Keletnek túl nyugat, nyugatnak túl kelet
Vélemények a határ menti regionális együttmuködésrôl

Az MTA Regionális Kutatások Központ, a Friedrich Naumann Alapítvány és a Soros Alapítvány idén február 16-án konferenciát rendezett A határmenti regionális együttmuködések mint a területfejlesztés új irányai címmel. A gyôri találkozó anyagából válogat alábbi összeállításunk. Az elôadásokat rövidített, szerkesztett  formában közöljük.

Rechnitzer János
Virág Péter
Varga Mariann
Hardi Tamás
Mezei István
Dancs László
Hajdú Zoltán
Nagy Imre
Baranyi Béla

[ vissza a tartalomjegyzékhez ]


Rechnitzer János
Kapuország

Magyarország kapuország lesz az Európai Unióba való belépésünkkel. Rajkától Letenyéig közel 1800 km-en érintkezünk majd nem európai uniós országokkal. A határ menti térségben fölrajzolható a - tradicionális, történelmi és új - centrumok patkója, amelyek infrastruktúrája, intézményrendszere sok mindenben lehetôséget nyújt az együttmuködésre, sôt ez az együttmuködés helyenként már ma is él.  A határon túli magyarság számára is Magyarország fogja jelenteni azt a kommunikációs folyosót, amelyen keresztül az európai gazdasági, kulturális és társadalmi térbe bekerülhet.
Milyen gondok jelentkeznek a határ menti együttmuködésben? Az egyik, hogy itt valójában periféria érintkezik perifériával, tehát nem tud erôt, energiát nyerni az egyik tér a másikból. Az energiák mégis inkább a magyar oldalon koncentrálódnak a nagyvárosokban: ezeken a helyeken jelenik meg egy olyan fejlesztési, innovációs miliô, amely hatással lehet a határ túlsó oldalára. A Burgenland-Gyôr-Moson-Sopron megye és a Burgenland-Nyugat-Magyarország kapcsolatnál egy félperiféria érintkezett egy kvázicentrummal, de Bécs közelsége gerjesztôen hat a félperiféria muködésére, gazdasági lendületet ad a térség muködéséhez.
Másik jelentôs probléma, hogy Magyarország, illetve a szomszédos államok intézményrendszere jelentôsen eltér, emiatt nehéz a kapcsolatok intézményesített formáit kialakítani. Ma még mind az ország centrumából, mind a nyugat-európai centrumokból nehézkes és lassú a határszakaszok elérése is. Ugyanakkor a centrumok, illetve a regionális központok a versenye már megindult a határ mentén, de ebbôl a versenyhelyzetbôl versenyelônyt is lehet kovácsolni. Emellett talán nem is kell külön szólni azokról a félelmekrôl és rossz beidegzôdésekrôl, amelyek áthatják a határ menti kapcsolatokat is.
Kutatási eredményeinket három dimenzióban próbálom összefoglalni: mit érdemes tenni nemzeti szinten, regionális és lokális szinten, illetve intézményi szinten.
Nemzeti szinten tudatosítani kellene a határ menti együttmuködések jelentôségét a kétoldalú kapcsolatokban. Az együttmuködések helye a kormányzati és államigazgatási rendszerben teljesen áttekinthetetlen és anarchikus: nem tudni, hogy ezzel ki és miként foglalkozik. Ráadásul a szomszédos országokban merôben eltérôek a szereplôk, a hatáskörök. Sokszor azért lehetetlen a hatékony kommunikáció, mert nem tudni, hogy ki a területfejlesztés kompetens szereplôje, nem alakult ki az intézményrendszer, vagy éppen kialakult, de kormányváltás volt, és átcserélték a szereplôket. Ez egy óriási dzsumbuj, azonban bizonyos alapelveket az országok közötti kétoldalú kapcsolatokban tisztázni lehetne. Nálunk sem sokkal rózsásabb a helyzet: tanulmányunkban fölsoroltuk, hogy hány minisztériumot érint nálunk is ez a kérdés. Nem azt mondom, hogy létre kell hozni egy új hatóságot, de a szétaprózottságot feltétlenül csökkenteni kell, és az egyes államigazgatási, irányítási szervek közötti munkamegosztást is koordinálni kell. Ezenfelül nagyon sok olyan jogszabályt kell megalkotni, amelyek aztán késôbb a városok, régiók, települések, kistérségek közötti együttmuködések legitimitását biztosítanák. Egyes várakozások szerint a státustörvény is új lendületet adhat az együttmuködésnek.
A következô szint a lokális és regionális, ahol elsôsorban a fizikai korlátok, az infrastruktúra és az elérhetôség hiányosságai fontosak. Az, hogy egy kelet-magyarországi határszakasz nehezen közelíthetô meg, vagy hogy nem lehet a Dunán rendesen átkelni - ezek egyszeru fizikai korlátok. De ide sorolom azt is, hogy egy nagyobb centrumból 50-80 km-t kell utazni, hogy át tudjon valaki jutni a határon, mikor ott van a város szélén a - nem muködô - határállomás. Vállalkozási övezetek, ipari parkok, logisztikai központok szervezôdnek, amelyek valamiféle gazdasági, szállítási, feldolgozó - kis- és középvállalkozói - együttmuködés tereit teremtik meg. De a fejlesztési programok, koncepciók összehangolását, koordinálását is meg kell megoldani. Nem tudjuk, mit csinál a szomszéd, ezzel pedig a párhuzamosságok miatt erôforrásokat pazarolunk el, és értelmetlen versenyhelyzetet teremtünk.
A következô kérdés a támogatás korlátozottsága. Van a Phare-program, amely nagyon sokat tett a határ menti együttmuködésekért - érdemes és célszeru is ennek a kiterjesztése -, de nemzeti forrásokkal is támogatnunk kell a határ menti együttmuködést. Jelenleg mindössze egyetlenegy támogatási rendszer van kimondottan a határon átnyúló kis- és középvállalkozások számára. És végül itt vannak a politikai-gazdasági korlátok - egy csomó új és megoldatlan feszültségforrás, mint például Bôs-Nagymaros kérdése, a gyurgyeváci erômu építése vagy az idôszaki protekcionista intézkedések. Hiába akarna egy település a szomszéd országbeli partnerével együttmuködést kialakítani, ha a központi politika akadályozza ezt, inkább fel sem veszi a kapcsolatot.
Az intézményi szint ugyanakkor rendkívül látványosan fejlôdött az elmúlt tíz év alatt. Létrejöttek szervezetek, eurorégiók, települési szövetségek, intézményi szövetségek garmadája. Mégis ezen a szinten is számos gond van. Az egyik az összhang hiánya. Európában amúgy is sajátos csoda a tökéletesen decentralizált magyar közigazgatás rendszer, amelyhez nagyon nehéz bármit is illeszteni. A külföldi partner elbizonytalanodik, hiszen vannak itt városok, megyék, gazdasági kamarák, helyi kezdeményezések: kivel lehet itt együttmuködni, és ki vezesse ezeket az együttmuködéseket? Nagy átfedések vannak: a forrásokat egy csatornába kellene terelni, összehangoltan muködtetni. Ide kapcsolódik az együttmuködôk jogi státusa: a jogi személy abban a pillanatban hiteleket vehet fel, beruházhat stb., ezek jelenleg azonban inkább kvázi-egyesületek zavaros jogi státusszal.
A másik a kritikus tömeg problémája. Itt megyék próbálnak megyékkel együttmuködni, keresik a partnerkapcsolatokat, de így akkora tömegek alakulnak ki, amelyek hatékonyan nem muködtethetôk. A túlméretezett Kárpátok Eurorégió az eklatáns példa erre: egyszeruen nem muködtethetô, törik is szét. Leegyszerusítve azt mondhatom, hogy ezek a politikusok eurorégiói, akik évente egyszer elmennek vacsorázni, az újságírók riportokat készítenek velük, lefotózzák ôket, és aztán van három bizottság, amelyik nem akar ülésezni. Ezért permanens a változás: eurorégiók alakulnak, aztán elhalnak, újak születnek. De ez csak lejáratja a gondolatot, visszafogja az emberek lelkesedését, hitét, akaratát.
Végezetül a jövôbeni feladatokról. Tudjuk-e egyáltalán, hogy mi van a másik oldalon? Nem tudjuk. Nem ismerjük a gazdasági szerkezet, a társadalmi szerkezet változásait, a településhálózatot, az infrastrukturális felszereltséget, az intézményrendszerek muködését, a gazdasági kapcsolatok tartalmát. Fontos feladat a fejlesztési elképzelések feltárása és összehangolása. Félô, hogy a Kárpát-medencében mindenki meg fogja csinálni a maga repülôterét - amely kicsi lesz, de az övé. De legalább tudnánk arról, hogy mindenki repülôteret akar, és akkor mondhatnánk: a tied ilyen legyen, az enyém meg olyan. Idetartozik a lehetséges támogatási rendszer elemeinek meghatározása és hatásainak modellezése is.
Forgatókönyveket kell kidolgozni az EU-tagság utáni helyzetre. Ha ôszinték vagyunk, nem nagyon tudjuk, hogy mi történik utána ezen az 1800 km-es határszakaszon: egy rigid schengeni típusú berendezkedésre számítsunk, vagy inkább egy skandináv típusú együttmuködésre. Ennek kapcsán vizsgálandó az a kérdés is, hogy amennyiben 2006-ig esetleg tényleg átalakulna a magyar közigazgatás, és létrejönnek a nagyobb hatáskörrel, komolyabb jogosítványokkal rendelkezô régiók, akkor azok milyen együttmuködéseket és regionális kapcsolati rendszereket alakíthatnak ki.

[ vissza a lap elejére ]


Virág Péter
Arányváltás

A Phare Cross Boarder Cooperation (CBC), a Phare program kifejezetten a határ menti együttmuködések támogatására létrejött alprogramja a magyar-osztrák, magyar-szlovák, a magyar-román és a magyar-szlovén határszakaszt fedi le, tehát gyakorlatilag a horvát és az ukrán határszakasz kivételével mindenütt muködik.
A határ menti együttmuködés támogatása két dimenzióban történik: a nagyobb és a kisebb projektek támogatására létrejött projektalap révén. Eleinte az egy-két millió forinttól a több száz millió, félmilliárd forintig terjedô projekteket ugyanabból az alapból finanszírozták, de az Európai Unió rájött, hogy ennek menedzselése túlságosan munkaigényes. Ezért minimalizálták a projektméretet - ez lett a nagyprojekt-alap. A minimális projektméretet kétmillió euróban definiálták, a kivitelezés idôtartama két-három vagy akár négy év is lehetett. A pályázónak jelentôs önrészt kell felmutatni: kétmillió eurós alsó határnál a pályázónak minimum 150 millió forintnyi önrésszel kell hozzájárulnia a projekthez.
Amikor a nagyprojektek méretét félmilliárdos nagyságrendre emelték, felvetôdött a kérdés, hogy mi lesz azokkal, akiknek jó ötletük van, viszont nincs annyi pénzük, saját erejük, hogy ezekbe a nagyméretu, nagyívu fejlesztésekbe be tudjanak kapcsolódni. Megoldási lehetôségként a kisprojekt-alap kínálkozott, amelybôl korábban 200-300 ezer forinttól 1-2 millió forintig terjedô támogatásokat lehetett elnyerni.
A felsô határt felemelték a 10-12 millió forintos nagyságrendre. A rendszer egyébként várhatóan egy újabb alap belépésével fog a jövôben kiegészülni, amely a tízezer és a kétmillió euró közötti rést hivatott kitölteni.
A kisprojektek nem csak méretükben - 250 ezertôl
13 millió forintig - különböznek a nagyoktól, hanem magában a pályázati technikában és az idôtartamukban is: 12 hónap alatt be kell fejezôdnie az egész projektnek. Könnyebbség viszont, hogy a teljes pályázati procedúra magyarul zajlik, aminek egyik nagyon jelentôs funkciója az, hogy a térségi szereplôk - a civil szféra, alapítványok, egyesületek, illetve az önkormányzatok - mind-mind bekapcsolódhassanak a folyamatba. Az önrész mértéke is sokkal kisebb, tehát tíz százalék felmutatásával gyakorlatilag bárki hozzáfoghat egy ötlet megvalósításához. Ráadásul ez az önrész lehet természetbeni hozzájárulás - akár teljes egészében is -, vagyis ha mondjuk a pályázó szervezet a saját erôforrásait, szellemi kapacitását, helyiségeit, termeit egy pályázat megvalósításának a rendelkezésére bocsátja, akkor gyakorlatilag nem kell készpénzzel rendelkeznie ahhoz, hogy egy kurzust, egy tréninget lebonyolíthasson.
A kisprojekt-stratégia célja elsôsorban az, hogy a határtérségben meglévô együttmuködési kezdeményezéseket támogassa, hiszen a pályázat benyújtásának alapfeltétele, hogy valamilyen határon átívelô hatással kell bírnia. Másodsorban ezek tulajdonképpen kísérleti programok, és céljuk, hogy azok a pályázók, akik az EU-csatlakozás után jogosultak lesznek pályázati pénzek elnyerésére, megtanulják, hogyan lehet pályázatot elôkészíteni, elnyerni és az elnyert pályázatot sikeresen végigvinni. És harmadszor nagyon fontos szerepe, célja volt a kisprojekt-alapnak, hogy a kiemelkedô fejlesztési projekteket elôkészítse.
A kisprojekt-alap egyedülállóan decentralizált döntéshozatali rendszerrel muködik. Ha valaki pályázatot nyújt be, egy technikai, majd egy szakmai, szakértôi munkacsoport után egy döntôbizottság dönt a pályázatok értékérôl vagy értéktelenségérôl, és ezek a fázisok teljes egészében a régióban, a térségben zajlanak, azaz a technikai és a szakmai értékelést is térségbeli szakemberek végzik, de a döntôbizottság is túlnyomó részben térségi.
A legrégebbi program a magyar-osztrák, amelyben összesen mintegy másfél millió eurónyi összeget nyitottak meg pályázatokra. A négy év során 700-nál több pályázat érkezett be. Ha ezt összevetjük a nyugat-dunántúli régió településeinek számával, akkor azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag nem volt olyan település, amely ne adott volna be valamilyen pályázatot. A megvalósult, illetve megvalósulás alatt lévô pályázatok száma 185, ami azt jelenti, hogy szinte minden negyedik önkormányzati pályázó kapott támogatást.
Volt egy hármashatár-programunk a magyar-osztrák-szlovák hármas határ térségében mintegy 80 pályázattal és 21 támogatott projekttel. A szlovén-osztrák-magyar program a másik hármas határ térségét célozta meg. A magyar-szlovák program egy kétmillió eurós alap az egész magyar-szlovák határszakaszra, amelybôl egyetlenegy nagyobb projektet lehetett igazából támogatni, és 11 kisebbet.
Az elmúlt négy-öt év összes kisprojekt-alapja, amelyek keretében mintegy másfél millió eurót osztottak szét, gyakorlatilag el fog törpülni az idei osztrák-magyar programhoz képest, amely egymagában kétmillió eurós lesz. Ehhez csatlakozik még egy négyszázezer eurós magyar-szlovén és egy szintén hasonló nagyságrendu magyar-szlovák kisprojekt-alap, vagyis közel két és fél, hárommillió euró megpályázására nyílik lehetôség. 1995 és 1999 között a magyar-osztrák program az összes kisprojekt-alap 3 százalékát tette ki, míg ugyanezen idô alatt olyan 40-50 nagyobb projekt valósult meg a térségben - határokhoz vezetô utak, kerékpárutak, tehermentesítôk, ipari parkok Szentgotthárdon, Szombathelyen és Sopronban.
2000-ben tehát jelentôs arányváltás történt, a négy-öt kétmillió eurós projekt mellé egy hatalmas méretu kisprojekt-alap válik elérhetôvé. Kérdés, hogy felkészültek-e a civil szervezetek, az önkormányzatok arra, hogy egy efféle nagyobb alapot eredményesen megpályázzanak. Ez egy kicsit a teszt éve lesz, hiszen amikor csatlakozunk, akkor a jelenlegihez képest is nagyságrendileg sokkal nagyobb pénzeket kell majd felhasználni, ötletekkel kitölteni.
Még egy jelentôs változás történik idén. Az elmúlt négy évben a határon átnyúló hatást nagyon lazán definiálták. Belefért, hogy valaki kitisztít egy patakot, amely átfolyik a másik országba, és a szomszédos országbeli partner támogatása és együttmuködése nélkül is pénzhez lehetett jutni. Ettôl az évtôl kezdôdôen határon túli partnerszervezet bevonása nélkül a pályázat érvénytelen lesz.

[ vissza a lap elejére ]


Varga Mariann
West Pannónia

1992-ben alakult meg a Határmenti Regionális Tanács a nyugati határszélen, Gyôr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Burgenland együttmuködésével, hogy akiknek korábban, a vasfüggöny idején, nem volt módjuk együttmuködni, most erre lehetôségük nyíljon. Hat év alatt elég jelentôs eredményeket ért el: felkarolta a helyi kezdeményezéseket, támogatta a helyi önkormányzatokat abban, hogy új kerékpáros-, gyalogos-, illetve közúti határátkelôhelyek nyílhassanak.
1998-ban a Határmenti Regionális Tanács úgy döntött, hogy feloszlatja magát, és egy másfajta együttmuködést kezdeményezve eurorégióvá alakul. A burgenlandi tartományi fônök és a két magyar megyei közgyulési elnök 1998 októberében írták alá az elsô keretszerzôdést.
Az eurégió legfôbb szerve a tanács, amelynek 40 tagja van - minden terület tíz-tíz fôt delegál. A képviselôk többségében polgármesterek, de jelen vannak a térségfejlesztési társulások vezetôi vagy szakszervezeti vezetôk is. A szervezet nyolc munkacsoportot muködtet, amelyekbe minden megye öt fôt delegál - ôk politikusok, tanárok, iskolaigazgatók, tudományos kutatók és orvosok. Minden megyében van a testületnek egy titkársága.
Amikor a tanács létrehozta az eurorégiót, a titkárságok megfogalmaztak négy nagy területfejlesztési projektet. Az elsô Észak-Burgenland, Gyôr-Moson-Sopron megye és a szomszédos területek területfejlesztési koncepciójának egyeztetése volt - ebbe a munkába bekapcsolódott a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség is, mert a területfejlesztési programokért elsôsorban ô a felelôs. A második Dél-Burgenland, Vas, Zala és a szomszédos területek területfejlesztési koncepcióinak egyeztetése. Ezenkívül felmerült egy hatékonyan muködô közlekedési hálózat kialakítása - az osztrák fél ebben elsôsorban a vasúti összeköttetésre helyezné a hangsúlyt, míg mi a 4-es és 5-ös összeurópai folyosó között szeretnénk kialakítani a kapcsolatot. Már muködik egy iskolaprojekt is, egy a magyar-osztrák határon lévô középiskola, ahol ügyintézôket képeznek német és magyar nyelven.

[ vissza a lap elejére ]


Hardi Tamás
Szlovéniától Szlovákiáig

A KSH az ország kistérségeit öt fejlettségi kategóriába sorolta. A címben említett határszakasz - amely az összes magyar határoknak majdnem a harmadát adja -, akkor láthatjuk: ez a határszakasz szinte teljes egészében a jobb kategóriákba sorolódik, tehát a dinamikusan fejlôdô, illetve a fejlôdô kategóriába, és csak néhány kistérség került a felzárkózó kategóriába. Ez megkülönbözteti a többi határszakasztól, ahol szintén találunk egy-egy fejlôdô térséget, de azok a városi terekhez kapcsolódnak inkább. A földrajzi adottságok szempontjából,  ugyan találunk itt periferikus, rurális, az adott országokon belül sereghajtó fejlettségu térségeket is, de a terület északi, északnyugati része kimondottan fejlôdô, dinamikus a határ mindkét oldalán.
Nézzük végig ezeket a határszakaszokat délrôl észak felé haladva. Elôször is ott van Szlovénia. Ez az egyik legrövidebb határszakaszunk a maga 102 km-ével, amely relatíve jól el van látva határátlépési lehetôségekkel. A túloldalon egy meglehetôsen rurális jellegu területet látunk, Szlovéniának a Mura menti régióját, amely tulajdonképpen az országon belül az egyik leginkább elmaradott - ha nem a legelmaradottabb - terület. Igazi nagyváros ezen a területen nincs - kis települések vannak itt, elöregedô népességgel, elvándorlással. Ugyanakkor az a tízezer fô alatti létszámú szlovéniai magyarság is ezen a szuk kis területen él.
Észak felé továbblépve Burgenlandba érünk. Itt valóban egy félperiferikus terület érintkezik a nyugat-magyarországi területekkel, másrészrôl azonban meg kell említenünk, hogy Burgenland Ausztria egyik legdinamikusabban fejlôdô régiója. Az elmúlt tíz év során Niederösterreich mögött Burgenland produkálta a második legnagyobb GDP-növekedést.
Ha tovább megyünk észak felé, akkor elérkezünk elôször is egy hármashatár-térségbe, illetve a nyugat-szlovák területekre. Szlovákia velünk szomszédos része rendkívül érdekes. Egyrészt szomszédos velünk a fôvárosi régió, amelyik Szlovákia legdinamikusabban fejlôdô területe, majd kelet felé haladva lépcsôzetesen csökken a GDP, és nô a munkanélküliség. Ugyanakkor ezeket a területeket nem terhelik olyan nehézségek, amelyek például az ipari jellegu közép-szlovákiai városokat, térségeket sújtják, amelyek a struktúraváltást hasonlóképpen nehezen élték meg, mint az északkelet-magyarországi ipari területek.
Ezekre az adottságokra változatos együttmuködések épülhetnek. Elôször a lakossági kapcsolatokról szólnék.
A szlovén és a szlovák határszakaszon a hetvenes évekre visszamenô, nagyon intenzív lakossági kapcsolatot találunk. Ezek az országok a szocialista táboron belül voltak, tehát szabadabb volt az átjárás, mint Ausztriába. A szlovén határon a szlovén, illetve a magyar nemzetiségek kontaktusai révén nagyon szoros kapcsolat alakult ki az oktatási, kulturális, valamint lakossági, tehát rokoni, baráti kapcsolatok terén. Ausztria esetében ez nehezebben muködött, de a lakosság rendkívül nagy része itt is tartott kapcsolatot a másik oldallal - elsôsorban a bevásárlás, barátok, ismerôsök látogatása, illetve rokonlátogatások okán. A határon túli - fekete - munkavállalás becslések szerint 12-15 ezer fôt érintett.
A másik nagy kör az önkormányzati, tehát az intézményesült kapcsolatok köre. A különbözô területi szintjeink nem kompatibilisek egymással, ami mindenképpen nehezíti a kapcsolattartást. Szlovén viszonylatban elsôsorban Lenti és térsége, tehát a Kerka menti fejlesztési társulás jelent intézményes kapcsolatot, valamint a Mura-Dráva-eurorégió, amelyben neve ellenére is települési önkormányzatok vesznek részt.
Az utolsó nagy kapcsolati kategória a gazdasági kapcsolatoké. Itt van például a Lenti központú vállalkozási övezet, ahol szlovén partnerekkel közösen hoznak létre egy logisztikai központot. Hasonlóan élénk a kapcsolat a két oldal kereskedelmi kamarái között is. Az osztrák és a szlovák határszakaszon hasonlóan példamutató vállalkozásokról lehet beszámolni. Szlovákiában a vállalkozói kedv talán valamivel alacsonyabb, mint Magyarországon, azonban azt is ki lehet mutatni, hogy pont a velünk határos magyar többségu járásokban (a dunaszerdahelyiben és a komáromiban) a szlovák átlagnál lényegesen magasabb a vállalkozások száma.

[ vissza a lap elejére ]


Mezei István
Az Ipolytól a Tiszáig

Az 1918-as békeszerzôdések elôtt az Osztrák-Magyar Monarchia egy politikai teret alkotott, szerves gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokkal. Ez érezhetô volt az Ipolytól a Tiszáig terjedô területen is. Az elsô világháború után ezek a kapcsolatok széttöredeztek, az új határok kialakításánál teljes mértékben hiányzott a gazdasági racionalitás. A Monarchiából kiszakadt sok kis gazdasági egység mindegyike függô helyzetbe került a nagyhatalmaktól. Elvesztették ezzel a nagy gazdasági tér adta elônyöket, és eleinte egyre inkább Nyugat felé - azon belül is Németország felé - orientálódtak. 1945 után pedig képtelenek voltak ellenállni a Szovjetunió expanziós törekvéseinek, természetesen Ausztria kivételével.
1989-tôl kezdôdôen újra Németország az a gazdasági partner, ahová ezek az országok kapcsolódnak. Ugyanakkor Csehország és Szlovákia szétválása után utóbbi a politikai mellett valamifajta gazdasági függetlenséget is meg akart valósítani - egészen 1998-ig arra törekedett, hogy még a Nyugattól is elzárkózzon. De az eltelt néhány év bebizonyította, hogy ez a fajta függetlenség illúzió, és az önállósult Szlovákia is kénytelen volt feltenni magának a hogyan tovább kérdését.
Kézenfekvô volt a nyitás Magyarország felé, hiszen bár hibernált állapotban, de mégiscsak mindig létezett valamifajta kapcsolat - igaz, elsôsorban kulturális téren. A határ menti kapcsolatok jellege 1990 után, a magyarországi változások eredményeképpen megváltozott: civil szervezetek, gazdasági szervezetek, önkormányzatok, megyei önkormányzatok és állami szervek is bekapcsolódtak ebbe a folyamatba. A Phare-programok és egyéb pályázati lehetôségek is ösztönözték az önkormányzatokat a részvételre. A korábbi kapcsolatok, amelyek elsôsorban reprezentációs célúak voltak, most hirtelen megváltoztak, élôvé váltak. A magyar-szlovák határon - és különösen annak keleti felén - viszonylag kis számú pályázati lehetôség is jelentôs energiákat szabadított fel.
Funkcionálisan három terület emelkedik ki az együttmuködések típusai közül: a környezetvédelem, a gazdasági és a településközi kapcsolatok. A környezetvédelem azért különösen fontos, mert itt félretolják a politikai szempontokat, mondván, a Föld, a természet közös kincs, amelynek védelmében összehangoltan kell fellépni. A környezetvédelmi szervezetek megtalálták a közös témát, a tájvédelmi körzetek problémáját, amelyek a határ jelentette peremterületek találkozásánál relatíve érintetlenek maradtak - most ezt az egykori hátrányt szeretnék elônnyé formálni, kihasználni.
A másik csoport a gazdasági kapcsolatoké. Ezekkel a gazdasági kapcsolatokkal a szlovák oldalon az érintett szervezetek ki akarják kényszeríteni saját országukban a piaci elvek maradéktalan megvalósulását. A helyi vállalkozások, a kamarák megpróbálják a nagyon is monolit, egyközpontú szlovák struktúrát valahogyan lazítani, muködésébe gazdasági racionalitást belevinni.
Maga a terület egyébként nagyon alkalmas lenne arra, hogy egységesen nagyobb súllyal vehessen részt az érintett országok gazdasági életében. Az ukrán-szlovák-magyar hármas határ geopolitikai elhelyezkedése különösen elônyös. Itt fô közlekedési útvonalak, nagy energetikai folyosók, modern kommunikációs hálózatok futnak. De mivel ezek a vonalak itt csak átfutnak, a helybeli gazdaságot nem dinamizálják. Ennek meg kellene találni a hatékony módját, és a helyiek körülbelül sejtik is, hogy merre lehet elmozdulni.
A településközi kapcsolatok a múltban sok esetben csak politikai és adminisztratív kapcsolatok voltak, de azzal, hogy a területfejlesztés kezdett figyelmet fordítani a határokon átnyúló kapcsolatokra, rögtön élôvé váltak.

[ vissza a lap elejére ]


Dancs László
A kárpátrégió

Az ukrán-magyar határszakasz Magyarország második legrövidebb határszakasza, ugyanakkor Magyarország csatlakozása után várhatóan az ukrán határszakasz lesz a legtovább az Európai Unió külsô határa. Ez a határ a magyar oldalon kizárólag Szabolcs-Szatmár-Bereg, az ukrán oldalon pedig Kárpátalja megyét érinti, vagyis itt valóban periferikus terület érintkezik szintén periferikus, halmozottan hátrányos helyzetu területtel.
Nézzük elôször is Szabolcs-Szamát-Bereg megyét. Aprófalvas településszerkezet, a települések elérhetôsége rossz, a Tisza, illetve a Szamos természetes akadályt képeznek, és kevés rajtuk az átkelési lehetôség. A Tiszán mindössze egy híd van, a vásárosnaményi Tisza-híd. Még rosszabb a helyzet, ha megnézzük a vasúti kapcsolatokat, amelyek ugyan ki vannak építve, csak éppen a határ másik oldalára kerültek. Demográfiai szempontból is káros folyamatok indultak be a térségben: nagymértéku az elvándorlás, és jelentôsen megnövekedett a gazdaságilag és társadalmilag integrálatlan roma lakosság aránya. További gondot jelent, hogy a térségben magas a munkanélküliség. De itt van a kisvárda-záhonyi kistérség, ahol pedig nagyon kedvezôek az adatok - a megyei átlagnál legalábbis jóval kedvezôbbek. Ez egy viszonylag dinamikus térsége a területnek.
A határ másik oldala Kárpátalja, ez a körülbelül 12 800 km2-es terület, amelynek Trianon óta nagyon viszontagságos volt a történelme. Mióta Szovjetunió felbomlott és Ukrajna szuverén állam lett, a gazdaság egyfolytában hanyatlik. A határon átnyúló kapcsolatok legfôbb akadálya az ukrán gazdaság mélyrepülése, ami még a mai napig is tart. Alacsonyak a bérek, melyeket sokszor ki sem fizetnek, tehát az itteniek rákényszerülnek a csencselésre, illetve az illegális munkavállalásra. Hivatalos adatok szerint 1999-ben 6 százalékos volt a munkanélküliség - de csak mert senki nem regisztráltatja magát munkanélküliként, hiszen ez nem jár semmilyen elônnyel, semmilyen pénzt, támogatást nem kapnak, arra pedig még esély sincs, hogy bárhova kiközvetítsék ôket. A becsült adatok minimálisan negyven-ötven százalékos munkanélküliséget mutatnak. Ennek hatására természetesen beindult az elvándorlás, a kitelepülés a térségbôl. Ami azért gond, mert ez elsôsorban a magyar lakosságot érinti - a képzett, muvelt magyar lakosságot, értelmiséget.
Kárpátalja infrastruktúrája Szabolcs-Szatmárénál is rosszabb: az utak nagyon elhanyagoltak, egészséges vezetékes ivóvíz, csatornázás és közmuvek nincsenek - van viszont stabilan napi négy óra áramszünet. Ráadásul nincsen semminek gazdája, rablógazdálkodás folyik.
Öt határátkelôhely van az ukrán-magyar határszakaszon. Ezek közül kiemelkedik Záhony. Ez teljes mértékben kiépített, nemzetközi határátkelôhely közúti, valamint vasúti, személy- és teherforgalommal. A 21 millió tonna kapacitású vasúti átrakodókörzet a keskeny, illetve a volt Szovjetunióban használt széles nyomtávú vasút miatt épült ki a múlt rendszerben. Ma kapacitásának töredékén üzemel - jó, ha évente ötmillió tonna árut raknak át itt. Tiszabecsen található egy felújított kamionterminál.
A határforgalmi adatokból kiolvasható, hogy az 1988-as határnyitás után volt egy hatalmas ugrás, utána egy csökkenés, ami 1992-ig tartott. Ezután újabb forgalomnövekedés indult be, amely 1995-ben érte el a maximumát, amikor több mint 15 millióan keltek át a határon. Addig vámmentesen lehetett a szovjet gyártmányú gépkocsikat Magyarországról Ukrajnába kivinni, ami hatalmas üzlet volt. A szigorúbb vámrendelkezések miatt a határ forgalma a mai napig fokozatosan csökken. 1988-ban a forgalom jó részét a vasút tette ki, majd fokozatosan a személygépkocsival közlekedô csencselôk vették át a vezetô szerepet. 1999-re megállt a vasút részarányának csökkenése, és a 2000-es adatok már újabb növekedést mutatnak, tehát valamiféle legális kereskedelem is újra beindult.
A kapcsolatokat nehezíti, hogy rendkívül bürokratikus a határátlépés az ukrán szakaszon, elsôsorban az ukránok miatt. Magyaroknak meghívólevél szükséges - kivéve, ha rendelkeznek kishatárforgalmi engedéllyel. Különbözô díjakat találnak ki: van útalap-hozzájárulás, környezetvédelmi díj.
A határon átnyúló kapcsolatok több szinten muködnek. Elôször is vannak a különbözô intézmények - települési és megyei önkormányzatok - közötti kapcsolatok. Ezek a részben a régi rendszerbôl örökölt kapcsolatok többnyire protokollszinten mozognak. Mostanában felélénkültek az egyházi, vallási kapcsolatok, illetve az oktatási kapcsolatok is: három református gimnáziumot nyitottak Kárpátalján magyar segítséggel, az egyetlen magyar nyelvu felsôoktatási intézményben, a beregszászi magyar fôiskolán pedig a nyíregyházi fôiskola tanárai oktatnak. Egy dolog közös ezekben a kapcsolatokban: hogy magyar-magyar kapcsolatokról van szó. Tehát a magyar intézmények a határon túli magyar szervezetekkel, intézményekkel keresik a kapcsolatot, illetve fordítva.
A Kárpátok eurorégiónak öt ország tagja, területe összesen meghaladja a 161 000 km2-t, az érintett lakosság lélekszáma 16 millió fô. Erôsen megkérdôjelezhetô egy ilyen szervezet muködôképessége, bár vannak állandó programjaik (kulturális rendezvények, vásárok, sportesemények), illetve a Kárpátok Alapítvány révén bizonyos pénzeszközöket is folyósítanak.
Kárpátalján 110 magyar-ukrán vegyesvállalat muködik. Ez szép szám, csakhogy ezeknek a vállalkozásoknak viszonylag kicsi a tôkeerejük. Magyarországon ugyanakkor 825 vegyesvállalat muködik 2000-es adatok szerint - ebbôl 326 Szabolcs megyében. Szabolcs-Szatmár-Beregben, illetve Magyarországon az ukrán érdekeltségu társas vállalkozások nagy része betéti társaság, tehát elhanyagolható tôkeerôvel rendelkeznek - a szabolcsi 326 társas vállalkozás közül mindössze 11-nek a tôkéje haladja meg az egymillió forintot. Sok esetben ezek fiktív cégek, amelyeket a magyarországi letelepedési engedély megszerzése céljából hoztak létre.
Az illegális kapcsolatok jelentik a határon átnyúló kapcsolatok legjelentôsebb formáját jelenleg ezen a határszakaszon. Elsô helyen áll az üzemanyag-csempészet. Bár csak annyi üzemanyagot lehet Magyarországra behozni, amennyi az üzemanyagtankban elfér, de azt folyamatosan, mindennap hozzák. Egyes becslések szerint a határ közeli kistérségek mezôgazdasági gépeknek legalább a fele kizárólag ukrán üzemanyagot használ. A másik fontos terület az illegális munkavállalás. Egyes becslések szerint körülbelül százezer kárpátaljai vállal munkát Magyarországon - többségük illegálisan, építkezéseken vagy mezôgazdasági idénymunkásként dolgozik - fillérekért. Az ukrán határszakaszon komoly probléma az embercsempészet is, miután ez a fô tranzitfolyosó Nyugat-Európa felé.
Hogy mit hoz a jövô, a schengeni változások, azt még nem lehet tudni. Hogy miként befolyásolja majd a kereskedelem alakulását, az szintén nem belátható még jelen pillanatban. Egy dolog biztosnak tunik: ha az ukrán gazdaság mélyrepülése nem ér viszonylag rövid idôn belül véget, akkor a határon átnyúló, ma is siralmas kapcsolatok is tovább romlanak.

[ vissza a lap elejére ]


Hajdú Zoltán
A HORVÁT HATÁR

A ma 355 km hosszúságú magyar-horvát államhatár történetileg az egyik legsajátosabb és legbonyolultabb fejlôdésu jelenlegi magyar államhatár-szakasz. E határszakasz nagy része - igaz nem államhatárként, hanem belsô közjogi-közigazgatási határként - a mai magyar államhatár egyetlen, hosszú történeti múlttal rendelkezô része. A mintegy 800 évig tartó magyar-horvát államközösségen belül e határ inkább összekötött, semmint elválasztott.
A délszláv háborús események, a politikai bizonytalanságok - valamint a magyar belsô társadalmi, gazdasági, politikai rendszerváltással járó átalakulások együttes hatása - következtében a korábban kialakult határon átnyúló gazdasági kapcsolatok nagy része gyakorlatilag befagyott. 1992-ben a magyar-horvát határátkelôk forgalma az 1990 elôtti békeévekhez képest radikálisan visszaesett, belsô struktúrája alapvetôen megváltozott. 1992-ben a magyar-horvát határszakasz teljes utasforgalma 11,9 millió fô volt. Mind a be-, mind pedig a kilépô forgalom döntô részét a horvátok és egyéb külföldiek tették ki. 1992-ben mindössze 574 ezer magyar utazott be, s 623 ezer fô utazott ki ezen a határszakaszon, alapvetôen Letenyén keresztül. Az egyéb átkelôkön minimálisra esett a magyar forgalom. A horvátok emelkedô számú határátlépése elsôsorban a fogyasztási cikkek beszerzésére irányult az 1992-es évtôl kezdve. A határ menti városok kiskereskedelmi forgalma jelentôsen megnôtt, a horvátországi bevásárló turizmus becslések szerint az összforgalom 30, egyes cikkekbôl pedig a 70%-át tette ki. A magyar lakosság kiutazási gyakorisága nem érte el a korábbi idôszakok szintjét. 1996-ban a magyar-horvát határszakaszon mindössze 340 ezer magyar utazott be, 323 ezer pedig ki. Meghatározó maradt Letenye forgalma. A határon átnyúló gazdasági kapcsolatok formálásában új elemként jelentek meg a menekültek által létesített külkereskedelmi vállalkozások. Ezek a vállalkozások egyszerre folytattak legális és illegális tevékenységet.
A horvátországi helyzet viszonylagos normalizálódása, a Duna-mente békés reintegrációja (1998. január 15.) és az újjáépítés megkezdése idôszakában a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara vállalta fel a határ menti és határon átnyúló gazdasági kapcsolatok szervezését: koordinációs és képviseleti irodát nyitottak Eszéken. A magyar vállalkozók ennek ellenére csak minimális mértékben tudtak bekapcsolódni a horvát újjáépítésbe.
1991-tôl rendkívül eltérôen alakult a magyar-horvát államhatár különbözô szakaszainak helyzete, az egyes határátkelôhelyek forgalma. A legproblematikusabb határszakaszt a Baranya-háromszög térsége jelentette. 1991-ben a szerbek lezárták és elaknásították, így évekre Európa legzártabb katonai, a határ menti együttmuködés szempontjából teljesen halott határa lett. A határon semmilyen legális átkelési lehetôség nem volt, megszunt mind az udvari közúti, mind pedig a magyarbólyi vasúti határátkelôhely. A határon az elmúlt hat évben felrobbant aknák egy része Magyarország területét is érintette.
A Budapest-Zagráb történeti-stratégiai tengely forgalmában és a határ menti kapcsolatokban csak rövid ideig tartó zavarok keletkeztek. A nagyobbnak érzett biztonság miatt erre a nemzetközi jelentôségu közlekedési vonalra terelôdött az egyéb átkelôhelyek forgalmának egy része is.
A magyar-horvát államközi kapcsolatokban nincsenek rendezetlen kérdések, a kapcsolatok fejlesztésének igényét mindkét fél folyamatosan kinyilvánítja. Horvátország tudatosan hangsúlyozza közép-európai jellegét. E törekvés jelentôs részben felértékeli számára a Magyarországhoz fuzôdô kapcsolatokat. A két ország által aláírt alapszerzôdés (1992. december) minden tekintetben stabil alapokra helyezte a két ország államközi viszonyát. A magyar-szlovén-olasz kapcsolatok több területen rendkívül gyorsan fejlôdnek (éppen a katonai és gazdasági integrációs célok egybeesése révén). E kapcsolatok strukturális elmélyülése folyamatosan csökkenthetik a magyar érdekeltséget a „horvát tengeri kijárat" iránt. A tengeri szállítási kapcsolatok tekintetében növekszik Koper szerepe. A rijekai kikötô belsô gazdasági, szervezési, üzemeltetési gondok miatt is veszít jelentôségébôl.
(A horvátok tudatos erôfeszítéseket tettek a hármas kapcsolatrendszerbe való bekapcsolódásra, amely 2000 szeptemberében be is következett.).
A magyar-horvát államközi kapcsolatok tudatos, kölcsönös érdekeken alapuló fejlesztése hosszabb távon jó lehetôségeket nyújthat a határ menti kapcsolatok újraformálása, fejlesztése számára. Ebben a kapcsolatfejlesztésben különösen érdekeltek a határ menti, mindkét országban periferikusnak, s egészében véve az átlagosnál fejletlenebbnek számító területek.
A határ menti területek természetföldrajzi tekintetben hasonlóak, hiszen a horvát természeti földrajzban is a Pannon-medencéhez sorolják nagytáji szerkezetben a Száva és a magyar határ közötti területeket (Panonian megaregion).
A magyar államhatárral érintkezô három középtáj alföldi, dombvidéki, illetve kis területen középhegységi jellegu. A terület természeti erôforrásokban szegény, elsôsorban agroökölógiai, hidrológiai potenciálja és erdôállománya jelentôs.
A jelenlegi magyar-horvát határ legnagyobb részén a Dráva jelenti a határt. A Dráva hasznosítása a felsô szakaszokon elsôdlegesen vízienergetikai jelleggel történik, mind az osztrákok (kilenc), mind pedig a jugoszlávok (Csáktornya, Varasd, Dubrava) több erômuvet építettek.
A Duna a két ország határ menti kapcsolatában jelenleg még teljesen periferikus jelentôségu, de potenciálisan az egyik nagyon fontos együttmuködési térséggé válhat. A Duna „újrafelfedezése" nagy lehetôségeket hordoz a magyar vállalkozásoknak a horvátországi Duna-mente újjáépítésébe való bekapcsolódásra. Ez a tevékenység még csak elemeiben indult meg, legnagyobb akadálya a magyar cégek tôkegyengesége mellett a horvát protekcionizmus.
A Duna-térség - ez ma még illúziónak tunik - a magyar-szerb-horvát háromoldalú együttmuködés térsége lehet, s a kapcsolatok kialakításában és mozgatásában kulcsszerepe lehet a magyar félnek. A Mohács térségében létrejött vállalkozói övezet hosszabb távon a határ menti kapcsolatok elmélyítésének egyik jelentôs színtere lehet. A kiemelt gazdasági térség a hármashatár fejlesztésének motorjává válhat hosszabb távon. Az Adria-kôolajvezeték hosszú távú, biztonságos muködéséhez mindkét félnek elemi érdeke fuzôdik, annak ellenére, hogy a MOL saját gazdasági megfontolásából jelenleg nem érdekelt a vezeték privatizációjában való részvételben.
A két ország „határfilozófiájának" egyetlen neuralgikus kérdése a hosszú közös Dráva-szakasz hasznosításának eltérô megközelítése volt. Horvátország ragaszkodott az 1988-as magyar-jugoszláv megállapodásban rögzített hasznosításhoz, míg a magyar kormány 1996 nyarán felmondta az egyezményt, s a területi érdekeltek is inkább a természetvédelmi szempontokat részesítik elônyben. Magyarország létrehozta a Duna-Dráva Nemzeti Parkot, így a maga területén hosszú távra eldöntötte a közös határszakasz hasznosításának fô irányát. A horvát fél maga is felülvizsgálta a vízi erômu építési terveit, s jelenleg már a természetvédelmi értékek és az erômuvi hasznosítás lehetôsége egyaránt jelen van a túlpart fejlesztési kérdéseinek elemzésében.
A Duna-Dráva-Száva Eurorégiós Együttmuködés (DDSZEE) kezdeményezés a korábban kialakult kapcsolatok (testvérvárosi, testvérmegyei) bázisán elsôdlegesen a külsô erôforrások (EU és nemzeti), támogatások megszerzése, illetve részben a magyar csatlakozás utáni felkészülés reményében született meg 1998 novemberében. Az eredetileg magyar részrôl Baranya megye önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város, a Pécs-Baranyai Iparkamara, horvát részrôl Eszék-Baranya megye, Eszék város, az Eszék-Baranya Gazdasági Kamara, bosnyák részrôl Tuzla-Drina Kanton, Tuzla város, a Tuzla Régió Gazdasági Kamarája kötötte meg az eredeti együttmuködési megállapodást, írta alá a szerzôdést. Térbelileg a szervezet két elkülönült részbôl áll, mert a boszniai partnert szerb területek választják el a horvát és a magyar területektôl.
A korábban kialakult kapcsolatok bázisán, illetve a regionális együttmuködés formáinak keresése után 2000. szeptember 9-én aláírták a Dráva-Mura Eurorégió megalakítására vonatkozó szándéknyilatkozatot. Hét magyar (Csurgó, Lenti, Letenye, Marcali, Nagyatád, Nagykanizsa, Zalakaros), egy szlovén (Lendva) és egy horvát (Varasd) város írta alá az okmányt. A szándéknyilatkozat a történelmi hagyományokon nyugvó kapcsolatok elmélyítését tuzte ki célul,
s megfogalmazta többek között a három szomszédos ország EU-csatlakozásának a támogatását.
Az 1990-es évek elejétôl a bevásárlóturizmust alapvetôen a horvát beutazások dominanciája jellemezte, csak idônként vált jelentôssé a magyar „benzinturizmus". (Különösen 2000 elsô öt hónapjában nôtt meg a magyar gépkocsis kiutazások száma, amely a 30%-os horvát benzináremelések után (2000. június 1.) jelentôsen visszaesett, majd lényegében megszunt. A magyar vásárlások kereskedelemfejlesztô hatása lényegesen kisebb volt Horvátországban, mert a meglévô benzinkutakkal szolgálták ki a plusz keresletet, nem került sor emiatt nagyarányú fejlesztésekre. A magyar benzinturizmus potenciális területi mélysége mintegy 60 km volt, de a tényleges forgalom nagysága a 30 km körüli érték mentén alakult. Ebben a mélységben még tömegesnek tekinthetô a határ másik oldaláról jövô információra való reagálások, távolabb az információ már nem váltott ki tömeges reagálást. A tömeges és rendszeresnek tekintett bevásárlóturizmusra vállalkozások tömege (magyar, horvát, magyar-horvát, bosnyák, magyar-bosnyák) alakult.
A 2000. szeptember 11-i szigorítások a korábbiakhoz képest példa nélküliek voltak. A rendelkezés életbe lépése után napi 1 kg kávé, 1 kg tej-, tejtermék, valamint 1-1 kg cukor, liszt és 1 liter üdítô bevitelére volt lehetôség vámmentesen. A változtatások után csak a határ közvetlen közelébôl érte volna meg idôben és költségben egyaránt a magyarországi beutazás és bevásárlás, s csak napi személyi szükségletre. (Horvátországban egyes rétegek számára életformává vált a  napi cikkek határon át lebonyolított magánkereskedelme.)
A vámintézkedések következtében a magyar-horvát határátkelôhelyeken (némileg eltérô mértékben) 30-60%-kal csökkent a beutazók száma. A horvát vásárlások tömeges csökkenése rendkívül negatívan hatott a határ menti bazárok, kirakodó udvarok, „vásárvárosok" kereskedelmi forgalmára is. Egyik napról a másikra alapvetôen leértékelôdtek az itteni befektetések.
A nemzeti és határ menti felháborodás miatt a rendelkezést egy hét eltelte után módosították, ami egyenértéku volt a visszavonással. A határ menti területeken ugyanis életformává vált a határgazdaság elônyeinek a kiaknázása, s ez egyben részévé lett a belsô politikai és gazdasági viszonyok alakulásának is.

[ vissza a lap elejére ]


Nagy Imre
Délvidék

A magyar-jugoszláv határt a többi hat határszakaszhoz hasonlóan az elsô világháborút lezáró trianoni békediktátum után jelölték ki. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal közös határszakasz a Mura-vidéktôl egészen a Tiszáig, illetve a Tiszától mintegy 20 km-re keletre az egykori Torontál megyéig (Rábáig) terjedt, s igen jelentôs magyar lakosságú területek váltak Jugoszlávia részévé közvetlenül a magyar határ közelében. Természetes határokról csak részben beszélhetünk (Mura, Dráva), mert a gyôztes nagyhatalmak az országokat elválasztó zónát leginkább a XIX. sz. második felében kiépült vasútvonal mentén jelölték ki. 1991 után,  Jugoszlávia szétesését követôen Szerbia és Crna Gora államszövetsége (Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, JSZK) az egykori jugoszláv határ magyar-szlovén, magyar-horvát és a magyar-(kis)jugoszláv határszakaszokra esett szét, s jelenleg a JSZK csak a vajdasági szakaszon, 174 kilométeren határos Magyarországgal.
A határ a Duna-Tisza közét foglalja magába, valamint a Tiszántúl - a Marossal és a hármas határral bezárt - egészen rövid szakaszát (25 km), amely a vajdasági Bánság legészaknyugatibb része. A határterületen Bács-Kiskun és Csongrád megye, a jugoszláviai oldalon Zombor, Szabadka, Magyarkanizsa és Törökkanizsa (Novi Knezevac) községekkel határos és tart fenn kapcsolatokat. Az így kijelölhetô „szimmetrikus-határrégió" mind a tudományos kutatás, mind a gyakorlati célú fejlesztési programok kidolgozása során jóval legelfogadhatóbb alapegységnek látszik, mint a kistérségi szempontú megközelítés, bár természetesen az utóbbi sem zárja ki a dinamikus fejlesztési és együttmuködési folyamatok elindítását. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Vajdaságban az észak-bácskai községek (idetartoznak a nem határ menti magyar többségu önkormányzatok is: a topolyai, a kishegyesi, a zentai, az adai és a becsei község) a Felsô Bácskai Önkormányzatok Szövetségével készítettek közös fejlesztési stratégiát.
A szimmetrikus határrégió területe 7297 km2 (határ menti kistérségekre számítva), lakosainak száma 650 ezer körül alakul. A határral közvetlenül érintkezô községek száma a magyar oldalon 18 határtelepülés, a külsô oldalon pedig négy községhez tartozó 15 határtelepülés, helyi közösség.
A határtérség nagyobb részét a Duna és a Tisza vadvizekkel, tócsákkal borított, védelem alatt álló ártéri erdôkkel benôtt völgysíkja és a közöttük húzódó, vízben szegény homokvidékkel, délen pedig lösztakaróval borított Telecskai-dombok képezik. A Szabadka-horgosi homokvidék a határterület magyarországi homokhátságának déli nyúlványa jugoszláv területen, amelyet akácosok, gyümölcsösök és fenyvesek borítanak. E régió környezeti állapotának problémáit a Magyarországról érkezô, közepesen szennyezett Duna és Tisza, a közúti határátkelôk légszennyezése okozza. A terület szénhidrogénekben és gyógyvizekben gazdag. Kitermelésük, illetve gyógy-idegenforgalmi hasznosításuk a határ közvetlen közelében mind a jugoszláv, mind pedig a magyar oldalon egyaránt folyik.
A rendszerváltást követôen, 1990 és 1997 között a Mórahalmi és a Kiskunhalasi kistérségben az 1000 lakosra jutó ipari alkalmazottak létszáma 50% fölötti értékben csökkent, a legkevésbé iparosodott kistérség az összes dél-alföldi kistérségek közül 1997-ben a mórahalmi volt. Dél-Alföldön az 1000 lakosra jutó muködô vállalkozás átlaga 70, ami kilenccel kisebb az országos átlagnál. Csongrád megyének a régió átlagát meghaladó az értéke (81), s a határ menti kistérségek közül csak a szegedi kistérség lépi túl a régió átlagát, míg a bajai csak megközelíti. A vállalkozások surusége és a személyi jövedelemadó-alapot képezô jövedelem összegének összehasonlításából jól látszik, hogy a vállalkozások elôfordulása nem jelenti a térség nagyobb gazdasági erejét is. A vizsgált területen regisztrált munkanélküliek munkaképes korú állandó népességhez viszonyított aránya 1998 decemberében a Bácsalmási kistérségben 9,5% és a Kiskunhalasi kistérségben 4,5% között alakult, bár a kistérségek többségére (Baja, Bácsalmás, Kiskunhalas), az 1997 januárjához viszonyított csökkenô tendencia volt jellemzô.
A vajdasági (jugoszláv) határtérség az ország fejlett térségei közé tartozik és tartozott a JSZSZK idején is (Szlovénia, Horvátország után a legfejlettebb közigazgatási egység volt, ma pedig Szerbián belül jelent fejlett közigazgatási egységet a munkanélküliség alacsonyabb aránya, valamint a társadalmi össztermék alapján). A községek fejlettségét az jellemzi, hogy az ipar gyakorlatilag minden ágazata jelentôs volt a nyolcvanas évek végéig: a  szabadkai község a nehézvegyipar (mutrágyagyártás), az elektromos-gépipar és az élelmiszeripar központja, míg Zombor község az élelmiszeripar, Magyarkanizsa község pedig az épületanyag- és kerámiaipar kiemelt területe. Törökkanizsán a papír- és kartongyártás érdemel említést. A gazdasági visszaesés körülményei közepette ezen iparágak jelenleg vegetálnak, illetve az állami támogatásban részesülôk tudnak csak eredményeket felmutatni. A magánvállalkozások száma (szolgáltatások) megnôtt, s látványos számbeli növekedésük, fôleg a városokban - s különösen Szabadkán - érezhetô.
A rendszerváltással kialakult vállalkozásalapítási lehetôségeknek köszönhetôen a Magyarországon bejegyzett vállalkozások 2,6%-át Szegeden jegyezték be, amelyekbôl kimagaslóan magas arány a jugoszláviai magyarok által alapított vállalkozásokra jut és, amelyek a Magyarországon muködô jugoszláv érdekeltségu vállalkozások 34,3%-át képezték  A vállalatok száma kimagaslóan nagy volt egyrészt azért, mert a háborús viszonyok közepette ide mentették tôkéjüket, másrészt viszont ez nyújtott lehetôséget a tartózkodási engedély megszerzéséhez. A kis tôkével alapított fiktív betéti társaságok az embargó feloldásával és a közvetlen háborús konfliktus oldódásával megszuntek. Alapítóik, akik a katonai behívó elôl átmenekültek, amnesztiában részesültek, s nagy részük visszatért a Vajdaságba. Mivel azonban az embargó utáni gazdasági helyzet továbbra sem volt biztató, az áttelepedés tovább tartott, s egyre nôtt az ingatlant vásárlók száma, különösen Szegeden, de sokan, fôleg a középiskolások a biztonságosabb iskoláztatás reményében „szivárogtak át" Szegedre, Bajára. Ez a folyamat a Jugoszlávia elleni NATO-támadások idején tetôzött.
A határtérségben a tíz város gyakorlatilag arányos területi eloszlásban helyezkedik el, bár a közigazgatási különbségek miatt vonzás-hierarchiájuk lényegesen különbözik. A magyarországi oldal Szeged, Baja és Kiskunhalas vonzása között oszlik meg, azonban Szeged dominál a határrégió keleti és középsô részén. Ezt a dominanciát Szeged kiterjesztette a határ jugoszláv oldalára is, s a Szabadka-Magyarkanizsa-Becse-Törökkanizsa terület (a Vajdaság északi részén 2500 km2-nyi terület) is vonzáskörzetébe tartozik, amit nemcsak a napi ingázással járó bevásárlóforgalom, hanem a vállalkozások száma és muködése, az itt tanuló középiskolások és egyetemisták, valamint a gyógykezelésre járó betegek száma és migrációja is bizonyít. Baja vonzása saját, valamint a bácsalmási kistérségre terjed ki, míg Zombor községbôl fôleg a bevásárlóforgalom járul vonzásának kiterjesztéséhez.
A határforgalom összetételében a jugoszláv állampolgárok aránya 65-70%, a magyar állampolgároké  15-20%, míg más országok állampolgáraié 10-15%. A jugoszláv állampolgárok nagy részét a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások képezik. A magyar térségbôl érkezôk között 80-90% azoknak az aránya, akik üzemanyag, cigaretta és ital vásárlása céljából lépik át a határt. A túloldali határ menti térségbôl átlépôk aránya az összes jugoszláv forgalom 10-15%-át teszi ki az érvényben lévô kilépési illeték miatt, ami jelenleg (1994 óta) személyenként 200 dinárt (kb. 870 HUF), gépkocsinként pedig 400 dinárt (1740 HUF) jelent. Az illeték értéke a jugoszláviai átlagkeresetekhez mérve jelentôs. A megszorítás viszszavetette a szomszédos ország állampolgárainak kiutazását. Míg 1993-ban 20 millió volt a személyforgalom a Kiskunhalasi Határôrség Igazgatóságának átkelôhelyein, azóta ez a szám az évi 4,5-5,5 millióra esett vissza. A jugoszláv hatóságok a külföldi rendszámú gépkocsikat útadó fizetésére is kötelezik, ami alól a magyarországi gépkocsik külön megegyezés értelmében mentesülnek (egy jugoszláv állampolgárságú vendégmunkás Jugoszláviába való belépésekor 50 DEM útadót, kiutazáskor pedig személyenként kb.10, személygépkocsira pedig kb. 20 DEM kilépési illetéket fizet). A magyar állam 2000-ben új vámrendelkezést léptetett életbe, mely szerint ital és cigaretta árut kereskedelmi céllal nem lehet behozni. Ez „mérsékelte" a határ menti magyar állampolgárok utazási kedvét, akik az esetek többségében csupán a határsávban megnyitott vámmentes üzleteket keresték fel.
A Kiskunhalasi Határôrizeti Igazgatósághoz tartozó határállomásoknak a túloldali határôrizeti szervekkel intézményesített kapcsolataik vannak: helyi vegyes bizottságok keretében muködnek, havonta tartanak megbeszéléseket határforgalmi és ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekben. Az igazgatóság szerint Magyarország EU-tagsága esetén a magyar-jugoszláv határszakasz lesz a schengeni államok egyik legjobban ellenôrzött külsô határa: a jugoszláv állampolgárok nemzetiségükre való tekintet nélkül csak schengeni vízummal léphetnek be magyar területre. Talán itt újból elôtérbe kerülhet a kishatárforgalom, amennyiben korlátozott területen határátlépési engedéllyel lehetôvé válik a vízum nélküli beutazás. A „státustörvény" elfogadása ezt módosíthatják.
Új lehetôségeket kínálhat az 1997. november 21-én megalakult, három állam közigazgatási egységeit összefogó Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió, amely szukebb értelemben a Szabadka-Szeged-Arad tengellyel, tágabb értelemben viszont, a Baja/Zombor-Szabadka-Szeged-Arad párhuzamos tengellyel kapcsolódhat be területileg és funkcionálisan a Kecskemét-Békéscsaba-Szeged, illetve a Temesvár-Újvidék-
Szeged háromszög (Békéscsaba-Arad-Szeged háromszög) térségébe. A Duna-Tisza közének déli részét, a Körösök és a Maros vidékét képezô, aránylag homogén természeti adottságú területeken lehetôség nyílhat a kommunikációs-gazdasági szerkezet egyenrangú elveken nyugvó újragondolására. Az EU négy szabadságelvének megfelelôen a határon átnyúló kapcsolatok a „rendszerváltott" és piacorientált államok külkapcsolatainak szerves részét képezik, így a három szomszédos állam régióinak regionális összefonódása elôsegítheti a helyi modernizációt, a fejlesztési innovációt a fenntartható gazdasági és személyes kapcsolatok kibontakozását.
Ez azonban egyelôre még csak lehetôség, a megvalósításnak számos akadálya van. Csak néhány példa: jelen pillanatban Kis-Jugoszlávia nem tagja az Európai Tanácsnak, ezért vannak olyanok, akik az eurorégió súlypontját át kívánják helyezni a magyar-román határ mentére. Az ellenvélemények szerint viszont a térség olyannyira kompakt, hogy ez a váltás sértené az eurorégió egységét. Súrlódások forrása volt az is, hogy a Vajdasági Kormány ellenezte, hogy Szabadka és Újvidék szavazati jogot kapjon az eurorégión belül.
A magyarországi oldal többszintu területfejlesztési rendszere ma már felöleli a határtérségek fejlesztését (2 megyei, 6 kistérségi és a dél-alföldi régió területfejlesztési dokumentumai), a jugoszláv oldal fejlesztési stratégiáját pedig a „Szerbia Területrendezési Terve - 1996" (és az ezzel összhangban álló községi területrendezési tervek) alapozza meg. A visszafejlôdött jugoszláv gazdaság, a tôkehiány és az általános szegénység miatt a programok zömét a magyar fél költségvetése fedezi, a nagyobb költségu rendezvények megszervezésére már csak a pályázati források adhatnak esélyt. A közigazgatási rendszer különbségébôl eredôen különbözik a területfejlesztés szervezeti felépítése, s nincs összhangban az ágazati tervezési és egyeztetési rendszer sem. A szimmetrikus intézménykapcsolatok fejlesztéséhez az együttmuködô felek hasonló jogkörrel és legitimitással való felruházására lenne szükség.

[ vissza a lap elejére ]


Baranyi Béla
MAGYAR-ROMÁN HATÁR

A tágabb értelemben vett határtérséget mindkét oldalon négy-négy megye alkotja. Román oldalon Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyék, amelyeknek összterülete 28 485 km2, összlakossága 2172 ezer fô, népsurusége 76 fô/km2.
A magyar határ menti megyék (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád) összterülete 22 045 km2, amelyen 1939 ezer ember él, vagyis a népsuruség 109 fô/km2. Az államhatár határ két oldalán fekvô közigazgatási egységekben tehát hozzávetôlegesen egyforma a népességszám, bár a román oldalon természetföldrajzi okok (Erdélyi-szigethegység stb.) miatt jóval alacsonyabb a népsuruség.
A négy magyar megye az ország területének 24,3%-át adja, ahol az összlakosság 19,1%-a él - ebbôl következôen a népsuruség alatta marad az országos átlagnak, a 88 fôs négyzetkilométerenkénti népesség leginkább az átlaghoz képest igencsak gyéren lakott Békés megyének köszönhetô.
Mind a magyar határtérség további fejlôdése, mind a határon átnyúló kapcsolatok jövôje elképzelhetetlen a román oldal felzárkózása nélkül. Ahhoz, hogy együttes fejlesztési tervek valósulhassanak meg, pontosan ismerni kellene a román határtérség jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetét, Románia statisztikai rendszere azonban még napjainkban sincs felkészülve a regionális, illetôleg a kistérségi szintu részletes adatok gyujtésére és feldolgozására - sôt a megyéken belüli kistérségi szint csak most van kialakulóban.
A magyar-román határszakasz hossza 448 km, ami Románia legrövidebb külsô határa. A határ túlsó oldalán található Satu Mare (Szatmár), Bihor (Bihar), Arad és Timis (Temes) megyék földrajzi elhelyezkedésének külön érdekessége, hogy saját fôvárosuktól kétszer olyan messze vannak, mint Budapesttôl, s ez máris olyan tényezô, amely indokolja a határ menti együttmuködést. Ugyancsak ebbe az irányba hat az a természeti adottság, hogy a román oldal vízfolyásokban gazdag, és a természetes lejtésviszonyoknak megfelelôen ezek magyar területen érik el gyujtôfolyójukat, a Tiszát.
A határt átszelô vízfolyások közös menedzselésére ennek megfelelôen már hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a határ mindkét oldalán - és erre sajnos szükség is van (árvizek, sorozatos folyószennyezések).
A térség változatos természeti adottságokkal és erôforrásokkal rendelkezik, de a legnagyobb értéknek ezen az oldalon is a mezôgazdaságilag muvelhetô területek 85%-os arányát kell tekintenünk, és az éghajlati adottságokban sincsenek számottevô különbségek a két ország között. Az alföldek emellett számos felszín alatti kincset (kôolaj, földgáz, ásvány- és termálvizek) rejtenek, ám ezek hasznosítása nem mindig folyik az ésszeru keretek között. A hegységek szintén gazdagok ásványkincsekben, jelentôs a színes- és nemesfémek, a bauxit, valamint különbözô építészeti anyagok bányászata, de barnaszenet is hoznak itt a felszínre. A hegyvidékek mezôgazdasági hasznosításában az erdôgazdaságnak van a legnagyobb szerepe, de ugyancsak kiváló adottságokkal rendelkeznek a szôlô és különbözô gyümölcsfajták termesztésére.
A társadalmi-demográfiai jellemzôk között már jóval nagyobbak a különbségek, s az utóbbi évtizedben egyre inkább növekednek az eltérések, bár számos, a határ menti periferikus fekvésre visszavezethetô negatív jelenség a határ mindkét oldalán jellemzô. A magyar oldallal ellentétben a térség az országos átlagnál surubben lakott, és a kedvezôtlen természetes szaporodási tendenciák, a természetes fogyás, a magas csecsemôhalandóság (Romániában Európa-szerte kiugróan magasnak számító 27 halálozás jutott 1991-ben 1000 élveszületésre) hatásait itt még képes kiegyenlíteni a tömeges idevándorlás, mivel kedvezôbb gazdasági helyzete miatt a négy megye az országon belül az egyik legvonzóbb migrációs célterület. Ugyanakkor a magyar oldallal teljesen szinkronban a legészakibb megye (Satu Mare) kivételével - ahol kiemelkedôen magas a születések száma - minden megyére a népesség elöregedése a jellemzô. Mindez a kis lélekszámú, elsôsorban hegyvidéki falvak gyors elnéptelenedését eredményezte, amelyet a Ceausescu-rezsim tudatos faluromboló politikája tovább erôsített. Ezeknek a településeknek a jövôre nézve sincsenek rózsás kilátásai, mivel a fentebb említett folyamatok oda vezettek, hogy a négy romániai megyeszékhelyen koncentrálódik az ipari termelés (vagyis a megélhetést biztosító munkahelyek) 90%-a, míg a közszolgáltatások (egészségügy, kultúra, felsôfokú oktatás) esetében ugyanez az érték 85%. Az idevándorlás (elsôsorban a távolabbi területekrôl kiinduló migráció) célállomásának is csak a környezetükbôl szigetszeruen kiemelkedô, növekedési pólusnak tekinthetô megyeszékhelyek számítanak.
A magyar-román határszakasz hossza 448 km, vagyis az államhatárok hosszát tekintve a 679 km-es szlovák-magyar határ mögött a második leghosszabb. Ugyanakkor a 84 közúti határátkelôbôl mindössze 13 jut erre a határszakaszra. Az egyes átkelôk közötti átlagos távolság 34 kilométer, és ennél csak a horvát határ esetében kedvezôtlenebb a megoszlás. Még rosszabb a helyzet, ha az évente egy-két napra megnyitott ideiglenes határátkelôket nem vesszük figyelembe, mert ebben az esetben az átkelôsuruség már 64 km/átkelô, vagyis a 7 állandó átkelô (valamennyi 24 órában üzemel, és nemzetközi forgalmat bonyolít) átlagos távolsága csaknem a kétszeresére növekszik. A nagy, nemzetközi forgalmat bonyolító határállomások tekintetében tovább romlik a kép, mivel mindössze 149 kilométerenként találhatunk egy ilyet, és ez mélyen az országos átlag alatti értéket jelent. Ebbôl a szempontból legkedvezôtlenebb helyzetben lévô horvát határszakaszon a Dráva szinte a határ teljes hosszán természetes akadályt képez, míg a román határ esetében nem beszélhetünk hasonló földrajzi nehézségekrôl (mindössze 32 km a vízi határvonal hossza). Elgondolkodtató az a tény is, hogy a három nemzetközi áru- és személyforgalmat lebonyolító átkelô (Nagylak, Gyula és Ártánd) a határszakasz a Békés és Csongrád megyék határolta déli felére esik, északon a csengersimai átkelô bôvítése és nemzetközi teherforgalom fogadására történô kiépítése csak most van folyamatban.
Abban minden érdekelt egyetért, hogy a jelenleg üzemelô 7 állandó és 6 ideiglenesen megnyitott közúti, valamint 5 vasúti átkelô a határ hosszához képest nagyon kevés, a magyarországi átlagtól messze elmarad az átjárhatóság. Jelenleg tehát az ország Románia felé irányuló forgalma a legkoncentráltabb, ez pedig gátat vethet a fejlôdô gazdasági kapcsolatok elé, mivel a gazdasági együttmuködés egyik meghatározó eleme a közlekedési lehetôségek minôsége, illetve a határok minél gyorsabb átjárhatósága. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mennyiben kell javítani a jelenlegi helyzeten, és a szkeptikus hangokat a határforgalmi adatok alapozzák meg.
A magyar-román határszakaszon két határôr igazgatóság, az orosházi és a nyírbátori osztozik: adataik szerint a magyar-román határszakasz forgalma az elmúlt évtizedben nagy vonalakban igazodott az országos trendekhez, bár jellemzô sajátosságokkal ugyancsak rendelkezett. A rendszerváltás egyúttal a határok teljes (egyesek szerint túlzott és túl gyors) megnyitását is magával hozta, és ez robbanásszeru növekedést eredményezett, amely 1995-ben érte el a csúcspontját (ekkor 115 138 420 fô határátlépését regisztrálták). Azóta viszont fokozatos csökkenés figyelhetô meg (1999-ben már csak
84 653 960 fô volt az átkelôk forgalma), ami egy természetes kiegyenlítôdési folyamat eredménye, és szakértôk szerint középtávon nagyjából ezen a szinten állandósul majd a forgalom.
Ez a határszakasz a romániai belpolitikai események miatt 1990-ben volt a legforgalmasabb, nem pedig öt évvel késôbb. A napi átlagos jármuforgalmat tekintve a határszakasz az országos átlag 8-10 százalékát adta az elmúlt években, azonban ez az arány 1990-ben a menekültek nagy száma miatt 19,5%-ra emelkedett. A következô öt évben viszont folyamatosan csökkent a forgalom, és csaknem a felére esett vissza. Azóta kisebb-nagyobb ingadozások mellett nagy vonalakban stabilizálódott a forgalom nagysága, tehát amenynyiben nem következnek be elôre nem látható politikai események vagy gazdasági okok, úgy az elkövetkezô években hasonló forgalomra lehet számítani.
A határon átnyúló gazdasági együttmuködést tehát számos szervezet segíti közvetlen vagy közvetett módon, azonban a mindennapi kapcsolatokat az „alulról jövô" spontán szervezôdések határozzák meg, amelyeket a piaci érdekek és a kézzelfogható gazdasági elônyök megszerzésére tett lépések irányítanak. Emiatt a gazdaságfejlesztési tervekben a vállalkozói igények kielégítésére kell elsôsorban törekedni, és a magyar-román határtérségben a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara Békéscsabai Magyar-Román Tagozata által ebbôl a célból  1999 nyarán elvégzett kérdôíves felmérésének jóvoltából ezeket nagyon jól érzékelhetô. Bár a felmérés korántsem reprezentatív mégis érdemes foglalkozni az eredményekkel, hiszen közvetlen információkat foglalnak magukban a meghatározó szerepu kis- és középvállalkozásokról. A válaszadók 13%-a jelezte, hogy romániai cég része vagy egésze van a tulajdonában, és 9%-ukban szereztek érdekeltséget a román vállalkozások. A bérmunka aránya alacsony, a magyar vállalkozóknak csak 8%-a végeztet ilyet román partnerével, míg fordítva ez az arány alig 4%. A válaszok alapján a cégek 27%-a folytat viszonteladói jellegu exporttevékenységet, 38%-uk viszont a saját termékeit értékesíti Romániában, ami kedvezô aránynak tekinthetô. A viszonteladási célzattal folytatott import aránya 21%, míg a termeléshez szükséges alapanyag-beszerzés 17%-kal részesedik az összes behozatalból.
A jövôbeni fejlesztési tervek azonban a mainál sokkal intenzívebb kapcsolatok lehetôségeit vetítik elôre. A válaszadók 38%-a tartja fontosnak, hogy a privatizáció során tulajdonrészt szerezzen valamilyen román vállalkozásban - más kérdés, hogy a saját cégében mindössze 6%-uk szeretne román tulajdonost látni. A gazdasági kapcsolatok növekedését gátolhatja a román bankokkal szembeni bizalmatlanság (29%), és a hasonló arányú elégedetlenség a szomszéd ország szolgáltatásainak és áruinak minôségével. Ez az oka annak, hogy az alapanyagimport és a romániai bérmunka arányát csak minimálisan kívánják emelni a magyar vállalkozók, és egyetlen lehetôségként a piacnöveléssel számolnak.
A leírt alapvetô gondok kissé háttérbe szorították az infrastrukturális ellátottság problémáit, a válaszadók mindössze 18%-a emelte ki az elégtelen közlekedési feltételeket, és egynegyedük tartja szukösnek a határátkelôk számát és kapacitását (a kapcsolatok fejlôdése esetén ezek az arányok bizonyosan emelkedni fognak). Jelenleg még sokkal nagyobb gondok forrása az információk és az információs hálózatok hiánya: ezek miatt nem talál megfelelô partnereket a felmérésben résztvevôk 54%-a, és ezért nem meglepô, hogy 81%-uk tartja fontosnak egy információs adatbázis létrehozását.
A kapcsolatépítés akadálya a szakismeret hiánya is.
A válaszadók 25%-a jelölte meg a hiányos nyelvtudást, 44% panaszkodott a román bürokrácia kiismerhetetlenségére és változékonyságára, 28%-uknak volt a vámügyintézéssel kapcsolatos gondja, és 17% volt elégedetlen külkereskedelmi ismereteivel. A megoldást kínáló szakértôi tanácsadó cégeket ugyanakkor alig 12% hiányolta, tehát ingyenesen vagy olcsóbban szeretnének segíteni magukon - többnyire a kamarára támaszkodva.

[ vissza a lap elejére ]


Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu


C3 Alapítvány      c3.hu/scripta/