Az MTA Regionális Kutatások Központ, a Friedrich Naumann Alapítvány és a Soros Alapítvány idén május 14-én konferenciát rendezett Hazánk európai uniós csatlakozása és az elmaradott térségek felzárkóztatása címmel. A debreceni találkozó anyagából válogat alábbi összeállításunk. Az elõadásokat rövidített, szerkesztett formában közöljük.

Baranyi Béla: Euroregionalitás
Dr. Csatári Bálint: Az alföldön
Horváth Gyula: Decentralizáció
Kovács Tibor: Az Észak-Alföldön
Szeifert Ferenc: Biharban

Tartalomjegyzék

Baranyi Béla
Euroregionalitás

Elõadásomban két észak-kelet-magyarországi tervezésstatisztikai régióról, az Észak-Alföldrõl és Észak-Magyarországról lesz szó. Nyilvánvaló, hogy az euroatlanti csatlakozási folyamatok, illetve ezeknek a térségeknek a felzárkóztatása szempontjából korántsem mellékes, hogy itt egy nagyon hosszú határszakasz húzódik. Az MTA-RKK debreceni csoportjában kollegáimmal együtt elsõsorban az ukrán és a román határszakasz problematikáját vizsgáltuk. Ennek a határszakasznak témánk szempontjából nagyon fontos az a része, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és Hajdú-Bihar megyét érinti, hiszen ezen a határszakaszon gyûrûzhetnek be azok a hatások, amelyek jótékonyan segíthetik elõ vagy éppen gátolhatják és visszafoghatják ezeknek a területeknek a felzárkózását, fejlõdését.
Általánosságban elõször is megállapíthatjuk, hogy az e határszakasz közelében fekvõ települések, kistérségek nagyon periferikus helyzetûek. Mégpedig nem csak a mi oldalunkon: a Trianon után a határok túloldalára került területek ma már szintén elmaradottak. A 119 határ menti település általános társadalmi, gazdasági fejlettségét jellemzõ módon kifejezõ faktorértékek nagyon kedvezõtlenek ebben a térségben. Tehát amikor EU-csatlakozásról, az elmaradott térségek felzárkóztatásáról van szó, akkor nyilvánvalóan figyelembe kell vennünk azt a körülményt, hogy a határ kétoldalán olyan térségek vannak, amelyeknek a gazdasági helyzete rossz, és lehetõségei is nagyon korlátozottak.
Az euroregionális szervezetek jelentik a határon túlnyúló kistérségek, nagyobb területek, régiók közötti együttmûködés legmagasabb szintû kereteit. Az utóbbi idõben ezért valóságos régióalapítási láz lett úrrá az érintetteken. Mára több mint száz eurorégió van, de azt is tudjuk, hogy ezeknek legfeljebb egyharmada úgy-ahogy mûködõképes. Ez is inkább kereskedelmi kapcsolatokat jelent. Igazából klasszikusan integrációs szervezetnek az eurouniót lehet tekinteni, amelyik teljes mértékben megfelel az ilyen szervezetekkel szemben támasztott elvárásoknak.
Mit lehet a szerepe ezeknek az euroregionális szervezeteknek az együttmûködés javításában Kelet-Magyarországon? Ezek a szervezetek rendkívül sokat tehetnének a fejlõdés, a felzárkóztatás érdekében, ha megfelelõ gazdasági, kohéziós erõt tudnának képviselni. De sajnos ezeknek a szervezeteknek, szervezõdéseknek az erõforrásai a legtöbb esetben olyan gyengék, hogy saját elemi egységeik megfelelõ mûködtetésére sem képesek - különösen nem a jelenlegi helyzetben. Vegyük például a Kárpátok Eurorégió esetét, amely 1993-ban jött létre. Az alapítók szándékai szerint segítenie kellett volna az öröklött történelmi hátrányok leküzdésében, és a térség új fejlõdési pályára állításában. Csakhogy a Kárpátok Eurorégió mûködése jobbára máig is formális. Vannak kezdeményezései, pályázatokat hirdet, készülnek programok, összeül a régiótanács, és így tovább. De sok minden jelzi azt is, hogy alapvetõ probléma van vele. Az eurorégió például területileg hihetetlenül felduzzadt. Ma már 161 ezer négyzetkilométer területen 16 millió lakost tömörít. Ez elnehezíti, operatív értelemben lelassítja, megbénítja a szervezetet.
Ezért aztán kézenfekvõ, hogy az itt elhelyezkedõ területek, megyék egyre inkább arra törekszenek, hogy valamilyen módon kisebb, befoghatóbb eurorégiós szervezetet hozzanak létre. Ennek jele, hogy múlt év októberében már Kárpátalja megye, Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Interrégió néven egyesülést hozott létre a nagy eurorégión belül, amelyhez egyébként nemrégiben Hargita megye is csatlakozott. Mára a megvalósulás közelébe került egy további kisebb eurorégió létesítése is, amely Hajdú-Bihart és a romániai Bihar megyét fûzné egybe. Ez egy nagyon reális elképzelés, hiszen itt hajdanvolt történelmi térszerkezeti egységek kapcsolódnának össze. Elképzelhetõ, hogy a jövõbeni fejlõdés útja az ilyen típusú régiók létrehozása lesz.
Amennyiben ebben a folyamatban minden érintett ország az uniós csatlakozási folyamatok pozitív hangsúlyaira épít, és az együttmûködésben rejlõ lehetõségeket keresi, akkor én azt mondom, hogy méltán lehetünk optimisták a jövõt tekintve.

Dr. Csatári Bálint
Az alföldön

Elõadásomban elõször a kilencvenes években lezajlott két kutatási program fõbb eredményeirõl és tanulságairól szeretnék beszámolni, hogy aztán felvázoljam az Alföld ezek alapján kirajzolódó fejlõdési lehetõségeit.
Az elsõ program forrásait egy a kárpótlási törvény vitája kapcsán hozott parlamenti döntés teremtette meg. Mik voltak tehát ennek a 120 kutatóval, az összes alföldi egyetem, intézet és érintett tanszék bevonásával elvégzett munkának a fõbb eredményei? Föltártuk például a globális klímaváltozásoknak az Alföldre gyakorolt hatásait, azt, hogy az elsivatagosodás folyamata tovább folytatódik. Az ebbõl következõ ajánlásoknak - amelyek az alföldi mezõgazdaságnak egy új típusú extenzív területhasznosítására, az erdõsítési program kiterjedtebb folytatására, a Tisza vízrendszerével kapcsolatos új szabályozási elvek meghonosítására irányultak - nem volt foganatja, tehát ezek a problémák ma is élnek. A kutatás fontos témája volt a mezõgazdaság újjászervezésének ügye is. Elképesztõnek tartom, hogy nem vagyunk képesek egy decentralizált regionális politika keretében a mezõgazdaság fejlõdését megfelelõ pályára állítani, amelynek alapja a fenntartható fejlõdés lenne, tehát az a fajta - akár szubvencionált - termelés, amellyel megõrizhetõk lennének a tájegység sajátosságait.
A következõ fontos megállapításunk az volt, hogy az Alföld a transzverzális utak megépítése és a vasutak korszerûsítése nélkül képtelen lesz komolyabb területi fölzárkózásra. Ezen a téren sajnos szintén nem túl sok változás következett be az elsõ Alföld-kutatási program óta. Pedig a program egyik legjelentõsebb tanulsága éppen az volt, hogy a közlekedési viszonyok javításával az Alföld egésze mint nagyrégió lehetne potenciális partner az európai együttmûködésben. Ugyanakkor a kistérségi modell is jól adaptálható az Alföld adottságai következtében. Csakhogy ebben a rendszerben sem találjuk pillanatnyilag a helyünket. Az az alulról építkezõ modell, amely a regionális centralizáció után egy másik lépcsõben a kistérségi decentralizációt is megvalósíthatná, legfeljebb nyomokban van jelen a régióban.
A második, a Magyar Tudományos Akadémia által finanszírozott Alföld-kutatási programunkban elkezdtük keresni azokat a sajátosságokat, amelyek alapján - az európai regionális fejlõdés új irányait figyelembe véve - új dimenzióban, új felfogásban közelíthetnénk meg a régiók fejlesztését. Hiszen például a fenntartható fejlõdés elvének alföldi adaptációja európai jelentõségû lépés lehetne. Ezeknek a sajátosságoknak a kibontása lesz szerintem az - érintett országok elképzeléseit is figyelembe vevõ - új európai regionális politika alapja. Az egyik ilyen hazai sajátosság például, hogy az ország teljes településállományának vizsgálata alapján kiderült: a meghatározó differenciáló tényezõk a munkanélküliség, szociális elmaradottság és az alacsony jövedelmi szint - amelyek alapján egyértelmûen kiemelkedik a Nyugat-Dunántúl, a fõváros és agglomerációja, illetve a köztük kiépült hálórendszerbe tartozó térségek. Az Alföld ilyen szempontból egyértelmûen hátrányos helyzetû térség. Intézetünk már hét esztendeje követi figyelemmel a térségekben bekövetkezett változásokat, így kijelenthetjük: a tartós munkanélküliséggel sújtott térségek esetében az Alföld folyamatos dominanciája egyértelmû. Hiába érkeznek ide évek óta források, azok legfeljebb egy-egy kistérség idõleges megsegítésére elegendõk. Maga a területi struktúra nem képes ilyen rövid idõ alatt megváltozni, pedig ennek megváltozása nélkül lehetetlen komolyabb jövõt jósolni az alföldi térség egésze számára.
A következõ rendkívül izgalmas probléma a vidékiesség kérdése, hiszen az alföldi dominanciája itt is nyilvánvaló. Az adott terület népességének majd 50 százaléka a 120 fõ/km2-es népsûrûséget el nem érõ településeken él. Nálunk sokáig érdektelennek tartották, hogy tudományos vitákat folytassunk a vidék és a táj fogalmának meghatározásáról, a vidék típusairól - az alapállás az volt, hogy a vidék fogalmát nem kell definiálni. Az európai vidékfejlesztés lényege ezzel szemben éppen az, hogy nagyon pontosan meghatározza a releváns fogalmakat. Éppen ezért ez nálunk új kutatási elem volt, ami jól mutatta az Alföld európai értelemben vett vidékiességét.
Nem szeretnék túlzottan szkeptikusnak tûnni, de úgy látom, hogy a kutatásfejlesztés, vagyis az az innovatív, tudásalapú fejlesztés, amelyet már ez az elsõ Alföld-kutatási program is meghirdetett, még napjainkban is várat magára. Pedig mégiscsak egy hosszú távú fejlõdési pályát kellene az Alföld számára meghatározni. Ha ennek fõbb elemeit az új európai területfejlesztési megközelítés dokumentumainak megfelelõen alakítjuk ki, akkor egészen érdekes, vonzó perspektívák nyílnak meg elõttünk. Az egyik ilyen elem lehet a környezet, a környezetpolitika új, integráns kezelése, amelynek keretében az Alföldön európai mintaprojektek indulhatnának el. A második a nagy európai transzverzális útvonalak hálózatához való kapcsolódás kérdése, míg a harmadik agrárpolitikánk összehangolása, beillesztése a közös európai agrárpolitikába. Idetartozik a komplementer központok - teszem azt Szeged és Debrecen - fejlesztésének összehangolása is. Az elmaradottság örökös hangsúlyozása, a központ címére aspirálók közti folyamatos verseny nem nyit új perspektívákat az Alföld számára.

Horváth Gyula
Decentralizáció

A regionális politika kapcsán elég sok félreértés, tudatos dezinformáció hangzik el. Nem tudjuk, hogy mi lesz a strukturális alapok sorsa, mi lesz a kedvezményezett térségek lehatárolásának szempontja, milyen intézményrendszer keretei között kapják a csatlakozó országok a támogatásokat. De nagyon kevés figyelmet fordítunk arra is, hogy milyen alapelvek mozgatják az Európai Unió regionális politikáját, és ezeket az alapelveket a nemzeti intézmények miképpen tudják alkalmazni, hol kell a kialakult nemzeti intézményrendszert módosítani.
Kérdés továbbá, hogy a méltányosság, az igazságosság, illetve a szolidaritás elve - ezek az igazán európai értékek - megfelel-e a kontinens gazdasági teljesítõképessége növelését szolgáló elképzeléseknek. Az utóbbi idõben láthatóvá vált, hogy mindez ma már kevés. Az európai integráció történetében az a sajátos folyamat játszódott le, hogy minden csatlakozási körben - az 1995-öst leszámítva - csökkent a fajlagos teljesítõképesség. Ez történt a mediterrán országok belépése után, de már az Egyesült Királyság csatlakozása idején is - és még inkább így lesz ez a kelet-közép-európai országok csatlakozása esetében. A regionális elemzések sajnos azt mutatják, hogy tovább csökken majd az unió fajlagos teljesítõképessége. Míg jelenleg az unió népességének egyhatoda él olyan területeken, amelyeknek GDP-je elmarad az unió átlagának 90 százalékától, a csatlakozás után ez az arány duplájára emelkedik. Nem véletlen, hogy a nettó befizetõk már érzékelik azt, hogy ezek felzárkóztatását nem lehet - és nem is akarják - teljes egészében uniós forrásokból finanszírozni. Mint ahogy az is érzékelhetõ, hogy a támogatások mértéke sem növelhetõ arányosan.
Jelentõs vizsgálatok voltak a tekintetben is, vajon a támogatások, majd azok fokozatos leépítése mennyiben szolgálják egy régió regenerálódását, illetve milyen feltételeket teremtenek a hosszú távú fejlõdéséhez. A vizsgálatok meglehetõsen kedvezõtlen eredményekre vezettek: a támogatásokba "belekényelmesedett" régiók esetében azok megvonása után radikális teljesítménycsökkenésre lehet számítani. Ez egy nagyon fontos tanulság, amelynek alapján az új regionális politika kialakításában is elkezdõdött a 2007 után esedékes stratégia elemeinek kimunkálása. Az alapvetõ szempont az lesz, hogy a versenyképesség és a hatékonyság növelése mint kritérium érvényesítését meg kell erõsíteni az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájában.
A regionális átalakulásról szóló jelentések mindig négy kérdéskör vizsgálatával foglalkoztak: milyen feltételek mozgatják a külföldi tõke területi megtelepülését; milyen szintû az adott térségek technológiai innovációs állapota; milyen szerepet játszanak a kutatás-fejlesztés bázisai a régióban; illetve milyenek a régió megközelíthetõségi viszonyai. Ha egy ország két évtizeden keresztül képtelen e négy versenyképességi faktor mindegyikében jelentõs elõrehaladást produkálni nemzeti stratégiái segítségével, bizony elképzelhetõ, hogy 2007 után nehezebben jut támogatási forrásokhoz.
Az új regionális politika egyik kulcsa a decentralizáció lesz. A kohéziós jelentések két kérdésben marasztalják el a kelet-közép-európai országokat. Az egyik a decentralizáció politikai deklarálása, a másik az ehhez szükséges intézményrendszer kiépítése. Magyarország azért van kritikus helyzetben, mert az ország gazdasági térszerkezete két szempontból is más, mint a társult, csatlakozni szándékozó kelet-közép-európai országok többsége esetében. Egyfelõl kedvezõbb a gazdaság állapota, másfelõl viszont erõs a magtérség, a centrumrégió koncentrációs foka. A XX. század húszas éveitõl Magyarország több alkalommal nekiveselkedett a decentralizációnak, de soha nem járt sikerrel. Az uniós versenykritériumok - az egységes Európa kutatási-fejlesztési térstratégiája - a decentralizált technológiai és kutatásfejlesztésen nyugvó, tudás alapú gazdaság építését tûzik ki célul. Arra lehet számítani, hogy a mi fejlesztési régióinkhoz hasonló méretû területi egységek szerepe felértékelõdik. Az lesz a decentralizáció színtere, és ezért kell Magyarországon is nagyon komolyan foglalkozni a régiókkal. Az ország térszerkezetének átalakítása elsõ fontos lépését tehát a közjogi régió megszervezése jelenthetné.
Ugyanis várható, hogy az európai unió regionális politikája a decentralizációt támogató intézkedések irányába fog elmozdulni. Magyarország számára most van itt az utolsó esély arra, hogy az uniós politika alapelveinek átgondolt meghonosítása révén elinduljon a decentralizáció útján. Egy decentralizált Magyarország az uniós csatlakozás után sokkal versenyképesebb lehet, mint a többi, még mindig jórészt központosított kelet-közép-európai ország.

Kovács Tibor
Az Észak-Alföldön

Néhány szót szeretnék szólni az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési †gynökség feladatairól, a területfejlesztésben betöltött szerepérõl, a jelenleg ott folyó munkáról és a jövõbeni terveinkrõl. Elõször is szót kell ejtenem az Európai Unió regionális politikájáról általában, amely már magának az uniónak a megalakításától kezdve mûködik. Nyilván voltak támogatói és ellenzõi is ennek, azonban a regionális politika folytatása mellett több érv szól, mint az ellenzõk mellett.
Az európai regionális politika fontosabb dátumai és eseményei között elsõ helyen kell említenünk az 1958-as évet, amikor megalapították az Európai Beruházási Bankot. Ez a bank a kezdetektõl nem vissza nem térítendõ segélyek, hanem kölcsönök formájában támogatja az unió regionális politikáját - tehát mindenkor el kell számolni a bank felé, be kell mutatni a fejlesztési projektek eredményeit. Ezért 1973-74-ben jelentõs változást jelentett, amikor létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési Alapot, amelyet kifejezetten a regionális fejlesztés céljaira alapítottak, és amely a különbözõ leszakadó régiókat segítette - és segíti ma is - a felzárkózásban az Európai Unión belül. A következõ fontos dátum 1989, amikor az Európai Unió kijelölte azt a hat célt, amelyek alapján a régiók a különféle strukturális alapok segélyeibõl részesülnek. 1992-ben a maastrichti szerzõdés aláírásával ismét egy nagyon fontos lépés történt az egységesülés felé. Ekkor jött létre a NATS, a területi, statisztikai egységek rendszere. Ez gyakorlatilag az Európai Unió országainak azt megelõzõen is létezõ közigazgatási egységeire épül, de egy egységes statisztikai adatbázist hozott létre - megkönnyítve ezzel a tervezés munkáját is. 2000-ben ismét fontos változás történt az Európai Unió regionális politikájában: összevontak néhány célkitûzést, és ettõl kezdve ennek alapján folyik a támogatások odaítélése, vagyis az elmaradott régiók segélyezése a strukturális, illetve a kohéziós alapokból.
Magyarországnak a rendszerváltozás óta kitûzött célja az Európai Unióhoz való közeledés, majd a valamikori csatlakozás. Az Európai Unió is segíteni kívánta ezt a folyamatot, ezért létrehozta a Phare-programot, amely eleinte különféle programokat, beruházásokat támogatott. 1998-tól kezdve beszélhetünk a Phare új orientációjáról, hiszen ezután már kifejezetten csak intézményfejlesztési és egyes fejlesztési beruházásokra adtak pénzt. Magyarországon - az európai uniós csatlakozás követelményének eleget téve - 1996-ban megszületett a területfejlesztési törvény elsõ változata. Volt azonban ennek a törvénynek néhány alapvetõ hiányossága: többek között az, hogy a törvény a régiókat önkéntes alapon szervezõdõ egységekként definiálta. Éppen ezért szükségessé vált a módosítása, ami 1999-ben meg is történt. Ezzel kötelezõ jelleggel létrehozták az 1998-as országos területfejlesztési koncepcióban lefektetett hét régiót.
Ezek egyike az Észak-alföldi Régió, amely három - JászóNagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg - megyébõl áll. A törvény a régiók mellett a régiók regionális fejlesztési tanácsainak, illetve ezek munkaszervezetének létrehozását is kötelezõ jelleggel elõírta. Ez alapján jött létre régiónkban a Regionális Fejlesztési Tanács, majd megalakult a munkaszervezet, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési †gynökség is.
Az Európai Unióban a támogatások odaítélésénél alapvetõ elvárás, hogy komplex programok szülessenek. Ez alapján az Észak-alföldi Régióban jelenleg három tervezési folyamat folyik. Az egyik az Észak-alföldi Régió területfejlesztési koncepciójának, területfejlesztési stratégiájának és az operatív programoknak a kidolgozása.
A másik a nemzeti fejlesztési terv készítéséhez való hozzájárulás. A nemzeti fejlesztési terv az a területfejlesztési dokumentum, amelyet minden csatlakozás elõtt álló országnak be kell nyújtania a csatlakozás elõtt minimum hat hónappal. Az Európai Unió elvárása az is, hogy a nemzeti fejlesztési terv egyszerû és viszonylag rövid, de ugyanakkor átfogó is legyen - mintegy 150 oldalon tartalmazzon egy helyzetelemzést, vázolja fel az elérendõ célokat, egy stratégiát, illetve magát az operatív programot is. A Nemzeti Fejlesztési Terv egy ágazati és egy regionális részbõl áll. Az ügynökség szerepe a nemzeti fejlesztési terv készítésében a régiós helyzetelemzés, stratégia és az operatív program kidolgozása. Jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Tervben a régió, a helyzetelemzés véglegesítésénél, illetve a stratégia és az elérendõ célok kidolgozásánál tart.
A másik tervezési feladat - amely részben Phare-pénzekbõl valósul meg - a regionális felkészítõ program kidolgozása. Ennek keretében érkezni fog a régióba egy olasz szakértõ, aki 18 hónapig fog itt tartózkodni, hogy segítse a régió intézményrendszerének közelítését az EU elvárásaihoz.
A másik nagy csomópont a partnerség. Itt gyakorlatilag a regionális intézményrendszer fejlesztésérõl van szó, a nemzetközi regionális kohézió erõsítésérõl. Nagyon fontos az ügynökség munkájában a Phare 2000-es programok koordinálása. A gyakorlatban ez egyrészt a kis- és középvállalkozások humán erõforrásai fejlesztésének koordinálását jelenti, de a kis- és középvállalkozások közötti együttmûködések erõsítése is, ami szintén Phare-támogatással valósul meg.
Meghatározó feladatunk az iskolákból a munkaerõpiacra kikerülõk segítése is. Az ügynökség szerepe itt a különféle pályázatok kiírása, a pályázati anyagok összeállítása, illetve a késõbbiekben a pályázatok befogadása, értékelése és a monitoring lesz. Ezenkívül feladataink közé tartozik a Regionális Fejlesztési Tanács üléseinek elõkészítése és a döntéseibõl folyó operatív feladatok elvégzése is.

Szeifert Ferenc
Biharban

A Bihari Önkormányzatok Szövetsége - amely 1991-ben kezdte meg a mûködését egyesületi formában - 38 település együttesébõl áll. Az önkormányzati szövetség csak késõbb döntött úgy, hogy gazdaságfejlesztési célok irányába indul el. 1996-ban kezdõdött el ez a munka, amely országosan is kapcsolódik a területfejlesztési törvény elõkészítési folyamatához. Ennek eredményeképpen 1998-ban kapta meg a Bihari Önkormányzatok Szövetségének 31 települése a Bihari Vállalkozási Övezet elnevezést. A vonatkozó törvények alapján így bizonyos adókedvezmények - amortizációs és más kedvezmények - illetik meg a térségben érintett gazdasági szereplõket. Mindez azon a felismerésen alapult, hogy saját magunk nem vagyunk képesek azoknak az eszközöknek az elõteremtésére, amelyek gazdaságilag szükségesek a térség leszakadásának a megállításához, vagy akárcsak a leszakadás csökkentéséhez is.
Nagyon sok különféle program készült el ebben a fázisban a terület gazdasági fejlesztésére, hogy aztán a késõbbiekben a határon túliakkal együttgondolkodva egy határon átnyúló régió gazdaságfejlesztési koncepciót alakítsunk ki. Magam is meglepõdtem, mennyire pozitívan fogadták a határon túli települések képviselõ-testületei a megkeresésünket.  A pozitív hozzáállás mindenképpen segített abban, hogy térségünk is megkaphassa ezt a címet - amellyel az országban mára 11 térség rendelkezik.
A Bihari Önkormányzatok Szövetsége ebben a fázisban úgy döntött, hogy a vállalkozási övezetet feltétlenül mûködtetnie kell. Ezért hozta létre a Bihari Vállalkozási Övezet Menedzser Kft.-t, és döntött arról is, hogy az egyes települések - lakosságuk arányában - a késõbbiekben mekkora összeggel támogassák ennek munkáját. Rendkívül fontosnak és kiemelendõnek tartom a Bihari Regionális Ipari Park megalakítását is.
Ezt követõen létrehoztunk egy alapítványt, amelynek segítségével elsõsorban az - akár a térségen kívüli - gazdasági szereplõket szerettük volna a támogatók körébe bevonni. Hozzáteszem: nem igazán sikeresen. Rendkívül fontos, hogy a megalakult munkaszervezeten keresztül számtalan pályázatot nyújtott be a Bihari Önkormányzatok Szövetsége, majd a késõbb megalakult különbözõ területfejlesztési társulások, így például a Berettyóújfalu és  Biharkeresztes központtal mûködõ Határmenti Települések Területfejlesztési Társulata is.
Szeretnék megemlíteni néhány általunk elnyert pályázatot is. Az elsõ fázisban megnyert pályázattal elkezdõdött egy infrastrukturális fejlesztés, egy informatikai központ kialakítása és egy logisztikai központ alapjainak a megépítése. A Gazdasági, valamint a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium iparipark-infrastruktúra pályázati kiírására második alkalommal is benyújtottunk pályázatot. A térségi agrár-élelmiszeripari program kapcsán rendkívül fontos elmondani, hogy a Phare CBC második ütemében is megnyert egy pályázatot a Szövetség, a Menedzser Kft. közremûködésével, amely keretében négy különbözõ projekt kezdi meg majd a mûködését.
Végezetül visszatérnék néhány mondat erejéig a határon átnyúló együttmûködés kérdésére, annak kilátásaira.
A legnagyobb problémát ezen a téren az elérhetõség, valamint a humán infrastruktúra hiányosságai jelentik. Úgy gondolom, hogy mind a román oldali, mind a magyar oldali Biharnak rendkívül hosszú idõbe telik, míg ledolgozza örökölt hátrányos helyzetét. Ugyanakkor már látható jelei vannak annak, hogy az európai uniós tagság, illetve a román gazdasági növekedés következtében csökkenhet a leszakadás: néhány Romániában piacot keresõ multinacionális cég már megjelent a térségben, és õk hídfõállásként kívánják felhasználni a Bihari Vállalkozási Övezet térségét.