2001. május 15-e és június 15-e között
megjelent a Heti Válasz elsõ évfolyamának hatodik,
hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik száma. Összesen
négyszáz színes és fényes oldalon (+20
oldal borító). A négyszáz oldalon megjelent
összesen 14 kisebb-nagyobb, de inkább kisebb hirdetés
(+15 a borítón). Átlagosan tehát huszonkilenc
oldalanként tûnik fel a lapban egy-egy hirdetés. A
14+15 = 29 darab hirdetésbõl 3-3 hirdeti a Széchenyi
Tervet (2 hátsó borító az ötbõl),
az Inforádiót (ahol a Heti Válasz viszonthirdetni
szokott); 2-2 a Szociális és Családügyi Minisztériumot
a gyereknap és az anyák napja alkalmából (az
utóbbi után két, illetve három héttel),
a Természet- és Társadalombarát Közalapítvány
rendezvényét Sasvári Szilárd fellépésével
és a polgári újságírói díj
átadásával, a Budapest Bankot, valamint az Akadémiai
Kiadó, az Európa Kiadó és az UR Könyvkiadó
és Topográfiai Stúdió könyvheti kiadványait;
1-1 az ÁPV Rt. pályázati felhívását,
az Illésmetróomegát, a Kairosz Kiadó Lakatos
Pálját és a Magyar Fejlesztési Bankot. A maradék
hét pedig
(7 belsõ borító a tízbõl) magát
a Heti Választ! És ez jó. Mert ez a hét legalább
abból a sok százmillióból van, amit már
úgyis odaadtak az adónkból, és nem azokból
a továbbiakból, amit a kincstári hirdetõkön
keresztül hétrõl hétre adnak még.
Még, még, még és még, a polgárnak
soha nem elég!
*
Még, még ingatlan is kell neki. A Demokratának
is, a Heti Válasznak is, az Andrássy út összeköt
mérsékeltet és mérsékeletlent. Az ingatlanosztogató
bizottság összeköti a nõegyletet a lõegylettel,
a debreceni diákot a szombathelyi fõpincérrel.
A szocik elõször az igenlõ kezüket emelgetik
a tûz mellett odabent, azután a tagadó hangjukat a
mikrofon elõtt idekint. Uncsi. Egyszerûen uncsi. Nagyon kínos,
ha az újságíró elunja a fölháborodást.
Ugyanis szakmai és etikai okokból nem unhatja. De hát
nem tehet róla, mégis unja. Az unatkozás nem az akaratától,
nem a szakmai meggyõzõdésétõl és
a tisztességétõl függ. Hiába, nem lehet
naponta frissen és üdén felháborodni. Az ingatlanokról
szerencsére olvashat a kedves olvasó a lapban eleget, én
itt átugorhatom.
De emlékszik még valaki, mi a fenét csináltunk
mi í97-ben, amikor az ingatlanvagyon 80 százalékát
mintegy természetes mozdulattal ráhagyták a Kádár-kor
végi status quóra? Pedig minden más esetben, amikor
arról van szó, hogy bezzeg akkor nem járt a szátok,
emlékszem, hogy mennyire járt. A tollunk meg pláne.
Tocsik, Nagymaros, tévéelnökösdi, zsurki vodka,
kormányfõi cigányozás, Postabank, rendõrségi
randalírozások és így tovább. Mind megvolt.
De ez a í97-es ingatlancsíny. Átaludtuk?
*
A kisgazdák rendületlenül bukdosnak lefele. A Fidesznek falstaffi sors jutott: "Arra vagyok kárhoztatva, hogy ennek a tolvajnak a társaságában raboljak." (Shakespeare: IV. Henrik, II. felv.) Nota bene Falstaff társa egy felvonással odébb megjavul, és két drámával odébb hercig király lesz belõle. Falstaff meg marad, aki volt.
*
Falstaff, mint tudjuk, szép nagy volt. Mert nagy lenni. Ha ma élne, az összes kocsmai adósságát kifizethetné a Széchenyi-tervbõl. Mi bezzeg nem merünk nagyok lenni, az a mi bajunk. Bezzeg, ha mernénk! Akkorák lehetnénk! Akkorák, mint mint, mondjuk, egy... Simon Tamásné iskolaigazgató. Egész más volna a légkörünk. Ledõlnének körülöttünk az avítt falak, felépülne végre a parkunk és egybenyílnánk a polgári társadalommal. Kapnánk mûhelyt a mûhelyünkhöz, szállodát a szállodánkhoz, szárnyat a szárnyunkhoz, pocakot a pocakunkhoz, pénzt a pénzünkhöz, bármit a bárminkhez. Mint ahogy kap semmit a semmijéhez az, akinek semmije sincs. Se szava, se szavazata.
*
Az én idusközöm az érdekesebb hetvenesek szempontjából
érdektelen. A következõben lesz hetven Eörsi Pista,
az elõzõben volt Ferge Zsuzsa, ebben csak a születésnapok
elõzményei és utózmányai vannak.
Az egyik utózmány a Heti Válasz rádiókritikája,
mely a Ferge Zsuzsával készült születésnapi
rádióbeszélgetés (Gondolat-Jel) kapcsán
a szociológus nagyasszony "deklarált pártelkötelezettségérõl"
értekezik. Ti. a kritikus tudomása szerint õ "írta
a szabad demokraták programjának szociális részét".
Istenem, szegény Ferge Zsuzsa tíz éve a liberálisok
szociálpolitikáját nyüstöli. Hát
érdemes?!
Történt egyszer még felejthetetlen felmenõnk,
a heti Beszélõ életében, hogy Kristóf
Attilát behúzták altera parsónak a 168 Órába.
Langmár Feri pedig ebbõl az alkalomból megírta
róla ugyanott, hogy butaságokat beszél. Akkor talán
még akadtak a 168 Óra olvasói között olyanok,
akiknek újat mondott ezzel. Kristóf Attila rögtön
szaladt is a bizonyítékkal, írt a lapnak sértett
levelet, hogy õ megmondta a szerkesztõnek, ne engedjék
a hõbörgõket visszahõbörögni, mert
nem azért ment õ be példamutató bátorsággal
az oroszlán barlangjába, hogy oda engedjék hozzá
az oroszlánokat. Ráadásul pont egy ilyet, aki a Beszélõ
újságírója, tehát egyrészt szadeszes,
másrészt arra húz a tolla, amerre az érdeke.
Akkor nekem volt szerencsém felvilágosítani a lap
olvasóit arról, hogy a Feri már jó ideje nem
írja, hanem perli a Beszélõt, és bár
nem könnyû ember, de legalább mindenki biztos lehet benne,
hogy azt mondja, amit igaznak gondol. Azóta már nem olyan
könnyû feltételezni mindenrõl, amit a pszeudofidesz
pszeudokuratóriumi bûnrészeseként leír,
hogy komolyan gondolja, de azért én még bírom.
*
Apropó kuratórium. A következõ idusraportõrnek már módjában lesz beszámolni arról, hogy Áder házelnök torkára forrasztotta a rágalmakat mindazoknak, akik azt híresztelték, hogy pártérdekei szerint cserélgeti az alkotmányról és az alkotmánybírósági ítéletekrõl alkotott vélelmeit. Az Alkotmánybíróság ítélete szerint csonka kuratórium csak akkor jöhet létre, ha az ellenzéki pártok egyáltalán nem jelölnek kurátorokat. Áder házelnök ezt az ítéletet makacsul úgy értelmezi, hogy ha az ellenzéki pártok túl sokat jelölnek, akkor egyet sem jelölnek. Megjósolom, hogy ha az MTI tulajdonosi testületének megválasztásakor a szocik netán túl sokat jelölnének, akkor a házelnök egyik jelöltjükrõl sem szavaztat majd. Elvégre egy jogász mégsem teremthet olyan precedenst, amellyel saját ténykedésének alkotmányellenességét igazolja. Hacsak nem teljesen hülye, vagy nem gondolja, hogy rajta kívül mindenki az.
*
Persze lehet, hogy azt gondolja. Gondolta ezt már a legfõbb ügyészrõl, az Alkotmánybíróságról, legújabban a legfelsõ bíróról, aki vele ellentétben úgy véli, hogy egy jogerõs bírósági ítélet (történetesen az, ami Torgyán frakciótagságáról született) mindenkire nézve kötelezõ. Végtére is, ha egy tekintélytisztelõ konzervatív jogász szakmája legfõbb tekintélyeit mind hülyének nézi, akkor a többieket se nézheti nagykabátnak?
*
Hazaérkezett Acapulcóból a vízimádó
Kriszta, és vele jött a bugyija. Pedig félõ volt,
hogy ott marad az egzotikus vízben, ahol oly sebesen tolták
elõre a talpánál az egzotikus orrukkal a palackorrú
delfinek a Krisztát, hogy majdnem leesett a bugyija. Mire a Kriszta
beúszott a Blikk június 13-i számának 11. oldalára,
közvetlenül az új évezred elsõ nagy találmánya,
a férfi-erényöv mögé, már nem öbölben
volt, hanem kádban, s már nem is volt rajta olyasmi, ami
még leeshetett volna róla (egy lepramentes országban).
A fentiekbõl talán már kiderült, hogy a vízimádó
Kriszta egy megélhetési pózoló, akit a felvevõgépek
jelenléte spontán fürdõzésre indít.
Ennek a napnak a sajtójában egy másik ilyesféle
megélhetési pózolót is
láttunk, akit a felvevõgépek jelenléte
spontán fürdõzésre indított. Ezt a másikat
a Hócipõ mutatta. A komoly sportkapitányok és
a komolytalan sportminiszter között az a különbség,
hogy a komolyak a gyõzelem után repülnek a medencébe,
a komolytalan pedig helyette. Nem szeretnék annak a testõrnek
a bõrébe lenni, aki mellõl terven felül vízbe
lehet lökni egy minisztert. De hát ilyen bõr nincs is,
csak PR-terv. Talán még emlékszik a kedves olvasó,
hogy a múlt évezredben még kissé problematikus
volt a sportminiszter PR-szempontból, de az új évezred
lehetõségei az õ szempontjából is korlátlanok
(gondoljunk csak a férfi-erényövre).
*
Az olimpiai lufinak el kellett szabadulnia, mert a Világkiállítás-fóbia
még nem volt lekezelve. A tagadás nem elég, állítás
kell. Az önmegtagadás után ellenönkép. A
Fidesz 1994-ben éppúgy megtagadta expóellenes álláspontját,
mint az MSZP a maga expópártiját. Ez a nézetcsere
gyorsan lebonyolódott, ha igaz az a bölcsesség, hogy
csak a barom következetes, akkor az SZDSZ tényleg egyedül
maradt a karámban. Tirts Tamásnak, aki egykoron nem gyõzte
abzugolni az expót, volt képe (és mekkora) azt állítani
a Demokratában, hogy õk az expó pártján
voltak, a szocik pedig ellene.
Az expótagadás tagadásának át kellett
mennie valaminek az állításába, ami éppoly
baromság, mint az expó. Az olimpia erre a célra tökéletesen
megfelel. És van egy nagy elõnye az expóval szemben:
nem kell elutasítani ahhoz, hogy ne kelljen megcsinálni.
Tökéletesen megbízhatunk a rajtunk kívül
álló okokban. 2012-ben éppen hatvan éve lesz,
hogy egy ilyen kicsi ország, mint a miénk, olimpiát
rendezett, de hát Helsinki idején még az olimpia is
egészen kicsi volt egy maihoz képest, csak a magyar sport
volt akkor olyan nagy, mint Rákosi Mátyás hatalma.
Kijönne az az olimpia ötmilliárd dolcsiból (meg
a forgalmi adó - tenné hozzá apám), ha minden
magyar polgár mostantól odáig beletenne havonta egy
ezrest, meg is volnánk.
Egy-egy érdemi jelölt bejelentkezését a világsajtó
regisztrálni szokta. Orbán svájci bejelentését
viszont még mínuszos mosolyra sem méltatták
a világlapok.
*
A Föld egyhatoda (vagy már csak hetede?) kicsúszott a vízummentességi körünkbõl. Az elsõ vízumkényszeres munkanap tapasztalatairól beszámolt a Magyar Nemzet: "Sorban állás nélkül - Zavartalan az oroszországi magyar vízumügyintézés". Beszámolt a Népszabadság is: "Moszkvában magyar vízumért is sorban állnak". A Magyar Nemzet az MTI alapján tud-sított, az MTI-nek meg azt mondta a nagykövet, hogy sor nincs, ha meg van, akkor rövid. A Népszabadság tud-sít-jának viszont azt mondta a sor, hogy eléggé van. Sõt, elege van.
*
Õsszel volt szerencsém a Népszabadságban
kommentálni Demszky Gábor pártelnöki belépõjét:
"Hamarosan meglátjuk, mi történik a padl-n heverõ
párttal. Val-ban a talpára állítják,
vagy a feje tetejére?" Megláttuk. Nem állították
sem ide, sem oda, maradt a padl-n.
Csak Demszky Gábor nem maradt. Lemondott. A funkci-ját
még megtarthatta volna, iránymutat- hatalmát azonban
nem. Úgy meg minek? Érvényesültek a politikai
piac törvényei. Éppoly szigorúan, ahogy Demszky
érvényesítette õket tavaly õsszel: ennyit
érek, nektek az adott helyzetben ennyire kellek, ennyit hozok nektek,
ennyi hatalmat kérek érte a párt stratégiájának,
taktikájának, kommunikáci-jának, apparátusának,
vezetõ szerveinek, képviselõjelölt-állományának
meghatározásában. Az üzlet megköttetett.
Miután a Demszky és csapata által meghatározott
irány és stílus a politikai piacon nem bizonyult versenyképesnek,
Demszky árfolyama leszállt, az õszi alkut újra
kellett tárgyalni. A tárgyalások megindultak, majd
Demszky lemondásával megszakadtak.
A kellõ személy, a kellõ helyen, a kellõ
idõben nem azt tette, amit kell. Demszky integratív személyiségként
lett sikeres, a legsikeresebb magyar politikusok egyike, aki, miközben
markánsan és hitelesen képviseli az elveit, termékeny
együttmûködésre képes igen különbözõ
erõkkel. Az összetart- képessége széles
politikai sávot fog át. Ehhez képest úgyszólván
antidemszkyként lett pártelnök, aki nem integrálni,
hanem megosztani akar a párton belül is, az ellenzéken
belül is. Mégpedig nem is a tárgyi célszerûség,
hanem a verbális öncélúság szempontjai
szerint.
A Demszky vezette SZDSZ-ben benépesült az oldalvonal. Az
oldalvonal mentén összetalálkoztak Demszky stratégiájának
kezdeményezõi, hívei és ellenfelei, a decemberi
küldöttgyûlés elõtt Demszky mellett és
Demszky ellen érvelõk, voltak ott hétpróbás
szocifalók, a koalíció í94-es ellenzõi,
a koalícióból való kilépés í96-os
szorgalmazói, a legpasszívabbak és a legaktívabbak,
a legpártszerûbbek és a legpártszerûtlenebbek,
a minimális állam és az aktív, építkezõ
állam hívei, a Szabadelvû Hitvallás készítõi
és kritikusai, a legjobban és a legkevésbé
eladható figurák. Szóval mindenféle népek.
Egyetlen dolog kötötte össze õket: nem (vagy már
nem) voltak Demszky emberei. Ki ezért, ki azért, ki senki
se tudja miért.
Demszky ugyan nem azt tette, amit kell, de nem is az ellenkezõjét.
És ez fontos. A lemondás után a kommentátorok
kórusa azt zengte, hogy megbukott a kétfrontos harc politikája.
Vége van neki. Meghalt a cselszövõ, nem dúl a
rút viszály a szadi és a szocik között.
Ez nem ártalmatlan félreértés, ez a karének
az SZDSZ bõrére megy. Ez a béke a halál békéje
lenne. A magyar liberalizmus haláláé. Ha a két
(több) frontos harcnak vége van, akkor a magyar liberalizmusnak
és az SZDSZ-nek is. Nem a frontok számával van probléma,
hanem a harcmodorral - valamennyi fronton. Egy liberális és
nem liberális párt között frontnak kell lennie.
Híd is lehet, de front feltétlenül. Az ellenzéken
belüli konfrontációs szünetnek az égvilágon
semmi értelme. Nem is helyes, nem is hasznos. Az MSZP liberális
kritikáját az SZDSZ helyett nem végzi el senki. Ha
ez a kritikai folyamatosság szünetel, az MSZP-rõl is,
az SZDSZ-rõl is hamis kép alakul ki. Az SZDSZ szavazótáborát
tényleg nem érdemes az MSZP közelében keresni,
mert meglehetõsen idegenkedni kell a szocialistáktól
annak a polgárnak, akinek kormányváltó szándékai
vannak, mégse rájuk, a nagy pártra, a várható
gyõztesre szavaz. Ahhoz komoly ok kell. Akinek viszont mindennél
fontosabb, hogy a szocik ne jöjjenek vissza, azok nem szavaznak ellenzéki
pártra (hacsak a MIÉP-et nem tekintjük annak, de nem
tekintjük). Az viszont kizárt, hogy az SZDSZ-re szavazzon bárki
is, akinek nincsenek erõs ellenzéki érzelmei, és
aki elfogadná annak a kockázatát, hogy a szabad demokratákra
adott szavazatával a Fideszt benntarthatják a hatalomban.
Egyszerûen nincs olyan célcsoport, nincs ember az elmegyógyintézetek
falain kívül, akinek a kedvéért érdemes
lenne lebegtetni (noch dazu teljesen egyoldalúan, ezért megaláz-an)
a Fidesszel való kormányzás lehetõségét.
Azok a politikatechnikusok, akik rávették Demszkyt arra,
hogy tart-zkodjék a Fidesszel való koalíció
kizárásától, szakmájuk közveszélyes
kontárai. Jobb, ha csak irodalmi munkásságában
kamatoztatja a képzelõtehetségét az, aki el
tud képzelni egy olyan választ-polgárt, aki í98-ban
az SZDSZ-tõl átpártolt a Fideszhez, akkorát
csal-dott bennük, hogy most visszapártolna, de ehhez neki arra
a megnyugtat- informáci-ra van szüksége, hogy a Fidesz
az SZDSZ-re adott szavazatával is bennmaradhat a hatalomban.
Ha a Demszky fél éve alatt (és korábban)
benépesült oldalvonal népe bejátssza a pályát,
akkor kialakulhat egy sokoldalúbb, színesebb és eredményesebb
játékstílus.
Az SZDSZ elszürkítésének és lebutításának
politikája azon a félreértésen alapult, hogy
ha egy párt egyszerû üzeneteket akar eljuttatni sok emberhez,
akkor magának a pártnak is le kell egyszerûsödnie.
Ez nem így van. Éppenséggel nagyon is árnyalt,
sokelemû és érzékeny stratégia kell ahhoz,
hogy egy párt mindenféle szinten, színben és
irányban tudjon kommunikálni. Hogy a párt által
átfogott nézetek és irányzatok skálája
kellõképpen széles legyen és mégis konzisztens,
hogy legyen benne választék, hogy sok és sokféle
személyiség otthon érezze magát benne.
Konrád György a heti Beszélõben egykoron
a dzsesszbanda szellemét, a különbözõ, de
egymásra figyelõ, egymás egyéniségének
érvényesülését támogató
szólisták kölcsönös megbecsülését,
toleranciáját és együttmûködését
ajánlotta az SZDSZ vezetõinek figyelmébe. Aktuális.
*
A Magyar Narancsot és a 168 Órát a beszarászat
problémaköre, az ÉS-t a lovasológiai tanulmányok
foglalták le (+ az idusköz talán legfontosabb írása,
Bokros Lajos tanulmánya a társadalmi szolidaritás
látszatáról és valóságáról).
Nézzük elsõként a másodikat: Aumerle
mondja Shakespeare II. Richárdjának negyedik felvonásában:
"Szégyent hozzak nemesi csillagomra, / Hogy egyenlõként
megvívok vele? / De mocskos ajka szennye ottragad / Fényes
híremen, hogyha nem teszem." Hát ez volna a lovasológia
alapproblémája, amire így is lehet válaszolni,
meg úgy is. Én amúgy szoktam: a mocskosajkúval
vívni nem kell (pláne egyenlõként), de el kell
végezni a nyilvánosság számára a szenny
és a valóság összevetésének feladatát.
Mert az teljesen mindegy, hogy a mocskosajkú mit gondol rólunk,
de az nem mindegy, hogy tudják-e konkrétan a mi olvasóink,
hogy ahhoz képest, amit a mocskosajkú mond, mi az igazság.
Kenedi János és Fencsik Gábor megkíséreltek
olyan tetemes mennyiségû tényt feltárni a plagizátorról,
hogy egyszer s mindenkorra alá lehessen temetni a mocskosajkút.
Valóban elõ is állt tetemes munkával, tetemes
mennyiségû tény, ám a temetés nem jött
össze. (A szellemi persze - tehetném hozzá, de azoknak,
akik nem akarnak félreérteni, nem szükséges,
azoknak meg, akik akarnak, nem akadály.) A temetéshez több
kellett volna: kevesebb. A siker ugyanis nem a tények mennyiségén,
hanem evidenciáján múlik. A releváns tények
elsüllyedtek a szótengerben, egybemosódott biztos és
kétes, gyanús és evidens. Az ÉS lovasológusai
nem választották szét megfelelõképpen
a nyilvánosság szintjeit és a munka fázisait.
A szisztematikus feltárómunka: elõfeltétel;
eredményének szisztematikus leírása: dokumentáció.
Annak is a nyilvánosság elõtt van a helye, de a háttérben:
például a honlapon. Vagy (és) a ráérõ
kevesek folyóirataiban. A rendelkezésre álló
anyag releváns és evidens elemeibõl pedig tömegfogyasztásra
alkalmas méretû és minõségû cikket
kell képezni. Ez sajnos nem történt meg. Ha az összes
labdánkat feladjuk, akkor annak egy része óhatatlanul
magas lesz és lecsapható. És a védhetetlenek
akkor már fel sem tûnnek. A cáfolható mellékes
elnyomja a cáfolhatatlan lényeget.
*
Ami a beszarászatot illeti: annyi bizonyos, hogy a kelleténél
sokkal többen és a mindenkinél sokkal kevesebben vannak
beszarva, és a beszartság (miként a beszaratlanság)
nem statikus állapot. Van, aki ma leszarja, akitõl tegnap
beszart. Színes a világ és szagos és bonyolult.
Ennél többet errõl nem mondanék, csak emlékeztetnék
egy nem egészen mellékes tényezõre. Arra, hogy
végképp szétbomlott a rendszerváltási
csomag, és mi elgurultunk a sarokba. És ezt a távollétet,
sarokban létet sokan nem bírják. Rámegy a záróizmukra.
Lehet, hogy a hatalomtól, pénztõl való távolságot
önmagában még csak-csak elviselnék, de a közérdeklõdéstõl
és a közérzülettõl való távolságot
már nem. Minek mondjanak le bármirõl, ha a lemondásukat
az asztaltársaságukon túl senki se értékeli,
senkit sem érdekel, ha nem lesz belõle közmegbecsülés,
se ma, se holnap, a beszarásból pedig nem lesz közmegvetés?!
Mindig is tudtuk, hogy honfitársaink nagy része számára
nem fontos, ami fontos: a demokrácia minõsége, az
államhatalmak elválasztása, a szabadságjogok,
az állampolgári egyenlõség, az alkotás
szabadsága, az egyén szuverenitása, a kisebbségek
biztonsága, a szociális felelõsség ésígytovább,
ésígytovább. Mindig is tudtuk, hogy nem lehet kevés
szóval, csak sok történelemmel megjeleníteni
mindezek összefüggését azzal, amit közönségesen
jó életnek vélünk, s amirõl már
mindenki tudja, hogy fontos.
Ami nekünk fontos, az a rendszerváltás idején
benne volt a jóléti világ képzetének
csomagjában. Az Antall-rezsim idején benne volt a csalódottak,
elszegényedõk és megbolygatottak ellenzékiségének
csomagjában, és a Horn-kormány idején még
mindig benne volt az új rendszer illemtanának a csomagjában.
Mindig is tudtuk, hogy egyszer eljön az igazság pillanata,
a fedett közöny kiütközik, és ha erre a közönyre
ráépül a gátlástalanság, akkor
baj lesz. Ez a baj van most.
*
És ez a baj nem lesz leváltva a kormánnyal. De
lehet, hogy a kormány se lesz. Éppen ebben az idusközben
jelentek meg az elsõ közvélemény-kutatások,
amelyek már a Fidesz elõnyét mutatták, s azt,
hogy kicsit többen valószínûsítik már
a Fidesz gyõzelmét, mint az MSZP-ét. Ha a Fidesz gyõz,
akkor nem kell a bajjal bajlódni, eléggé megnõ
az magától is a Fidesz-MIÉP kormányzás
alatt ahhoz, hogy igazolja az antitézist, hogy a több-mint-kormányváltás
visszaváltása a jólét, a nyugalom és
a normalitás feltétele legyen, s ennek a szükségletnek
a csomagjában ismét helyet foghatunk a legfontosabb dolgoknak,
amin a demokrácia minõsége múlik.
És ha leváltódik a kormány, akkor mi van?
Attól függ, mire váltódik. Ha egy tiszta
szoci kormányra, akkor ki fog derülni, hogy mi választja
el õket a Fidesztõl - a gátlásaikon kívül,
mert ezt az elválasztó elemet a Fidesz példája
már elsodorta.
Ki fog derülni? Hát részben. Abban, amiben meg tudjuk
különböztetni a Fideszólike cselekvést az
-unlike-tól. De sok esetben ezt majd nem tudjuk megtenni. Benne
leszünk a bizonytalanságban. Ha megérkezik a tisztító
vihar, és Fideszország káderei elröpülnek,
mint a falevelek a szélben, akkor mit mondunk? Mondhatjuk azt, hogy
a szocik visszaigazolják a kirúgottak kinevezõit,
hogy visszaigazolják a politikusok egykutyaságának
népszerû képzetét, hogy nem megszakítják,
hanem megerõsítik a közszolgálat átpolitizálásának
rossz körét, hogy elszabadítják a bosszúszomjat,
és a folyamat a maga logikája szerint feltétlenül
átterjed oda is, ahol azt már végképp nem lehet
szakmai okokkal indokolni. Ebben mind nagyon igazunk lesz. De csak akkor
és csak addig jár majd a szánk, ha és amíg
nem a "mieinknek" kell azokkal a káderekkel együtt élniük,
pláne dolgozniuk, akik nem azért kerültek a helyükre,
mert oda valók, és ha rátermettek, akkor sem annak
végrehajtására termettek, amit jónak és
közjónak tartanánk. Ha ez nem így lenne (jellemzõen),
akkor nem lenne igaz, amit a Fidesz káderpolitikájáról
terjesztettünk. A helyzet tehát úgy áll, hogy
a röpülõ káder is a Fideszt fogja igazolni, meg
az álló is. És ugyanígy a törvények,
intézmények, kormányhatározatok, szerzõdések,
építkezések, elosztási folyamatok, díjak
és dekórumok esetében: ami marad, azt igazolja, hogy
az új kormány se tud jobbat, ami nem, azt igazolja, hogy
az új kormány is leszarja a kontinuitást, és
úgy tesz, mintha vele kezdõdne az idõszámítás.
*
Idusközöm vége, június 15-e sûrû
nap volt. Péntekre esett. Elõzõ nap váratlanul
kiesett a rovatom a Népszabadságból. Ezen a napon
jelentek meg az elõzõ napra szánt cikkek. Köztük
Völgyes Iván elsõ írása a Fórumban.
És az utolsó. Aznap jött a hír, Csurgó
térségében lezuhant a Synergon vezetõit szállító
repülõgép.
Ezen az éjszakán Hencidán felgyújtották
egy roma család lakását, Göteborgban pedig irányévet
adtak a csatlakozandóknak. Ez volt Kokó utolsó éjszakája
elsõ világbajnoki címvédõ csatája
elõtt.
Kitört a vakáció és a konvertibilitás!
Éljen az erõs nap, az erõs forint és az
erõs Kokó. A világbajnok, a verhetetlen!
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu