Infecundin '68

  Magyarországon 1968-ban jelentõs késéssel vezették be a fogamzásgátló tablettákat. A fogamzásgátlás történetében 1955 jelentette a fordulópontot. A „tabletták” atyja, Pincus ekkor igazolta a hormonális fogamzásgátlás hatékonyságát. Mindaddig csak a természetes módszerek (megszakított érintkezés, „kimosakodás”, naptármódszer), a mechanikus módszerek (gumi óvszer, pesszárium) és az ondósejt-elölõ hüvelygolyók álltak rendelkezésre hazánkban is. Ezek hatásfoka azonban messze elmaradt a kívánatostól. A gumi óvszer és a pesszárium népszerûségét nagyban rontotta szeretkezés soráni alkalmazásuk. Ilyenkor az izgalom keltette figyelmetlenség, ügyetlenség, fiataloknál a tapasztalatlanság alkalmazási hibákat is okozhat. A hormonális fogamzásgátlás bevezetése az egyének-párok születéskorlátozási céljának megvalósíthatósága mellett társadalmilag is igen jelentõs. Segíthet megfékezni a Föld túlnépesedését, ami az emberiség jövõjét fenyegeti. Ezen túl alapvetõ feltétele a nõk társadalmi egyenjogúságának és egészségvédelmének (gondolok például az abortuszok rövid és hosszú távú szövõdményeire).
  A „klasszikus” tabletták két összetevõbõl álltak: a sárgatest komponens lényegében a fogamzásgátlást, a tüszõhormon pedig a ciklusos, általában 21 napos szedés mellett a szünetben jelentkezõ „megvonásos” vérzést biztosította. A fogamzásgátló tabletták fogadtatása a volt szocialista országokban a „szokásos” volt. Hiszen mindent, amit a másik világhatalom fedezett fel és vezetett be, ellenszenvesnek találtak. Emellett az autokratikus vezetõk tudatában a hatalom a népességszámmal is szoros kapcsolatban állt, így a születéskorlátozást, beleértve az abortuszt is sokáig tiltották. Már csak azért is, mert folyamatosan készültek a III. világháborúra. Nem véletlen tehát, hogy Magyarországon az abortusz liberalizálására éppen 1956-ban került sor. A politikailag motivált döntések meghozatalakor azonban a szakmai szempontok gyakorta háttérbe szorulnak, így a terhességmegszakítások korlátlan engedélyezése, más intézkedések hiányában, az abortuszok számának világméretekben párját ritkító növekedéséhez vezetett. Így 1969-ben a mûvi vetélések száma 206 817 volt, akkor, amikor csak 154 318 kisbaba született. A nemzetközi feltûnést keltõ népesedési helyzet miatt a hatvanas évek második felében már nem lehetett kitérni a fogamzásgátló tabletták hazai bevezetése elõl, és így 1967-ben elõállították és 1968-ban forgalomba hozták az Infecundint, amit hamarosan követett a Bisecurin. (A népesedéspolitikai koncepció kidolgozására azonban csak 1973-ban került sor az Aczél György köréhez tartozó Schultheisz Emil minisztersége alatt. Ekkor szigorították az abortuszok engedélyezését, ekkor kezdték a szakmában és a lakosság körében tudatosítani a fogamzásgátló tabletták alkalmazásának fontosságát, és végül jelentõs anyagi támogatást adtak a gyermeket vállalóknak. Mindezeknek köszönhetõen átmenetileg jelentõsen emelkedett a születések száma, szignifikánsan csökkent az abortuszok gyakorisága, és általánossá vált a fogamzásgátló tabletták szedése. Emlékszem olyan demográfiai vizsgálatra, miszerint a hetvenes években a fogamzásgátlást alkalmazóknak mintegy kétharmada a tablettákat használta. Így a hazánkban korábban vezetõ módszer: a megszakított érintkezés háttérbe szorult.
  A fogamzásgátló tabletták megítélése hazánkban – mintegy tízéves késéssel – követte a nyugati vélekedést. Az elsõ korszakban a tablettákat sokan a XX. század egyik legnagyobb vívmányának kiáltották ki – a korábban említett társadalmi hatások miatt nem is alaptalanul. Hamarosan fény derült azonban az elsõ generációs, még nagy hormontartalmú tabletták ritka, de súlyos egészségi ártalmasságára. A véralvadás folyamatába beleszólva elõsegíthetik a vér érfalon belüli megalvadását, vagyis a trombózist, és emiatt például szívinfarktust okozhatnak. A vérrög azután máshová is elkerülhet, megmagyarázva a tüdõ- és agyembóliák kialakulását. Mindez jogos riadalmat keltett szakmai körökben, majd a nõk között. Sohasem feledhetem, hogy egyik barátom felesége az általam felírt tabletta szedésekor kapott halálos végû szívinfarktust. Mindezek rákényszerítették a gyógyszergyárakat a második generációs tabletták kifejlesztésére. Ezekben már sokkal kisebb adagú a tüszõhormon komponens (általában 20 mikrogramm ösztrogént tartalmaznak), mivel elsõsorban ez volt felelõs az említett artériás szövõdményekért. Az eredmény nem is maradt el, jelentõsen csökkent a tablettaszedéssel kapcsolatos trombózisok és embóliák aránya. Ráadásul ezekkel is csak az erre genetikai hajlamuk vagy cigarettázásuk, illetve elõrehaladottabb életkoruk miatt veszélyeztetetteknél kell számolni. A nõk félelme a „hormonoktól” azonban csak lassan csillapult, pedig hát saját szervezetük is hasonló hormonokat termel, és enélkül nem is lennének nõk. Ahogy a klimax után, az e hormonokat termelõ petefészek mûködésének leállását követõen sokat veszítenek nõiességükbõl, és éppen e hormonok védõhatásának elmaradása miatt növekszik betegséggyakoriságuk. A tabletták e második korszakában kialakuló tabletta-fóbia után azután lassan beállt az egyensúly, és újra kialakult a tablettát szedõk népes tábora.
  Hazánkban a fogamzásgátló tabletták megítélésében érzékelhetõ három korszak késéssel jelentkezett. A nõk többsége még a második korszakban él, és fél a hormonoktól. Ebben néhány hazai szakember ál-Kasszandra szerepe is közrejátszott, akik a tabletták okozta genetikai veszélyekre hívták fel a figyelmet. A génhibák bizonyos fejlõdési rendellenességeket és rákot okozhatnak. Ezzel szemben minden országban igazolták, hogy a tablettaszedés után vállalt terhességekbõl született gyermekekben semmiféle genetikai rendellenesség nem gyakoribb. A tablettát szedõ nõknél pedig a méhtest- és a petefészekrák sokkal ritkább a szokásosnál.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.mail.hu