Az alábbi versek - átiratok - Költõi variációk címû estünkön, Petri György: A szabadság hagyománya címû könyvének bemutatóján hangoztak el, május 31-én, a Vista Rendezvénytermében.

Háy János
Egy katona ének

I. Prózai elõleg
Hír:
1594-ben Esztergom falainál Balassi Bálinttal együtt küzd Claudio Monteverdi. Balassi meghal, az olasz túléli a harcokat, így megírhatja számtalan madrigálja mellett a zeneirodalom elsõ operáját, az Orfeót. Hasonlóképpen túlélõ René Descartes is, aki - kevesen tudják - 1621-ben harcol Esztergomnál.

Következtetések
1. A nyugodt erõ értelmezése, higgadt nemzeti önteltséggel:
Esztergom nem pusztán a magyar katolicizmus elsõszámú õrhelye, hanem egyben az újkori kultúra bölcsõje is.

2. A magyar fájdalom hangja:
Európa a magyar nemzet számára mindig is a pusztulást jelentette. Míg - például  - a felvilágosodás eszméje Esztergom falaitól indul diadalmas útjára, addig a magyar nemzet legjava hullott el ugyancsak ezeknél a falaknál.

3. Nemzetidegen megközelítés:
Bár még nem láttam a bizonyítékokat, melyek szerint állítható volna, hogy Descartes és Monteverdi Esztergomnál harcolt, de ha úgy lenne, ez akkor sem jelent semmit.

4. A média viszonyulása:
Ne haragudjon, megismételné a neveket!

5. Misztikus megközelítés:
Esztergom falainál Balassi beavatta Monteverdit a titkos tudásba. Feltehetõleg a Hermész Triszmegisztoszóféle aktákat és a Rózsaregény néhány fejezetét ismertette halálos ágyán. Ezek után - mondanunk sem kell -, Monteverdinek szinte gyerekjáték volt zenét írni. Descartes 1621-ben egy esztergomi plébániatemplom szétdúlt iratai között talált egy B. B. monogrammal szignált feljegyzésköteget, amit minden bizonnyal arab mûbõl jegyzeteltek ki latinul (széljegyzetek lengyelül) 1594-ben. Ennek alapján készül az Értekezés a módszerrõl és más Descartes-mûvek is.
6. Hermeneutikai megközelítés:
A Balassi-életmû konnotatív értelmezési tartománya, bizton állíthatjuk, tartalmazza, illetve megelõlegezi a felvilágosodás nagy eszméit. Descartes vagy Benjamin Franklin ugyanúgy benne van, mint Freud vagy Adler.

A alábbi költemény mintegy élõ bizonyítéka a hatos pontnak.
 

II. Katona ének

Immáron több mint száz éve,
hogy megjelent Freud Álomfejtése,
s azóta mennyi változás
ment végbe a pszichében.
Mennyit változtak az ének.
Változott ez is, az is,
az úr és a kocsis,
de mitegy állandóságát
mutatva a létnek,
alig változtak a századok során
a katona ének.
Holott kikeletkor,
az sok szép madár szól:
Jaj, a végem, jaj a végem -
így kiabálnak a katona ének.
S ha arra jönnek a karcsú népek.
Na végre, na végre - kiabálják,
s rájuk vetik magukat serényen.
Nem válogatnak, de nem ám, hisz
nem rasszisták a katona ének.
Nekik mindegy kik jönnek:
feketék-e, vagy fehérek,
lányok-e, vagy legények.
Mi lehet ennél szebb dolog vitézek,
ha végre helyzetbe jutnak
a katona ének.

Harcos Bálint

 Harcos Bálint (1976. máj. 7 -)
 Berzsenyi Dániel (1776. máj. 7 -)

Különös szerencsének tûnhet, hogy napra B. D. után születtem,
És most felkértek, hogy írjak versére egy verset, ezt-azt, amit bírok.
 Köszönjem-e a véletlennek, a véltnek, nem tudom,
  Itt újra csak magyarázkodnom kellene.

Így kérdés persze: õsöm-e õ? Annyi idõ telt el azóta, hogy -
Meg aztán nem hiszek ebben, hogy õ az enyém is.
 Születéseink ilyetén egyezése csekély
  Lehetõség a találkozásra. Nem több.

Nem kevesebb. Zavaró körülmény, semminek sok,
Mitõl örömest megszabadulnék: -
 Nem õrzöm én õt, õ sem engem.
  Nem leszek vele több nála.

Nem leszek vele több: õ ettõl egyre csak lesz.
Akármekkora maradok, õ megmarad akármekkorának.
 Egy akármekkora belefér egy akármekkorába?
  Én sem férek a bõrömbe, nemhogy õ!

"A halál nem része az életnek." "De
Az õ halála az én életemnek
 A része." "A halálom senki
  Életének ne legyen a része."

Áhított nyugalmadért,
e bilincs-unalomért
vacogtál mindig,
minden ízben -,

nem a vonat kereke, hallod,
a lelked, mi erre kattog:
foldódni a még-ben,
a szív-hökkenésben,

tányérban és pohárban,
mindegy miben,
miféle gázban,
miféle másban;

zsarnokság, zsarnokság?,
olyan nincs,
bolond birka népnek
drága kincs

a kolomp,
s ha a nászi-rácsot
ijedt tévelygése helyett
az égig növelheti;

Alázata gödre belül,
s tudata hulla benne,
"nem gyávaság ez"
kiált,
ki az, ki "önmagával
verekedne?"; -

ha itt zsarnokság nincs,
mindenki tetû a tájban,
légy a borban,
kés a hátban,

az örök-szolga
szabadságát hordja
idõrõl-idõre vissza,
elé, alá, ha rászakad,
s örömében fölsikolt,
ha mint szög,
kiveri a kopasz drótot
tanyája körül a borosta,

égzsarnokság: léggyökér*,
talaj nélkül: nincs,
e bolond birka népnek
drága kincs

egy járom a csontban,
a rothadás
szabadsága úgyis
mindenben ott van:

a kihúzott szóban,
a fröcskölõ nyálban,
az utcán oly szokottan
- gerincbõl robbanó -

ne tovább!-ban;

a vakkanó ne-ben,
a reszketõ nyárban,
az ágyban oly unottan,
s oly hamar elhaló

akarásban;

abban a segítésben,
abban a káróban,
abban a fölösleges,
nyálát hajnalig csorgató

maradásban -;

s mintha magától lenne,
végül
minden test elterülÉ
zsarnokot, zsarnokot minékünk,
s a haza fényre derül!
Hol Illyés Gyula,
ott Illyés Gyula,
nemcsak a verssorában,
de ott van a ragozásban,

nemcsak a vágyakozásban,
hogy mindenkinek tessék,
szeressék,

és hiú
szépfiú-
ként se felejtsék
soha:
ne fedje be az elmúlás
pora;

mert õ az a kicsinke vádli,
apró fogakkal lehet imádni,
szaladni vele a tóra,
tapad rá fauna, flóra,

egyszerre kelet és nyugat,
paraszti és urbánus hangulat;

övé az alföld, a préri,
legalább azt reméli,
szavanna, sztyeppe
és a vakszerencse,

övé itt minden,
amerre nézni,
gyõztes, miként egy népi
hõs,
erõs
és bölcs,
tehát példát mutat,
és, persze, utat:

lábánál elhever
minden és mindenki,
ahogy kell,
nem úgy, mint más
esetében, hol az öngyilkolás
tiltakozás,
és még az se,
csak tejfognyi megcsikordulás,
nem így;

õ a siker,
a karrier,
övé mindaz, amire vágysz,
magasságából messzire látsz,

mert õ a legjobb, az elsõ,
nem alsófok, de felsõ,
akirõl mindenki tudja,
nemzete erén az ujja,

õ
a népi fõ,
az örökké megbocsátó:
s te sem lehetsz semmiképpen vádló,
mint az a kétes zárszó,
Szárszó;

versed sem épp gyulányi,
alighogy szaladásnyi:

mert ahol Illyés Gyula,
ott Illyés Gyula,
fogadásra megfontoltan sétál,
beszédet mond a fõasztalnál,

sûrû a hatalmi mámor,
de hangja tiszta és bátor,
jó szókat kap a párttitkártól,
eltelik hasa a zabától,

és Gyula marad õ mindig,
hiába intik,
gömbbel a fejében tornyot remél,
gömböcnyi vezérrel eszmét cserél,
s mindez nem elég neki,
ez sem elégítheti ki,

szüksége van még mindenféle másra,
munkás és paraszti világutazásra,
õ az, aki felmehet Moszkvába,
bár tudja, mi ott a sikk,
mégsem lesz bolsevik,

megmarad egyszerû népi,
hiszí perfekten érti,
számára mit üzen
az édes kis parisienne,

nyugatnak fogalmaz választ:
minket itt, keleten, meg nem alázhatsz,
tudjuk mi, merre és meddig,
ezért is keressük együtt,

miképpen élhetõ
az élet itt,
és hogy jól viselkedik,
azt megérthetik;

akivel iszik és ebédel,
számára nem éppen kényszer,
rajta a népies köntös,
emészt, de szelleme röpdös,

mert ahol õ van,
ott õ van,
másra hiába várnál,
kádered szakmája kádár,

és a vacsoránál,
miközben a vallatószobánál
játsszák a zsarnokságot,
érkezik második fogásod,

barátom, tálhoz
és lábhoz!,
suttogja,
és eltûnik,
mint a kámfor,
a diktátor,
illata mégis
behatárol;

hol Illyés Gyula,
ott Illyés Gyula,
nemcsak a munkájában,
nemcsak a kimondott szavában,
mondatában
és gesztusában,

magatartásában,
sokféle mozdulatában,
lépésében,
érvelésében,
levelében,
újságcikkében,
ott Illyés Gyula
a mindenféle politikában,
örökké-felszínen-lenni akarásban,

hol Illyés Gyula,
ott Illyés Gyula,
a különbözõ hatalomban
és pártban;

nézed,
hogy kúszik elébed,
és nem érted,
milyen sokféle lehet egy élet,

könnyedén táncolja néked
a parasztcselédet,
álnépi hõs,
aki egy nemzettel viselõs,

de ha kell,
lekezel
mindenfélékkel,
miniszterrel,
és egyébbel;

hol Illyés Gyula,
ott Illyés Gyula,
és mint a kutya,
párttitkárok
pofájába tátog,
váltani véli
a világod,
de ki az, aki tõle
mindezt kéri?;

hol Illyés Gyula,
ott Illyés Gyula:
terrorról okítja népét
versében, és nézed, mint
a zsarnokság tükörképét.