Bordó és Lápos: két aprófalu az ország egyik legelmaradottabb, munkalehetõségekben legkevésbé bõvelkedõ megyéjében, Borsod-AbaújóZemplénben, a Bódva völgyében, egymástól tíz kilométerre. De míg Láposról a helybéliek zöme is úgy véli, hogy "errõl a helyrõl jobb elmenni", addig Bordó, lakói szerint községük "szép, kiterjedõ" falu.
Lápos 560 fõs lakosságának ma már 75 százaléka cigány. (Ez az arány a helyi önkormányzat "minõsítésén" alapul, amely cigánynak azt tartja, aki cigány származású. A néhány vegyes házasságból született gyerekkel az itteni minõsítõk is bajban vannak, õket általában magyarnak veszik, fõként, mert már "kikupálódtak".) Láposon még ma is telepen lakik a cigányok fele. A láposi magyarcigányok közül ma senkinek sincs állandó munkahelye. Szinte mindannyian szociális juttatásokból élnek. Az itteni szegény cigánycsaládok legtöbbjében hat-hét gyerek van.
Bordón ezzel szemben a 850 lakosnak csak 15 százaléka cigány. Itt már régóta nincs cigánytelep, a romák takaros parasztházakban laknak, bent a faluban; igaz, azért õk is többnyire egy tömbben, a Dankó utcában élnek. Míg a láposiak állami segélyekbõl, addig a bordóiak gazdálkodásból tartják fenn magukat, akárcsak a parasztok, akikhez mindenben igazodni igyekeznek. A bordói cigány, illetve nem cigány családok között nincs különbség az átlagos gyerekszámot illetõen sem: mindkét csoportnak zömmel két-három gyereke van. A helybéliek a bordói cigányközösség "kiemelkedését", parasztosodását "csodaként" emlegetik. A helyi újságban néhány évvel ezelõtt a következõ cikk jelent meg az egyik falusi tanító tollából:
A "bordói csoda"
"Lakhelyünk békés, egészen különlegesnek mondható sziget a Cigányközi tengerben. A mi cigánysorunk különb, mint sok környezõ község fõutcája. Lakásaikban ugyanakkora arányban sziszeg a gáz, csörög a telefon, mint Bordó fõutcájában. Körükben a munkanélküliek aránya megegyezik vagy alacsonyabb, mint a kistérségi átlag. Életvitelük, iskolázottságuk semmiben nem tér el az itt elfogadottól. Õnmagukat annyira magyarnak tekintik, hogy a közelmúltban nem tartottak igényt a helyi cigány önkormányzat felkínálta pozitív megkülönböztetésre sem. Állatokat tartanak, s erkölcsi sokszínûségüket jelzi, hogy mind többen templomba is eljárnak. (...) Bordóban már nem társasági téma egy-egy vegyes házasság. (...) Másságukat nem földön kívüli hatásokkal, hanem prózai, evilági okokkal magyarázom. (...) A bordói emberben szláv-magyar õsök vére folyik. Bizonyára ez az alany kellett ahhoz, hogy évszázadok óta különleges bele- és együttérzõ képességgel megáldott, befogadó típusú nemzedékek lakják e tájat. A helyi atyafiak az ötvenes években cigány földijeikkel közös brigádban termelték ki Ormosbánya fekete aranyát. A község mai arculatát meghatározó utcák akkori házgyártó kalákáiban is együtt izzadt az ó- és újmagyar (...)
A vázolt fejleményekben múlhatatlan érdemei vannak derék cigány lakótársainknak is. A bennük kialakult genetikai alapzatnak hála, õk nem erõszakos asszimilálásnak tekintették a bordói magyarok együttmûködési ajánlatát. Gyorsan felismerték, hogy a jogaik túlhangsúlyozása, a kötelezettségek semmibevétele (...) önként vállalt, mintegy kiprovokált kirekesztettséghez, súlyos összeütközésekhez vezet. (...) Bordó cigány lakótársainak nagy többsége megbecsült polgára a faluközösségnek. (...) Vitatható-e a leírottak alapján, hogy ez annak a többségnek köszönhetõ, amelyik már évszázadok óta vezérlõ elvének tartja és gyakorolja a szeresd felebarátodat... örök igazságát?"
(Bordói Krónika, 1998. március)

Esettanulmányomban a "bordói csodára" próbálok magyarázatot keresni, mert nem hiszek sem a befogadók "ereiben csörgedezõ õsi vérben", mely vezérlõelvéül a krisztusi parancs követését választotta, sem a befogadottak "szerencsésebb genetikai alapzatában" (sic). Ehelyett inkább megpróbálom bemutatni a helyi társadalom szervezõdését, annak vezérlõelveit az ötvenes évekre visszamenõen, arra keresve a választ, hogy milyen szerencsés körülmények összejátszása kellett ahhoz, hogy a bordói roma közösség a helyi társadalom integrált részévé tudott válni.

Reciprocitás
Bordónak ma 850 lakosa van, 15 százalékuk magyar anyanyelvû cigány. A Lápossal szomszédos falu az ország egyik legelmaradottabb megyéjének, Borsod-AbaújóZemplén megyének kistelepülése, körülötte nyomorúságos helyzetû falvak egész sora. A szocializmus idõszaka alatt kistérségi körzeti központ volt, ám a bordói körjegyzõséghez ma már csak a 80 százalékban cigányok lakta Lenke meg a 20 százaléknyi roma közösséggel rendelkezõ Jakab tartozik.
Míg a megye egészére már a rendszerváltás éveiben rászakadt a tömeges munkanélküliség, addig Bordót csak a falu férfi lakossága többségének munkát adó szénbánya négy éve történt végleges felszámolása után érte el. Ma már a faluban az aktív korú népesség 30 százaléka van munka nélkül, és ez az arány a cigányok esetében is hasonló.
Bár a mostanra már igencsak tartósnak számító, négy éve tartó munkanélküliség a bordói cigányok életét is megkeseríti, õk még, ha üggyel-bajjal is, de tartani tudják korábbi életformájukat. Néhányuknak 2-3 hold saját tulajdonú földje is van, amit családtagjaik tagi részarányként vittek ki a tszóbõl, de legtöbbjük a parasztoktól bérel termõföldet. Az idõs parasztok közül sokan visszaszerezték kárpótlási jegyért szüleik szántóját, rétjét, de már képtelenek egyedül mûvelni azt. A földmûvelés mellett állatot tartanak, meg elvétve napszámba járnak a helyi parasztokhoz. (A bordói cigányok - hasonlóan más roma közösségekhez - a nem cigányokat nevezik parasztnak. A dolgozatban végig az õ szóhasználatukat követem, bár tisztában vagyok azzal, hogy ennek a csoportnak már nem sok köze van a hagyományos értelemben vett parasztsághoz.)
A bordói cigányok a falu parasztjaival teljesen egyenrangúak, a falu gazdaságába, társadalmába szervesen integrálódtak, amit az is jelez, hogy míg a közeli, elcigányosodott Láposon a cigány olyan "kliensnek" számit, akivel szívességet tesz a paraszt, a "patrónusa", ha a ledolgozott nap után egyáltalán enni-inni ad neki, addig Bordón a paraszt-cigány gazdasági kapcsolatokat egyértelmûen a reciprocitás jellemzi. Egy átlagos napszám Bordón 2000 forint. (Láposon olyan nemigen fordul elõ, hogy egy paraszt 500 forintnál többet fizetne "saját cigányának". Igaz, pénzt eleve csak nagyon ritkán ad, inkább "természetben" hálálja meg a cigány munkáját: kávé, bor, pálinka, meg néhanapján néhány levetett ruha.) Külön érdekessége a bordói viszonyoknak, hogy nemcsak a cigány megy a paraszthoz, de a paraszt is eljön a cigányhoz segíteni a sürgõs, egyszerre sok munkáskezet igénylõ mezõgazdasági munkáknál. "A kaláka itt még ma is mûködik: ha hívnak, elmegyek a parasztoknak segíteni, de õk is eljönnek nekem szántani, amit aztán beszámítok nekik legközelebb. Itt nincsen az, mint másutt, hogy elmész a parasztnak dolgozni, aztán kihasznál" - mondja az egyik bordói cigány.

A parasztcigányok
De a bordói cigányokat a helyi parasztok nem is tartják "igazi cigányoknak". Sõt, az egész Bódva-vidéken az a hír járja Bordóról, hogy "ott nincsenek is igazi cigányok, azok a cigányok már parasztok".
A bordói cigányok - lényegében azonosulva a többségi társadalomnak a "cigányokról" alkotott elõítéleteivel - maguk sem tartják magukat "igazi" cigánynak:
"Bordóba itt úgy mondják, cigány nincs. Mi úgy is élünk, mint a paraszt. Mi mentünk a parasztok után, megfigyeltük, õk mit csináltak, aztán törekedtünk. Öltözködésbe, viselkedésbe mások vagyunk, mint a cigányok. Rakjuk el a befõttet, a lekvárt, mindenki állatot tart. Templomba járunk, ugyanúgy, mint a parasztok (...) tisztálkodunk, mi kell még? Egy jó munkahelyÉ, de ez országos probléma" - mondja a 45 éves Laci "bácsi".
A bordói cigányok kiemelkedési stratégiája, ami voltaképpen a parasztok követése, életmódjuk szinte minden mozzanatát érinti. A cigányokra jellemzõ szokásokat teljesen elhagyták, hiedelmeiket, mondáikat nem ismerik, egyáltalán, nem foglalkoznak semmivel, ami "cigányos", vagy amit a parasztok - így õk is - cigányosnak tartanak. "Mi mindent úgy csinálunk, ahogy bordói szokás. Nálunk nincs virrasztás, a halottat a ravatalozón hagyjuk, ahogy a parasztok. A virrasztás az már tényleg cigány szokás, nálunk ezek már nincsenek meg, ezek a dolgok ebbeí a fejlett, kétezres korbaí."
A bordói cigányok "paraszti" identitása azonban mégsem problémamentes, hiszen születésük bélyegétõl nem tudnak megszabadulni. Bár parasztként élnek, viselkednek, külsõ fizikai jegyeik mégis a "testébe zárt" cigány kisebbséghez kapcsolják õket, amitõl pedig mindenáron szeretnék megkülönböztetni magukat. Ki úgy, hogy igyekszik nem foglalkozni származásával, csak azzal, hogy "mindennek ellenére becsületes ember lett belõle"; ki pedig oly módon, hogy szinte túlhangsúlyozza, mennyire büszke arra, hogy cigány, de minden esetben hozzáteszi, õ más, mint a többi cigány. (Ennek a másságnak a szinonimája jelen esetben a "nem igazi cigány", vagy a "mi nem olyanok vagyunk, mint azok a dögös cigányok, az az elmaradott népség", illetve a talán leggyakrabban hangoztatott "becsületes", "rendes ember" jelzõk. Az effajta identitásokat érzékletesen láttatják az alábbi interjúrészletek:
"Mi büszkék vagyunk arra, hogy cigányok vagyunk. (...) Itt Bordón tulajdonképpen igazi cigány nincsen. Így mondják a parasztok is. (..) Én nem foglalkozok azzal, hogy most cigány vagyok vagy nem. Jobban törõdök azzal, hogy az ember tudjon szépen beszélni, hogy tiszta legyen, hogy a gyerekeit rendesen nevelje, ne vegye el a másét, hogy legyen egészség, és legyen erõnk dolgozni a földeken. (...) Itt Bordón mindenki iparkodik. Azok a dögös cigányok [értsd a szomszédos falvakbeli, telepen lakó romák - D. J.] maguk tehetnek a szegénységükrõl. A gondolkodásukban van a baj. (...) Az a baj, hogy nem tudnak kifejlõdni. 13-14 éves lányok szülnek, inkább azon járna az eszük, hogy tanuljanak. (...) Pedig ahol 3-4 gyereknél több van, ott már elvadul az egész." (L. G.-né, 43 éves, kétgyerekes anya)
"Cigánynak érzem magam, mit tagadjam. Látszik rajtam, édesanyám volt ilyen barnácska, mint én. (...) Az apám parasztember volt, a húgomon nem is látszik, hogy cigány, õ fehér, szõke hajú, kék szemû. (...) De a parasztok nem olyannak [cigányoknak - D. J.] néznek minket. Mi iparkodunk, nem lopunk. (...) Ha nem viselkednénk rendesen, nem is segítenének minket a parasztok. (...) Itt jók a népek, nem úgy, mint a más falukban. A parasztok is jók, segítenek minket. Becsben tartanak engem, én meg õket. (..) Ez szép, kiterjedõ falu. Azt mondják a környéken, hogy itt olyanok a cigányok, hogy nem lehet bemenni a házukba cipõvel. Hogy ezek itt nem is cigányok, mert a bordói cigányok azok már parasztok." (B. Joli, 30 éves, gyermektelen, háztartásbeli)
"Én becsületes embernek tartom magam. Aki cigánynak tartja magát, az úgy is viselkedik. Aki nem érzi annak magát, az nem is úgy viselkedik, az nem is cigány, csak a születése az. De a parasztok is, akármilyen háza van, akkor is csak csóri paraszt. Én ezzel nem is szoktam foglalkozni. Nekem már vájártanulóim is voltak, még a legidõsebbnek is Géza báí voltam. (É) Aki úgy érzi, hogy cigány, az énszerintem a gondolkodásában egy csöppecskét el van maradva. (É) Hogy mondjam el neked? Ahhoz, hogy az ember idáig jusson, ki kell járni az iskolát, szellemileg kell fejlõdni. (É) Hogy mit gondolok a láposi cigányokról? Gondolkodásban egy kicsit elmaradottak. Semmit nem tesznek annak érdekében, hogy jobb életük legyen. Õk azt hiszik, hogy ez nekik jó, ezért nem tudnak tovább taposni." (L. G., 45 éves cigány férfi)
"A mai napig se tudom, mérí vagyok cigány. Nem tudok cigányul. Nem tudom, de máí nekünk a szüleink se tudom, mérí cigányok. Csak annyit tudok, hogy annak születtem, de hogy mérí azt nem tudom. Ha ezt keresem, nincs megoldás (...) nekem nem jelent semmit, hogy cigány vagyok. Csak elfogadjanak, nézzenek úgy, mint rendes embert. Ha az ember valamit tudna, muzsikus vagy mi, akkor büszke lenne." (B. Laci bácsi, 75 éves)
B. Laci bácsi a maga módján ezzel tulajdonképpen azt fogalmazta meg, hogy a hagyományaikat elvesztett magyarcigányok identitásának - legalábbis ezen a vidéken - ma már csak negatív összetevõi vannak. A bordóiak - de ugyanúgy a láposi "kiemelkedettek" - ettõl menekülnek, s a menekülésre egyetlen utat látnak: cigányságuk teljes megtagadását, éppen ezért az általuk tételezett cigánysághoz számukra szinte kizárólag pejoratív értéktartalmak tapadnak. Ezzel magyarázható, hogy az általuk ismert összes etnikum közül legkevésbé a cigányokat találják szimpatikusnak. (Annál az attitûdvizsgáló kérdésnél, amely úgy szólt, hogy egy tízfokú skálán osztályozva, a megkérdezettnek mennyire szimpatikusak a különféle népcsoportok - mint például az orosz, ukrán, német stb. -, a cigányok rendre a legutolsó helyre kerültek.)
A bordóiakkal ellentétben, a néhány faluval arrébb lakó, részben oláh-, részben magyarcigány csoport tagjai, akik még õriznek valamit régi kultúrájukból - például, ahogy õk mondják, tudnak még "cigányul táncolni", énekelni -, nem szégyellik származásukat, és a cigányságnak is inkább pozitív vonásait emelik ki. ("A cigányoknak vérében van a zene, a tánc, gyerekszeretõk, nagy köztük az összetartás" stb.) Nekik általában oláhcigány valamelyik nagyszülõjük, és a fiatalok szeretnék továbbvinni a hagyományokat. Néhányan közülük "hagyományõrzõ roma táncegyüttest" alakítottak. Szüleik azonban, akik azt tapasztalták, hogy az elõrejutás egyetlen lehetõsége a "parasztosodás", a paraszti életforma követése, nem nézik jó szemmel hagyományõrzésüket, és folyton arra figyelmeztetik õket: "ne cigánykodj, inkább tanulj!"
A továbbtanulás a bordói "nem igazi cigányok" értékrendjében is az elsõk között szerepel. A bordói, nemzedékeket átölelõ életstratégiának a paraszti életforma követése mellett a másik jellegzetessége, hogy a cigány szülõk úgy gondolják, gyerekeik számára a tanulás révén való elõrejutás jelent igazi esélyt a többségi társadalomban való tartós megkapaszkodáshoz. Míg a láposi cigányok 16 év alatti korosztályából összesen hatan végezték el a nyolc általánost, addig itt mindenki befejezi, és legalább szakmunkásképzõben tanul tovább. Sõt, van olyan, aki fõiskolát végzett. (Ez a lány a láposi gyermekotthonban kapott munkát, és a munkatársai alig akarták elhinni, hogy "cigány létére" valóban felsõfokú végzettsége van.)

Munkahelyi élményközösség és településpolitika
Vajon mi lehet az oka annak, hogy míg a Bordó környéki falvak, Lenke, Lápos cigánysága hosszú évek óta "mélyszegénységben" él, addig a bordói cigányok integrálódni tudtak a helyi társadalomba? Hiszen bár a rendszerváltással bekövetkezõ gazdasági szerkezetváltással együtt jaró tömeges munkanélküliség, a romákat foglalkoztató ipari munkahelyek zömének megszûnése õket is érzékenyen érintette, mégsem csúsztak le, süppedtek bele a láposihoz hasonló szegénységbe.
A két falu, Lápos és Bordó század eleji történetében a lakosok társadalmi státusát illetõen - az eddig készített mélyinterjúk alapján - nem sok különbséget találtam. (A két település cigány közösségének olyannyira különbözõ történetét, a "bordói csodának" nevezett jelenség okait megértendõ alaposabb történeti-demográfiai vizsgálatra készülök.) Mindkét falu tipikusan magyar zsellérfalu volt, mindkettõben uradalom mûködött, oda, illetve a helyi gazdákhoz jártak a föld nélküli parasztok, cigányok dolgozni.
A különbség abban volt, hogy míg Bordóban a mai cigányok dédszülei, nagyszülei kereskedésbõl éltek, szentképekkel, edényekkel jártak át Kassára, addig Láposon a ma legszegényebb sorban élõ "putrisok" õsei alkalmi munkákkal: a helyi gazdáknak végzett napszámmal meg a paraszti lakodalmakon való zenéléssel keresték meg a kenyerüket.
Az életútinterjúkból a történet az ötvenes évekig vezethetõ vissza. A bordói cigányok a parasztokat követve már az ötvenes évek közepétõl szinte mindannyian bányászok lettek. A "szocialista munkásosztály" életmódjával, értékrendjével foglalkozó kutatók közül többen (mások mellett Hankiss Elemér) leírták már, hogy az azonos munkahelyi környezet, élmények hozzájárultak a cigányok és parasztok életmódjának közeledéséhez. A közös munkahelyi élmények a lakóhelyi integrációt is segítették: a cigányok egyre többször választottak gyerekeiknek keresztszülõt (komát) a parasztok közül, a parasztok pedig örömmel fogadták el a felkérést. A komák nemcsak az otthoni munkában segítettek egymásnak, de sokszor szabadidejüket is együtt töltötték. A bordóiak szerint ez az egyik magyarázat arra, hogy ma a cigány lakosság integráns része a falunak. Csakhogy a láposi cigányok is ugyanúgy eljártak az ötvenes évektõl a parasztokkal együtt dolgozni, és hasonlóképp komaságban voltak velük. A relatíve jó viszony Láposon - az ottani "parasztok" elmondása szerint - valamikor a rendszerváltás táján, a munkanélküliség beköszöntével kezdett megromlani.
A helyi parasztok másik magyarázata úgy szól, hogy "Bordón a helyi vezetõség gondot fordított arra, hogy ne legyen a faluban cigánytelep."
Az ötvenes évek végén még Bordón is telepen laktak a cigányok. A telep a Bódva folyó közvetlen közelében volt (általában jellemzõ a magyarországi telepekre, hogy mindig a legrosszabb, belvizes, ártéri területeken épülhettek csak fel). A Bódva sokszor kiöntött, ilyenkor elöntötte a telepet, s a cigányoknak néhány nap alatt kellett új házaikat felhúzniuk. Ezt megelégelve a helyi tanács úgy döntött, hogy behozza õket a faluba, ingyen házhelyet adva nekik a község tulajdonában levõ földterületbõl.
Ezzel párhuzamosan elindították a felnõttoktatást.
A mai 50-60 éves generáció így saját bõrén érezte, hogy van értéke a tanulásnak, és ezt adta tovább már gyerekeinek is - szól a helyi parasztok magyarázata.
Az eddig végzett terepmunkám alapján egyelõre annyi látszik bizonyosnak, hogy a településpolitika nagy szerepet játszott a két község (Lápos és Bordó) cigány lakosainak eltérõ integrációs esélyeit illetõen. Úgy tûnik - és ezt az egész Bódva vidékre jellemzõnek látom -, hogy azok a falvak, amelyek az úgynevezett szocializmus alatt is önálló közigazgatással rendelkeztek (körzetközpontok, közös tanácsi székhelyek voltak), önkényes hatósági eszközökkel meg tudták akadályozni, hogy a már régóta letelepedettek mellé új cigány családok költözzenek be. Így "elfogadható" szinten - mindenütt kb. 20 százalék alatt - tudták tartani saját cigány közösségük lakossági arányát. Bordóba ma sem engedik beköltözni a "nem bordói minõségû", értsd láposi, lenkei cigányokat. (Volt úgy, hogy az önkormányzat inkább felvásárolta az eladásra kerülõ házat, mintsem hogy "nem kívánatos" cigánycsalád költözzön a faluba.) Ahogy erre mondják, a "dögös cigányok" betelepedése ellen leginkább maguk a bordói romák tiltakoznak, hiszen eddig megszerzett jó pozíciójukat érzik veszélyeztetve a beköltözõk által.
Azok a falvak ellenben, amelyeket az elmúlt évtizedek településpolitikája elsorvadásra ítélt, mivel nem rendelkeztek önálló tanácsi vezetéssel, nem tudták érvényesíteni lakosságuk akaratát. Kénytelenek voltak a szegény cigány családok tömegeit befogadni, azokét a cigányokét, akik a szintén e településpolitika következményeként elvándorolt parasztok megüresedett helyére jöttek.
Így válik (vált) mára - ezen a vidéken is - települések egész sora cigánygettóvá: a legkilátástalanabb helyzetû szegény emberek külvilágtól elszakadó zsákutcájává, ahonnan még a következõ generáció számára sem igen látszik a kiút.