Egy évvel ezelôtt, 2000 márciusában óriási vitát váltott ki Miskolci József Elátkozott ifjúság az Ígéret földjén címu írása a Szabad 7 Nap hasábjain. A szerzô nem ismeretlen a vajdasági magyar közvélemény elôtt, újságíró volt, jelenleg vállalkozó, a Vajdasági Magyar Szövetség egykori képviselôje a vajdsági Képviselôházban. Magánvéleményét mondta el közügyben, de neve, társadalmi helyzete külön súlyt adott írásának, melyben arra kereste a választ: „Szülôanyai vagy mostohaanyai szeretettel viszonyul-e (majd) Magyarország a vajdasági fiatalokhoz?" Cikkében leginkább azt nehezményezte, hogy a Fidesz, a fiatalok pártja által irányított magyarországi politika „alaposan bekeményített a határon túli magyar tanulóifjúsággal szemben. Néhány tucatnyira korlátozza a magyarországi egyetemeken a számukra elôirányzott tandíjmentes helyeket. (...) Megtiltja, hogy az ott tanuló fiataljaink letelepedési engedélyért folyamodjanak a tanulmányi idejük alatt... a tanulmánya befejeztével azt is hazakényszeríti, aki nem szeretne itthon munkanélküli lenni." Reménykedve jegyezte meg, hogy „a készülô (és ki tudja, mikor elkészülô) státustörvény majd barátságosabb lesz a vajdasági és a más országokban élô magyarokkal".
Várakozása azonban aligha igazolódik be. A bajok ott kezdôdnek, hogy a Vajdaságban élôk többsége eleve nem sokat tud a státustörvény tervezetérôl. Igaz, a vajdasági magyar sajtó foglalkozott a témával a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülése és a parlamenti vita kezdete kapcsán, de a törvénytervezet teljes szövegét nem közölte egyetlen lap sem. Az átlagpolgár hallomásból csak annyit tud róla, hogy készül, hogy majd valamilyen kedvezményekre jogosít fel, de pontos és részletes információi nincsenek. A Vajdasági Magyar Szövetség 2001. március 21-i hírlevelében ugyan a VMSZ Körképben megjelentette a státustörvény internetes levelezôlistáról levett, tájékoztató jellegu szövegét, és ez a honlapjukon is megtalálható, de a pártközlönyt kevesen járatják, és internetes kapcsolatuk is csak keveseknek van.
A közvélemény tehát alulinformált, a magánvélemény pedig leginkább arra korlátozódik, miért arra használják ezt a törvényt is, hogy eltérítsék az embereket a Magyarországra való átköltözés szándékától. A jogászok sérelmezik, hogy a törvényalkotás folyamatában csak a környezô országokban muködô magyar politikai pártok véleményét kérték ki, a jogászszakmáét nem.
Az embereket a státustörvény kapcsán öt témakör izgatja. Az elsô: mi lesz velünk, ha Magyarországot felveszik az Európai Unióba, és be kell vezetnie a vízumot a jugoszláv állampolgárokkal szemben? A második: ki dönti el, hogy ki számít magyarnak? A harmadik: hogyan támogatja Magyarország az anyanyelven való tanulást? A negyedik: milyen gazdasági támogatást nyújt a határon túli vállalkozóknak, és hogyan lehet majd Magyarországon munkát vállalni? Az ötödik: milyen egészségügyi szolgáltatásokra és gyógykezelésre jogosít fel a státusmagyar igazolvány?
A fôkérdés tehát: hogyan utazhatunk Magyarországra holnap, ha bevezetik a vízumot a jugoszláv állampolgárok számára? Alkalmaz-e majd valamilyen pozitív diszkriminációt Magyarország a határon túli magyarokkal szemben? Milyen kritériumok alapján és ki dönti el azt, hogy ki jogosult a kedvezményes, esetleg tartós beutazási vízumra? Mivel az ilyen jogszabálynak nincs elôzménye sem a magyar, sem a nemzetközi joggyakorlatban, nagy a bizonytalanság a kilátásba helyezett kedvezmény gyakorlati értékét illetôen. Nem látszatsegítség-e ez az anyaországon kívül rekedt magyaroknak? Nem keltenek-e hamis illúziókat? Nem olyan ígéretek-e ezek, amelyeket a magyar állam úgysem tud teljesíteni, ha belép az Európai Unióba?
A következô kérdéskör: ki kaphat magyar igazolványt, ki a magyar? Az, aki magyarnak vallja magát, az, aki beszéli a nyelvet? Az, aki iskoláit magyar nyelven végzi, vagy végezte? Vagy aki valamilyen magyar történelmi egyházhoz tartozónak vallja magát? Az, aki ismeri a magyar nemzeti kultúrát és eddig is vállalta a sorsközösséget nemzettársaival? Az, aki mindig is annak tartotta magát, vagy az, akinek ma jutott eszébe, hogy ismét érdemes magyarnak lenni?! Mi lesz a vegyes házasságban született felnôttekkel, akik esetleg csak törik a magyart?
Ki adhat ajánlást a magyar igazolvány megszerzésére?
A vajdasági magyar politikai pártok? Párthovatartozás alapján? Az egyházak? Mi lesz a szekularitás elvével? Akik nem aktív hívôk, nem is kaphatnak ajánlást?
Az iskolás korú gyerekek szülei általában hallottak arról, hogy valamilyen öszöndíjakra, tanulmányi segélyekre jogosultak azok a családok, ahol legalább két gyermek jár magyar tannyelvu iskolába. De jár-e támogatás minden gyerek után, vagy csak családonként? Hogyan igényelhetik a tanulmányi segélyt a szórványban élô magyar családok, akik olyan helyen élnek, ahol nincs is magyar tagozat az iskolákban (mint Szerémség és Dél-Bánát)? Mit kapnak azok, akik még ha akarnák sem tudnák gyermekeiket magyar osztályba járatni?
Fontosnak tartják az emberek a gazdasági támogatást. Ha már a magyar igazolvány igénylôinek le kell mondaniuk az áttelepedésrôl és a magyar állampolgárság megszerzésérôl, akkor a magyar állam legalább abban segítsen, hogy a tíz háborús év alatt elszegényedett emberek otthon is tisztességesen megélhessenek. Fontosnak tartják, hogy a vállalkozókat, a mezôgazdasági termelôket segítsék odaátról. A Vajdaságban nagy a munkanélküliség, és nem csak a szakképzetlenek körében: a képzettebbek igen elégedetlenek a státustörvény által felkínált munkavállalási lehetôségekkel.
A háborús évek alatt teljesen elszegényedett az itteni egészségügy, gyakran nincsenek gyógyszerek a gyógyszertárakban, kórházakban, és ha vannak is, az átlagpolgár számára megfizethetetlenek: nem véletlen, hogy nagy az érdeklôdés a határon túli gyógykezelés lehetôségei iránt.
A vajdasági magyar pártok üdvözölték a magyar kormány státustörvény meghozatalára irányuló kezdeményezését. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) például tudatában van annak, hogy a mostani politikai és gazdasági körülmények között ez a maximum, amit a magyar parlament elfogadhat, de továbbra is a kettôs állampolgárságot tartja a legjobb megoldásnak.
A közvéleménynek szánt VMSZ-közlemény az elnökségi ülésrôl már zárójelben a párttagoknak a hivatalostól eltérô magánvéleményérôl is hírt ad, bár a vezetôk státustörvénnyel való „megelégedése" kapott elsôsorban hangsúlyt, azzal a megszorítással, hogy „az idônként meglehetôsen indulatos, érzelmi kitörésektôl sem mentes vita után csakis arra az állásfoglalásra helyezkedhetett a VMSZ elnöksége, hogy a státustörvény elméletileg sem tekinthetô a kisebbségi magyarság minden elvárásait méltányoló dokumentumnak, de erôs gesztusértéke van. A státustörvénnyel felkínált lehetôségek aligha segíthetik majd komolyabban a kisebbségi magyarság anyaországi boldogulását, még kevésbé az annyit és oly keményen hangoztatott otthonmaradását, de - ahogyan a felvidékiek és az erdélyiek is megfogalmazták - mi már hozzászoktunk ahhoz, hogy a kicsinek is örülni kell. Igenis méltányolnunk kell, hogy a mindenkori magyar kormányok sorozatában ez a mostani végre intézményesen is törvénybe foglalta a Kárpát-medencei magyarság egészének szellemi, kulturális, nemzeti együvé tartozását. (...) Csöppnyi üröm a visszafogott örömben, hogy a sátustörvény parlamenti elfogadása után oly megszorító és elutasító viszonyulás várható az áttelepülést fontolgató, a magyar állampolgárság megszerzését tervezgetô kisebbségi magyarokkal szemben, ami csak nagyon kevesek számára lesz leküzdhetô akadály."
Hivatalos szerb politikai reagálások még nem voltak a készülô státustörvénnyel kapcsolatban, de amikor Szent-Iványi István, a parlament külpolitikai bizottságának elnöke, Goran Svilanovi? jugoszláv külügyminiszterrel tárgyalt Belgrádban, a külügyminiszter elkérte a törvénytervezet szövegének angol nyelvu fordítását, hogy áttanulmányozhassák. A szerbek - nem hivatalosan - attól félnek, hogy a törvény diszkriminatív lesz velük szemben: azaz, ha Magyarország EU-tagsága esetén bevezetik a vízumkényszert a jugoszláv állampolgárokkal szemben, a magyarok sokkal könnyebben kaphatnak beutazási engedélyt, esetleg schengeni vízumot is, mint a más nemzetiséguek.
A pozitív diszkrimináció etnikai alapon történô megkülönböztetés, amit esetleg a többségi szerb nemzet tagjai nem néznének jó szemmel, különösen egy fordulat, visszarendezés esetén, amikor is a 2000 októberében megbukott nacionalista erôk kerülnének újból hatalomra. A magyar igazolványt kérelmezôket valószínuleg hazafiatlannak fogják megbélyegezni a szerb nemzetállam eszményének hívei. Így is gyakran elhangzik az a kijelentés, hogy könnyu a magyaroknak, nekik van egy tartalék hazájuk! Nem kizárt, hogy ha a hivatalos politikában nem is, de a mindennapi életben súrlódásokat válthat ki a vajdasági magyarokkal szembeni pozitív diszkrimináció.
Egyvalamiben a vajdasági magyarság egyetért: egyetlen törvénnyel nem lehet megoldani a határon túli magyar kisebbség gondjait. A státustörvény csak enyhíteni tud a szomszédos államokban élô magyarok sorsán, de megnyugtatóan rendezni nem tudja, és nincs is szándékában. Az európai integrációs folyamatok a XXI. században már nem a XIX. és XX. századba visszahúzó nemzetállami eszmék alapján képzelik a nemzetek közötti viszonyokat. A magyar Országgyulés elé terjesztett dokumentum egy lépés afelé, hogy határmódosítások nélkül is megvalósuljon a nemzeti integráció. Ehhez azonban az európai nagyhatalmak, az EU és a környezô országok politikai jóindulata és megértése is szükséges.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu