1963. november 22-én, pénteken,
helyi idõ szerint 12:30-kor lövések dördültek
el Dallas belvárosában. A lövések véget
vetettek John F. Kennedy, az Egyesült Államok harmincötödik
elnöke életének, megsebesítették John
Connally texasi kormányzót, gyászba borították
(de legalábbis sokkos állapotba hozták) egész
Amerikát, elvették az amerikai nemzet ártatlanságát",
alighanem megváltoztatták a történelem menetét,
máig ható módon felvirágoztatták az
összeesküvés-elméletipart és (közvetve)
megajándékozták a világot a Ewing család
sagájával, a Dallas címû szappanopera-sorozattal.
Kennedy texasi látogatását
az tette szükségessé Dallas csak egyik állomása
volt az útnak, amelyre felesége, Jacqueline Kennedy és
Lyndon Johnson alelnök is elkísérte , hogy áldatlan
állapotok uralkodtak a Demokrata Párt texasi szervezetében,
ami legfeltûnõbben abban nyilvánult meg, hogy a két
legmagasabb rangú texasi demokrata politikus, John Connally kormányzó
és Ralph Yarborough szenátor látványos és
zajos küzdelmet folytatva ott ártott egymásnak, ahol
tudott. 1960-ban Kennedy csak egy hajszállal nyert Nixon ellen Texasban,
ha Connally és Yarborough hamarosan nem köt tûzszünetet,
a következõ õszön Texasban esélye sem lesz
az elnöknek érveltek azok, akik rábeszélték
Kennedyt az útra.
Voltak azonban az elnök környezetében
olyanok is, akik szerették volna lebeszélni a texasi kirándulásról,
de legalábbis arról, hogy Dallast is beiktassa útitervébe.
Egyesek közülük kifejezetten biztonsági megfontolásokból
tartották kockázatosnak a dallasi látogatást.
A meggyilkolása után
kanonizált Kennedy-legenda fényében nehéz elképzelni,
hogy JFK életében mennyire megosztotta az amerikai társadalmat.
Pedig a szeretetet és monarchisztikus hódolatot, amellyel
hívei vették körül az elnököt, bõségesen
ellensúlyozta az a dühödt gyûlölet és
megvetés, amelyet ellenfelei juttattak kifejezésre iránta.
Ráadásul talán Dallas volt az Egyesült Államok
egyetlen nagyvárosa, ahol szeretet és megbecsülés
alig, gyûlölet és megvetés viszont annál
több termett Kennedy számára. Dallasban a Kennedy-hívek
bókja szerint: a kifinomult fasiszták városában"
a jó modorhoz tartozott az elnök meggyilkolásáról
tréfálkozni, katolikus hitén gúnyolódni.
Jó viccnek számított játékos körözõlevelet
kiadni ellene, és abban hazaárulással, kommunistabarátsággal,
keresztényellenességgel és faji zavargások
szervezésével vádolni. Dallasban a protestáns
fundamentalizmus és a jobboldali radikalizmus hazafias kötelesség
volt. Jellemzõ, hogy a dallasi polgármester a Kennedy-látogatás
alkalmával a szokásjoggal ellentétben nem rendelt
el iskolai szünetet: csak azok a gyerekek mehettek az elnöknek
integetni, akiket szüleik személyesen elkértek. Vagy
azok sem: egy fiatal tanítónõ ünnepélyesen
tájékoztatta tanítványait, hogy akkor sem engedi
el õket, ha egész családjuk értük jön.
Ha találkoznék vele, leköpném" tette hozzá,
hogy álláspontja tízévesek számára
is félreérthetetlenné váljék.
Ezelõtt az ominózus
háttér elõtt semmi meglepõ sincs abban, hogy
a dallasi lövéseket követõ pillanatokban, percekben
és órákban mindenki biztos volt benne: Kennedy elnök
összeesküvés áldozata lett. Biztos volt benne Jacqueline
Kennedy, amikor felsikoltott: Megölték Jacket!" Biztos volt
benne Yarborough szenátor, amikor felkiáltott: Lelõtték
az elnököt!" Ebbõl a munkahipotézisbõl indultak
ki a titkosszolgálat illetékesei, akik eleinte még
a puccskísérlet lehetõségét sem zárták
ki. A hatéves Caroline Kennedy testõre a merénylet
hírének hallatára egy baráti család
házából visszavitte a tiltakozó kislányt
a Fehér Házba, ahol vélte nagyobb biztonságban
lesz. A titkosszolgálat Dallasban tartózkodó tagjai
addig próbálták késleltetni az elnök halálhírének
nyilvánosságra hozatalát, amíg Lyndon Johnsont,
immáron az Egyesült Államok elnökét, biztonságban
nem tudták a Washingtonba tartó elnöki gép fedélzetén.
Nem hatott megnyugtatóan az sem, hogy a merénylet ismertté
válása után két órára összeomlott
a washingtoni telefonrendszer. Ennek oka ugyan pusztán a túlterheltség
volt mindenki tudatni akarta valakivel a szörnyû hírt
, de hát a puccsok is a telefonvonalak elvágásával
kezdõdnek, legalábbis a mozikban.
A közvélemény
szinte azonnal értesülhetett a merényletrõl.
A UPI négy perccel a tett elkövetése után, dallasi
idõ szerint 12:34-kor már jelentette, hogy három lövést
adtak le az elnöki kocsioszlopra. Két perc múlva az
ABC rádióhálózata megszakítja helyi
adásait, és hírt ad a Dallasban történtekrõl.
12:40-kor a CBS, 12:45-kor az NBC televízióhálózatán
a sor. Egy óráig 75 millió felnõtt amerikai
szerez tudomást az elnök elleni merényletrõl.
A hálózatok három napig, Kennedy hétfõi
temetéséig nem is térnek vissza reguláris mûsoraikhoz:
szünet és reklámok nélkül az elnökgyilkosság
körüli fejleményekrõl tudósítanak.
Egy késõbbi felmérés szerint a felnõtt
amerikaiak ez alatt a három nap alatt átlagosan napi tíz
órát töltöttek a televíziókészülékek
elõtt.
A merénylõ kilétére
hihetetlen gyorsasággal fény derült. A UPI 1:32-kor
jelenti be az elnök halálát arra a katolikus papra hivatkozva,
aki feladta Kennedynek az utolsó kenetet. Tizennyolc perc múlva
a dallasi rendõrség némi kézitusa után
egy moziban elfogja Lee Harvey Oswaldot, aki harmincöt perccel korábban
agyonlõtt egy rendõrt, mivel az igazoltatni akarta. De perceken
belül mindenképpen õ lett volna az elnökgyilkosság
körözött gyanúsítottja is, mivel õ
volt annak a tankönyvraktárnak az egyetlen eltûnt alkalmazottja,
amelynek ablakából a halálos lövéseket
leadták.
Ha Oswald bíróság
elé került volna, akkor egy nyilvános tárgyaláson
talán majdnem mindenki számára kiderült volna
az, amit azóta számtalan hivatalos és nem hivatalos
vizsgálat kezdve a Warren-bizottság jelentésével
megerõsített: JFK gyilkosa fordulatokban gazdag élete
ellenére (egy idõre például disszidált"
a Szovjetunióba) sem szélsõjobboldali, sem nemzetközi
kommunista összeesküvés részese nem volt. A merényletet
saját szakállára követte el, ideológiai
motívumai nem voltak, amit tett, azért tette, mert pszicho-
és szociopata volt.
De Oswald nem került bíróság
elé. Vasárnap délelõtt 11:21-kor, amikor a
rendõrségi fogdából egy börtönbe
akarták átszállítani, Jack Ruby dallasi stripteasebár-tulajdonos
az NBC kamerái elõtt lelõtte. Ez volt a televíziózás
történetének elsõ egyenesben közvetített
gyilkossága. Rubyt saját bevallása szerint Kennedy
iránti odaadása motiválta tette elkövetésében.
Valójában azonban õ is Oswaldhoz hasonlóan
pszichiátriai eset volt, aki egyszerûen csak híres
akart lenni, és aki nem lévén képes tettének
következményeit felmérni rettenetesen meglepõdött,
amikor bíróság elé állították,
sõt, elsõ fokon halálra ítélték.
Dallas óta több mint
harminchárom év telt el, de a Kennedy-gyilkosság még
mindig központi helyet foglal el az amerikaiak politikai képzeletében.
Az Interneten jelenleg mintegy 157 ezer dokumentum foglalkozik a dallasi
tragédiával, többségük valamilyen összeesküvés-elméletet
propagál. Az állítólagos összeesküvõk
között ott van az FBI és a CIA, a maffia és a szakszervezet,
a nemzetközi kommunizmus és az amerikai szélsõjobboldal,
ott vannak a kubai kommunisták és a kubai antikommunisták,
mégpedig szinte tetszõleges kombinációban.
Nem lehet, hogy gyerekeinknek is azt tanítsák: Oswald ölte
meg Kennedyt. Sötétebb és sokkal aljasabb, sokkal tragikusabb
dolog történt Dallasban azon a napon" írja az egyik
dokumentum szerzõje, aki saját bevallása szerint már
hatodik éve kutatja függetlenül" az ügyet. De a
dallasi gyilkosság nem csak az önjelölt magándetektívek
vesszõparipája. Oliver Stone 1991-es JFK címû
filmje, amely tömegeket vonzott, szintén azt szuggerálja,
hogy összeesküvés áll a Kennedy-gyilkosság
hátterében. Egyébként sikert konspirációt
tagadó állásponttal is el lehet érni. Norman
Mailer nemrégiben megjelent Oliver Stone-nal vitatkozó
Oswald-életrajza szintén bestseller lett.
Ami pedig a Dallast illeti, a szappanoperát:
létrehozóinak rejtett indítéka az volt, hogy
javítsanak Dallasnak a Kennedy-gyilkosság következtében
kárt szenvedett image-én.
Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.mail.hu