Mikor még Moszkva farkasként csatangolt
A Moszkva-menti erdõk sûrûjében…
Mert csak aztán tért észre õ – hoppá – csak aztán
Jámborult meg s lett príma fõváros belõle
Aztán szült gyermeket egész rakással
Újfajta rajt, hófehérfogút – a moszkvait! –
Rajok közt egyetlent, mely égbe láthat
Hol láthatatlan résbõl láng lobog föl
Meg-megvonaglik s szétfut hirtelen
Nõ, tornyosul és szétterjedve elhal
Az égbe rántva föl magához mindet –
Áll Moszkva, áll – és moszkvai sehol

* * *

S ez Moszkva itt, tûnt életem korából –
Lenin-mauzóleum, Lenin-sugárút
És persze Kreml, Vnukovó, Kis Színház s a Bolsoj
S egy Rendõr is, posztján ki áll szoborként
Tavasszal ám virágban áll itt minden
A parkban alma, meggy, akác és orgona
Georgina meg mályva, jácint
S a fû, a rét, a pázsit, erdõk és helyek
S az ég felülrõl – alulról a föld meg
S a messzeségben – sárgák, négerek
A jogfosztott világ van szívközel
S körben Moszkva nõ, lélegzik, terjed
Varsóig ér, Prágáig, Párizsig
És nõ tovább, egész New Yorkig ér már
És mindenütt, amerre szem csak ellát
Mindenütt Moszkva, s Moszkva népe van
Hol nincsen õ – ó, puszta ûr csupán az

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.mail.hu