelhetõ, hogy a matematika és valóság viszonyáról folytatott vitában a neo pla tonisták maradnak alul - ez esetben biztosan nem a matematika, illetve a végsõkig matematizált fizika lett volna a következõ korszak vezetõ tudománya.

De ha már egyszer így történt, akkor néhány további dolog is következett belõle. Az egyik az volt, hogy felté te lez ték: a hétköznapi valóságban is a fizika matematikailag meg határozott törvényei mûködnek, legyen bár szó egy sza badon esõ kõdarab vagy egy égitest mozgásáról. Vagyis feltéte lez ték, hogy ezeknek a törvényeknek a mûködését lehet tetten érni a kísérletekben is, és ez megint csak az arisztotelészi fel fogással való szembehelyezkedést jelentette, mert egészen a XVII. század elejéig tudományon nem a kísérletezést és a megfigyelést értették, hanem sokkal inkább a filológiai, teo lógiai vagy éppen logikai elvek alapján történõ vizsgálódást.

Annak persze, hogy a tudományra vonatkozó felfogás megváltozott, nyomós oka volt. Ekkorra nem egy tudós szá mára tarthatatlannak tûnt az a feltételezés, mely szerint az ókoriak valóban mindent jobban tudtak. Ez ellen szólt az iránytû, a puskapor vagy éppen a kormánylapát: csupa olyan találmány, ami nemhogy Arisztotelész, de még Plinius vagy bármelyik másik ókori auktor elõtt is ismeretlen volt - és akkor a földrajzi felfedezésekrõl még nem is beszéltünk, amelyek megint csak azt bizonyították, hogy az antik tudás meg haladható. A tapasztalatok (majd pedig a kísérletezés) sze repének hangsúlyozása azzal a feltételezéssel együtt, hogy a világ leír ható a matematika nyelvén roppant hatékonynak bizonyult.

Ekkor már csak arra van szükség, hogy a világot irányító matematikai szabályok keresésekor (ismét csak a tekintélyelvû arisztotelészi fizikával szembefordulva) az írott forrásokkal szemben a „hétközapi, józan észen” alapuló megfigyelésnek és a megismételhetõ kísérletnek tulajdonítsunk alapvetõ jelentõséget. A mai tudomány paradigmája elképzelhetetlen e nélkül az alapfeltevés nélkül, de persze mindig óvatosan kell bánni a fogalmakkal, mert történetileg változó, hogy mit értenek rajtuk. A francia tudósok például egészen az 1740-50-es évekig azért vetették el a newtoni gravitációs elméletet, mert tartalmazott egyféle „távolhatást” (vagyis a „közvetítõ közeg nélküli, végtelenül nagy sebességû impulzusátadás” lehetõségét), és ez egyszerûen nem tûnt elfogadhatónak a számukra.

Mára viszont az a feltételezés nem tûnik elfogadhatónak (legalábbis eredeti formájában semmiképpen nem), hogy a világ mûködése mögött kizárólag egy szerû, „ha A, akkor B” jellegû összefüggések húzódnának meg. Az 1600-as évek elején tudományosan teljesen elfogadható volt az a gondolatmenet, hogy nin csen különbség az égi és a földi világ fizikája között. Ez ellentétben állt az arisztotelészi elmélet állításaival, amely szerint az égi világra körpályán való moz gás, az örökkévalóság és a romolhatatlanság, míg a Hold alatti világra a vé ges, egyenes vonalú mozgás és a romlás jellemzõ. Érdemes felfigyelni rá, hogy az újkori fizika ezzel ellentétben azt állítja, hogy a Hold fölötti világ fizikája is olyan, mint amilyet a mindennapi életben figyelhetünk meg - vagyis a fenti világot kell a földi analógiájára elképzelnünk, nem pedig fordítva. Tehát a bolygók ugyanolyan égitestek, mint a Föld - tehát kell, hogy legyenek rajtuk hegyek, folyók, tengerek, erdõk; tehát értelmes lények is kell, hogy éljenek rajtuk, és a Hold, a Mars, a Jupiter vagy a Vénusz is lakott. Némiképp leegyszerûsítve azt mondhatjuk, hogy a Galilei-féle fizika az arisztotelészivel szemben azt ígérte, hogy egy meddõ és megfoghatatlan, filológián meg kommentárokon alapuló meg közelítési mód helyett spekulációktól mentes, a köznapi józan észre tá masz kodó és így mindenki számára érthetõ megközelítési módot kínál. A józan észre való hivatkozás persze kapcsolatban lehet a matematikával, illetve a matematika igazságába vetett hittel is. A világ könyve „a matematika nyelvén íródott, betûi há romszögek, körök és más mértani ábrák, melyek nélkül lehetetlenség meg érteni emberi ésszel egyetlen szót is” - jelenti ki Galilei az Il Saggiatore talán leggyakrabban idézett részében. A mesterséges intelligencia szimbólumkezeléses irányzatában máig tovább él az a meggyõzõdés, hogy a logikus gondolkodás tulajdonképpen matematikai szabályoknak engedelmeskedõ szimbólummanipuláció, sõt, tulajdonképpen számolás. És az újkori tudomány a továbbiakban is mindig a józan észre hivatkozik, de lehetetlen nem észrevenni, hogy ma azért már teljesen mások a kritériumok. És ezen a ponton a bonyolultság lesz a kulcsszó.

Ha egymás mellé állítjuk a Jupier holdjait felfedezõ Galilei valamelyik táv csövét, az 1700-as évek csúcstechnológiájával készült Herschel-féle tükrös táv csövet, amivel az Uránuszt találták meg, és a XX. század végének Hubble-ûrteleszkópját, akkor valószínûleg egy, a csillagászat történetében járatlan ember is könnyûszerrel idõrendi sorrendbe állítja õket. Hasonlóképpen, ha megvizsgáljuk az egyes fizikai elméletek mögött álló matematikai apparátust, akkor Galilei vagy Kepler számunkra viszonylag egyszerû és könnyen átte kint hetõ matematikáját az idõben elõrehaladva egyre bonyolul tabb konstrukciók váltják fel, hiszen a tudomány (immár nem csak a fizika, de a kémia vagy a biológia is) mintegy felszippant ja az újabb matematikai felfedezéseket és módszereket. Ami nem jelenti azt, hogy az 1990-es évek valamelyik fizikai elmélete feltétlenül jobb is bármely korábbinál. (Kuhn paradigmaelmélete után nem is nagyon volna értelme két teljesen különbözõ dolgot leíró elméletet összehasonlítani. Nem feljõdésrõl van szó, hanem a matematikai leírás bonyolultabbá válásáról. Akár azt is állíthatnánk, hogy az idõnyíl a bonyo lultság irányába mutat.) Azt viszont igenis jelenti, hogy bo nyo lultabb: nagyobb apparátust igényel, és ennek megfe le lõen hosszabb út vezet hozzá. Az evolúcióelmélet például mintegy kiépítette magának azt a bonyolultságot, ami kizárja az „olyan, mintha” logikájának közvetlen alkalmazását. Ami kor éppen azt kérdezzük magunktól, hogy egy vascsõnek látszó, hatvanmillió éves tárgy valóban ember készítette vascsõ-e, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az evolúcióelmélet eredményeit.

MEGINT DARWIN… éS DäNIKEN

Ha Darwin idejében az akkori evolúciós elmélet megérté séhez elegendõ volt a Fajok erdeté t, Az ember származásá t meg még legfeljebb néhány, köznyelven megírt könyvet végig olvasni, akkor ez ma már távolról sincsen így. A játékelmélet, a genetika matematikája, a populációbiológia megértéséhez szükséges elméleti fegyvertár stb. együttesen szükségessé te szi, hogy az ember alkalmasint hosszú éveket töltsön el akár csak egy részterület tanulmányozásával is, és ennek eredményeként a szaktudósokat kivéve mindenki az ismeretterjesztõ irodalomból kénytelen tájékozódni.

Ez a szétválás persze nem ma kezdõdött, hanem vala mikor akkor, amikor a középkor „curiositas”-gyûjteményeit ⁴ felváltották a modern értelemben vett múzeumok, ekkor ugyanis alapvetõ szemléletváltás történt. A korábbi gyûjte mények arra törekedtek, hogy az érdekeset, látványosat, meg hökkentõt vagy értékeset mutassák be, azaz a rendhagyót és a ritkát, egy újkori természettudományi múzeumnak éppen ellen kezõleg, a tipikusat kell ismertetnie. A tudomány szá mára ugyanis éppenhogy nem a különös, hanem az átlagos a fontos: a matematikai elméletek alapjául szolgáló, megismé telhetõ kísérletek mintegy párhuzamba állíthatók a tipikus rovarral vagy a szabályosan növõ ásvánnyal.

Megint más kérdés persze, hogy egy kívülálló számára ez olykor cseppet sem szórakoztató, és egyáltalán nem vélet len, hogy a XVIII. század közepére, a felvilágosodás Euró pájában szét is válik az „érdekes” meg az „unalmas” tudo mány. Az elõbbi az 1700-as évek közepének francia szalonjában volt attrakció: érdekes, látványos, meghökkentõ kísérletekkel ejtette ámulatba a nézõket, míg az utóbbi egyre el vontabbá vált, és egyre kevésbé volt élvezhetõ (vagy akár csak megérthetõ) a nagy többség számára.

Ennek az „érdekes tudománynak” nyilvánvalóan az az ún. ismeretterjesztõ irodalom a leszármazottja, ami arra pró bál meg vállalkozni, hogy színes és érdekes formában mutassa be az „igazi tudomány” eredményeit. Tehát szemléletesen és élvezetesen próbál beszélni olyan dolgokról is, amik más különben túlságosan absztraktak és bonyolultak volnának ahhoz, hogy megértsük õket - a matematika pedig eközben nagyobbrészt vagy teljes egészében kimarad. ⁵ Ami persze önmagában nem volna baj, ám közben nem szabad megfeledkezni arról, hogy amikor egy ismeretterjesztõ mû mondjuk a relativitáselméletrõl vagy az emberi faj származásáról beszél, akkor az általa használt fogalmak olykor legfeljebb nagyon távoli hasonlóságot mutatnak az „igazi tudomány” által hasz nált, azonos hangalakú fogalmakkal. Nem hihetjük komo lyan, hogy pl. a gumilepedõre dobált súlyos tárgyak szemléletes képe meg a gravitáció hatására meggörbülõ einsteini téridõ valóban ugyanaz lenne. Egy bonyolult fizikai elmélet érzékletes „megjelenítésérõl” van szó csupán. Elvégre a tér idõ nem gumilepedõ.

Az ismeretterjesztõ mûveken nevelkedõ olvasó viszont hozzászokik ahhoz a gondolathoz, hogy a tudomány valójá ban szemléletes és egyszerû, és a hétköznapi, józan ész segítségével - értsd: mindenféle matematikai vagy egyéb, egy is meretterjesztõ könyv apparátusát meghaladó tudás nélkül - ma is kényelmesen el lehet igazodni benne, egészen az új természettudomány valahai ígéretének megfelelõen. Mivel pedig azt is tudja, hogy az azonos okok mindig azonos okozatot hoznak létre, mi sem egyszerûbb, mint elhinnie, hogy egy százmillió évvel korábbról származó, pattintott kõkésnek látszó kovadarab valóban az is - ami száz-százötven évvel ezelõtt tényleg védhetõ álláspont lehetett. Azonban a tudomány is változik az idõ elõrehaladtával, és míg az 1800-as évek köze pén nem volt olyan elmélet, aminek ellentmondott volna pél dául a 20 méter mélyrõl elõkerülõ márványtáblán látható „írás”, most viszont van. Akkor talán lehetségesnek tûnt, hogy olyan régen is létezzen civilizáció, most viszont nem tû nik annak, mert az evolúciólemélet, illetve az emberiség korai történetére vonatkozó tudásunk mintegy új kontextusba he lyezte és átértelmezte a különbözõ leletek jelentõségét. Va gyis amikor a Cremo-Thompson szerzõpáros arra hivat ko zik, hogy az „eltitkolt” és szerintük a darwinizmust cáfoló leletek „olyanok, mintha emberkéz készítette volna õket”, tehát azoknak is kell lenniük, akkor az ismeretterjesztõ irodalom logikáját követve azt képzelik, hogy a valóság tényleg olyan egyszerûen ragadható meg, mint Galileiék remélték.

És innét már csak egy lépés Däniken, aki (legalább rész ben) azért olyan sikeres, mert az egyszerûsítésben messze túltéve az ismeretterjesztõ irodalmon, azt állítja, hogy minden rejtélyes és megmagyarázhatatlannak tûnõ dolog egyet len, roppant egyszerû okra vezethetõ vissza: a földönkívüliek látogatásaira. 'k építették a piramisokat, róluk szól Ezékiel lá tomása, és ha az ünneplõ kajapo indiánok különös öltözékét meg a Holdon sétáló ûrhajósokat egymás mellé helyezzük, ak kor már „kézzelfogható” bizonyítékunk is van. Hiszen a kajapók háncsruhája teljesen olyan, mintha szkafandert akarna utánozni… és így tovább. Ezzel az „elmélettel” és a formai hasonlóságok segítségével valóban mindenre magyarázatot le het találni, de - többek között - éppen ez szól ellene. Ami kor az 1890-es években arról folyt a vita, van-e értelmes élet a Marson, akkor a „marshívõk” arról beszéltek, hogy az ottaniak bármilyen feladat megoldására alkalmas technoló giával rendelkeztek. Ezzel az érveléssel egyedül az a baj, hogy semmire nem jó, mert ekkor a szó szoros értelmében mindent a marsi technológiának lehet tulajdonítani. Akár egy vul kán kitörést is, vagy bármi mást. Mindeközben a „formai hason lóság” elmélete, kimondva-kimondatlanul, skrupulusok nél kül sugalmazhatja, hogy a tudósok összeesküdtek az em be riség ellen, hiszen a szemmel látható igazsággal sem hajlan dók foglalkozni.

De akárhogy legyen is, én személy szerint azért úgy gondolom, hogy bár a Däniken- meg a Cremo-Thompson-féle áltudomány az újkori tudományosság eltorzulásával jött létre, ahhoz, hogy valaki tényleg higgyen bennük, naivabbnak, sõt ostobábbnak kell lennie a „természet játékai”-ban hívõ Beringernél.

JEGYZETEK

¹ Természetesen csak mai szóhasználattal élve nevezhetjük õket geológusoknak.

² Jellemzõ módon a borítón az olvasható, hogy „A tudomány titkainak szenzációs leleplezése!” Az sem véletlen, hogy sokakkal együtt õk is éppen a darwinizmust próbálják megcáfolni. A neves evolúcióbiológus, Richard Dawkins szerint legalábbis elgondolkoztató, hogy a newtoni fizika majd’ 200 évvel elõzte meg ugyan az evolúciós elméletet, mégis milyen kevesen gondolják, hogy értik a klasszikus fizikát, és milyen sokan, hogy értik a darwinizmust. Dawkins persze azt akarja ezzel mondani, hogy ha tovább tartott rátalálni, akkor bonyolultabbnak is kell lennie.

³ Arisztotelészi, skolasztikus, középkori stb. Ezeket a jelzõket nem pejoratívan használom, hanem azon kor tudományosságának leírására, amelyben mai értelemben még nem is lehetett volna tudományosság ról beszélni, mert olyan alapvetõ feltételek is hiányoztak, mint amilyen a kísérletezés, illetve a kísérletezés megismételhetõsége.

⁴ Jean de Berry hercegnek a XV. században mehun-sur-yévre-i kastélyában lévõ gyûjteménye még egyaránt tartalmaz drágaköveket, mechanikus órákat, narválok fogát, illatszereket, illetve ereklyéket: „…a chartres-i miasszonyunk inge, a kehely, melybõl Jézus ivott a kánai menyegzõn, Szent József jegygyûrûje, s végül a betlehemi gyermekgyilkosság kis áldozatainak csontjaiból néhány, sõt Szûz Mária egy tejfoga is…”

⁵ Stephen Hawking, az Idõ rövid történetének szerzõje említi, hogy „Egy jóakaróm figyelmeztetett: minden leírt egyenlet megfelezi az eladható példányszámot.” Hawking tartotta is magát a figyel meztetéshez, és sikerült igazi ismeretterjesztõ bestsellert írnia.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu