7. Úrbéri viszonyok megszüntetése

Juhász Pál

A XIX. század eltökélt liberálisai nemcsak azért tették be a 12 pontba az úrbéri viszonyok eltörlését, mert ezzel egyenjogúsítani lehet a telkes jobbágyokat az úri birtokosokkal, hanem azért, mert így azt a gazdasági kérdést állították középpontba, amely az ország haladása, a közjó szempontjából a legfontosabb volt. A tulajdon, a birtok szabadsága a feltétele a vállalkozás szabadságának, és annak is, hogy a vállalkozás, a gazdálkodás felelôs gazdálkodás lehessen. Ha ma nézzük a mezei gazdálkodást, két feladattal kell hogy az megbirkózzon. Értelmesen, a fogyasztók és felhasználók szükségletei szerint kell élelmiszert és alapanyagokat termelnie, és felelôs gazdájává kell válnia a rábízott tájnak. Az a kultúrkör, amelyhez közeledünk, úgy kezeli ezt a kettôs feladatot, hogy nagyon komolyan veszi a farm fogalmát. Mi is az a farm? Összefüggô földdarabok állatállománnyal, felszereléssel, amit a tulajdonosok együtt kezelnek, ha lehet, rajta is élnek. Míg a farmerhagyományú országok komolyan veszik és védik a farm egységét, a mi jogunk – az osztozási törvények és a földtörvény – cukorkának tekintik a földet, ami a szomszédos földdaraboktól, a felszereléstôl, az állatállománytól függetlenül osztható, bérelhetô, forgatható. Ahelyett, hogy a birtok stabilizálását segítené, a birtokrendszer bizonytalanságát általánosítja. (A Torgyán-féle agrárkormányzatnak sem az a bûne, hogy ô okozta volna mezôgazdaságunk bajait, hanem hogy a bajok orvoslása helyett hülyeségekkel foglalkozik.)
Hiszen a mezôgazdaságnak az a természete, hogy elfogadhatóan gazdálkodni csak 10-20 éves horizontú beruházásokkal és tartós, stratégiainak tekinthetô együttmûködésekben tud. Enélkül nemcsak versenyképességét veszíti el, hanem azt a képességét is, hogy a piac számára elfogadható termékeket állítson elô. És még inkább a tartós birtokokon való berendezkedést igényli a táj felelôs használata. Csak az így berendezkedett gazdálkodókat lehet segíteni abban, hogy jó gazdái legyenek a tájnak, és csak ôket lehet felelôssé tenni azért, hogy hogyan bánnak a tájjal.
Nálunk ma a mezôgazdaságban azok boldogulnak, akik szerencsével vagy ügyességgel, összefüggô birtokokat tudtak kialakítani vagy megôrizni. A többiek szinte esélytelenek. Mezôgazdálkodás persze így is folyik, ennivalónk így is lesz. A táj azonban pusztul. Mivel a föld legalább egyharmadának nincs tartós gazdája, a kilencvenes években a parlagfûnek olyan változatgazdagsága alakult ki, ami meglepi a biológusokat is. Amíg a birtokok stabilizálását és a tartós birtok megformálását nem helyezzük politikánk középpontjába, nem tudjuk sem a táj romlásának útját állni, sem azt elérni, hogy a gazdálkodók jelentôs része jövôjét építeni tudó vállalkozó lehessen.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu