Nekünk kvóta kell! A magyar mezôgazdaság és az uniós csatlakozás

Az MTA Regionális Kutatások Központja és a Friedrich Naumann Alapítvány idén február 15-én konferenciát rendezett Hazánk európai uniós csatlakozása és a mezôgazdaság címmel. A kecskeméti találkozó anyagából válogat alábbi összeállításunk. Olyan elôadások rövid, szerkesztett változatát közöljük, amelyek a magyar mezôgazdaság felkészültségérôl, a csatlakozás kihívásairól, várható szaldójáról, illetve a belépést követô változásokról és az új lehetôségekrôl szólnak.

Vajda László
Lehetôségek és korlátok

Bár nálunk is köztudott, hogy az Unió területén közös az agrárpolitika, mégsem felesleges értelmezni, hogy ez pontosan mit is jelent, illetve hogyan érinti ez majd a magyar mezôgazdaságot. A változások mértékének szemléltetésére álljon itt egy példa. Míg Magyarországon ma az állategészségügyet magyar törvények, rendeletek szabályozzák, amelyeket a parlament vagy a minisztérium alkotott meg, addig attól a naptól kezdve, hogy belépünk az Európai Unióba, ezek automatikusan hatályukat vesztik, és az állategészségügyrôl nálunk is egy európai uniós miniszteri tanácsi rendelet fog rendelkezni. És ugyanez fog történni a mezôgazdaság jogi kereteit kijelölô összes hazai törvénnyel, rendelettel is.
Az agrárgazdaságra vonatkozó uniós rendelkezések nagyságát a szakértôk mintegy negyvenezer oldalra becsülik. Azért nem kell túl drámainak értékelni a változásokat, mert az Unióban is hosszú távra készülnek a jogszabályok, tehát a csatlakozás idején minden bizonnyal alapvetôen ugyanazok a rendelkezések lesznek érvényben, mint most (jelenleg a 2000 és 2006 közti idôszakra tervezett joganyag van hatályban). Tehát a csatlakozás után búcsút kell intenünk az éves magyar agrártámogatás-rendeletnek is, mert attól kezdve ugyanazok az uniformizált szabályok lépnek hatályba, mint a többi tagállamban, pontosan ugyanazokkal a feltételekkel lehet támogatáshoz jutni, mint Portugáliában vagy Írországban. Már azért sem kell rettegnünk az új helyzettôl, mert amióta megcéloztuk a csatlakozást, azóta folyamatosan harmonizáljuk a magyar joganyagot az unióshoz. Hála ennek a lassan évtizedes folyamatnak, a változás nem lesz sokkoló, az új rendelkezések legtöbbje nem teljesen ismeretlen és vadonatúj szöveg lesz majd, hanem a jelenlegi magyar szabályozással megegyezô marad, de immáron mint uniós joganyag.
A közös uniós agrárpolitika kiterjed egyrészt a piacszabályozásra, és annak keretén belül az árpolitikai intézkedésekre, az intervenciós jogszabályokra, az exporttámogatásra, a direkt támogatásokra, amelyek lényegében földalapú támogatások; másrészt az ún. horizontális kérdésekre, tehát például az állategészségügy legapróbb részleteire is. A közösségi agrárjogszabályok harmadik csoportja a vidékfejlesztésé, amelybe beleértendô az élelmiszer-feldolgozás, az agrár-környezetvédelem, a kedvezôtlen adottságú térségek támogatása, infrastruktúra-fejlesztés, vidéki tevékenységek diverzifikálása mellett még sok egyéb más is.
A csatlakozást követôen a másik lényeges változást a magyar mezôgazdaság számára az EU egységes belsô piaca jelenti majd. Tehát a belépés napjától el kell felejteni, hogy a magyar termelô uniós országokba „exportál”, ennek éppen annyira nem lesz tovább értelme, mint ahogy ma nem tartjuk számon, nem nevezzük kivitelnek, ha valaki Somogy megyébôl Hevesbe szállít. Ez persze azzal is jár, hogy nem kell tovább számolni az EU-ba irányuló export támogatásával, mert nem lesz ilyen, mint ahogy nem lesz vám sem.
A magyar mezôgazdaság szempontjából évtizedekre meghatározó lesz, hogy mennyire felkészülten érkezik az uniós „új világba”, vagyis milyen állapotban lesz a csatlakozás idôpontjában. A felkészülés egyik meghatározó eleme a korábban emlegetett jogharmonizáció. És azt mondhatjuk, hogy Magyarország ebbôl a szempontból az elmúlt években sikeresen tevékenykedett, hiszen a magyar agrárrendelkezések mintegy 85 százaléka megfelel, szó szerint vagy szellemében megegyezik az uniós jogszabályokkal.
A másik fontos területe a felkészülésnek az intézményfejlesztés, mert hiába vannak jogszabályok, azokat át kell ültetni a gyakorlatba, és ehhez intézmények kellenek. Természetesen az ágazatnak eddig is megvolt a maga, jogszabályok által szabályozottan mûködô intézményrendszere, létezik például az állat- és növény-egészségügyi szolgálat, mûködik a sokszereplôs támogatási rendszer, amelyben részt vesznek a megyei hivatalok, a kincstár, a bankok stb., és bár valóban elôre haladtunk a jogharmonizációban, de az uniós intézményrendszer mégsem ugyanolyan, mint a miénk. Tehát mindenképp fejleszteni kell még annak érdekében, hogy az uniós jogszabályokat teljes körûen alkalmazni tudjuk. Az Európai Unió részletesen szabályozza például a gabonaintervenciós rendszer mûködtetését, vagy aprólékosan meghatározza, hogy egy állat-egészségügyi határállomásnak hogyan kell kinéznie, milyen mûszerekkel kell rendelkeznie. De hogy a támogatásokat is példaként említsünk, sokkal bonyolultabb az uniós támogatás eljuttatása a kedvezményezetthez, mint amelyet mi a legrafináltabb hazai szabályozás mellett is megszoktunk. Az Unióban még azt is elôírják, hogy amikor kiküldenek helyszíni ellenôrzésre valakit, akkor milyen formanyomtatvánnyal kell rendelkezni, hogy az értékelô kérdôíven a válaszadásra szánt kockákat nem a papír jobb oldalán, hanem a papír bal oldalán kell elhelyezni. A bonyolult adminisztrációra és a szigorú bürokráciára nekünk magyaroknak nemcsak lélekben kell felkészülnünk, hanem gyakorlatban is. Az az igazság, hogy a francia meg német gazdák is iszonyatosan fel voltak háborodva, amikor ezeket a jogszabályokat elfogadták, és komoly tüntetéseket szerveztek ellenük. Aztán ma, ha megkérdezünk egy német gazdát, hogy mit szól a bürokráciához, akkor azt mondja: nézze, ha arra gondolok, hogy a jövedelmem hatvan százalékáért egész évben gürcölök, a maradék negyven pedig támogatásokból származik, és ezért annyit senyvedek, hogy két nap alatt kitöltöm, majd beadom a kérdôívet, aztán megkapom a pénzt, üsse kô.
Az intézményfejlesztés területén Magyarországra komolyabb feladatok várnak, mint a jogharmonizáció tekintetében. Néhány szám: a külsô határállomások elôírásszerû fejlesztése kb. ötmilliárd forintjába kerül majd Magyarországnak, és kb. 400 fôs kvalifikált apparátust kell felállítani.
A SAPARD hazai hivatalának kiépítésénél is láttuk, hogy nem elég így vagy úgy létrehozni valamit, mert azt többszörösen ellenôrizni fogják, még az ellenôröket is ellenôrzik, hanem a felállított intézménynek mindenben meg kell felelnie az uniós elôírásoknak.
De hát így lesz ez az uniós pénzek felhasználása során is. Sajnálom, hogy ilyen rossz hírekkel szolgálok, de aki gazdálkodóként támogatást vesz igénybe, annak arra is készülni kell, hogy lesznek idôszakok, amikor szó szerint egymásnak adják a kilincset a magyar meg az uniós ellenôrök. Megnézik a számlát, és ha oda van írva, hogy felhasználtunk tízezer darab tíz centiméteres elsô osztályú acélszöget, akkor addig el nem mennek, amíg mind a tízezret meg nem találták, meg nem számolták, néhányat a gerendából kihúznak, bevizsgálják, hogy elsô osztályú volt-e, és ha azt állapítják meg, hogy csak tízzel kevesebb van, akkor közlik, hogy erre a számlára az EU-támogatás nem vehetô igénybe. Ennyit a rossz hírekbôl.
A felkészülés következô fontos területe még a gazdaságfejlesztés, a kommunikáció. Ez azt jelenti, hogy az állam, a kormány köteles tájékoztatni a gazdálkodókat, az országot arról, hogy mit is jelent a közös agrárpolitika, és milyen elônyökkel, hátrányokkal jár.
Meghatározó szerepe van még a felkészülésben az emberi erôforrások felkészítésének, magyarán a minisztérium, a szakhatósági apparátus, a gazdálkodók felkészítésének. A csatlakozást követôen megszûnik a minisztériumi dolgozók gyöngyélete, amely szerintem eddig se volt, de a gazdák úgy hiszik. Mert ezentúl nem lesz az, hogy mi a lobbizó gazdákkal együtt a Kossuth téren kifôzünk valamit, és aztán azt jogszabályba öntjük, hanem bármit találjunk is ki, azt mind az összes többi tagországgal egyeztetni kell, és az ötlet csak közösen megalkotott jogszabályban kerülhet végleges formába. Ezért aztán, ha nem is minden tisztviselônek, de a nagy részüknek majd rendszeresen Brüsszelbe kell járni, ahol a különféle (gabonapiaci, borpiaci, állat-egészségügyi stb.) bizottságok mûködnek. Nagyon kemény és bonyodalmas alkufolyamatokra kell majd számítani, ahol nagyon résen kell lenniük azoknak, akik a magyar érdekeket képviselik.
A csatlakozási folyamat kihívásait illetôen a fenti feladatok viszonylag kiszámíthatóak, tehát felkészülhetünk rájuk. Az élet azonban még az EU-ban is elôre nem kalkulálható változásokat hoz. Mert bármennyire is igyekezett az Unió a 2000 és 2006 közötti idôszakra stabil agrárpolitikai környezetet teremteni, ha az elmúlt hónap eseményeire reagálnia kell, és ez minden bizonnyal szabályozásban is olyan változásokkal jár együtt, amelyek már bennünket is érinteni fognak. A száj- és körömfájás, a BSE, a dioxin- és az antibiotikum-botrány az egész állattenyésztést válságba sodorta az EU-ban. A húsfogyasztás jelentôsen visszaesett, és továbbra is csökkenôben van Nyugat-Európában. Elég, ha csak arra gondolunk, tavaly október és idén január között a marhahús fogyasztása 50 százalékkal esett vissza az Unióban. Egyedül Németország négyszázezer szarvasmarha leölését és elégetését határozta el, mert a kereslet annyira lecsökkent, hogy intervencióra sem érdemes vásárolni, hiszen még remény sincs egy esetleges gyors keresletnövekedésre. A hústermelés visszaesése természetesen a növénytermesztésre is hatással lesz.
Az uniós agrárpolitikusok most egész erejükkel azon vannak, hogy a folyamatot megállítsák, illetve visszafordítsák, és ennek érdekében a fogyasztók bizalmát szeretnék elsôsorban visszaszerezni. Ezért szervezték át Németországban a mezôgazdasági tárcát fogyasztóvédelmi, élelmezési és mezôgazdasági minisztériummá, és ezért neveztek ki az élére az eddigi hagyományokkal szakítva gazda helyett egy
a fogyasztóvédelemben járatos zöldpárti ügyvédnôt, aki mindjárt az elsô beszédében leszögezte, hogy nem ért az agrárgazdasághoz.
Egyéb jelentôs átrendezôdésekre is számíthatunk az ágazatban, az uniós mezôgazdaság most gyökeres változások elôtt áll. Magam hallottam, amikor a holland mezôgazdasági miniszter arról beszélt, hogy az eddig oly sikeres holland mezôgazdaságnak is váltani kell, hiába a világ második legnagyobb agrárexportôre. Ezentúl olyan agrárgazdaságot akarnak, mint Ausztriáé, amelyben nem a mennyiség a döntô, hanem az a minôség, amely a környezetet, a kultúrát, a hagyományokat, az életkörülményeket és a fogyasztók biztonságát veszi alapul.
Ezek azok a jelenségek, amelyek miatt nekünk is fel kell figyelnünk arra, hogy változásokra kell számítanunk az uniós mezôgazdaságban, az agrárjogszabályokban. Szigorításokra, a támogatási rendszer átalakulására, minden bizonnyal a direkt piaci támogatások csökkenésére és a vidékfejlesztést szolgálók, ezen belül is elsôsorban az agrár-környezetvédelemmel összefüggôk növekedésére lehet számítani.
De legyen bármennyire cseppfolyós vagy változékony is ez a feltételrendszer, nekünk mégis készülnünk kell az uniós tagságra. Bizonyítanunk kell, hogy a jog, az intézmények, a személyek felkészültsége terén érettek vagyunk a tagságra, és a csatlakozás után a nagy európai környezetben kell megpróbálnunk a közös európai mezôgazdaság és vidék jövôjéért együtt tevékenykedni.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu