Ítéletidõ bolondok napján
(áprilisi járat)

Az nem úgy van, mondjuk, ha elhaladsz
az elmúlt és az eljövendõ lakótelepének
„ezt és ezt gondoltam magamban” házai közt,
s egy panellakás libidóval telt csöndjét kihallva
az ablak húgyfényû függönyén át
(mintha lennél egyszerre csak e csönd függvénye),
hogy nem nézel hunyorogva vissza, és nem
jutnak eszedbe az üres üvegek, a koszos tányérok,
az unott, bûzös hálóingek, a szétmosott fehérnemûk,
vagy a túlsprézett, emberöltõnyi köntösök,
az örökké elmaradó vígságnak „idilli” nyomai, hogy
mindez egy városnyi vagy országnyi felfordulás úgy-
nevezett hasznossága az eszméket illetõn, lesz falvédõ (mind);
egy otthontalan mitõl (mástól) fordulna fel(?)
Suttogások, utolsó kenet pénzek „a közösbe”.
Szóval volna ott egy nõ, aki talán örömmel venné
majd, ha már közben (hosszú, kitartó hóesés)
egy vérvörös, nyitott kabrióban szárítná haját.
Miért, ki tudja, te meg annak örülnél –, ha
elbánni elbántál volna vele.
Ahogy a hóval elbánhat egy döglött kutya.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu