A közvélemény-kutatások szerint a Fidesz,
amely hosszú idõn át alaposan le volt maradva, gyakorlatilag
behozta az MSZP-t, és ez már tartósan így van.
Hogyan képzeli az MSZP, hogy jövõre megnyeri a választásokat?
Igaz, hogy a két legnagyobb támogatottsággal rendelkezõ
párt a közvélemény-kutatási adatok szerint
nagyon közel került egymáshoz. Ez azonban véleményem
szerint nem jelent radikális politikai helyzetváltozást.
A Fidesz ezt úgy állítja be, mintha a kormánykoalíción
belül a vezetõ párt támogatottsága olyan
mértékben növekedett volna, amely a korábbi helyzethez
képest megváltoztatta az erõviszonyokat az MSZP és
a Fidesz között. Ennek azonban nem kell bedõlni, mert
nem ez történt. A Kisgazdapárt eltûnt a palettáról,
a választásokig már valószínûleg
nem is tud visszakapaszkodni a parlamenti küszöbig. Nyilvánvalóan
az történt, hogy a Kisgazdapárt szavazóinak jelentõs
része átpártolt a Fideszhez, illetve a bizonytalan
szavazók táborát "erõsíti". A kérdés
tehát nem dõlt el, mint ahogy fél évvel ezelõtt
sem, most sem. Valójában az a kérdés, hogy
a bizonytalanok meglehetõsen nagy táborából
az elérhetõ hat-hét százaléknyi szavazó
merre mozdul.
A nagy kérdés az, hogy vidéken hogyan rendezi
át az erõviszonyokat a Kisgazdapárt megrendülése.
Vidéken 1998-ban is átlagosan az MSZP-nek volt a legnagyobb
támogatottsága, utána a Fidesznek, a Kisgazdapárt
pedig 15-17 százalék körüli eredményeket
ért el. A második fordulóban, az egyéni kerületekben
ez tette lehetõvé, hogy a két utóbbi párt
szövetsége fordítani tudott az álláson.
Ha a háromosztatú politikai erõtér kettõre
csökken, akkor nem ugyanez a helyzet, mert ha a Kisgazdapárt
önálló szereplõként indul, akkor listán
az elsõ fordulóban nem tõlünk visz el szavazatokat,
hanem a Fidesztõl. Magyarán a helyzet nem változott
jelentõsen, sõt, a Kisgazdapárt megroppanása
vidéken a Magyar Szocialista Párt esélyeit növeli.
1998-ban éppen azért vesztettek, mert a Fidesz és
az FKGP szövetségével létrejött a kétosztatú
modell. Nem tartanak attól, hogy ha a kétosztatú struktúra
bebetonozódik, az hosszú távon mégis az MSZP-t
érinti hátrányosan?
Én azt állítottam, hogy ha a vidék közéletében
nincs jelen egy harmadik befolyásos politikai erõ, az a Fidesz,
és nem az MSZP esélyeit rontja. 1998-ban a Kisgazdapárt
erõs párt volt, ma nem az.
A dabasi idõközi választások eredménye
nem egészen ezt mutatja. Az összeálló jobboldal
jelöltje biztos többséggel gyõzött...
Minden idõközi választás fontos, de azért
egy választókerület eredménye alapján
országos politikai tendenciákra következtetni félrevezetõ
volna. Ráadásul köztudott, hogy Pest megyének
ez a választókerülete sosem volt a "baloldal fellegvára".
Az összes idõközi választást tekintve pedig
egyelõre döntetlenre állunk. A két nagy politikai
erõ most egyensúlyban van, nem beszélhetünk a
Fidesz látványos felvirágzásáról
és az MSZP mélyrepülésérõl. Nincs
okunk arra, hogy ijedten a sarokba húzódva lessük, mit
hoznak a választások 2002-ben.
A magyar politika kétosztatúsága a jelenlegi helyzet
leírása, vagy az MSZP stratégiai törekvése?
Ez nem az MSZP stratégiai törekvése, hanem a Fideszé,
ám úgy látom, hogy ennek nyomán vagy ettõl
függetlenül, de ma ez a realitás is. Ez nem az MSZP-n
múlik, szándékainktól független fejlemény.
Sajnálatos, hogy míg a Fidesz eddig legalábbis tudott
politikailag cselekvõképes koalíciós partnerekben
gondolkodni, illetve a kisebb pártok beolvasztásával
növelni tudta a támogatottságát, addig a Magyar
Szocialista Párt számára érdemben csak az SZDSZ
jöhet szóba. De szeretném hangsúlyozni, hogy
nem érdeke az MSZP-nek, hogy a politikai paletta közepén
ne legyenek kellõ támogatottsággal bíró,
mérsékelt jobbközép pártok. Ám
hiába lennénk nyitottak arra, hogy adott esetben mérsékelt
jobbközép pártokkal is együttmûködjünk,
vagy akár a választási eredményektõl
függõen még koalíciót is kössünk,
ebben a pillanatban ilyen párt, amelynek esélye lenne önállóan
megugrani az ötszázalékos küszöböt, nincsen.
Az MSZP ettõl még gyõzhet a választásokon,
de a kormányalakító képességét
valóban rontja, hogy pillanatnyilag még az sem biztos, az
SZDSZ jelentõs középpártként tud részt
venni a 2002-es választások után a politikai életben.
Ha valakinek nem érdeke, hogy csak két tábor legyen,
akkor az az MSZP. A kétosztatú modellben ugyanis csak abban
bízhat, hogy egyedül is abszolút többséget
szerez. Ebben lehet bízni, törekedni kell rá, sõt
erre komoly esélyünk is van, de nem tizenkilencre kellene húzni
a lapot. Annál ez komolyabb dolog. Ha valakinek, az MSZP-nek érdekében
állna, hogy az SZDSZ meggyõzõen a küszöb
fölött szerepeljen, mert akkor az MSZP kormányalakítás
esetén nem kerül lehetetlen helyzetbe. Annál rosszabbat
ugyanis nehezen tudok elképzelni, mint hogy egy párt megnyeri
a választásokat, de nem tud kormányt alakítani.
Januárban a Magyar Hírlapban sajnálkozását
fejezte ki, ahogy mondta, a "történelmi múltú"
Kisgazdapárt megroppanása miatt. Õszinte volt az aggodalma?
Ez ugyanannak a kérdésnek a másik oldala. Az MSZP-nek
nem érdeke, hogy a középpártok eltûnjenek
a politikából. Egy párt hosszabb távon sohasem
azonos az aktuális, néhány fõs vezérkarával.
A Kisgazdapárt az általa képviseltek szociális,
szociológiai, társadalmi helyzetébõl fakadóan
hagyományait tekintve a baloldalhoz közel álló
párt volt. Sajnálkozásom annak a valamikori kisgazdapártnak
szólt. Csak emlékeztetnék rá, hogy amikor néhány
szocialista politikus fölvetette, hogy talán a Kisgazdapárttal
lehetne valamit kezdeni, az elsõk között voltam, aki a
jelenlegi felállásban ezt kizárta. A Kisgazdapárt
mostani vezetõivel ugyanis ez teljesen abszurd elképzelés.
Ön arról volt ismert a szocialista párton belül,
hogy mindig kereste a jobboldal felé a kapcsolatot. Most ez megváltozott?
Sosem mondtam, hogy a jobboldallal kell keresnünk a kapcsolatot.
Egy akkora pártnak, mint az MSZP, viszont tudni kell nyitnia a mérsékelt
közép felé, mert ha középrõl nem
tud szavazatokat szerezni, akkor hiába erõs párt,
hiába nyer választásokat, hosszú távon
megmaradhat a legerõsebb ellenzéki pártnak. Márpedig
nem azt tartom a politikai küzdelmek csúcspontjának,
ha valaki választást nyer, hanem azt, ha kormányt
tud alakítani. Ezért az MSZP-nek képesnek kell lennie
arra, hogy kapcsolatot találjon a mérsékelt középerõkkel.
Ön szerint mi a "közép"?
Egyfelõl a választóknak az a csoportja, amelyik
nem ebben az éles politikai és ideológiai megosztottságban
gondolkodik, hanem azt mérlegeli, hogy melyik politikai erõ
mit kínál, és az mennyiben áll összhangban
az õ érdekeivel, illetve mérlegelése szerint
az ország érdekeivel. Ha politikai pártokban gondolkodunk,
akkor azok az erõk, amelyek adott esetben, ideológiai megfontolásaikat
félretéve konkrét, az ország érdekeit
érintõ ügyekben mindkét irányban nyitottak.
Ezek az erõk a magyar politikából kikopni látszanak,
de a választók ott vannak. Az MSZP nem engedheti meg magának
azt a luxust, hogy az õ számukra ne legyen politikai mondandója.
Ez az ön által vezetett és Tabajdi Csaba, Jánosi
György nevével fémjelzett szocialista platform alapállása?
Sose titkoltuk, hogy a párton belül ez a vonulat képviselheti
ezt a fajta nyitást. A platform széles alapokon álló
néppártnak tételezi a Magyar Szocialista Pártot,
és ez alapján próbálja megjeleníteni
a nemzeti elkötelezettségû baloldali politizálás
lehetséges mondanivalóját.
Nyilván ezért is volt elfogadható az önök
számára a státustörvény.
Szögezzük le, hogy ez nem státustörvény,
hanem kedvezménytörvény. Ez nem mindegy. A Fidesz egy
évvel ezelõtt dobta be ezt a fogalmat, alaptalan várakozásokat
gerjesztve a határon túl élõ magyarok között,
és alaptalan indulatokat keltve a szomszédos országok
kormányaiban. Ez nem státustörvény, mert közjogi,
állampolgári-jogi értelemben nem változik az
érintettek státusa. A Fidesz hamar rájött, hogy
egy valódi státustörvény nem illeszthetõ
be abba a joggyakorlatba, ami Európán belül szokásos,
és letett errõl. De meghagyta ezt a kifejezést, mert
ez hangzatosabb.
A magyar igazolvány mégiscsak jelent valami változást
az érintettek státusában, valamint, akárhogy
is vesszük, van az országhatáron túlnyúló
joghatósága.
Az igazolvány pusztán jogosultságot teremt az
elérhetõ kedvezményekre. És más országok
joggyakorlatában is vannak olyan törvények, amelyek
nem az adott ország állampolgáraira vonatkoznak. A
németeknek számos ilyen rendelkezésük volt, de
van ilyen törvény Szlovákiában és Romániában
is. Ráadásul az MSZP javaslatára a törvény
a szabad identitásvállalás elvét követi.
Nem mindegy, hogy az emberek saját magukat vallják magyarnak,
vagy valaki kijelöli, ki a magyar.
Az MSZP számos aggályt fogalmazott meg a kedvezménytörvénnyel
kapcsolatban. Mikor és miért döntöttek úgy,
hogy mégis megszavazzák?
Az MSZP ebben az ügyben kezdettõl kettõs stratégiát
követett. Alapelv, amely a magyar alkotmányban is benne foglaltatik,
hogy az anyaország felelõsséget érez a határon
túli magyarok iránt, és ebbõl kötelezettségek
származnak. Ha ezt a kötelezettségvállalást
törvénybe foglaljuk, az helyes és támogatandó
cél. Továbbá határozottan az volt a véleményünk,
hogy egy ilyen törvénynek a szülõföldön
maradás és az ottani boldogulás feltételeit
kell javítania, nem pedig a munkaerõ-elvándorlást
kell ösztönöznie, amelyre Orbán Viktor egy elszólásában
utalt. Ennek érdekében jó néhány módosítást
javasoltunk, és amikor úgy láttuk, hogy ezek nyomán
a törvény elfogadhatóvá vált, akkor döntöttünk
úgy, hogy megszavazzuk. De közzétettük álláspontunkat
azokban a kérdésekben, amelyekben nem tudtunk egyetértésre
jutni. Az MSZP igen szavazata alapvetõen a határon túl
élõ magyarokkal kapcsolatos közösségvállalás
gondolatának és a szülõföldön történõ
boldogulás eszméjének szól.
A törvény elfogadása után viszont azonnal
kitört a nemzetközi botrány...
Ez kifejezetten a hivatalban lévõ kormánynak a
hibája. Egy dolog a törvény, és ettõl
teljesen független az a kérdés, hogy a magyar kormány,
a magyar diplomácia elvégezte-e azt a munkát, amely
a törvény nemzetközi elfogadását segítette
volna elõ. Folyamatosan hangoztattuk ezzel kapcsolatos aggályainkat,
és most ezek beigazolódtak. Nem a törvény szövegébe
kell beleírni, hogy ilyen ügyben konzultálni kell az
érintett országok kormányaival. Ez magától
értetõdõ.
Voltak arról elõzetes információik, miként
reagál majd például a román kormány
a törvény elfogadására?
Nekem éppen ellenkezõ benyomásom volt. A törvény
elfogadását megelõzõ egy hónapban legalább
nyolc delegációnk utazott a határon túli magyar
szervezetek képviselõihez. Én közvetlenül
a végszavazás elõtt utaztam Bukarestbe, ahol az RMDSZ
teljes vezérkarával, szenátorokkal és képviselõkkel
találkoztam, valamint tárgyaltam Hrebenciuk úrral,
a kormányzó párt egyik meghatározó politikusával.
A találkozón arra kértem, hogy a román kormány
ne a sajtón keresztül jelezze aggályait, hanem vegyék
föl a kapcsolatot a magyar kormánnyal és diplomáciai
úton rendezzék a vitát, mert ez a nyilvános
kampány nagyon megterheli a két ország viszonyát.
Azt is közöltem, hogy ha azt akarják, hogy a pártjuk
és az MSZP között legyen együttmûködési
megállapodás, akkor ennek az esélyeit rontja a sajtókampány
hangneme. Továbbá azt is javasoltam, hogy a két párt
közötti megállapodás szövegébe vegyék
bele, hogy a román kormánypárt tudomásul veszi
a kedvezménytörvényt, mert azt összhangban állónak
érzi az alapszerzõdéssel. Hrebenciuk úr ugyan
nem mondott kapásból igent, de nem is tiltakozott a gondolat
ellen, és megígérte, hogy nem folytatják ezt
a nyilvánosság elõtt folyó vitát. Nekem
tehát néhány nappal a zárószavazás
elõtt nem volt olyan benyomásom, hogy a román kormány
offenzívát fog nyitni.
Csalódnia kellett. Utólag nem látja úgy,
hiba volt elfogadni a törvényt?
Nem a törvénnyel van baj, hanem a kormány mulasztásaival.
És ettõl teljesen függetlenül az a véleményem,
hogy a román kormány olyan hangot üt meg ebben az ügyben,
amely nem a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban vet fel
aggályokat, hanem kétségessé teszi, hogy a
román kormány az európai normáknak megfelelõ
kisebbségi politikát kíván-e folytatni. A magyar
diplomácia mulasztásai erre nem jogosítják
föl õket.
Nem arról van-e szó, hogy az MSZP a könnyebb ellenállás
felé ment? Nem akart szembemenni az uralkodó áramlattal,
és megkockáztatni egy népszerûtlen állásfoglalást,
inkább megszavazott egy rossz törvényt, most pedig,
amikor kitört a botrány, úgy tesz, mintha semmi része
nem lenne benne...
A leghatározottabban állítom, hogy nem belpolitikai
megfontolásokból szavaztuk meg a kedvezménytörvényt.
De tételezzük fel, hogy az állításukban
van igazság. Mi következik ebbõl? Olyan politikát
folytasson az MSZP, amely nem számol a politikai realitásokkal?
Tegyen sorozatosan olyan lépéseket, amelyek rontják
a támogatottságát? Én azt szeretném,
hogy az MSZP megnyerje a következõ választásokat.
Nem elvtelenül, nem blöffökkel, nem demagógiával,
nem feladva az alapvetõ normáit, de azért az nem bûn,
ha egy párt mérlegeli a politikai realitásokat. Ezt
értelmetlen elvitatni egy párttól, amelyik választást
akar nyerni, mert úgy gondolja, hogy a hivatalban lévõ
kormány súlyos károkat okoz az országnak. De
még egyszer mondom, a kedvezménytörvény erre
rossz példa.
Az elõbbi kérdést föl lehet vetni az ombudsmanok
megválasztásával kapcsolatban is. Az MSZP kezdetben
határozottan kiállt a leköszönõ ombudsmanok
hivatalban tartása mellett, majd úgy látszott, nem
akar konfliktust egy olyan ügyben, amelytõl nem várható
jelentõs népszerûség-növekedés,
ehelyett olyan kompromisszumot kötött, amely sokak szerint veszélyezteti
az intézményt. Miért nem volt az MSZP következetesebb
ebben az ügyben?
Az intézményt az veszélyeztette volna a legjobban,
ha nem kötünk kompromisszumot. Akkor egy ombudsman sem lenne
Magyarországon, most a négybõl hármat megválasztottak.
Fogalmam sincs, hogy az kinek lett volna jó, ha nem sikerül
betölteni egyik posztot sem. Mindenképpen abban voltunk érdekeltek,
hogy az ombudsmani intézmény megmaradjon, mûködjön,
méghozzá legalább elfogadható keretek között.
A három megválasztott személy közül kettõ
eddig is élvezte az MSZP támogatását, az általános
ombudsman várományosára pedig igent mondtunk, mert
tájékozódásunk szerint olyan személyiség,
aki számunkra még elfogadható. A negyedik jelöltre
pedig nemet mondtunk, mert alkalmatlannak ítéltük erre
a posztra. Ennyi történt. Sokszor elmondtuk, hogy a házelnök
komoly mulasztást követett el, amikor nem indította
el idõben az egyeztetést. Érthetetlen tartottuk, hogy
a kormányoldal nem ad magyarázatot arra, hogy a hivatalban
lévõ ombudsmanok ellen mi a kifogása, amikor egyetlen
példát nem tudott felhozni arra, hogy a beszámolóikat
a parlament nagy többsége ne fogadta volna el. Amikor a köztársasági
elnök úr végül magára vállalta a
jelölést, akkor pedig világossá tettük,
hogy senkit nem szavazunk meg, aki a minimálisan elvárható
feltételeknek nem tesz eleget. A múlt héten egyébként
írtam egy levelet az elnök úrnak, amit nem hoztam nyilvánosságra.
Azt ajánlottam neki, hogy olyan nagyon nem kellene keresgélni
adatvédelmi biztost, van megfelelõ személy, úgy
hívják, hogy Majtényi László. Erre a
levélre még nem válaszolt.
Ez mikor volt? A szavazás elõtt?
Nem, a szavazást követõen.
Mi lesz az adatvédelmi biztossal? Nem találja aggasztónak,
hogy éppen az adatvédelmi biztos posztja maradt betöltetlen?
Azt nem tudom megítélni, hogy a törvény szerint
helyettesíthetõ-e a meg nem választott adatvédelmi
biztos, vagy sem. Személyes véleményem szerint ez
létezõ funkció, amely ha nincs betöltve, akkor
helyettesíteni kell. Amúgy a helyzetet aggályosnak
tartjuk. Pontosan ezért nem támogattunk olyan jelöltet,
akirõl azt gondoltuk, hogy nem felel meg az elvárható
szakmai követelményeknek.
Egyetért azzal a megítéléssel, hogy a kormányoldal
szándékosan akarta ellehetetleníteni az adatvédelmi
biztost?
Szerintem az ombudsmani intézmény egészét
akarta ellehetetleníteni, ezen belül nyilván különösen
fontos volt, hogy ne legyen adatvédelmi biztos. De azt hiszem, hogy
ha négybõl három mégis mûködik,
az valamivel jobb, mintha egy sem mûködne. Adatvédelmi
biztos pedig akkor lesz, ha találunk olyan jelöltet, aki mindenki
számára megfelelõ. Nem fogunk senkit megszavazni mindaddig,
míg teljes meggyõzõdéssel nem tudjuk azt mondani,
hogy alkalmas.
Tud-e az MSZP valóságos alternatívát nyújtani?
Könnyen gondolhatják azt a választók, hogy azok
már voltak hatalmon, most pedig ezek vannak, tehát a tét
most csak az, hogy visszajönnek-e amazok, vagy pedig maradnak ezek.
Mit tud kínálni az MSZP, milyen politikával akarják
megnyerni a bizonytalan szavazókat?
Demszky Gábor mondott hasonlókat, hogy "ezek elmennek,
azok visszajönnek". Természetesen a tét sokkal nagyobb.
A Fidesz politikája rendkívül komoly károkat
okoz: az ország belsõ jövedelmi, szociológiai,
politikai és egyéb tagoltságát nézve
nagyon nehezen visszafordítható folyamatokat indít
el, és hosszabb távon teremt olyan helyzetet, amely akár
az uniós csatlakozás perspektíváját
is veszélyeztetheti. Az MSZP a kormányzati ciklus idején
számos hibát, mulasztást követett el, de alapjában
véve becsületes, és az ország érdekét
szem elõtt tartó politikát folytatott, függetlenül
attól, hogy az Ezüsthajó Kft. vagy az Országimázs
Központ mit szajkóz. Az MSZP ajánlata világos
és jóhiszemû: a gazdaság bõvülõ
forrásait végre a társadalom döntõ többsége
érdekében, és nem egy kormányzati klientúra
kistafírozására kell fordítani. Nem szabad
megengedni, hogy kettészakadjon az ország, hogy egy kiváltságos
elit fölözze le azt, amit az ország elért. Itt
az ideje, hogy végre valóban az oktatás, a szellemi
szféra legyen az igazi tõkebefektetés ebben a kis
országban. Ez a politika valóságos alternatívája
a Fidesz PR-blöffjeinek.
Ha már a blöffrõl van szó: figyelembe véve,
hogy az OVB a voksolást akár meg is akadályozhatja,
az MSZP tavaszi népszavazási kezdeményezése
nem blöff?
Szó sincs róla. Valóságos probléma,
hogy a Munka Törvénykönyvét a munkavállalók
érdekeivel ellentétesen módosították.
Valóságos probléma a sorkatonai szolgálat megszüntetése,
valóságos probléma, hogy aki az érettségiig
eljut, az ingyenesen, a közoktatás keretei között,
államilag elismert nyelvvizsgát szerezhessen, és valóságos
probléma az, hogy végre kiszámítható
nyugdíjrendszer legyen, és ennek egyik fontos eleme, hogy
a nyugdíjak emelését a mindenkori nyugdíjas
fogyasztói kosár alapján számítsák
ki.
Mit jelent a "nyugdíjas fogyasztói kosár"? Mert
ahhoz, hogy egy ilyen szavazásnak értelme legyen, azt is
szavazásra kellene föltenni, hogy mi legyen ebben a kosárban...
Hogy kicsit ódivatú legyek, a szubjektív idealizmusnak
az a lényege, hogy amirõl nem tudok, az nem létezik.
A "nyugdíjas fogyasztói kosár" valóságos,
a statisztikai és a gazdaságpolitikai elemzésekben
használatos fogalom. Mi baj van azzal, hogy ha megkérdezzük
a nyugdíjasokat, hogy szerintük milyen alapon kellene nyugdíjat
emelni?
Vegyük a Munka Törvénykönyvére vonatkozó
kérdést: a munkavállalók munkaidejét
eddig is összevonhatták egy hónapra vetítve.
Ráadásul az új szabályozás alig csökkenti
a kötelezõ pihenõidõ összmennyiségét...
Egyik állítás sem igaz. Eddig a munkaidõt
a kollektív szerzõdésben meghatározott keretek
között vonhatták csak össze. A mostani szöveg
pedig azt mondja, hogy kollektív szerzõdésben vagy
megállapodásban. Mindannyian tudjuk, hogy a munkaerõpiac
mai állapotában mit jelent a megállapodás:
a munkáltató odatolja az egyéni munkaszerzõdést
a munkavállaló orra elé, aki gondolkodás nélkül
aláírja, mert kiszolgáltatott. És aláírja,
hogy egy hónapban egyszer adják ki a pihenõidejét,
amelybõl legalább egy nap majd vasárnapra esik. Ez
nem spekuláció, ez a valóság. Továbbá
az van ebben a törvényben, hogy a heti kötelezõ
két pihenõnap minimális óraszáma 48-ról
40-re csökken. A szokásos munkarendben dolgozó emberek
esetében szabad a szombat, és szabad a vasárnap. Ha
a törvény lehetõvé teszi, hogy ebbõl elvegyenek
nyolc órát, akkor szombaton lehet munkát elrendelni
anélkül, hogy ez pihenõnapon végzett munkának
minõsülne, és ebbõl következõen pluszdíjazásban
részesülne a munkavállaló.
Régi vita folyik arról, hogy a túl szigorú
munkaerõ-piaci megkötések vajon nem csökkentik-e
a foglalkoztatást azzal, hogy növelik a munkaadók költségeit.
Errõl mi a véleménye?
Bizonyára létezik ilyen összefüggés,
de létezik ennek a fordítottja is. Ha növelem az elvileg
elrendelhetõ munkaidõt, akkor azzal lehetséges munkavállalókat
szorítok ki a munkapiacról, hiszen az õ munkájukat
a többletidõben elvégzik azok, akiknek van állásuk.
Azt pedig különösen problematikusnak tartom, hogy az Európában
ma irányadó jóléti elvvel ellentétben
Magyarországon olyan törvényt hoznak, amely a korábbinál
rosszabb helyzetbe hozza az érintetteket, és erre éppen
akkor kerül sor, amikor a munkavállalók - például
a munkaügyi ellenõrzések szórványossága,
a kis- és középvállalatok közegében
uralkodó cseppfolyós és átláthatatlan
viszonyok miatt - amúgy is kiszolgáltatott helyzetben vannak.
Ebben a szférában még a korábbi munkaügyi
szabályozás normáival is folyamatosan visszaéltek.
Az egyik alapvetõ problémánk a Munka Törvénykönyvómódosítással
éppen ez! Közvetett módon, de legitimálja ezt
az állapotot, sõt felmentést ad rá, és
ebbe az irányba bátorítja a folyamatot.
A sorkatonai szolgálat eltörlését viszont
eredetileg az SZDSZ kezdeményezte a parlamentben, és érdekes
módon akkor az MSZP nem támogatta ezt. Most
viszont fölvették a népszavazásra kiírandó
kérdések közé...
Lehet, hogy meg kellett volna kérdeznünk, be van-e szabadalom
jelentve erre a mondatra, hogy "a sorkatonai szolgálat szûnjön
meg". Ám az igaz, hogy amikor ezt az SZDSZ fölvetette, akkor
ezt a kérdést nem tartottuk idõszerûnek. Friss
NATO-tagként vállalt kötelezettségeinkkel akkor
ez nem volt összeegyeztethetõ, és véleményünk
szerint ennek a kérdésnek a rendezésére legkorábban
a következõ kormányzati ciklusban, annak is inkább
a második felében lesz lehetõség. De mi sosem
mondtuk, hogy elvileg nem értünk egyet a sorkatonai szolgálat
eltörlésével. Ez azért mégiscsak más,
mint amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy vidéken
még ma is megszólják azt a fiatalembert, aki nem volt
katona.
Ha az MSZP kormányra kerül, akkor a következõ
ciklusban eltörlik a sorkatonai szolgálatot?
Legkésõbb 2006-ig Magyarország minden szempontból
olyan helyzetben lesz, hogy ez megvalósulhat.
A kormány bevezetné az állami nyugdíjrendszerben
az egyéni számlavezetést. Mi a véleménye?
Ez megint egy jól hangzó ígéret, aminek
túl sok köze nincs a nyugdíjrendszer reformjához.
Azzal nincs semmi baj, hogy a kötelezõ társadalombiztosításon
belüli nyugdíjrendszert is fokozatosan és erõsen
kell közel vinni a biztosítási elvhez, az egyéni
számlavezetés lényegében errõl szól.
De attól kötelezõ a társadalombiztosítás,
hogy a szolidarisztikus elemek is megmaradnak benne, különben
mi értelme van a nagy kockázati közösségen
alapuló közös biztosításnak? Attól,
hogy egyéni számlát vezetnek, a rendszer felosztó-kirovó
jellege nem fog megváltozni, mert bármiben is fejezem ki
a saját számlámon összegyûlt járulékot,
pontszámban vagy zsetonban, akkor is az adott pillanatban, az adott
gazdasági helyzetben és adott járulékfizetés
mellett fogják megmondani, hogy a kék vagy zöld zseton
mennyit ér. A rendszer logikája nem változik: azt
osztják szét, amit beszednek, a pontosabb nyilvántartás
csak közelíti a rendszert a járulékfizetés
által megalapozott nyugdíjómegállapításhoz.
A további részletek sem tiszták ebben a pillanatban.
A nyugdíjrendszerhez nem lehet úgy hozzányúlni,
hogy fogom az egyik elemét és megváltoztatom, mert
akkor az összes többi paraméter is változni fog.
Erre vonatkozóan azonban még semmivel sem álltak elõ.
Ha valaki például a rugalmas nyugdíjkorhatár-koncepcióban
úgy dönt, hogy korábban megy nyugdíjba, akkor
tudnia kell, hogy mennyivel lesz kevesebb az induló nyugdíja.
Az igazi kérdés az, hogy Magyarország gazdasági
teljesítményei és ebbõl következõen
a bérek és a járulékok teremtenek-e egy olyan
pénzügyi környezetet, ahol nem gazdasági kényszer
motiválja a döntést, hogy mikor megy el az ember nyugdíjba,
hanem valóban, viszonylag szabadon választhatja meg a nyugdíjba
vonulás idõpontját. És van egy harmadik összefüggés
is. Ha bárki bármikor elmehet nyugdíjba, és
a nyugdíj melletti kereset adózásánál
nem vesszük figyelembe a nyugdíj összegét, akkor
ezzel mindenkit arra ösztönzünk, hogy minél hamarabb
nyugdíjba menjen, mert akkor van az összjövedelmén
belül egy rész, ami adómentes. Végig kell gondolni
ennek a foglalkoztatáspolitikai következményeit. Ezeket
mind végig kellene gondolni, ám én ilyen számításokkal,
vizsgálatokkal még nem találkoztam.
Mit tennének ezekben az ügyekben?
Ez a munka folyamatban van. Az egész nem is fejthetõ
ki egy adó- és járulékreform-koncepció
nélkül, nem fejthetõ ki a nyugdíjrendszer aktívakat
érintõ mûködési mechanizmusa nélkül,
mert a nyugdíjrendszer mindig két nagy csoportról
szól. Szól az aktívakról, az aktívak
járulékfizetésérõl és nyugdíjvárakozásairól,
és szól a nyugdíjban lévõknek a nyugdíjszínvonaláról
és a nyugdíjemelésnek a metódusáról.
Bizonyos elemekrõl már beszéltünk, ilyen a nyugdíjas
fogyasztói kosár, ilyen a megelõzõ év
nettó keresetéhez kapcsolt és a kettõt együtt
figyelembe vevõ nyugdíjindexálás, de más
elemekrõl, tehát ami a járulék- és az
adóreformot illetõ részleteket illeti, nem vittük
még a nyilvánosság elé, ezek nagyon gondos
és nagyon energiaigényes számításokat
igényelnek, ez a munka folyamatban van.
A magán-nyugdíjpénztári szférának
a súlyát visszaállítanák?
Az egészen nyilvánvaló, hogy a 8 százalékos
tagdíjszínvonalat, amit már el kellett volna érni,
azonnal bevezetnénk, már csak azért is, mert kétmillió
ember szavazott a konstrukció mellett, és nincs oka és
nincs joga egyetlen kormánynak sem utólag átírni
az akkori szerzõdéseket.
1998-ban az új kormány fölszámolta a társadalombiztosítási
önkormányzatokat. Máig nem törõdtek ebbe
bele?
Egyáltalán nem. A kormány súlyos hibát
követett el. Erre kizárólag azért volt szüksége,
hogy megszerezze a teljes körû ellenõrzést a tb
egyébként önálló és elkülönült
pénzalapjai fölött. Nem lett kisebb az egészségügyi
pénztár hiánya, nem lett áttekinthetõbb
és kiszámíthatóbb a gazdálkodás.
Az egészségbiztosítás felügyelete egy
cikluson belül három különbözõ helyre
került, ez példátlan. Mostanában már az
is eszünkbe jutott, hogy beadunk egy törvénytervezetet,
amely arról szól, hogy a tb kerüljön a Kulturális
Örökség Minisztériuma felügyelete alá
két hónapra, mert ott még nem volt. Viccen kívül,
ez oly mértékû felelõtlenség, ami párját
ritkítja.
A tb-önkormányzatok ellen annak idején az volt az
elvi kifogás, hogy a nemzeti jövedelem jelentõs része
fölött olyan testületek diszponálnak, amelyek legitim
demokratikus kontrollja ingatag lábakon áll.
Én úgy látom, hogy az önkormányzatokban
igazi kontroll mûködött. Mindenki árgus szemekkel
figyelte, hogyan alakul a járulékbevétel, mi az elmaradás,
milyen lépések történtek. Ma ezt csak a kormány
és a pénzügyi kormányzat csinálja a saját
elgondolásai szerint. Hadd mondjak egy másik példát:
személy szerint még a szakszervezetekkel szemben is támogattam
azt, hogy az APEH szedje be a járulékokat, mert egy ilyen
kis országban teljesen indokolatlan párhuzamos informatikai
rendszerek és apparátusok mûködtetése.
Az viszont szerintem példátlan, hogy miután a beszedés
átkerült az APEH-hez, a mai napig egyetlen független külsõ
könyvvizsgáló vagy más cég nem auditálta
azt az informatikai rendszert, ami alapján szétválasztják,
hogy mi a személyi jövedelemadó, mi az áfa, mi
a tb-járulék, és mit fizetnek ebbõl a nyugdíjalapba.
Ez tarthatatlan.
Visszaállítanák a tb-önkormányzatokat?
A társadalmi kontrollt mindenképp. Az egészségbiztosítás
esetében egy parlamenti bizottság és ahhoz kapcsolódó,
célszerûen megválasztott civil kör kezébe
kellene tenni az ellenõrzést. A nyugdíjbiztosítás
más eset, a kettõ teljesen különbözik egymástól.
A nyugdíjbiztosítási önkormányzatot minden
további nélkül vissza lehetne állítani.
A nyugdíjalapba fizetett pénz nem adó, hanem járulék,
a járulékfizetõk kontrolljáról van szó.
Lenne akkor megint önkormányzati választás?
Ha nyugdíjbiztosítási önkormányzat
alakul, akkor nyilván lenne.
Az ellenzék gyakran hangoztatja, hogy a Fidesz az zsákmányszerzõ
párt, amelyik minden pozícióba a saját embereit
ülteti. Mi lesz, ha az MSZP kormányra jut? Mindenkit ki fognak
rúgni?
Ha a Magyar Szocialista Párt kormányra jut, akkor minden
pozícióban az alkalmasságot fogja mérlegelni.
A politikai posztokon természetes a váltás. De önmagában
az, hogy valakit az elõzõ kormány nevezett ki, még
nem lehet ok arra, hogy felállítsuk. Magyarországon
véget kell vetni annak, hogy négyévenként lecseréljük
az egész kormányzati garnitúrát, különben
az ország saját magát fogja tönkre tenni. Ez
nemcsak politikai, morális és szakmai kérdés,
hanem hihetetlenül sokba is kerül.
1994-ben is azt ígérték, hogy korrekt politikát
fognak folytatni, utóbb mégis sok vád érte
az MSZP-t, hogy szabályos tisztogatást csinált.
Ezek alaptalan vádak voltak. Számos olyan emberre emlékszem
viszont, akiket még az Antall-kormány nevezett ki, majd megmaradtak
a helyükön a Horn-kormány idején, és azután
a Fideszókormány penderítette ki õket, hogy
még lábuk sem érte a földet. Egyedi példákat
persze mindig föl lehet hozni, de mindaz, ami 1994-1998 között
történt, össze sem hasonlítható azzal, ami
azóta folyik, hogy minden iskolaigazgatót leváltanak.
Senki nem állíthatja, hogy az elõzõ ciklusban
ez lett volna a játékszabály, és arra sem volt
példa, hogy a különféle támogatásokat
az alapján nyerték el a települések, milyen színezetû
a polgármester vagy a testület. Arra sem tud senki példát
mondani, hogy a független polgármesterek tömegével
bejelentkeztek volna párttagnak, mert tudták, hogy csak így
juthatnak hozzá a megfelelõ támogatásokhoz.
A korrupció árnya a szocialista pártot is belengte,
amikor kormányon volt 1994 és í98 között,
és erre azóta is rengetegszer hivatkoznak. Milyen állapotban
van ön szerint most az MSZP ebbõl a szempontból?
Korrupciós vádak és ügyek minden párttal
kapcsolatban voltak. De ma már egyértelmû, hogy a közvélemény
ebben az ügyben, három év után meglehetõsen
tisztán lát. A korrupciót döntõen a Fideszhez,
a Kisgazdapárthoz kötik az emberek. Nem kell politikai elemzõnek
lenni ahhoz hogy, az emberek lépten-nyomon lássák,
mi folyik itt kicsiben és nagyban. Állítom, hogy az
MSZP minden valamikori tévedése, mulasztása vagy hibája
mellett is össze nem hasonlíthatóan tisztességesebb
politikát fog folytatni.
Mostanában úgy nyilatkozott, hogy jobb lenne, ha Boldvai
László, az MSZP egykori pénztárnoka, aki a
Tocsik-ügyben vádlottként szerepel, nem indulna egyéni
választókerületben...
Ez nem nyilatkozat volt. Ott voltam egy taggyûlésen, ahol
az Országos Választási Bizottság tagjaival
egyetértésben azt javasoltam, hogy ne induljon egyéniben,
amikor bírósági eljárás van ellene folyamatban.
Várják meg, mi lesz annak a vége. Akkor lehet dönteni
listán való indulásról.
Tavaly õsszel önrõl még mint Németh
Miklós egyik hívérõl beszéltek, majd
az év elején szóba került, mint lehetséges
miniszterelnök-jelölt. Medgyessy Péter hogyan került
a képbe?
Úgy, mint aki korábban is tagja volt a szocialista kormánynak,
baloldali elkötelezettségû ember, és láthatóan
ambicionálta ezt a dolgot. És ez összetalálkozott
azzal a pillanattal, amikor a szocialista párt belül nagyon
el volt foglalva azzal a kérdéssel, hogy hát ugyan
ki lehetne a miniszterelnök-jelölt.
És az ön esetleges jelölése?
Ez nagyon rövid ideig került csak szóba, és
lényegtelen is.
Mégis, hogyan került szóba?
Azokat kellene megkérdezni, akik szóba hozták
az én nevemet. Ebben az ügyben végig azt képviseltem,
hogy az csak a dolognak az egyik fele, hogy kiket tartanak alkalmasnak,
vagy ki tartja önmagát alkalmasnak a miniszterelnöki posztra.
Ennél fontosabb az, hogy kivel lehet nyerni. Számomra ez
két nagyon különbözõ nézõpont
volt. A magam részérõl ezért is léptem
ki ebbõl a játékból nagyon rövid idõn
belül, mert úgy láttam, hogy van olyan jelölt,
akivel az akkori számítások szerint a legtöbbet
lehetett volna hozni az MSZP-nek.
Beszélgetésünk után hirdette ki Medgyessy
Péter miniszterelnök-jelölt az MSZP választási
felkészülését irányító csapatot,
a Tizek Társaságát. Hogyhogy nem került ön
bele?
A Tizek Társaságának feladata, hogy három
korosztály képviselõi egyes kampányrendezvényeken
megjelenítsék az MSZP politikáját. Frakcióvezetõként,
az országos elnökség tagjaként, a választási
bizottság tagjaként nekem rengeteg lehetõségem
van arra is, hogy dolgozzam, arra is, hogy a nyilvánosság
elé lépjek, ha az szükséges. Ezért nem
érzem a hiányát - semmilyen szempontból - hogy
nem vagyok tagja ennek a csapatnak. Ahogy említettem: éppen
elég dolgom és lehetõségem van "a tízen
túliak" társaságában.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu